Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1910-03-03 / 18. szám

Békéscsaba, 1910. XXXVII-ik évfolyam. 18-ik szám. BEKESM Csütörtök, március 3. KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. EliOPIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre ő kor. Negyedévre 3 kor. ElSfizetni bármikor lehet évneaveden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkseztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám. Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. A magyar tudás és akaraterő. Békéscsaba, március 2. Künn a tavaszi napsugár rügyeket fakaszt a fákon, zsendül a vetés a mezőkön s kíváncsian kikandikáló fűszálak meleg párákkal telitett levegőre találnak. Virágba hajt a gyümölcsfa, bimbóba zökken a virág, az uj élet, az uj fejlődés pezsgő, megrészegítő folyamata örvendezteti az emberi szemeket. S nemcsak a természet az, mely korai virulást varázsol a még nem rég kihalt mezőkre, nemcsak a vetés, fü, fa, virág éled uj tavaszra, egyéb terein is, a magyar munkáskéznek a siker, az elismerés pálmája int, másutt is kezdik érezni a magyar zsendülést. A berlini s egyéb német lapok a magyarokról irnak. Nap-nap után a magyar térfoglalás képezi megbeszélésük tárgyát s hova-tovább az irigység, a féltékenység marcangolja már sziveiket, melyek mind, mind előjelei egy szebb tavasznak, termékenyebb nyárnak, gyümölcsözőbb ősznek. A magyarok vezetnek. Vezetnek a szellemiekben, a németek s egyéb elleneink legnagyobb keservére. Németország fővárosában a magyar vasipar terén történő nagyjelentőségű találmányok, az aviatikai kísérletek, mind, mind a magyar genialitás létezését, előretörtetését, sikereit interpretálják, a színházak : legyenek azok drámaiak, avagy énekesek, a hangversenyek dobogói, a festőakadémiák kiállításai is. Mindenütt és mindenhol a magyarok. Mint mikor a versenyeken, ha egy jóvérű fajparipának helye kínálkozik, hogy a többiekből kiválva, maga ragadja el a győzelmi pálmát, épen ugy a magyar nemzet is abban a percben, amikor szóhoz juttatták, rögtön maga részére szerezte meg a siker kiszámíthatatlan, de mindenesetre a tehetségnél elmaradhatatlan, verhetetlen eszközét. S ha egyszer megkezdték a diadalmas előnyomulást, nincs hatalom, mely a SZÍVÓS, kitartásban, küzdelemben fáradhgtatlan magyar faj supremáciáját elvitatni, avagy hátráltatni képes lenne. Előre megyünk s rövidesen kivívjuk magunknak azt a polcot, melyet fajbeli előkelőségünknél, képességeinknél fogva megérdemelünk s melynek sikerre juthatását eddig csakis ellenségeink machinációja s a magunk szeJ rencsétlen élhetetlenségegátolta csupán. Uj tavasz int a magyarnak. A sij ker, az elismerés, a győzelem terméj kenyitő tavasza. A régi bűnök, a régi mulasztások mind elvesztik majd káros hatásukat s a magyar név ismét olyan ismert lesz, mint az Árpádházi s Anjeo királyok alatt, de még a törökverő Mátyás alatt is, mikor nemcsak az ország fénye ragyogta be a tudományt, irodalmat és művészetet, hanem e fényéből még a külföldre is sugározhatot. Ha a magyar irodalom és művészet megkezdi külföldi hódító körútját, ha mindazok, kiknek módjában és tehetségében áll a magyar névre, a magyar nemzetre hirt, elismerést, dicsőséget szerezhetni, tehetségük magaslatára emelkedve mindent megtesznek ennek a szent, ennek a hazafias kötelességnek, akkor érdemes lesz ismét magyarnak születni, méltók leszünk arra a történelmi múltra, mely egyetlen most élő nemzetnek sem jutott osztályrészéül. Künn nevető napsugár rezg az ablakokon, az uj élet, az uj forrongás, nemes pezsgés, jobb jövő hajnalhasadását remélteti s mi örömmel tekintjük dicső fajunknak tavaszát, mellyel idegenben uj színeket, uj virágokat termel ahhoz a pazar koszorúhoz, melylyel a magyar géniusznak hódolnak majd a meghódítottak. S csak ragyogjon továbbra is a napsugár, szökeljen magas sudárrá a mag, mit nagyjaink ültettek el az idegen kertekben, mert csak igy szerezhetjük meg a dicsőség, a hirnév szagos bokrétáját az eleven, az ezeresztendős, de mégis fiatal magyar nemzetnek. Előre tehát a dicsőség felé, csügedés nélkül, tántoríthatatlanul 1 Sic itur ad astra 1 F. É. A jókedvű miniszterelnök. - Budapesti levél. Nem volt még miniszterelnök, akinek állandóan jókedve lett volna, mint Khuen-Hédervárynak. Wekerlének is mosolygós volt az ábrázata, de az a mosoly tulajdonképpen nem volt mosoly, csak messziről látszott annak a jól táplált sváb arcnak. A többiek, az elődök állandóan magukon viselték a vezető államférfiú komoly méltóságát. Khuen-Héderváry, a mostani miniszterelnök azonban állandóan jókedvű. Még kinevezésekor is, amikor pedig teljesen bizonytalan volt a jövő s az a veszedelem fenyegette, hogy párt nélkül marad : jókedvű volt mind'g. Valami érdekes és különös optimizmussal nézi ez az ember a saját és az ország jövőjét. Nyilatkozik, beszél szívesen az újságírókkal, nem ugy, mint elődei. Ez a nagy közlékenysége már bizonyos népszerűséget szerzett neki ujságirókörökben. Még az ellenzéki lapok politikai munkatársai is rokonszenveznek véle — egyénileg. És ha megfigyeljük az eseményeket, Khuen ez örökös jókedvének meg van a létjogosultsága. Az ország minden részében hatalmas aranyokban terjeszkedik a nemzeti munkapárt, mely hivatva van őt támogatni. Ő maga mondta, hogy mindenfelől a legjobb híreket kapja az ország hangulatáról, ami annak a jele, hogy most már országszerte általános a béke, rend és nyugclom utáni vágy. Szinte siettetni szeretné a választásokat, nehogy valami zavaró momentum közbejöjjön. De'még nincs megállapítva biztosan a választások terminusa, mert még nem végzett a szükséges előkészítésekkel. Khuen-Héderváryt, ez '

ka ^ruganyos jókedve nem hagyta el Bécsben sem, a balkán szerződések közös miniszteri tárgyalása alkalmával. Már rémhírek jelentek meg az ellenzéki lapokban jóval a tanácskozás előtt, hogy Héderváry a magyar gazdákra oly sérelmes román és szerb kereskedelmi szerződéseket rendeleti uton akarja életbe léptetni. O. M. G. E. meg is fújta a riadót, hogy: Gazdák, legyetek résen Khuen ellen! És ime a darabontnak és osztrák bérencének kikiáltott Héderváry nagyúri könnyedtséggel, de magyar határozottsággal oda mondta az ország és közös minisztereknek, hogy a szerződések életbeléptetését a törvényhozás nélkül nem vállalja. Aerenthal külügyminiszter pedig kérte ugyancsak, hogy a magyar kormány ne akadékoskodjék. Erre aztán kijelentette a miniszterelnök : — Ha az ember kuruc akar lenni, teheti . . . Héderváry tehát kuruckodik és kuruckodni akar Ausztriával szemben, ennél helyesebbet nem is cselekedhetik. Egyébként a miniszterelnök kedden kihallgatáson jelent meg a királynál. Pozitív eredményei e kihallgatásnak Zichy János grófnak kultuszminiszBékésmegyei Közlöny tárcája. Gretchen. A könnyeid, csendes folyását Csak a távolból látom. S tűrnöm kell, hogy mások is lásse'k: Mindenki a világon. A gúnyolódok és a rosszak, Ah, tudnak mind felőled, S nekem lesnem kell, hogy orozzak El egypillantást tőled. S ha néha egy-egy pillanatra Rám hull a szemsugárod, Én: az útszélen szürke, gyatra, Te szines utad járod. Előtte jársz vidám csapatnak, Az utca szeme rajtad S én titkon, rejtve megsiratlak ; Mert mosolyog az ajkad. Myosotis A csoda. Irta : Battyán Radó. A gyorsvonat ijesztő sebességgel robogott bele a sötét éjszakába. A ködös, párás levegőt percenként bevilágította a mozdony kürtjéből kitóduló veresszinü füst. Az egész vonat minden egyes kocsija belereszketett a sebes vágtatásba. Különös éjszaka volt. A távírda oszlopok mint egy-egy ijesztő fantóm száguldtak el a kupék ablakai előtt. A ködös, ónos levegő odacsapta fantaztikus cikornyait a tükörüveg ablakra. A mozdony gépezete zihálva rikoltott a siket sötétségbe. A hegyes vidéken épült szerpentin pályán folyton folyvást fordult a vonat, minden egyes deszka darabja fájdalmasan nyikorgott a nagy megterheléstől. A vonatban egyetlen egy utas sem hunyta le a szemét. A szélvész mely kint dühöngött, hátborzongatón visongot, s mintha ezer ördög szabadult volna ki tömlöcéből a küzdő bóra oly félelmetesen üvölött be a kupék legkissebb nyílásán is. Egy első osztályú fülkében két utas szorongott a bársony pamlagokon. Hiába fuják teli a fülke levegőjót parázsként égő szivarjuk füstjével, arcukon meglátszott a kellemetlen elkényszeredettség, melynek talán még ők sem tudták volna magyarázatát adni. Végre az eggyik megtörte a nyomasztó csendet. — Nem sokan a'hatnak ebben a vonatban. — Én is azt hiszem — válaszolt kellemetlenül a másik. — Nem tudom magyarázatát adni a dolognak, de én olyan furcsán érzem magamat, mintha félnem kellene valamitől. -- Maga is! — kiáltotta önkénytelenül az utilárs. — Nem vagyok gyáva férfiú. Tizenkét párbajom volt, ugyanannyiaszor néztem farkasszemet a halállal, de egyetlen egyszer sem éreztem azt a kínos szorongatást, mely most erőt vett egész valómon. — Engem sem tejbe rizskásán neveltek fel, — szólott kissé sértődötten a másik — de istenemre, ugyanezt tapasztalom magamon is. — Én velem, már másod izben történt meg ez a dolog. Ha érdekli, elmond hatom, úgysem tudunk okosabbat kifundálni, ebben a bolond éjszakában. — Szívesen hallgatom, — mondta kissé békülékenyebb hangon a másik. Mindketten elnyomták a már végig égett szivart. Zsebükből elővették tömött tárcájukat s míg barátságosan egymást megkínálták, ki-ki rágyújtott egy illatos havannára. A kék füst karikázva szállongott a félfülke mennyezete felé s a bőbeszédű utas elkezdett mesélni. — Éppen tíz év előtt történt. Fiatal, életerős férfi voltam, telve jövőbeli reménységgel. Tervek, óhajok csak ugy hemzsegtek a fejembe. Mindenáron gazdag ember szerettem volna lenni. S már ugy látszott a legjobb uton haladok céljaim elérésére, a tervek, óhajok lassan-lassan valóra kezdtek válni, midőn utamat kereztezte valami. Jobban mondva valaki. Beleszerettem egy | leányba. Hirtelen,.váratlan jött az egész. I Egy társaságba bemutattak s alig félórai bohókás fecsegés után ugy éreztem, hogy életem forduló pontjához érkeztem. Éreztem, hogy e nőnek enyémnek i kell lennie, hacsak egész életem boldogságát magamra zúdítani nem akarom. S azután mindennapos lettem a ! leány szüleinél. Szinte elveszettnek láti tarn minden egyes napot, mit nem az ő társaságába töltöttem s kimondhatat. lan gyötrelmek kínoztak, ha dolgaim nem engedték, hogy nála lehessek. Fél ember lett belőlem. Bárhol vol| tam, bármily ügyben jártam, a lelkem ! mindig körülte csapongott. Mindig vele voltam gondolatban s mintha ólomkóros lennék, ugy éreztem magamat.1 Környezetem hamar felismerte a bajt, mely erőt vett rajtam s kézzellábbal igyekeztek felmenteni a varázs alól. De ez sehogy sem sikerült nekik. Mondhatom, a kinok és gyönyörök fenséges vegyülékéből csinálták a szerelmet. Fájdalom, epesztő szomorúság volt naponta osztályrészem. Azt hittem, hogy az, akit szeretek, akihez minden idegszálam füz, akihez minden csepp vérem görcsösen ragaszkodik, hogy az nem szeret, vagy legalább is nem oly őrülten, oly hihetetlen magas mértékben, mint én. Mert dacára nagy szerelmemnek, a spanyol büszkeség, mely őseimtől maradt véremben, nem tűrt semmi megalázkodást. Büszkeségem megkívánta, hogy ő is mutassa, éreztesse velem, hogy minő boldogság a szerelmesünk kezét megérintenünk, hogy felragyog szemünk pillantása látásukra s minő szomorú a válás perce. S a leány mindezt nem mutatta. Ha spanyol vérem büszkesége [fellázadt egy-egy véletlen mulasztásán, hoszu szempillái egyetlen bársonyos rettenése, már ismét megvigasztalt, amint selymes tekintetével végigsimogatott. Pedig én is jól tudtam, hogy ez a leány nem feleségnek való. Semmi esetre sem az én feleségemnek. Ő szerette a zajos mulatságokat. Heteken keresztül végigtáncolta a farsang minden valamire való cécóját s még a böjtben is ott keringet egyik férfi karja után a másikban. S mégsem tudtam szenvedélyemet leküzdeni. Éjszakákon keresztül virrasztottam, mig ő valahol a zene vig ütemére siklott végig a sima parketteken, — reá gondolva s arra, miképen ragadhatnám ki magamat varázsa alól. Épen ilyen ködös, borongós éjszaka volt, mint a mai. Egész valómon a fájdalom, a busongás hangulata vett erőt. Kimerülten vetettem magamat pamlagomra, s féltem. Féltem az egyedülléttől, a jövendőtől, kiváltképen magamtól. Sivár, kietlennek tetszett előttem a jövendő s örömmel vártam a halált. Majd fohászkodni kezdtem Fohászkodni ahhoz a magasztos lényhez, ki eddig is meghallgatta könyörgésemet. Arra kértem, tegyen valami csodát, mentse