Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1910-01-30 / 9. szám

8 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY tékeny jövedelmet helyez előre kilátásba s egyszerre fognak megnyílni előtte az összes pénzforrások, mindjárt alakulásának kezdetén. Tévedés volna azt hinni, hogy a községi takarékpénztár törvényszabta, szük keretben irányittatnék s igy sem tőkéjét, sem szilárd helyzetét nem használná kellő módon a jövedelem fokozása céljából. Tévedés a puszta feltevés, mert a iörvényjavaslat teljesen szabad kezet enged annak a meghatározott számú kis bizottságnak, mely az intézet adminisztrációját fogja végezni s igy a legszabadabb üzleti szellemben lesznek az üzletek lebonyolíthatók. Á helyi hitelintézeteknek sem kell tartani attól, hogy a községi takarékpénztár a legerősebb konkurrencia jegyében kezdené s folytatná müködézét. Nem ; ellenben a tisztességes verseny, melynek előnyeit a hitelt keresők kell hogy élvezzék, — fokozatosan nagy lendületet fog adni kereskedelmünknek — s ez a verseny egy szükséges jó a mi fejlődésnek indult gazdaságunk életében. Tudjuk előre, hogy nem fog simán menni az alapítás, de végeredményben mégis meg lesz, mihelyt a legerősebb támasz, az erről szóló törvény szentesítve lesz. Lehet, hogy ettől a támasztól még messze vagyunk, de célunk csupán az, hogy a község adminisztrátorainak a figyelmét hívjuk fel erre a régi akcióra s mint egy elintézetlen ügyiratot, időnként udvariasan megsürgessünk. Alvármegyei kórházi bizottság yilése. Adatok a kórház mult évi működéséről. A kibővítés ügye. Mult számunkban egy rövid újdonság keretében megemlékeztünk már arról, hogy Békésmegye kórházi bizottsága e hónap 25-én, kedden ülést tartott. Erre az ülésre szükségesnek tartjuk a visszatérést már csak azért is, mert egy pár fontos és a közvéleményt igen érdeklő tárgy szerepelt rajta. Ilyennek tartjuk például dr. Berkes Sándor igazgató részletes jelentését a kórház mult évi forgalmáról. Ez a jelentés is megerősít bennünket abban a nézetünkben, hogy a közkórház Békésmegyének talán a legnagyobbra hivatott közegészségügyi intézménye. Forgalma, orvosainak országos jó hire folytán évről-évre rohamosan emelkedik, ugy hogy anynyit már most is el lehet mondani, hogy , a gyulai kórház a vidék egyik legnagyobb forgalmú közkórháza. Ha pedig | immár egészen biztos alapon álló nagyarányú kibővítés meg fog történni, a kórház minden tekintetben modern, mintaszerű intézménnyé válik, olyanná, amilyennel a vidéknek egyetlen városa, vagy vármegyéje sem dicsekedhetik. Természetesen magával hozza a kibővítés a forgalom még rohamosabb emelkedését is. Az igazgató főorvos beszámoló jelentéséből kiragadjuk a következő és ! igen tanulságos adatokat: A vármegyei közkórházben az 1909. 1 év folyamán 452 beteggel volt több, mint • az előző esztendőben. Ha egyéb nem, ! már csak ez a nagy emelkedés is élénk világot vet a forgalom emelkedésére, j Az ápolási napok száma szintén jelen- j tékenyen, 9821-el volt nagyobb, mint j 1908-ban. Figyelemmel arra, hogy a kórház jövedelmét az ápolási napidijak ké- j pezik, ez a jelentős szaporulat haladást i Jelent a bevételekben is. Összesen 5877 beteget ápoltak a kórházban, akik közül 1909 december 31 én 669 maradt vissza és jött át erre az évre. Hogy a betegek gyógyítása milyen sikerrel folyik, legjobban bizonyítja az, hogy mig az előző évben 2 százalék volt a halálozások arányszáma, addig 1909-ben csak 1-68 százalékot tett ki. Az i ápolási napok megoszlanak. Leginkább fizetéses betegek foglalják le maguknak az ápolási napokat, de elég nagy számmal veszik igénybe a fizetésképtelen | betegek is, akik az intézet vezetőségének humánus érzésére támaszkodva vételik fel magukat a kórházba. A fizetéses betegek ápolási napjainak száma 265 315, az ingyenes betegeké pedig 1571 volt a mult esztendőben. A fizetett ! ápolási napokból 480,000 korona jőve- \ delme volt a kórháznak. Már e hatalmas összegből is látszik, hogy a fenntartás j és kibővítés költségei nem okozhatnak gondot a vármegye adófizető polgárainak, hiszen minden összeg, amelyet a | kórházi befektetésekre költenek : bőven ! visszafizetődik. Operáció a mult év f jlyamán 1641 j volt a kórházban, halottboncolás pedig 175 esetben fordult elő. Kiszolgáltattak összesen 422.000 adag ételt és 5800 adag italt. A konyhahulladékokból és étel- | maradékokból 3665 kilogramm szappant j gyártottak, amelyből 2569 kilogrammot a kórházi mosásokra használtak fel. j Ezekből a számadatokból is látszik, hogy s a közkórház nem a közönséges nagyságú hasonló intézmények közé tartó- j zik még jelenlegi alakjában sem. A főorvos most ismertetett érdekes I jelentésén kívül foglalkozott a kórházi bizottság néhány részletkérdésével is. j Igy a kapusnak, aki eddigi természetbeni lakását kénytelen lesz elhagyni: 200 kor. lakbért szavaztak meg. Ugyancsak ki kell költözködnie az élelmezési tisztnek is, aki 540 korona lakbért és j 60 korona havi élelmezési váltságot fog kapni. Eddig ugyanis az élelmezési tiszt a kórházi konyháról nyert ellátást. A kórház különböző szükségleteinek beszerzésére 35.000 koronát irányzott elő a bizottság. A szükségleteket árlejtés utján fogjak beszerezni. Végül az igazgató indítványozta egy villamos mángorló beszerzését, mely 8000 koronába kerülne. Mivel ilyen mángorlók eladásával csak egy magyar cég foglalkozik: a bizottság egyelőre nem hozott határozatot az indítvány dolgában, hanem először meg fogja tudakolni, hogy külföldi hasonló cégeknél a gép mennyibe kerül és ahhoz képest intézkedik. A tanítók vasúti jegykedvezménye. Pozsony Békésvármegyéhez. Minden államnak kötelessége, hogy j azokat a közpályán működő férfiakat, j illetve nőket, akik az ő érdekében mun- j kálkodnak, az ő haladását, boldogulását ; mozdítják lő : ne C3ak a megillető járandóságokban, hanem egyes, neki csak nagyon kevésbe kerülő kedvezményekben is részesítse. Fokozatosan már kezdi ezt az elvet megvalósítani a magyar állam is. A legmegszokottabb kedvezmény, amelyet a magyar állam adhat, a féiáru vasúti jegykedvezménye. Ezt legelőször az állami tisztviselők élvezték, de most már kiterjesztette a törvényhatósági tisztviselőkre, sőt legutóbb a községi jegyzőkre is. Az államnak úgyszólván legmostohább elbánásban részesülő polgárai a felekezeti és községi tanítók. Ezek igazán, a szó szoros értelmében a nemzet napszámosai. Az állami tanítóknak hozzájuk képest könnyű dolguk van. Egységes a tanterv, egységes szelleműek a tankönyvek, az osztályokban meg van a numerus clausus, amelyet átlépni csak kivételes esetekben, akkor is csak bizonyos határig lehet. Ezen kivül részesülnek mindazon kedvezményekben, a melyek az állami tisztviselőket az állam részéről megilletik. A községi és felekezeti tanítók ezzel szemben valóságos robot munkát végeznek. Legtöbb helyen fizetésük jóval kevesebb az államiakénál. Szük, sötét tantermeknek csúfolt odúkban kell vesződ- ' niök néha 100—120 gyerekkel s folyto- ] nos .n ki vannak téve a sokféle felettes ' hatóság és a rendesen naiv laikus em- I berekből álló bölcs iskolaszék szeszélyeinek. Aztán a felekezeti tanítóknak a vallást is kell tanitaniok, némelyik j felekezetnél — mint például a lutherá- ! nusnál — kántori teendőket is kell vé- J gezniök nyomorúságosan csekély díjazásért. Csabán például temetések alkal- | mával a kántori teendőket végző tani- i tók mindössze 40 fillérnyi díjazásban részesülnek másfél, sőt gyakran két órai j fáradságos sétálásért és éneklésért. Ezek az állapotok különösen a protestáns felekezeteknél uralkodnak, amelyek közismert szegénységüknél fogva ez idő szerint képtelenek arra, hogy a modern kor követelményeinek minden tekintetben megfelelő iskolaépületeket emeljenek, jobban fizessék a tanítókat és könnyítsenek terheiken. Ugyanezt lehet elmondani a szegényebb városokra és községekre is. Nem lehet tehát senkinek csodálkoznia azon, ha a felekezeti tanítók a reájuk háramló sok teher hatása alatt feljajdulnak, sorsukkal elégedetlenek és kötelességeiket sem végzik akkora ambícióval,, mint ahogyan azokat kedvezőbb körülmények között végeznék. Egyébként, bárhogyan is akarják, nem tudják az általuk is óhajtott engedményt elérni. Az csak nyilvánvaló, hogy 50—60 gyermeket könnyebb tanitani, mint százat, vagy százharmincat és az eredmény is kielégítőbb Ezekben ismertetve nagy vonásokban a felekezeti és községi tanítók szomorú helyzetét, azt hisszük, mindenki jogosnak találja azt a kérelmüket, hogy az állam őket is részesítse az állami tanítók által már élvezett kedvezményeknek legalább egyikében, a kedvezményes vasúti jegyben. Sajnos, erre irányuló törekvésüknek mindeddig nem volt meg az óhajtott eredménye. A kereskedelmi kormány ridegen elzárkózott a Tanítók Országos Egyesületének kérelmei, felterjesztései elől, pedig világos, hogy ez a kedvezmény, mig egyrészt az államnak nagyon csekély áldozatába kerül, másrészt egy tekintélyes ós nagyhivatásu társadalmi osztály anyagi helyzetén lényegesen könnyít. Remélhetőleg több eredménye lesz annak az országos akciónak, melyet Pozsonymegye indított meg legutóbb. Pozsonymegye ugyanis megkereste Bókósmegyét és az összes törvényhatóságokat, hogy intézzenek feliratot a képviselőházhoz a felekezeti és községi tanitók vasúti jegykedvezménye tárgyában. Kétség sem férhet hozzá, hogy Pozsony indítványához valamennyi törvényhatóság hozzájárul és ekkor már a törvényhozás sem zárkózhatik el a tanitók jogos követeléseinek teljesitése elől. Függetlenségi pártgyülés Gyomán. A Kossuth- és Justh-párt egyesülése. A minden tekintetben szomorú politikai válságnak egyik legszomorúbb aktusa volt a hatalmas nagy függetlenségi párt kettészakadása. Az alkotmányért öt évvel ezelőtt folytatott nagy küzdelem idején erősödött meg ez a párt oly hihetetlen mértékben, amilyenre talán egy parlamentális ország politikai történetében nem volt példa. Ellenzékiből egy csapásra, egy hét alatt kormánykópessó lenni, szinte hihetetlenül hangzik. Mégis megtörtónt. A nagy párt együtt is maradt egészen a legújabb időkig. Mint a koalíció Lásd, nem engedi eltemetni magát az a gyermek, mig el nem búcsúzik tőlem*! Nyisd ki az ablakot, hadd lássam őt egy pillanatra, mert megfojt az izgalom . . . Vera erőtlenül a falhoz támaszkodva olyképpen állt,, mint akit a fájdalom megkövesitett. Érezte, hogy most mindjárt történni fog valami rettenetes, ami összezúz, elpusztít, megsemmisít egy nehezen óvott, fiatal, reményteljes életet. Nem volt ereje, hogy fölnyissa az ablakot, csak gépiesen a sárgaréz-závár után nyúlt, hogy belefogódzók; de mikor az éles gyermekhang újra besirt a szobába, ke e lesiklott, térdei megrogytak ós aléltan vógighanyatlott a földön. — Vera néni! Vera néni! —hangzott kívülről panaszos könyörgéssel — mért nem nyitod ki az ablakot? Látod, én kiszöktem a kis ágyamból, hogy hívjalak, pedig ugy fáj a fejem . . . Vera néni! gyere hát, ne engedd, hogy a rossz emberek betegyék a gödörbe Károly bácsit. .. Es a kedves gyermekhang sokáig esedezett még kívülről, az apró ujjacskák fáradhatlanul doboltak a zárt üvegtáblákon, de a szobában élettelen csönd honolt. .. Halálcsók. Irta: Kolbenheyer Margit. Hosszú lázas hánykolódás után a beteg gróf valahára elszenderedett. Az egész éjen át csak nagy időközönként volt eszméleténél egy-egy pár percre s ilyenkor fuldokolva rebegett köszönetet hűséges ápolójának, az intéző Ilonka lányának. ' Beszéde érthetetlen volt, de jajszó egyszer sem hagyta el ajkait, bár nagyon | szenvedett. Fejét mindig a nyitott ablak felé igyekezett fordítani, hogy a be- j özönlő hűs levegővel könnyítse nehéz j lélekzetón. Néha öntudatlanul tépdesni i kezdte a haját, marcangolni a torkát ós j ilyenkor Ilonka gyöngéden lefogta soi vány kezét, puha kendőjével letörölte a beteges verejtéket arcáról s helyre simította szőke hajfürtjeit. Egy-egy hálás í tekintett, ha szótlanul is, mindig kijárt ; köszönetül. Az álom reggeli gyönge napfény- ! ; nyel osont be a beteg szobájába. Ilonka j niegkönyebbülten sóhajtott fel. Zajtala- | nul húzta be a barna zsalugáterokat j s felébresztette a sarokban alvó inast, j — Lent leszek — susogta — a rózsalugasban és ha felébred incsen az ablakból." Mógegyszer végignézett a szenvedő betegen. Kissé hosszasan feledte tekintetét azon a beesett arcon, melyen az ifjúság szinei helyét egészségtelen kék ós vörös foltok foglalták el. Szivét ki- j nos vágy szoritototta össze. Szerette ! volna lecsókolni a kór nyomait a szen- j vedő arcról. Vagy csak észre vétlenül ; is érinteni ajakával a halvány homlokot, a kuszált szőke hajfürtök alatt. Meg is tette volna, ha az inas jelenléte meg nem zavarta volna, hisz oly végtelenül i szerette a grófot! Szerette' lányos szerelmével, gyöngödséggel, félénken ós szerelmét csak fokozta, hogy érzelmeit még önmaga előtt is titkolni igyekezett Azonban a haldoklóval szemben lányos \ tartózkodása fellengett. Szerette volna j egy hosszú, egy szenvedélyes csókban ! szivét teljesen kiönteni. Gyengéden te- ! kintett a szenvedő betegre ós néhány lépést tett az ágy felé, de ekkor észre- I vette az inast, ki mozdulatlanul, mint | egy bútordarab állott a terem egyik | szögletében. Hirtelen fejéhez kapott, el- I pirult, mint akit rajta kapnak valamin, ami felett szégyenkeznie kellene, a fehér ruhájával nesztelenül surrant ki a ! félhomályos szobából. Megmosakodva, átöltözködve, de a kimerültségtől mégis bágyadtan érkezett a rózsalugasba. A másodszori fakadás rózsái az éji harmatban megfürödve, élénk színekkel hirdették a nyárvégi életet, de ez a bájos, csendes kép nem hozott enyhülést a leány felzaklatott lelkének. A kastéllyal 'szemben egy kerti padra telepedett le s elgondolkozott. A tarka rózsák körül vigan kergetőző apró madarak egy megható j angol mesét jutattak eszébe, mit vala- ' mikor régen oivasott. A meséből most csak arra emlékezett, hogy egy szerelmes madárka ráfeküdt egy rózsatő hegyes tövisére ós igy szúrta át a szivét. Ha az apró szárnyas állatnak lehetnek ilyen erős érzelmei, ilyen önfeláldozó / elszántsága, miért rettenne vissza ő is j attól a gondolattól, hogy a gróffal, kit • annyira szeret, együtt keresse a halált. j Hátha neki boldog örömet szerezne vele, Mert a gróf is szerette Ilonkát. S ezt az érzelmét hamarabb elárulta, mint a lány. Sőt régi, lappangó tüdőbajának ez a rohamos fellépte is összekötetésben volt érzelmeivel. Gyermekkora óta először jött hosszabb időre haza, magyar főúri kastélyába s most is csak annyi időre, hogy rendezze birtokait, s törvényes nagykorúságát elérve, átvegye vagyona kezelését. Addig idegen tájakon, délszaki égalj alatt élesztgette tüdejét. Lelkót teleszedte a legmagasabb műveltség eszméivel ós előkelő összeköttetésénél fogva ismerte a nagyvilági ' nők egész seregét. A tevékeny közéleti munkásságtól visszariasztotta leküzdhetetlen betegségének tudata, a főúri nők pedig épen betegsége miatt nem vették őt komolyan s inkább mint gyermekkel bántak vele. Igy nem érthetetlen, hogy a polgári származású intéző szelidielkü leánya, ki a szép lelket nézte, nem a beteges testet, mihamar megkedvelte az emelkedett műveltségű grófot s hogy utóbbi előtt is, kit női csók még alig ért egy egészen uj, ismeretlen világot tárt fel a leány rajongása. Egy késő délutáni sétájuk, az uradalmi erdő alján folyt le az utolsó bizalmas csevegésük, mikor a gróf nem tudott tovább uralkodni magán s félénk csókot nyomott a lány óletpiros arcára. A csóknak nem várt következménye lett. Mindketten zavarba jöttek. A gróf szólani sem tudott semmit mentségére, a leány megremegett ijedtében és szaladni kezdett. Szaladt lélekszakadva, ingoványon, kopasz tarlón,rúton és ösvényen hazafelé és nem hallotta az utána lihegő beteg gróf kiálltásait: „Ilonka, édes Ilonka, csak egy szóra, várjon..." A gróf tartott tőle, hogy a leány félremagyarázza tettét és talán kalandhajhászónak fogja őt tartani, félt attól, hogy otthon megbotránkozva fogja elpanaszolni a férfi vakmerőségét. Ezt szerette volna megakadályozni s futott ő is a leány után. Nyomon követte, de beteg tüdővel alig bírta a gyorsabb és mélyebb lólekzetvótelt. Apró, játszi gyermekkora óta nem próbált tán soha szaladni s hamar elfáradt. Szive hallhatóan dobogott, szédülés fogta el, a kastély kertjének közelében pedig már nem volt képes tovább haladni. Erőtlenül vetette magát a zöld pázsitra s