Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1910-04-28 / 34. szám

BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY 3 Zichy időközben kultuszminisz­ter lett, de ezzel csak bizalmasabbá vált a barátság, amely a két szociológushoz fűzte. A választójog nagy kérdésében ezek informálják állandóan és minden részletre kiterjedő pontossággal a gró­fot. Zichy viszont folytonos érintkezést tart fönn a konopisti kastély urával ós akik a politika kulisszái mögé látnak' nagyon jól tudják, hogy a Khuen-Hé­derváry kormányban a trónörökösnek Zichy János az őrszeme. Két héttel ez­előtt alkalmat keresett arra, hogy hatá­rozottan állást foglaljon az általános jog mellett, egy héttel utóbb pedig a budapesti Újvárosháza nagytermében megalakult Rácz Gyula elvbarátainak vezetésével az általános választói jog ligája. Budapesten Rácz Gyula még nem szerepelt, a vidéki agitációban azonban neki jut a vezetőszerep. Nem véletlen ez, hanem fontos láncszeme annak az öntudatos politikának, amely­lyel Ferencz Ferdinánd már évek óta belenyúl a magyar közélet ügyeinek intézésébe. Vegyük még ehhez, hogy a mult héten a király különös kegyből bizal­mas kihallgatásra rendelte magához a kultuszminisztert. Egyáltalán szokatlan, hogy őfelsége szakminisztertől politikai információkat kérjen. Zichyvel kivételt tett az uralkodó s ez magában véve is mutatja azt a kivételes helyzetet, amely­nek Zichy odafönn örvend. Nem kósza híresztelés tehát, hogy ő van kisze­melve a habsburgi politika jövendő magyarországi képviselőjének ós közel áll a kombináció, hogy ő is fogja meg­valósítani az általános választójog re­formját. Közgyűlés Csabán. Segély a polgári leányiskolának. — Bi­zottsági tagsági állások. Békéscsaba képviselőtestülete hét­főn gyors lefolyású közgyűlést tartott. A napirenden levő ügyek közül a köz­ség mult évi zárszámadásának tárgya­lása vette a legtöbb időt igénybe. Ki­sebb vita csak a polgári leányiskolának adandó 2500 kor. segély nyújtása körül volt. Ez az összeg ugyanis a kiutalvá­nyozandó államsegélyből a községnek visszatérül. Darabos ósKraszkó érveltek csak amellett, hogy ha a tulaj­donos nem képes fenntartani az iskolát, ne sujtassék a község egész lakossága, hanem vegye át a község. Mintha akkor a községnek nem tizszer annyiba ke­rülne. A közgyűlés lefolyásáról tudósítá­sunk a következő: Az elöljáróság jelentette, hogy a községi tanyai szülésznői állásra csak egy pályázó : K i- u c z i Mária jelent­kezett, kit meg is választottak. A községi pénztárakról szóló zár­számadás, melyről más helyen szólunk, továbbá a kórház jövő évi költségelő­irányzata elfogadásra talált a bizottság ama javaslatával, hogy a minisztertől, az élelmiszerek drágaságára való tekin­tettel, az ápolási dijat 1 kor. 88 fillérre felemelését kérjék. A község villamos müvének mult évi mérlege 13,243 kor. maradványt tüntett fel, mely összeget a bizottság javaslatára, a közgyűlés leltári leírá­sokra határozott fordítani. Az utóbbi közgyűlés utasitotta az elöljáróságot, hogy puhatolódzon, nem volna-e lehetséges a község által épí­tendő 20 munkásház részére a. Körös­csatorna és körgát mentén megfelelő területet venni ? Az elöljáróság eljárt megbízásában s most jelentette, hogy a 20 munkásház részére nem talált ott területet és csakis horribilis áron le­hetne venni. Igy a közgyűlés elvben elhatározta, hogy a Marik Mihály szőlő­jéből veszi meg a szükséges területet. A polgári leányiskola tulajdonosa, Böszörményi Róza már a mult közgyűléstől 2500 korona rendkívüli se­gélyt kért, melyet a kilátásba helyezett államsegélyből a községnek visszatérít. A közgyülós akkor is már megszavazta a segélyt, utalványozását azonban attól tette függővé, ha a segély megadását a tanfelügyelő is véleményezi, ki az is­kola felett felügyeletet gyakorol. A tanfelügyelő átiratában a segély megadását felette szükségesnek tartja, mert az iskola megérdemli, Elismerőleg nyilatkozik a tanmenetről, az iskola ve­zetéséről. Ha a kö ség a segélyt nem adná meg s a tulajdonos annak veze­téséről lemondana, az ott oktatást nyerő 130 iskolakötelesről a községnek kellene gondoskodnia. AZ elöljáróság a segély kiutalását javasolja, úgyszintén Kocziszky Mihály is, mig Darabos János és K r a s z k ó Mihály ellene vannak, mert uem akarják e teherrel az összlakos­ságot sújtani. A közgyűlés a 2500 kor. segélyt a földvételi pénztár tekintélyes össze'gü feleslegéből, mely úgyis kulturális cé­lok megvalósítására fordítható, utalta ki. A nagygerendási pusztai belsőség szabályozására Áchim Gusztáv fő­mérnök tervet készített. A közgyűlés azt elfogadta s igy az ott most épülő 188 ház némi szabályozást nyert. Az esküdtszéki tagok összeírására a közgyűlés dr. Sailer Vilmost és K o v á c s L Mihályt küldötte ki. A képviselőtestület egyik tisztelt és szorgalmas tagja, dr. Fáy Samu el­hunyta felett a közgyűlés részvétét fe­jezte ki. Az özvegyhez átiratot intéz. Tagsági helyére Réthy Béla póttag hivatott be. Öt bizottságba volt beválasztva dr. Fáy Samu Az üresedésbe jött helyekre uj tagokat választott a közgyülós. Á föld­vételi bizottságba és az Alföldi Gazda­sági Vasút képviseltetésre R o s e n­t h a 1 Adolfot, a központi választmányba, az összeíró küldöttségbe Kovács L. Mihályt, a szinügyi bizottságba Havas Mórt választották meg. A községi közmunka irányzata 25,200 korona, kiadás 24,883 korona bevétellel lett elfogadva. Van Csabán 197 tégla, 408 vályogból épült ház és 12 emele­tes ház. A községi ingók értékesítése tár­gyában kimondotta a közgyűlés, hogy az eddigi rendszert, mint jövedelme­zőbbet tartja fenn. Ugyanis árveréseken a vevőknek nem feltétlenül szükséges készpénzzel fizetni, a község hitelez. A Vasut-utcát a község eddig csak a Kádár József üzletéig sepertette és locsoltatta. A közgyűlés Molnár György és társai beadványára elhatá­rozta, hogy a kövesut hetenkint egyszer locsolandó és a vasúti állomásig seper­tetendő. A község szabályozása céljából meg­vette özv. Goldsteinnó házát, a vétel­árat befizette ós a volt tulajdonos, bár már novemberben kellett volna kiköl­töznie, most beadványban azt kérte, engedné a város még jövő óvi áprili sig a házban lakni. A közgyülós kimon­dotta, hogy május 15-óig tartozik a ház­ból kiköltözködni. Néhány apróbb ügy elintézése után a közgyűlés 11 órakor befejezést nyert. Választási mozgalmak a vármegyében. Megindult a harc mindenfelé. Bár jelöltek szempontjából va hely­zet vármegyénkben még most sem ala­kult ki teljesen : az elmúlt vasárnap eseményei mégis nagy lökést adtak a választási mozgalmaknak és jelentékeny hatással voltak a pártviszonyok tisztá­zódására. A gyomai kerület kivételével a megye mindegyik kerületében történ­tek jelentős változások, melyekről alábbi tudósításaink számolnak be. Gyula. Gyulán ugyancsak izgalmas volt a vasárnap. Azok a választópol Tárok, akik az előző vasárnapon tartott jelölő-gyűlés I eredményével nem voltak megelégedve, '• tehát nem nagyon örültek dr. L e n­j g y e 1 Endre fővárosi ügyvéd jelölésó­' nek : vasárnap délelőttre számos alá­írással ellátott plakátokon népgyűlésre hivták össze a Gondöcs-kerti pavillon nagytermébe Gyula polgárságát. A gyű­lésen igen sokan jelentek meg és* egy­hangú lelkesedéssel dr. Berényi Ár­mint kiáltották ki képviselőjelöltül, aki hosszabb beszédben köszönte meg a bizalmat. Hivatkozott arra, hogy har­minc óv óta törhetetlen hive a függet­lenségi eszméknek és az is marad mind­| végig. Kijelentette végül, hogy a jelölt­séget elfogadja. Vasárnap délután dr. Lengyel Endre akarta programmbeszódóf el­mondani, aki Lengyel Zoltán tár­saságában utazott le Gyulára. A terem­ben több száz választópolgár jelent meg, akik azonban nagyobbrészt a Bá­rányi Ármin hívei voltak. Óriási zaj fogadta N ó v e r y Albert pártelnököt mikor meg akarta nyitni a gyűlést ós ajánlani akarta Lengyel Endrét. A zaj még fokozódott, mikor Lengyel Endre emelkedett szólásra. Sem ő, sem az unokabátyja Lengyel Zoltán nem tud­tak szóhoz jutni a folytonos zaj miatt. A zajongók magatartása olyan fenyege­tővé vált, hogy Tancik Lajos rendőr­kapitány megelőzendő a botrányokat, kénytelen volt a népgyűlést feloszlatni. Ez a botrány valószínűleg el fogja venni dr. Lengyel Endre kedvét a további kísérletezéstől. Békéscsaba. Csabán, mint lapunk más helyén írjuk, már van egy jelölt a független­ségi dr. Ursziny János személyé­ben. A Nemzeti Munkapárt ezzel szem­ben szintén gondoskodik jelöltről. K a z y József földmivelésügyi államtitkár nem vállalván a jelöltséget, Jeszenszky Sándor, az OMGE. főtitkárának ajánlot­ták, ez viszont B e r n á t h István ki­váló publicistát, a Gazdasági Egyesüle­tek Országos Szövetségének igazgató­ját ajánlotta maga helyett, agrár pro­grammal. A Nemzeti Munkapárt, hogy a függetlenségiekkel az együttműködést lehetővé tegye, vasárnap már T a g á­n y i Sándorra gondolt, de vasárnapi eset óta már nem lehet számítani reá, mert ő csak abban az esetben lépett volna fel, ha a két párt együttesen tá­mogatta volna. Értesülésünk szerint Csabának azon választópolgárai, kik a parlamentben a kereskedelmi és ipari érdekek képvise­lósét akarják: vasárnap szintén jelölő­gyülést tartanak, melyen Wagner József ipartestületi elnököt kiáltják ki jelöltté, akit a budapasi központi de­mokrata párt ós az Ipartestületek Or­szágos Szövetségi is biztosított már messzemenő erkölcsi ós a n y a g i tá­mogatásáról. Csabán tehát lesz jelölt bőven. Békés. Békésen vasárnap nagy ünnepélyes­ségek között bandériummal fogadták Ivánka Imrét, a Kossuth-párt jelölt­jét, aki a mult héten visszalépett, de mikor köldöttsóg ment fel érte Buda­pestre, a jelöltséget újból elfogadta. Pártja most uj erőre kapva, hatalma­san szervezkedik és ugyancsak döngeti, szorongatja Kecskeméthy Ferenc pozícióját. Ott igen heves harcra van kilátás az előjelekből következtetve. Szarvas. Szarvason szintén mozgalmas volt a vasárnap. Délután 3 órakor tartotta mintegy 800 választó nagy érdeklődése mellett alakuló gyűlését, a nemzeti munkapárt, melyen megjelentek ós be­szédet tartottak gróf Csáky Albin, az országos munkapárt elnöke, gr. B o 1 z a Géza és L i s k a János főgimnáziumi tanár. Megjelent Csabáról ós beszólt dr, Zsilinszky Endre is. A megalaku­lás után, pártelnökül Liska János vá­lasztatott meg, a párt egyhangú lelke­sedéssel Zsilinszky Mihályt jelölte, ós elhatározta, hogy száztagú küldött­séggel fogja felkérni a jelölés elfogadá­sára. A küldöttség kedden felutazott Budapestre. A munkapárt Zsilinszky Mihály győzelmét biztosra veszi. Zsi­linszky Mihály május 8 án tartja Szarva­son programbeszédét. Ezzel szemben a függetlenségi párt is erősen készül a küzdelemre H a v i á r Dani, a volt képviselő érdekében. Gryoma. A gyomai választókerületben ujabb jelölt nem jelentkezett. El volt terjedve az a hamis hir, hogy Fábry visszalé­pett, pedig R a d o c z a látta sikertelen­nek Ősapay vállalkozását, s így jelölt­séget nem akar vállalni. Krieszhaber, a szocialista jelölt még tartja magát. j Fábry Károly vasárnap Körösladány­ban volt, hol a vasútnál várták a párt vezető férfiai, kikkel egyenesen a pol­gári olvasó egyletbe látogatott. Itt K i s s Sándor rector üdvözölte a jelöltet s át­adta a polgári olvasó egyletnek jegyző­könyvi kivonatát, melyíyel az olvasó egylet Fábryt tiszteletbeli tagjául vá­lasztotta. Délben igen szépen látogatott i bankett volt a gazdakör helyiségében. j Tóth József lelkész igen meleg toaszt- 1 jára Fábry válaszolt. Délután a többi egyletet, közöttük a földmives munkás egyletet is meglátogatta kísérőivel. E körben levő fegyelem, figyelem és tar­talmas eszmecserék egészen felvilla­nyozták a társaságot, s különösea di­csérték az egylet vezetőjót, Rózsa ! Jánost. A kereskedelem érdeke. A Kereskedelmi Csarnok köréből. Mennyire igazunk volt akkor, mi­dőn hangoztattuk, hogy Csaba keres­kedőinek is testületté kell tömörülniük, legjobban bizonyítják a csak nem régen megalakított Kereskedelmi Csarnok vá­lasztmánya elé kerülő fontos és nagy­horderejű ügyek. Hétfőn délután 6 órakor Havas Mór elnöklete alatt tartott választmányi ülésen a Kereskedelmi Csarnok végleg elhatározta, hogy állandó helyiségeit a gazdasági egyesület most épülő szék­házába teszi át és a bérleti szerződós megkötésével az elnököt és ügyészt megbízta. A már megalakított szakosztályokon kivül a választmány pénzügyi szakosz­tály lótesitését határozta el, melynek tagjaiul Havas Mór, S e i 1 e r Gyula, D u s b a b a Vilmos és Bohnert József pénzintézeti vezető-igazgatók ós ezeken kivül a kereskedők köréből: R o s e n t h a 1 Ignác, Fekete Sán­dor, Rosenthal Ádolf, Csillag Ignác, Klein Gusztáv, dr. T a r d o s Dezső, Reisz Simon, F r i e d Lipót és L e r n e r Géza delegáltattak. A pénzügyi szakosztály a kereskedői hite­lezések ügyében, a kereskedői hitel minden ágazatában, kedvező alkalmi vételek stb. céljaira szükséges közös tőke beszerzése tárgyában fog tanács­kozni és szakvéleményeket nyilvánítani. A választmány Böhm Pál és F 1 a m m Miksa gőzmalomtulajdonoso­kat a rendes tagok sorába felvette. Ugy az elnök, mint a választmány legtöbb tagja teljes jóakarattal és meleg érdeklődéssel fogadták a magántisztvi­selők ós kereskedelmi alkalmazottak békéscsabai egyesületének átiratát az üzleti zárórák méltányosabb szabályo­zása tárgyában. A választmány elrendelte, hogy az e tekintetbeni óhajok maghallgattassa­nak ós az e célra kiküldött bizottság a kereskedelmi alkalmazottak kiküldöttei­vel tárgyaljon. Ezek a közös megbeszé­lések a Kereskedelmi Csarnok helyisé­gében Havas Mór elnöklete alatt 28-án, csütörtökön este 8 órakor fognak meg­ejtetni. A választmány egyhangúlag elfo­gadta Rosenthal Adolt malomtulajdonos indítványát, hogy a m kir. államvasu­tak elnök-igazgatójánál a csarnok köz­ben járjon és reá mutasson azon tart­hatatlan állapotra, mely ezen város ós környékének óriási áruforgalmat lebo­nyolító közönségére a vasúti rakterület kikövezetlensége által, a rettenetes sár, nyáron pedig az átláthatatlan por révén rendkívül hátrányos, ós kérje ezen álla­pot megszüntetését. Ugyancsak elhatároztatott Fried Li­pót javaslatára, hogy az alföldi első gazdasági vasút azon legújabb intézke­dése, hogy ha a helyi mótor már nem található és ha helyi forgalomban utazó közönség a békési mótorosra száll fel, dacára pár perces utjának, köteles azt a dijat fizetni, mint ha Békésre utazna, ez Csaba közönségére, mely a vasutat oly nagy összegű részvény vétellel tá­mogatta, sérelmes ós elhatározta a vá­lasztmány, hogy ez ügyben Békéscsaba község tanácsához átiratot intéz. A Jteupi Közlöny" táviratai. A Wekerle-kormány sajtópöre. Budapest. Nem régen országos fel­tűnést keltett az a röpirat, melyet H a­b á r Mihály, a „Friss Újság" szerkesz­tője irt s amely a Wekerle-kormányt különböző panamákkal vádolta. Weker­leék akkor nyilatkozatokban tiltakoztak a vádakkal szemben, majd megindítot­ták a sajtópört a röpirat szerzői ellen. Szerdán a pörnek érdekes fejezete játszódott le. S z 1 a v e k vizsgálóbíró ugyanis a vád ós védelem kívánságára megidézte tanukónt W e k e r 1 e Sándor, volt miniszterelnököt, aki délelőtt 11 órakor jelent meg a vizsgálóbírónál. A tanúkihallgatás egynegyed egyig tartott. Távozásakor Wekerle a künn várakozó újságíróknak csak ennyit mondott: — Megkérdezett a vizsgálóbíró a röpiratban foglalt vádakra vonatkozólag. Én természetesen valótlanságoknak nyil­vánítottam a vádakat, mert azok is. A vizsgálóbíró a vád és védelem kívánságához képest A p p o n y i Al­bert gróf, volt kultuszminisztert is ki-

Next

/
Oldalképek
Tartalom