Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1910-09-04 / 71. szám

éscsaba, 1910. XXXVII-ik évfolyam. 7I-ik szám. Vasárnap, szeptember 4. POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. EltOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre ő kor. Negyedévre 3 kor. ElSfizetni bármikor lehet éuneayeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Kiadóhivatal: Telefon-szám. Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Felelős szerkseztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. A falu kulturája. Békéscsaba, szept 3. Negyvennyolc vármegye alispánja szövetkezésre szólítja fel az ország községeit. Szervezkedjenek, mint ahogy szervezkedtek a városok és szövetkezve, összetett erővel igyekezzenek az államtól és a társadalomtól mindazt kisarcolni, ami a község modern irányú fejlődéséhez szükséges. Szervezkedik a község ! Modern, haladó életet akar élni a község ! A falu, amelyet mindenki lenéz, lekicsinyel. Amelyet szolgálni, fejleszteni minden hatóságnak derogál. A faln, ahol senki se akar lakni, és ahol csak az lakik, akit gyötrelmes élete a föld rögéhez köt. Ez a falu most fel akar emelkedni, modern akar lenni, lépést akar tartani a kultúrával és nem akar többé a lenézett, kulturától messze eső helye lenni az országnak. Dicsérjük a negyvennyolc vármegye alispánjának derék elhatározását, de félünk, hogy a szép terv csak szép gondolat marad. Amit ők akarnak, ahoz sok olyan is kell, ami az akaratukon és képességükön tul terjed. A község felemelkedése, a kultúrához való közeledése nem hatósági, nem adminisztratív kérdés, hanem a lakosság műveltségének a problémája. A tömegek kulturája emelheti csak a falut, mint ahogy a tömegek kulturája az egyedüli élesztő erő, amely a város és az ország nívóját emelheti és haladását fejlesztheti. A legjobb közigazgatás is megtörik a tömegek nemtörődömségén, értelmetlenségén és nincs az a kitűnő jegyző és szolgabíró a világon, aki boldogulni tud, ha rendelkezései és szándékai értelmetlen, kulturátlan embereknek szólnak, vagy mint Csabán, hol minden haladásnak tömött sorú ellensége van. Itt van például éppen mostan az a sok rendelkezés, amit a kolera elleni védekezés ügyében a kormány és a többi hatóság kibocsát. Tessék gyakran megmosni a kezeket. Ne tessék piszkos gyümölcsöt enni. Nem szabad forralatlan tejet inni. És igy tovább. Hát nem borzasztó dolog az, hogy a kulturális fejlődés huszadik századában még hatósági kényszert kell alkalmazni, hogy az emberek megmossák a kezeiket és ne igyák meg a forralatlan tejet! Hát nem elszomorító az ország műveltségi fokára, hogy a kolera halálos veszedelmének kell előbb eljönnie Ázsiából, hogy az embereket a rettegés ezekre az elemi törvényekre kényszerítse ! És még ennél is mennyivel elszomorítóbb, hogy még a fenyegető veszedelem sem képes általánossá tenni a tisztálkodásnak és a higiéniának amaz elemi törvényeit, amelyek nélkül kulturált társadalom egyáltalában nem tud megélni 1 Mit várjunk tehát a községtől, ha a városban, a fővárosban tapasztalhatjuk ezeket az elszomorító tüneteket? Hogyan legyen akkor foganatja künn a faluban a szigorú egészség-" ügyi rendelkezáseknek, ha azokat még az ország úgynevezett műveltebb társadalma se tud, vagy nem akar megtartani. Hogyan segítsen ezen az alispán, a jegyző, vagy a szolgabíró ! A kolerától való veszedelemben mindent elrendel a felső hatóság. De ki hajtja, ki hajthatja ezeket végre ? Miért kell csak akkor mésztejjel vagy karbololdattal fertőtleníteni a pöcegödröket és csatornákat, amikor kolera fenyeget és miért nincs a községnek akkora kulturája, hogy kolera nélkül is tisztán tartani, vagy fertőtleníteni kell a járvány terjesztésére alkalmas helyeket ? Ne okolja senki a jegyzőt, vagy a szolgabírót. Mert akinek csak némi fogalma van arról, hogy mi mindent kell ma már a jegyzőnek ellátnia, hány ezer és ezer rendelet végrehajtása, ellenőrzése és sok más egyéb görnyed a munkával amúgy is tulhalmozott jegyző vállaira, az aligha fogja még az emberi műveletlenség bűneiért is a jegyzőt okolni. Ennél a pontnál áll csak igazában az, amit mondottunk, hogy hiába jó a jegyző, hiába derék ember a szolgabíró, ha egyszer tanulatlan, műveletlen, kulturátlan a tömeg, ha nincs érzéke a haladás fejlettebb igényei iránt, és se az iskola, se az élet nem tanitja meg arra, amire késői korban miniszteri rendeletek szeretnék megtanítani, akkor ugy is minden hiábavaló. A negyvennyolc alispán derék dolgot mivel, de máshonnan kellene elindulniok, hogy célhoz érjenek. A tömegképzés, a nevelés, az iskoláztatás nagy problémáját kell előbb megoldani, és csak ha a tömeg már tanultabb, felvilágosultabb, a haladást óhajtja, akkor lehet a falut arra a nivóra emelni, amelyen sok országban már régen eljutott. Osz a politikában. — Budapesti levél. — Fáradtan ós unott egykedvűséggel zakatolt a nyári ülésszak utolsó napjaiban a sok viharban és szenvedélyes tusákban megszületett törvényhozás munkakereke. SabIono3 feladatokon esett keresztül túlnyomó részben; sem az idő, sem a hangulat nem kedvezett életrevaló politikai akcióknak. Hónapok visszhangos választási lármája után a természeti törvény következetességével állott be a reakció a külső perifériákon és a fővárosban egyaránt és közömbösen nézték annak a parlamentnek első szárnypróbálgatását, mely Migyarország egész jövőjére kiható, döntő reformok megvalósítására van hivatva. A politikában beállott vakáció, nyugalom jól esatt a politikusoknak ós a politika iránt érdeklődő közönségnek egyaránt és ha ez az idő arra szolgált, hogy friss erőt és objektív tisztánlátást szerezzenek mindazok, akik a közügyeket a legdöntőbb fórumokon intézik, ugy erre a nyugodt erőgyűjtésre az ország érdekében szükség is volt. A hosszúnak látszott vakáció gyorsan a vége felé közeledik. Benne vagyunk a szeptember hónapban, melynek utolsó felében újra összeülnek a törvényhozók, akik elé az ország elodázhatatlan igényei és szükségletei, valamint a törvényben megállapított naptári terminusok súlyos problémákat tárnak. Az államháztartás rendje szerint a jövő évi költségvetés elintézése volna az első teendő, amelyet azonban más sürgősebb feladatok alighanem háttérbe fognak szorítani. Ez év őszén kell összeülnie a delegációnak, amelynek munkáját a normális e'.intéini valók mellett, sajno3, fait accomplit-k kényszerű tudomásul vétele is fogja képezni. Bo3znia és Hercegovina annexiója, Magyarország és a monarchia órdekébsn oly korszakalkotóan fontos ezen lépés, hatalmi, szóval, a nemzet érzületének, gondolkodásának kutatása és meghallgatása nélkül befejezett ténynyé vált. Hónapokon keresztül benne éltünk az ennek nyomán támadt izgalmakban és mo3t viselnünk kell azokat a horribilis költségeket, amelyeket az annexió ténye felidézett. A milliókat már elköltötték és most Békésmegyei Közlöny tárcája. Egyedül. Mit ér a dal amit mi sirunk A sóhajok nagy éjszakáján, Magunkba, árván, Mit ér a vágy emésztő láza, Ha a való porig alázza. Álmodni csókok édenéből Annak, akinek nincsen párja, Senkise várja, Ott a szívből jelszakadt dalok Éjszakába bolygó csillagok. Sóvárogva a jényre várunk, És jekete, testetlen árnyak Lomhán leszállnak. Hogy mint a hamvas ősz virága Belesirunk az éjszakába. Gondolatok születnek, halnak, Egy egy túlságos neme téved, S vissza se térhet, Ugy marad ott örökös rabnak Szögletén egy piros ajaknak .. . Mit ér a dal, mit akkor sírtunk, A sóhajok nagy éjszakáján Magunkba, árván, Mit ér a vágy emésztő láza Ila a való porig alázza ... Kató József. Szerenesés megoldás. Irta: Armand Ephaim. — Bocsánat édes barátom, — szólt az öreg magisztrátus, — az asszonyoknak van annyi logikájuk, mint nekünk. Csak másmilyen. És aztán . . , — Na lökd ki már — szólt közbe a barátja Paul, — te valamit elakarsz mesélni. Csak szaporán, ne kéresd magad. — Nos jó. Abban az időben érkeztem R-be, egy ronda kis bretagnei fészekbe: hová vizsgálóbírónak nevezett ki a miniszter nagybácsim jóvoltából. Alig hozy elhelyezkedtem, az képezte a főgondomat, miként fogok szert tenni diszkrét, kedves barátnőre, mert az állásomnál fogva lehetetlen volt a gyanús viszonyok fentartása. Csakhamar megtaláltam vágyaimnak megtestesülését, mondjuk madame... Dubois gyönyörű kis személyében. Ritka tisztességes asszony volt — nem tréfálok, aki sohasem csalta volna meg az urát, ha az nem lett volna orvos. Szerencsétlenségére Dubois orvos volt, még pedig messze vidéken ismert, keresett orvos. És Elvire — a felesége — rémmódon félt a tolvajoktól, betörőktől. Ugy, hogy éjjelente, ha a doktort hivatása elszólította mellőle megőszült volna iélelmében, ha nem lett volna mellette valaki, egy férfi, hogy megvédelmezze, többnyire a magisztrátusz valamelyik tagja. Ezy este — ahogy a doktor a kastély fiatal úrnőjénél segédkezett, aki csak nagynehezen tudta a világra hozni első gyermekét — különös zajt észleltünk. A földszinten, a doktor rendelőjében, épp az Elvire szobája alatt a padló megrecscsent. Ugy recscsent, — mintha valaki nesztelenül, óvatosan lépkedne. Mert a padló — ez a természetrajza — annál inkább recscsen, minél jobban ügyelnek, hogy ne recscsenjen. Elvire halá'sápadtan ugrott fel helyéről és ezt suttogta: — Az uram 1... El vagyok veszve ! Egy szempillantás alatt mindaz megfordult elmémben, ami helyzetünkből kifolyólag reánk várhatott. A meggyalázott férj berohanása, pisztolydurranások, a halálra sebzett asszony, a botrány, a tönkretett karrierem . . . Az ember ott lent, nem járkált már. Csak gyenge kaparászás hallatszott, — amely azonban nem akart megszűnni. — Ez nem lehet a doktor — jegyeztem meg, — ő már itt lenne . . . — Akkor hát rabló 1 Tudtam jól, hogy egyszer még betörnek nálunk. — Egy ugrással fentermettem. Elvire visszatartott a karomnál fogva. — Mit akar tenni ? — Hát Istenem, meg akarom védelmezni, ez kötelességem, megfogni a banditát, letartóztatni a törvény nevében . . . — Ön megőrült! — felelte Elvire. — Hogyan igazolná ittlétét éjfél idején? Nem szabad, hogy a gazember önt észrevegye. — De hisz kirabolja az ura szobáját alaposan ! — Bánom is én ! Az ón jó hirnevem felér annak százszorosával, amit elrabolni képes. Nem tehettem egyebet, mint meghajolni akarata előtt. A betörő minden segítség nélkül folytatta munkáját. Mintha csak tudta volna, hogy látja a köztársaság vizsgálóbirája és hogy távozását lesi, hogy maga is elmenekülhessen. Elvire nagyon kétségbe volt esve: — Nem akar végezni 1 Még megjön az uram, itt találja önt ós ón meg vagyok bélyegezve . . . Végre elmóltóztatott menni a tolvajnak. A nyitott ablakon keresztül láthattam. Legfeljebb 18 esztendős lehetett az kicsi, vézna, bicikli-sapkás, rövidnadrái gos kis tacskó. Igazi párisi csirkefogóalak. Elvire megkönnyebbülten sóhajtott fel ós azt mondta : — Végre szabad ön is ! De most siessen, az Isten szerelméért. Másnap reggel, ahogy előre láthattam, a derék doktor megjelent az igazságügyi palotában, hogy a nála törtónt éjjeli betörést bejelentse. Ellopták tőle értékes éremgyüjteményót, ami végtelenül bántotta. Megvigasztaltam, amenynyire birtam ós megígértem neki, hogy minden lehetőt el fogok követni, hogy a tettes kózrekerüljön. Még az este diadalmas ábrázattal lépett be a rendőrbiztos a hivatalomba ós igy szólt hozzám : — Meg van a tolvaj 1 Egy magas, vörös orrú legényt hozott elém, őszülő szakállal, daróc kabátot viselt ós széles puha kalapot. Kőmíves volt az istenadta, ki azonban többnt járt a korcsmába, mint a munkája " után. Az ebédjót egy XVIII. századbeli arannyal akarta megfizetni, amely semmi kétség, az ellopott gyűjteményből való. Különben tagadott, mint a fene, erősítgette az ártatlanságát ós meges-' küdött, hogy az aranyat a járdán, a dnktor házától mint egy husz lépésnyi távolságra találta... Ez az együgyű magyarázat hirtelen mosolyt csalt a tapasztalt rendőrség ajakára. Iszonyú düh fogott el e szamár, részeg fráter láttára, aki ostobán olyan ostoba dologba keveredett, amihez semmi köze. — Pusztuljanak vele! ordítottam. És most, édes barátom, egy regényt mesélhetnék neked, egy regényt, amelyben elmondhatnám iszonyú lelkifurdalásaimat, midőn majdnem helyben kellett hagynom egy iszonyú bírói tévedést, hogy megmentsem a barátnőm becsültót. De még sem lett szükség, mert ugy törtónt, hogy az igazi itolvajt is lecsukták, de csupán csendháborítás cimón. Nem került nagy fáradságomba azután, hogy vallomást csikarjak ki belőle. Kezdő volt: könynyen megfogtam. Akkor aztán elbocsátottam a részeg kőmi-