Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1910-09-29 / 78. szám

Békéscsaba, 1910. XXXVII-ik évfolyam. 78-ik szára. SME6TE POLITIKAI LAP reiefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ElíOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. ElSfizetni bármikor lehet évnegyeden beiül Is. Egyes szám ára 12 fillér. Kiadóhivatal: Telefon-szám. Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Felelős szerkseztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos ; SZIHELSZKY JÓZSEF. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NY1LTT ÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Divat ő fensége. Békéscsaba, szept 27. Az ajtónkon kopogtat az ősz. Künnt szomorúan sivit a szél s az erdők sárga avarja közt megroppan talpunk alatt az elszáradt levél. Szomorú, borongó idő kedvetleniti a fáradt lelkeket. De annál vígabb, annál pezsgőbb élet ellemzi azokat a műhelyeket, melyek az életnek, a hiúságnak, a tetszelgésnek szerszámait juttatják az emberiségnek. A ruha, kalap, fehérnemű, prémesek, csipészek műhelyében deli jókedv uralkodik, mert itt van az ősz, itt van újra s mindenkinek újra kell, hogy teljék. Jaj annak a férjnek, vagy családapának, aki nem tud a ládafiából ilyenkor annvit előkaparni, amennyiért mind azt a sok haszontalanságot megvehesse, mit Divat ő Fensége az őszi idényre előir. Pedig hát a mostani divat kissé borsósán drága. 5 a ravasz divat kieszközlői még arra is gondoltak, hogy a fehérnemű s mindama toilletcikkek, melyeket azelőtt gondosan elleplezték, most a maga meztelenségében, teljes élethűen dőtárassék. A szoknyák rövidek, hogy a szép cipők és harisnyák jobban előtünenek. 5 igy azokon sem lehet semmit megtakarítani. A ruhák szabása olyan ragaszul eszeltetett ki, hogy ahhoz csakis a divatos fehérneműk hordhatók. A ka.apókról ne is beszéljünk. Mert az nem is mehet asszony vagy leányszámba, kinek kalapján 100 koronás toll nem lengedezik. A madvárvédő egyesületek nagyon zajtalan és láthatatlan működést fejthetnek ki, hogy megengedik, hogy egész madárerdők rikoltsanak le a legújabb divatú fejdiszekről. A minap beszéltem egy házasulandó fiatalemberrel s megkérdeztem, hogy vájjon mire vár még, hogy nem akar megnősülni. Mire az szomorúan ezt válaszolta : — Hja, kedves uram bátyám, az én keresetemhez nagyon »is drága a mai divat! Pedig ez a fiatalember a jobban situáltak közzé tartozott s bizony emlékszem, hogy jó magam, az ő korában még a felét sem kerestem annak, mit ő most jövedelmének nevezhet s mégis a legkapósabb fiatalemberek közzé tartoztam három vármegye körzetében. Drága a divat ! Ezt a panaszt gyak| ran hallhatjuk ismételni s különösen a , városi ember az, kit ez a rosszindulatú ördög mindenfelé elüldöz s fáradhatatlan a bosszantásában. A drága divathoz járul még a divatos drága lakás is. A modern építészet ! minden kényelmet megad az általa al! kotott lakásokban, de ugyan ki győzi ' azokat a rettenetes béreket fizetni, amely j ezzel a divatos mindenfajta kényelemt mel együttjár. Divat ő felsége pedig mégis diadal| masan tartja bevonulóját s legfeljebb azt | érheti el csupán, hogy egy pár család' apának, meg szerető férjnek okoz egynehány álmatlan éjszakát, hogy honnan is teremtsék elő mindazt a sok költsé' get, melylyel a divatnak járó hódolat ' ceremóniája jár. 5 e kis írásunkban nem is azt a célt óhajtjuk szolgálni, hogy talán keztyüt dobva a divatnak, azt kiküszöbölni szándékoznánk, — távol e jámbor óhaj tőlünk — mert lehetetlent megkísérelni amúgy is hiábavaló fáradtság lenne, hanem csakis az őszi idő borongós hangulata az, mely erre a divatos és kőit— séges eszmére vitt bennünket. Azután meg nincs kizárva, hogy a mai leányok, meg leányos mamák megtudják, hogy a házasulandó fiatalembereket a divat túlságos hódolata távol tart minden komolyabb szándéktól, hogy akkor talán mégis akad egy-kettő, aki inkább a lányát szeretné jól férjhez adni, minthogy azt a célt érje el, hogy az ő leánya a | legdivatosabban öltözködő az egész vá, rosban. Nincs munka a t. Házban. — Külön fővárosi tudósítónktól. — A honatyák nagyot pihentek a nyáron. Ki az Adriai tenger hüs hullámaiban, ki Oáztende vizében lubickolt, ki a Tátra fenyveseinek szivta be éltető illatát, ki pedig a csendes falvak ősi kúriáiban fogyasztotta a szőlő levét és forgatta az ördög bibliáját. Egyszóval a nagyszabású pihenés után napbarnitottan, meghízva, vagy lefogyva — már akinek hogy jobb — utaztak fel Budapestre az ország ügyeinek intézése céljából. Mindegyik olyan erőt érzett magában, akárcsak egy Herkules. Megbirkóznának akár milyen izmos költségvetéssel, hadügyi kiadással, süt talán még a választói reformmal is, pedig hát az kutya legény, erős legény, nem lehet vele könnyen megbirni. És — hurribile dictu — mikor megje'entek a dunaparti tündérpalota góthikus csarnokaiban, elhűlve kellett hallaniok, hogy nem lesz munka, nincs munka. A bizottságok szintén pihentek és elfelejtettek valami javaslatot előkészíteni. Ennélfogva a t. Háznak várni kell, mig valamelyik bizottságnak mégis csak eszébe jutna valamit dolgozni s ha dolgozott, munkaeredményét a Ház elé terjeszteni, vagy a kormány és különösen az államnyomda elkészülne az 1911. évi költségvetés megcsinálásával, vagy ami még fontosabb, kinyomatásával és benyújtaná a Háznak, vagy végül megérkeznék a delegációra szóló meghívás s a Háznak meg kell választani a delegátusokat. Mind a három azonban a jövendő kétes homályában vész el. A honatyák egy része zúgolódott is, de a másik, a nagyobb rósz bizonyos megelégedéssel fogadta az elnapolás hírét. — Legalább van egy kis szüreti 5 vakáció is — mondogatták bacchusi mosolylyal. Kedden délelőtt 10 órakor apró csoportok kezdtek gyülekezni a képviselőház előtt. Ügyes-bajos emberek, akik szeretett képviselőjüket keresték egy és más protekciós dologban. Egyetemi hallgatók, akik ambíciójuk jövendő székhelyét szeretnék belülről látni. Mindöszsze ennyi érdeklődés mutatkozott, de azért a zászlók ott lengettek a nagy országház tornyán és minden oszlopra rá volt ragasztva a plakát, hogy a képviselőház délelőtt 11 órakor ülést tart. Akkorára a terem mégis elég szépen megtelt. Pihent . arcok. Megfiatalodott férfiak. Napbarnitotta minisztérium. Khuen - Héderváry meggömbölyödve, Hieronymi megfogyva. Tisza István gróf sűrű fekete szakállal, Kossuth Ferenc, de sehol egy éljen sem hallatszik. Ugy érkeznek mindannyian, mintha csak tegnap is itt lettek volna. Egyszerre Berzeviczy elnök megrázza a csengőt és felhangzik a szava. — Van szerencsém a Házat az első összejövetel alkalmából üdvözölni. Egy kicsit felvetik a fejüket: — Összejövetel? Hát nem ülés? — Összejövetel ? Tehát zsúr ? Az elnök néhány jelentést olvas fel. A sok jelentés között egyszerre csak felütődik egy dátum : — Október 6. Hogy tudniillik Aradon, a gyászünnepélyen kikkel képvisaltati magát a Ház. Küldöttség magy, de ki vezesse ? — Az elnök, — hangzik a baloldalon. — Kossuth Ferenc — mondják az ifjú honatyák. Berzeviczy elnök egy kis szünetet tart, aztán megszólal : — Indítványozom, hogy a küldöttséget Tisza István gróf vezesse. — Éljen! — zúgják mindenfelől. Tehát Tisza István gróf megy Aradra. Különben mennie is kell, mert az aradiak Békésmegyei Közlöny tárcája. An én költészetem. Az én költészetem nem világol messze, Mint a pásztortüzek fellobbanó fénye. Haldokló csillag ez, ha jöltámad este, Lehull, mielőtt még fényt vetne az éjbe. Az én dalaimnak nincs olyan akkordja, Mely be les irna a Mindenség zajába, Örömét-bánatát hír szárnya nem hordja, Csupán egy-két szív van, ki eped utána. Van egy fehér arcú, bársonyszemü asszony, Kinek költészetem lélekzet vétele . .. Amig keblére fáradt fejem hajtom, Utolsó dalom is nevével lesz tele ! Van egy, van egy asszony, tőlem távol, messze Ezüstös a haja : áldva gondol reám. Az én dalaimból imádkozik este\ Az én költészetem imája ő: Anyám. Az én költészetem nem világol messze, Egy-két szerelő szív birodalmát bírja. Ha e szivekre is leszáll majd az estve. Az ő halálukkal, meg lesz ásva sírja. Dombi Béla, Baecarat. — Montecarlói történet. — Irta: Battyán Radó, A montecarlói kaszinóban talán évek óta nem volt olyan sürgés-forgás pezsdülő élet, mint a minőt az elmúlt tavasszal szemlélhettek a szerencsés ós szerencsétlen ot-tartózkodók. Az egész világ majd minden nemzete együtt volt, hogy a természet szépségétől, no meg a bank bőkezűségétől elkábított szervezettel hódolhasson, a mindenek felett uralkodó szenvedélynek, a játékDak. A világhírű közreműködőkkel műsorán szereplő hangversenyek egymást követték. A lawn-tennis, galamblövő és lóversenyek egymásnak adták a kilincset, ugy, hogy az ember nappal egy percig sem ért reá hogy gondolkozzék, de még kevésbbé volt arra gondolata, hogy mindaddig, amig egyetlen napi pensióra való volt még zsebében, elhagyja ezt a földi paradicsomot, mit Montecarló, az ő csodás szépségével kínált. Az amerikai milliárdosok pazar kényelemmel berendezett yachtjai ott horgonyoztak a meredek sziklás fal alatt s mint apró halászbárkák tűntek a messze partról szemlélők előtt. A világ minden részéből összesereglett s zsák| mányra leső gyönyörű kokotok nap! hosszat ott lebzseltek a játéktermek körül s a helyiségben is ott szimatolhatták, hogy vájjon kire mosolyog a játék fenséges istenasszonya, hogy azután ők se mulasszák el mosolyaikkal az illetőt megtetézni. Természetesen mindenütt a játékról szólt a téma s a társaságban nem 1 is tudtak egyébről beszélni, mint erről, vagy arról a nagy coup-ról, melyet egy-egy szerencsésebb nyerő a bankkal szemben megjátszott. A legtöbbet azonban, egy creol 1 arcú fiatalemberről csevegtek a társaságban, egy hajlott orrú, intelligens arckifejezésü, göndörhaju fiúról, kinek külseje egyetlen percre sem árulta el nemzetiségét. Mert épenugy eltudták képzelni, hogy a forróégövü Spanyolország szülötte, mint hogy azt is elhitték volna neki, hogy a minden perzselő forróságu Mexicó creol földjén látta meg a napvilágot. Nem volt szép, de szabályos arcvonásain valami érdekesség vonult keresztül, mely első percben megfogta az embert. Látszott rajta, hogy egész lényén az ész viszi a domináló szerepet s az értelmiség szinte orgiákat ült egész lénye kifejezésén. Szemei mélyen aláfestvék s az asszonyok a délszak minden forróságát sejtették ez okból Jbenne. Különben franciás eleganciával öltözködött, társalgott minden nyelven s a kik vele mulathattak, mind-mind egyhangúlag elismerték, hogy a vele való ismerkedés alatt megnyerő abból a szimpátiából, melyet különös külsője, már amúgy is előlegezett számára. Mindenki észrevette azonban, hogy még a legnagyobb mulatság közben is, valami eltitkolt, félve rejtegetett bánat fékezi indulatait s találkáin, — mert ezekből bőven kijutott — a legforróbb csókok közben is valami visszatartás, fájdalmas fanyarságot észleltek a szerelmeslelkü szép asszonyok. Senki sem tudta, hogy az a félve őrzött titok, az a misztikus titokzatosság tulajdonképpen mit rejteget, senki sem tudta titkát megmagyarázni. De tulajdonképen nem ezekért a tulajdonságokért volt szóbeszéd tárgya a creolarcu ifjú, hanem egészen másért. Olyasvalamiért, amiért Monte-Oarló játékos népe leginkább érdeklődik, különös játékszerencséjóórt. Parapulos Miltiades, igy hivták az érdeklődés központját képező ifjút s mint nevéből is láthatjuk, görög származású lehetett, félelmetes bakkarat játékos volt k Soha a roullett szobában nem látta őt senki. Ő csak a „Club Privé", a nagy játékosok elkülönített helyén hódolt a játék szenvedélyének. Az első este, mikor összeköttetéseinél fogva a Club Privébe lépett, mindjárt feltűnt hideg s amellett hazárd játékával. Oly magas összegekbe játszott, hogy mindenki legalább is azt hitte, róla, hogy valami többszörös milliomos 1 szerencsés ivadéka, aki Monte-Carlóba j jött felesleges pénzének leadására. Az i első tétje az száz franc volt, azt is csak akkor tette, mikor az ő kezére jött a kártya. Az első coupt megnyerte. A másodikat szintén s harmadikat, a negyediket s igy végig, tízszer egymásután megnyerte a tétjét. A száz francot pedig, melyet első tétjére tett, bennhagyta véges végig. A tizedik coup után, akkor már az ötödik bankárt tette tönkre, tétje már ötvenezer franKot tett ki. A kártyákat kiosztották. Egyedül tartotta a bankot. Az egész helyiséget lázas izgatottság töltötte be. A pointerök az ő kezén már részegre nyerték magukat s csillámló szemekkel tekintettek a hideg, minden izgalmat nélkülözni látszó görögre. — Tartom a bankot. — Ötvenezer franc! — szólt az ereupier. — Ötvenezer franc! — szólt hidegen Parapulos. A bankár kiosztotta a lapokat. — Kilenc! — vágta ki a görög diadalmasan. A megdöbbenés sziszenete rezgett végig a helyiségben. — Kilenc ! — szólt rekedt hangon a bankár. — Apréz! — szólt izgatottan a crouupier.