Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1910-07-14 / 56. szám

Békéscsaba, 1910. XXXVíI-ik évfolyam. 56-ik szám. Csütörtök, julius 14. B1KESME6Y KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. EltOFIZBTÉSl DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Kiadóhivatal: Telefon-szám. Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. Kéziratok nem adalnnk vissza, c Felelős szerkseztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Vállalkozói kedv és a tőke. Békésosaba, julius 13. Maculay, a neves angol történetíró mondotta, hogy valamely ország közgazdasági viszonyainak fejlődése egyenes arányban áll a vállalkozói kedv és az ország tökeviszonyaival. Vagyis ezzel azt akarta mondani, hogy amely országban vállalkozói kedv van s ugyanott a kellő tőke is rendelkezésre áll, ott a közgazdasági élet virágzik, annak az országnak az előrehaladása biztosítottnak látszik s a fejlődés utján halad. Ha azonban e két tényezőből bármelyik hiányzik, ha tehát vagy a vállalkozói kedv, vagy pedig a szükséges tőke hiányzik, ez esetben a közgazdasági fejlődést hiába várjuk. Stagnáció ál be a legjobb esetben, vagyis a dolgok megmaradnak régi helyükön, s a stagnáció nem egyéb, mint visszafejlődés, mely természeténél fogva káros hatású az illető országra. A vállalkozói kedv tehát egyedül nem elégséges ahhoz, hogy sikert és előrehaladást hozzon azok részére, kik vállalkozásukkal nem létező dolgok megteremtését célozzák. Tőkeerős országokban a vállalkozói kedv teret talál a sikeres működésre. Az olyan országokban azonban, mint aminő a miénk is, ahol úgyszólván majd minden vállalatunk idegen ország tőkéjével dolgozik és annak adóz, az ilyen országokban még az a vállalat is kétes kimenetelű, melynek pedig minden előfeltétele megvolna a sikerre. S vájjon miért lehelséges, hogy olyan kisebb ország, mint aminő Belgium, esetleg Hollandia, de sőt Angolországot sem véve ki, hatalmas gazdaságra tehettek szert, mig az ilyen erős és törekvő nemzet, mint aminő a magyarság, nem képes zöldágra vergődni s nem tudja elérni azt a célt, hogy a sajátjából gazdálkodjék, a maga tőkéjével financirozza vállalatait? Igen sok okunk van a mentegetődzésre. Igen sok mentséget találhatunk szegénységünkre. S ha a mentségek egyben előre vinnék szomorú sorsunkat, akkor talán egyetlen szót sem vesztegetnénk erre a fontos kérdésre, mely egész jövendő fejlődésünk szomorú perspectiváját tárja nekünk szemeink elé. A legelső és legfontosabb ok történetünkben rejlik. A magyar nemzet volt mindenkor a nyugati Európa védőbástyája. S ez a kifejezés nem a konvencionális frázisok csoportjából való, hanem a való tényállást fedik. Török, tatár duló hordiit mi magyarok téritettük el pusztító utjukból. Mi állottunk elébök s miközben egyik kezünkben folytonosan a védő kardot tartottuk csak, a másik szabad kezünkkel működhettünk jólétünk, kulturánk, fejlődésünk előrehaladásán. S ez az egyetlen ok, mely majd 700 esztendeig tartott, már elegendő volna magyarázatul arra a körülményre, miért maradtunk mi annyira hátra a nemzetek versenyében s miért kell bámulnunk azt, amink ezek dacára mégis megvan. Azalatt, mig a magyar nemzet ezektől a rabló hordáktól szabadította meg Európa többi országait, azalatt azok, senkitől sem háborgatva, munkálkodhattak jólétük előmozdításán. Az ipar és kereskedelem, a gyarmatok szerzése nem volt nehéz azokban az időkben sem, de fizikai idő szükségeltetett hozzá. Mi erre nem értünk reá sohasem, mert mindenkor a határainkon ólálkodó ellenség sakkban tartásával voltunk elfoglalva. S már a régi latin közmondás is azt tartja: „Inter arma silent musae". A fegyverzajban hallgatnak a múzsák. De nemcsak a múzsák hallgatnak el a csatazajban, nemcsak a művészek látják kárát a háborúskodásban. Hanem a tőkék is elfogynak s ujak nem teremdődnek ezekben a kritikus időkben. Van azután egy másik okunk is, mely akkor merült fel, mikor külső ellenség nem támadta határainkat. S ezek azok a pártoskodások, belviszályok, melyek meggyöngítették a magyar nemzet teremtő erejét. Az egymást megérteni nem tudás, sőt ami még több, nem akarás, nagyobb károkat okozott azokban az időkben, mint egy-egy véres ütközet. S végül egy hatalmas érv szolgál szegénységünk mellett, ez az idegen királyok uralma. Nem magyar házból származott, királyok, kiknek széke mindenkor Bécsben foglalt helyet, nem ismerték, talán nem szerették a magyar nemzetet. Ezeknek nem állott érdekében, hogy az idegen ország népét gazdagítsák erejükkel, tőkéjükkel, hogy az ő vállalkozásaikat támogassák, segítsék az embriókorszakban való tehetetlenségükben. S igy, mig az osztrák örökös tartományok kincsben, gazdagságban, teremtő erőben gyarapodtak, addig, a mi szegény, elhagyott országunk mindenkor annak gyarmatául szolgált, ahol termékeiket, lett légyen az, még olyan selejtes is, mindenkor jól felvevő piacot kinált. Igy jutunk végre ahhoz a konklúzióhoz, hogy nálunk a közgazdasági előrehaladásnak csupán az egyik feltétele v an meg : vállakozói kedv. A szükséges tőkét, ha lehetséges — idegentől kérjük kölcsön, kik ezért a szívességért azután, rendszerint a vállalat bőrét is lenyúzzák s igy tervszerüleg és előreláthatóan tönkre is teszik. Tőkét kell gyüjtenünk tehát, tőkét, melyben egyedül rejlik az erő, tőkét, hogy kiküszöbölhessük a mostani lehetetlen helyzetet, hol ezer esztendő óta vagyunk, fizető vazalus állami az idegeneknek. Ha majd a kellő tőke, saját erőnkből kínálkozik részünkre, hi majd mindig meglesz a jó vállalkozások részére az, ami elengedhetetlen kelléke a sikernek, a kellő tőke, akkor, de csakis akkor beszélhetünk az ország közgazdasági fellendüléséről, de addig nem. Szónokol a t. Ház. — Budapesti levél. — Igenis, a t. Há?, ogy hót óta egyebet se csinál, mint szónokol, Szónokol ós nem beszól. Mert tetszik tudni, a szónoklás ós beszéd között különbség van. A szónoklásban a páthosz, a frázisok vógeszakadatlan tömege uralkodik minden különösebb szilárd bázis nélkül. Da a beszói, az egészen más. A beszódben, különösen pedig az igazi politikai beszédben az érvek uralkodnak. Az érvek győznek, az érvek lelkesítenek, nem pedig a bömbölő bariton hangon elzugot puffogó frázisok. Már pedig a t. Házban igazi beszéd egészen a keddi napig nem hangzott el. Mint tetszik tudni, most a Hízban az úgynevezett felirati vita folyik. A vitában legnagyobbrészt az ellenzéki honatyák vesznek részt. Még szűzbeszéd is hangzott el egynehány. A szüzbeszéd nagy történelmi pillanat nem annyira a Házra, mint inkább az uj honatyákra nézve. Heteken keresztül készíti, vagy ami leggyakoribb, készítteti. Aztán jönnek a bemagolás napjai. Tükörből tanulja az arckifejezést, a gesztusokat, a tüzes> vagy móltányos modort, hangját pedig a Zugliget, vagy a Hűvös völgy rejtélyesen zugó erdőiben próbálja ki. Ugy áll ki aztán a Ház elébe. Végre aztán kedden eljött a megváltás napja. Elhangzott az uj Ház első Békésmegyei Közlöny tárcája. Pihenni. .. Messze, igen távol, Hol a nap se lángol, Hová soh'sern téved Egy parányi élet Ebből a világból ; Hova a rút zajból Nem hat soha semmi: Odamennék mindörökre Nyugodni, pihenni. Ahol ninesen emlék, Ahol lét és nem lét Sejtelembe olvad; Hol a fájdalomnak Nem érzem gyötrelmét, Hol mindent eltudnék Temetni, feledni: Odamennék mindörökre Nyugodni, pihenni. Nyugodni, pihenni! . . . Hát csak ennyi, ennyi, Amire én vágyom ? ! Az egész világon Nem tartóztat semmi ! . . Ó én balga lelkem, Vájjon hová mennél ? Nyugodalmat nála nélkül A földön hol lelnél ? ! Kürti Nándor. A nyár csodabogarai. — A minta férj. — Történik Éleősdyék lakásán. Éleősdy kissé elhízott, örökké mosolygó arcú ur, akinek homlokára a legsötétebb gond sem képes redőket vonni. Klára a felesége, vérmes, szép asszony, aki tisztában van azzal, hogy az „egész világ nem a mi birtokunk..ezért a fürdőhelyeket előszeretettel keresi fel. Most is oda kószül. — Álmos, te alszol? — kérdezte a férjét. — Nem. Újságot olvasok. — Ne olvass. — Miért ne olvassak? — Mert nem akarom. Szükségem van rád. Fürdőre akarok menni. — Tudtam, éreztem, — szólt boszusan a férj. — Persze, beköszöntött az első meleg nap. Hát jól van, édesem, menj. Megjegyzem, hogy nekem nincs egy fityingem se. — Mit akarsz ezzel mondani ? — pattant fel az asszony. — Nem szógyelled magad, nem pirul az arcod ? Egyszer legyen nekem az évben egy óhajom s akkor is ilyen választ kapok tőled, te élhetetlen, te lajhár. — Édeském, édeském, válogasd meg a titulusaimat. Mindent mondhatsz, csak azt nem, hogy élhetetlen vagyok, Én nem mondtam, hogy te szerezd meg a fürdőre valót, csak annyit jegyeztem meg, hogy nincs egy fityingem se. — Nézd fiacskám, — feleli a nő — nem akarok családi jelenetet rögtönözni, mivel az idegeimet már eddig is eléggé tönkre tetted. Keríts akárhonnan, ha a föld alól is ezer koronát. Délre össze pakkolok s a délutáni gyorssal elutazok, hogy ne legyek terhedre, minél messzebb, talán a Lidóra, talán Ósztendóbe. — Asszony ! Komolyan beszólsz ? — kiáltá a férj elragadtatással. — Te majom! Hát hallottál már egy asszonyt komoly szándók nélkül fürdőre vágyakozni ? — Tudod, édesem, milyen hihetetlennek tűnik föl előttem, hogy én üres zsebeimből egyszerre ezer koronát hámozzak ki Ez lehetetlen. No majd megpróbálom. Add ide, drágára azt a régi takarók-betótkönyvecskót. — Mit akarsz azzal. Hiszen mindössze négy korona betét szerepel még benne, az is csak azért, hogy a jó idők emléke el ne vesszen. — Ne törődj vele kincsem. Te fürdőre akarsz menni. Nekem most már kötelességeim vannak. Én ember vagyok, a férjed, egész ember, aki mindent megtesz érted. — Álmos, ón félek ... — Klára te ne félj, fürdőre fogsz menni. Pakkolj. Negyedórával később az Abbáziáikávéház előtt Éieősdy kifeszített mellel, szókében hátradőlve olvassa a lapot. — Közben lopva, ólónken figyeli a reggelizóshez érkező vendégeket. Végre megpillantja az ő emberét. — Jó reggelt, Mittmacher ur ! Maga látszik, hogy házi ur. Olyan büszke, alig veszi észre a szegény embert. — Tudja, keresek valakit. — Miért nem engem ? Én pedig tudja, hogy magát keresem már két nap óta? — Ugyan? — Egy kis üzletetet szeretnék magával kötni. Egy kis telekspekulációt. De nem a más részére. Saját magamnak, érti? Saját magamnak. — Pénz kell ahhoz uram. Pénz. — Hát maga azt azt hiszi, hogy nekem nincs pénzem? Akkor maga tóved. Egyszerűen téved. Maga nem hallotta, hogy szerencsés véletlenségből megnyertem az osztálysorsjegyen a második főnyereményt, egy egész sorsjeggyel ? No akkor maga semmit se hallott. Nézze ezt a takarékpénztári könyvet. Látja a nevemet rajta. Nos ? Ez egy vagyon. Erre lehet spekulálni. — Igy igen. Gratulálok, kedves Éieősdy barátom ós ha óhajtja, tárgyalhatunk, de csak az ügyvédem utján, mivel én már nem vergődöm ezekkel a dolgokkal. — Az nem baj. Maga kedves Mittmacher ur jó ember. Add egy névjegyet, aztán beajánl s a többit elvégezem én. — Nagyon szívesen. — Hát írja kérem. Én majd bemondom. Tudom, hogy ön már kényelmes arra, hogy az elmeólet stiláris gyakorlatokkal erősítse. Ha majd nekem is lessz két-három házam a lánymányosi részen, én sem fogok csak az ügyvédem fejével gondolkozni. Hehehe . . . Tehát röviden: „Előleg adása mellett, kérem nevemben Éieősdy úrral a kívánt tárgyalást felvenni." Igy. Köszönöm kedves Mittmacher ur. Remélem, azért jóbarátok maradunk. Isten vele. Egy félórával később Éieősdy lihegve nyitott be Mittmacher ügyvédje szobájába. — Kedves doktorkám! Maga egy aranyos ember, hogy leültet. Gondolja meg, hogy milyen rohanva jöttem, nézze meg ezt a névjegyet a Mittmacher úrtól. Egy kitűnő vevő van a kezemben. Fényes készfizető. A körüli telket akarja, amelyre nekem maga, kadves doktorkám, már öt percentet ajánlt, ha eladom, ha vevőt szerzek. Most megvan. En nem