Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1910-12-01 / 96. szám

338 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1910 dec. 18. gesen különböznek annak a korszaknak törvényétől, melyekben a „hotomiglan-holtodiglan" gyönyörű s valóban poétikus szabványai készültek. S vájjon mit látunk ebben az irányban? A modern államok törvényhozásai tényleg igyekeznek is a régi, elavult házassági törvényeken enyhíteni, a válást megkönnyiteni s igy az egymással amúgy sem élhető emberek különválását lehetővé tenni. Ezek után tehát a mi törvényhozásunk amaz intézkedését, mellyel a válás lehetőségének szigorítását célozza társadalmi szempontból elítélendőnek tartjuk s nem emelhetjük eléggé tiltakozó szavunkat azon törekvések ellen, melyekkel a modern élet szabványait s szokásait, de egész modern életberendezésünket nem ismerő törvénytudók oly elhatározását erőszakolják esetleg mireánk, mely sem testünknek, sem lelkünknek nem kell. Ha az együttélés lehetséges, egy tisztességes ember sem fog a válásra gondolni, de ha két egymást megnem értő lélek fűződik össze a rossz törvény megváltoztathatatlanságával, akkor nyujtsunk nekik módot, hogy minél könynyebben válhassanak el egymástól s szüntessék meg azt a földi poklot, mely az ilyen együttéléssel egyértelmű. A munkásbetegsegéiyző pénztár és az orvosok. Zúgolódnak a betegpénztári tagok. Nincs orvosi ellátás. Annak az áldatlan harcnak, melyet a munkásbetegsegéiyző pénztár indított orvosai ellen, a káros következményei már ugyancsak kezdenek mutatkozni. A harc oka tudvalevőleg az, hogy a pénztár az orvosokat fixfizetóses tisztviselőkké akarja erőszakkal tenni, az orvosok azonban ragaszkodnak a régi szerződéses rendszerhez s nem akarják szabadságukat feláldozni. A hónapok óta duló harc még most sem dölt el, mert az orvosok minden jóakarata megtörik a munkásbiztositó pénztár igazgatóságának indokolatlan makacsságán, mely nem annyira a betegpénztári tagok érdekeit, mint inkább a hatalmi érdekeket szolgálja. Az igazgatóság képes inkább hónapokon át orvosi ellátás nélkül hagyni a betegeket, de követeléséből nem enged egy jóttányit sem. Hiszen minden erős akaratnak meg van a létjogosultsága, minden makacsság tiszteletreméltó, ha helyes ós üdvös cél szolgálatában, de az a cél, amelyet a betegpénztári igazgatóság követ: nem mondható üdvösnek ós helyesnek egyáltalában, mert egyrészt fölösleges, másrészt pedig nem szolgálja a pénztár érdekeit. Hogy a régi orvosrendszer — az igazgatóság vélekedése szerint — nem vált be, annak okai nem annyira az orvosok, mint inkább maga az intézmény kezdetleges és meglehetősen tökéletlen volta, amelynek gyökeres átreformálására már égetően szükség van. A Békósmegyében folyó küzdelem az orvosok ós a gyulai pénztár között, ismeretes már olvasóink elölt. A vármegye csaknem minden orvosa tiszteletreméltó szolidáris érzéssel összeállott, hogy megtörje az igazgatóság makacsságát. Megegyezés, sajnos, móg mindig nem történt. A pénztár igazgatósága ekkor olyanformán akarta hátba támadni az orvosokat, hogy pályázatot hirdetett orvostisztviselői állásokra. De alaposan felsült a pályázatával, mert mindössze két orvos jelentkezett. Az egyik, mikor értesült az itteni dolgokról, kollegiális rokonérzéssel visszavonta pályázati kérvényét. A már régebben meghajlott két orvossal, most tehát mindössze három orvo3 látja el 12.000 betegpónztári tag orvosszükségletét! A három orvo9 Csabán, Békésen és Mezőberényben lakik. El se lehet olyat képzelni, hogy e három orvo3 teljesen meg tudjon felelni feladatának. Az lehetetlenség. Látván ezt a sikertelenséget, a munkáspénztár igazgatósága megegyezett Jócsák Kálmánnal, az Alföldi szociáldemokrata párt titkárjával, aki most népgyüléseket tart a vármegye különböző községeiben azzal a célzattal, hogy a munkásokat a sztrájkban álló orvosok ellen izgassa s a közhangulatot a munkáspánztár igazai felé terelje. Ilyen népgyűlés volt már Csabán, Békésen, Orosházán ós legutóbb Szarvason, de mindenütt kevés sikerrel, mert a közönség láthatólag a sztrájkoló orvosok pártján van. Vasárnap például Szarvason Jócsák Kálmánt folytonos közbeszólásokkal zavarták ós a mikor a megyei orvosokat támadta, azért, hogy a tagok kezelését csak mellékfoglalkozásnak tekintik, óriási lárma keletkezett. Wíeland Sándor dr. főszolgabíró hangoztatta, hogy a szarvasi munkások és munkaadók az ottani orvosokkal nagyon meg vannak elégedve. Nagy László vezérigazgató indítványára a gyülós egyhangúlag kimondta, hogy a pénztár ós az orvosok között az eddigi szerződéses alapon fennálló rendszer továbbra is fenntartandó. A gyülós Farkas Eleknek, az Épitő Iparosok Országos Szövetkezete ügyvezető alelnökének felszólalásával végződött, ki az Országos Pénztár igazgatóságát okolta az orvosokkal való harc kitöréséért. A munkáspénztár igazgatósága — mint ezekből látható — valósággal szólmalom-harcot folytat. Már az egyre jobban zúgolódó betegpónztári tagok érdekében is leghelyesebben cselekszik, ha a pénztár régi orvosaival tovább folytatja a tárgyalásokat és nagyobb engedékenységgel igyekszik a régi alapon megállapodást létre hozni. Hiszen az orvos tisztviselői állások rendszeresítése már csak azért sem lehetséges, mert a betegpónztári orvosok kontingensének 80 százaléka községi orvos és a belügyminisztériumban már készül az az elvi jelentőségű rendelet, amely ki fogja mondani, hogy a községi ós betegpénztári orvosi állások inkompatibilisek, azaz községi orvos betegpónztári tisztviselő-orvos nem lehet és viszont. Be kell látnia már végre-valahára az igazgatóságnak, hogy minden törekvése meddő az orvosok ellen és neki kell keresnie a békés kibontakozás ós megegyezés útját. Mert az már mégis tűrhetetlen, hogy 12000 ember hónapokig nem részesül megfelelő orvosi kezelésben. Lyen körülmények között jogosult a betegpénztári tagok felháborodása, mely utóbbi időben nőttön-nő napról napra. A Körös csatorna és az ármentesitö társulat. — Levél a szerkesztőhöz. — Vasárnapi számunkban terjedelmei sebb cik ben ismertettük a vármegye alispánjának a községekhez intézett körrendeletét, melyben a természetes jég termelésére alkalmas vi,'területek megnevezésére szólítja fel a községeket. Ez és egy régebben megjelent kisebb közleményünk hatása alatt érkezett be hozzánk az alábbi levél: Tisztelt Szerkesztő Ur! Becses lapjának két utolsó számában különösen két közlemény ragadta meg figyelmemet. Az egyik a belügyminiszter leiratát ismerteti a halíenyésztós föllenditóse ügyében, másik pedig az alispán urnák a természetes jég termelésére vonatkozó körrendeletét. Nagyon helyesnek tartom az alispán ur intézkedését. De nézetem szerint a két közlemény tartalma szerves kapcsolatban áll egymással. Hogy miért, kitűnik az alábbiakból: A „Közlöny" utóbb emiitett cikke ugyanis ismerteti dr. Lovich Ödön polgármesternek az alispán körrendeletére adott válaszát, mely szerint Gyula három nagyobb vizterülete közül egyik sem alkalmas természetes jég termelésére azon egyszerű okból, mert fertőzve van mind a három. Különösen az Élőviz csatornára áll ez a cikk szerint, mégpedig ugy Gyulán, mint Csabán. Pedig éveken át Gyula is, Csabu is ebből a vizből fedezte jégszükségletót. Magam is elismerem, hogy a Körös csatorna vize fertőzött. De lehet-e ez másképen, mikor állandóan sekély viz, vagyis inkább bűzös mocsár van ácsatornában. Az Alsófóhérkörösi Ármentesitö Társulat, melynek gondozása alá a csatorna tartozik, ugy őrzi a Körös tiszta vizét a csatornától, akár a hétfejű sárkány a mesebeli királykisasszonyt. Alig enged belé vizet s amit keveset nélia-napján enged, az is felhasználódik az öntözött rétre. Nekünk csabaiaknak és gyulaiaknál? tehát e bűzös mocsár baciílusokkal telitett kigőzölgósét kell beszívnunk s vele a különböző járványok csiráit. Hiszen be van bizonyítva, hogy a múltkori tifuszj üvány legfőbb okozója a Körö3 csatorna úgynevezett vize volt. Az Ármentesitö Társulatnak e harpagonszerü eljárása nem csak abból a szempontból ítélendő el, hogy tiszta, természetes jeget nem kapunk, de elitélendő a haltenyósztés szempontjából is, amelynek fellendítésén pedig any nyira fáradozik a földmivelésügyi miniszter. A haltenyósztés föllenditóse különösen most, az egyre fokozódó drágaság idején nagyfontosságú közgazdasági szükség Mihelyt kellő mennyiségű halat tenyészthetünk a vizekben és többet tudunk piacra vinni, mindjárt olcsóbbá válik ós lenyomja a többi húsárakat is. Csabána és Gyulán legalkalmasabb két vízterület a haltenyésztésre a Körös-csatorna. De kinek van kedve halat tenyészteni olyan vizben, amely tele van mindenféle baciílusokkal ? Hiszen emlékezhetik rá mindenki, hogy a mostani kolerajárvány idején még a hatalmas Duna folyóból sem lehetett halászni jó hosszú ideig. Mert a fertőzött vizből kifogott hal szintón meg van fertőzve, hiszen onnan nyeri táplálékát. Igaz, hogy a főzés ós sütés által kifejlődött nagy hőségtől a bacillusok elpusztulnak, de az alatt húsában azért elvétve maradhat egynehány s a bacillusok pedig tudvalevőleg szinte hihetetlen mértékű szaporodásképességet tudnak kifejteni. Az Ármantesitő Társulat tehát ak) kor felelne meg igazán hivatásának és akkor szolgálná a közönség érdekeit, mely a nagy ártéri adót fizeti: ha gondoskodnék arról, hogy a Körös csatornában állandóan friss élőviz legyen, ne pedig bókanyálas piszok, miaz sás pocsolya, amelyben sem halat tenyészteni, sem természetes jeget iermelni nem lehet. Mi csabaiak és gyulaiak ebből a szempontból vagy a jóggyárakra vagyunk utalva, vagy pedig a messze fekvő élő Körösökből befuvai'oztatni a jeget. Az aranymadárnak elég volt a boldogságból, azt üzente ós elszállt. Ott sírt-rítt a szegény kis ökörszem az arany dámácskája után ós hallotta, amint suttogták részvéttel a jó emberek : — Persze, persze nem is volt ez kéresztyéni állapot. — Miért ? — Nagyon szép volt a madáraszszonyka. Ennyi az egész. A piroskabátos, furcsa süveges, hosszú szakálu ur is ott volt közöttük és ártatlan kópét vágott a dologhoz. Az ökörszem meglátta, ráismert, odaszállt, hogy kivája a szemét, de az hirtelen odébb állt, e gúnyos szavakkal. — Kedves kis barátocskám, velem akarsz veszekedni, amikor egy kis kanárival se birtál .... Ah, emberek a sorssal, a furcsa nagy úrral, nem is tanácsos verekedniAz automobil. Márta ós Hjalmar három esztendő óta házasok. Házasságukban kezdettől fogva Márta erős asszonyisága volt túlsúlyban. Mert hiszen ő hozta magával a házasságba a vagyont, a berendezést, a villát, az előkelő összeköttetéseket. És mit hozott Hjalmar? Pici kis bankhivatalnokságot. Számításba jöhet ez egyáltalán ? Igen, ha Hjalmar legalább olyan ember volna, aki bizonyos tekintélyt tudna magának szerezni, ha szellemes tudna lenni ós ha a fölényeset tudná játszani a többi férfiakkal szemben, ugy, hogy azok felbőszülnének reá. Vagy ha legalább más asszonyok udvarolnának neki, ugy, hogy aztán mindenki láthatná, hogy ő csak a feleségót szereti ós senki mást nem szeret, vagy ha csak egy ssöpp hirneve is volna! De mindebből semmi! Senki nem dühösködött Hjalmarra, senki nem lett beléje szerelmes és senki sem hirdette a dicsőségét. Azt igenis mondották róla, hogy jó ember, jó pajtás és ügyes bankhivatalnok. De mi értéke volt ennek ? Éppen csak az hiányzott móg, hogy rosszakaratú is legyen ós tele pacázza a könyveket, eltekintve a többi dolgoktői, amiket elmulasztott. Annak a szálnak, amely Mártát és Hjalmart összekötötte, sok csomója volt. Sok. Alapjában véve az egész szál egyetlen hosszú csomó volt. És mindenkor Mártáé volt az utolsó szó, aminthogy rendszerint az első is az övé volt. Ha Hjalmar csak megmukkan, Márta menten pozdorjává töri őt a villával, a berendezéssel, az előkelő összeköttetésekkel és a többi. De azért Márta mégse higyje, hogy Hjalmar olyan ostoba, mint amilyennek házasságuk első percétől hitte és hogy mindent megenged magával szemben. Nem, ezt ne higyje. Mióta Hjalmar tudatára jött annak, hogy ö nem ur a saját házában, azóta folyvást utat-módot keresett, amelynek a segítségével ennek a méltatlan ós szinte elviselhetetlen helyzetnek véget vessen. Mártának három esztendős, megingathatatlannak látszó egyeduralma, elvitázhatatlan beszélőképessóge, aztán az ő különös és megalázkodó hajlandóságé, hogy Márta szájaize szerint beszéljen ós éppen akkor, amikor sziklaszilárdan el van tökélve, hogy ellentmond neki, végre az a tudat, hogy függetlenségét, amelynek mint fiatalember birtokában volt, föláldozta és alkalmazkodó eszköze lett a feleségének — mindez bántotta Hjalmart és — Márta tudta nélkül — a kétségbeesés felé, hogy ne mondjuk, a bün szélére sodorta. Már sokszor, amikor hivatalból hazament, büszkén és remegve megfogadta magában, hogy leszámol Mártával. De még minden alkalommal le kellett nyelnie haragját Márta fölényével szemben és ez csak szította a kebelében égő tüzet. Ekkor támadt az automobillal való história. Márta és Hjalmar már egy esztendő óta sokat beszéltek az autómobilról. Mártának legfóróbb kívánsága volt, hogy automobilja legyen. Az automobil révén alkalma nyilik arra, hogy minduntalan uj, feltűnést keltő ruhákban mutogathassa magát a parkokban, bulevardokon és fürdőkben. Ezért nógatta folyvást Hjalmart, hogy vásároljon e^y automobilt, termeszetesen az ő pénzén. Mert hisz szegény Hjalmarnak nem volt pénze. De Hjalmar ugy találta, hogy neki nem illik automobilon járni, amikor a bank igazgatói villamoson járnak ; aztán tudja azt is, hogy Márta halálosan fél ; az automobiltól. — Neked nincs is bátorságod automobilon utazni — szólt egy izben Mártához. — De igen, ha egészen lassan megy — válaszolt Márta. Hjalmarnak végre meg kellett hajolnia a túlsúllyal szemben. Három hónap előtt vásárolt egy automobilt és Marta már három uj automobilruhát is csináltatott magának. Még ez az automobil lesz Hjalmarnak és talán Mártának is a megmentője. Hamarosan kitudódott, hogy az automobilizmusban sem tudtak egyetérteni. Hjalmar szerette a gyorsaságot a nyaktörés veszedelméig fokozni bizonyára azért is, hogy benső fájdalmát elkábítsa. Ha azonban Márta vele volt, akkor tűrhetetlenül lassan kellett hajtania, mert Márta halálos ijedelmet érzett és egész beteg lett, ha a gyorsaság csak egy kissé is fokozódott. Mártának ez a félelme ós másrészt az a szenvedélyes hajlandósága, hogy mutogassa magát és ruhapompát fejtsen ki, megtermékenyítették Hjalmar agyát. Pompás gondolata támadt. E^y napon, amikor épp utrakészen az automobilban ültek, kis csetepaté támadt megint köztük ós a dolog Mártának ezzel a kijelentésével végződött: — Tán csak én vagyok ur a saját házamban ugy hiszem. Hjalmar érezte, amint bensejóben egy tűzokádó vulkán működni kezd. Gyorsan elhatározta magát, udvariasan mosolyog és erősen bepólyázza Mártát a takaróval. Az automobil hatalmas zökkenéssel előreugrik, ugy, hogy Márta önkéntelenül hátrahajlott és néhány pillanat multán már örült sebességgel tovaszáguldanak az országúton. — Istenem . . . Hjalmar — kiált Márta. — Fogd be a szádat! — Megakarsz bennünket ölni ? ! — kiált ismét Márta. — Azt mondom : fogd be a szádat. Szélsebesen rohan az automobil.