Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1909-08-01 / 61. szám

Békéscsaba 1909 julius 29. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY 5 hogy a meglevő 5 óvoda közül a 8 községileg segélyezett óvodát államosítani kell. A közgyűlés a tanács javaslata alapján akként határozott, hogy belemegy az államosításba, de csak akkor, ha a telekadáson kivül más hozzájárulás nem terheli a községet. Krassó-Szörény vármegye alispánjának a resicai bányaszerencsétlenek részére megszavazott segélyért küldött köszönő irata tudomásul szolgált. Apróbb ügyek. A munkásházak építésére szánt 20,000 korona, a polgári iskolai telek, továbbá Kudlák András és Csáki Pál homokbánya eladás ügyében csak 30 nap múlva hoz határozatot a közgyűlés, mivel nem volt most határozatképes. K o r o s y László főjegyző ezután ismertette a szentjánosi bolgárkertészet tanulmányozása céljából kiküldött bizottság jelentésót, amelynek alapján azt javasolta a tanács, hogy adja át a közgyűlés a bolgárkertészet céljaira a Nagyréten levő mintegy 30 holdnyi területet. Ez nem lesz áldozat a községtől, mert bőven kamatozni fog s azonkívül nem kell a csabai piacon idegenektől venni a konyhaveteményeket. A közgyűlés a tanács javaslatához egyhangúlag hozzájárult ós utasította az elöljáróságot, hogy intézzen felterjesztést a földmivelésügyi miniszterhez a szokásos támogatás megadása céljából. A különböző iskolák évi jelentései ós költségvetései elfogadtattak. Az Erzsébethelyen létesítendő gazdasági ismétlő-iskola céljára az ottani állami iskola mellett levő, mintegy egy holdnyi területet átengedte a közgyűlés s ezenkívül még évi 100 korona segélyt is megszavazott. Kérvények. Tóth László községi segédjegyző, kit Gyulára főszámvevőnek választottak meg, azt kérte a közgyűléstől, hogy mivel gyulai állása felebbezós alatt vari, adjon neki a képviselőtestület december 31-ig, azaz hat havi szabadságot. K o r o s y László főjegyző szép beszédben terjesztette elő erre vonatkozólag a tanács javaslatát. A javaslat szerint a képviselőtestületnek ki kell inon dania, hogy méltányolva Tóth segédjegyzőnek Békéscsabán tíz óv alatt kifejtett kiváló munkálkodását, őt megtartani kivánja ós ezért fizetését 2400 koronára, azaz annyira emeli fel, amenynyit Gyulán kap, mint főszámvevő. Korosy főjegyző elfogadásra ajánlotta a javaslatot, mert a község érdeke, hogy olyan ember, mint Tóth, aki minden állásban, amelyet csak elfoglalt, megállotta a helyét, a községnél megmaradjon. O.yan kevés az alkalmas ember, hogy az elöljáróságnak nagy gondot okoznak a folyton ismétlődő helyettesítések. Félő, hogy ha egy fontos pozíció megürül, nem kapnak alkalmas embert. A kiváló hivatali egyéneket tehát szinte kötelesség • megtartani a községnek. Nagyon csekély áldozatába kerül ez a községnek, mert a fizetésrendezéskor Tóth mint segédjegyző, anélkül is 1600 koronát kapna, 400 koronát pedig a helypénz-bárcák kezeléséért kap. Mindössze tehát 400 koronát kell egyelőre áldoznia a községnek, ami ilyen célra számba sem vehető összeg. Közérdekből ajánlja elfogadásra a tanács javaslatát. Kraszkó Mihály nem fogadja el a tanács javaslatát, mert Tóth a nélkül is elmegy, ha valahol magasabb javadalmazásu álláshc z jut. K o r o s y főjegyző : Tóthot Csabához őszinte ragaszkodás fűzi. Ha ezt a fizetést megadják neki, ő marad. Mivel Csabán mindent felebbeznek, akként kéri kimondani a határozatot, hogy az csak birtokon kivül felebbezhető, azaz a határozatot a felebbezós dacára is foganatosítani lehet Többek hozzászólása után névszerinti szavazás következett s 23 szavazattal 8 ellenében elfogadták a tanácsi javaslatot. Ezután a gőztéglagyárnak a vámmentességet megadta a közgyűlés. A Jegyző-Egyesület kérelméro evenként egyszer két jegyzőnek 40 koronát szavazott meg napidíjra ós költségre, hogy a megyegyülésre utazhassanak. Bácsik András és P a u 1 i k János szegény tanulók 100 -100 korona tanulmányi segélyt kaptak. A községi hajdúk ós lovasrendőrök fizetésemelósi kérelmét elutasították, mivel már a mult évben kaptak fizetésemelést. S z u 1 i m á n Ákos három heti szabadságot kapott. A nagyrétiek, sikkonyiak és vandhatiak bábái állás rendszeresítésére vonatkozó kérelmei teljesítésre találtak. Ezzel a közgyűlés véget ért. Vázsonyi és Lengyel. Érdekes háborúság. (Külön fővárosi tudósítónktól.) A spanyol forradalom véres eseményei mellett természetesen eltörpül, de a budapestieket talán még a madridi szenzációknál is jobban érdekli az a háborúság, amely a parlamentnek és az ügyvédi karnak két sokat szereplő tagja, Vázsonyi Vilmos ós Lengyel Zoltán közt tört ki. A két képviselő tudvalevőleg a legjobb baráti viszonyban volt egymással. Vázsonyi védte Lengyelt a Polónyipörben s azóta a publikum szemében ugy összenőttek, mint Castor és Pollux, vagy mint Singer és Wolfner. Vázsonji egészen magáévá tette a hajdan félelmetes obstruktor és miniszterbuktató ügyét, Lengyel pedig azt a koncessziót tette, hogy a terézvárosi követ szájaize szerint politizált. Majdnem egészen abbahagyta a közjogi harcot és épp ugy, mint Vázsonyi, igyekszik minél kevesebb vizet zavarni a parlamentben. Amellett mind a kelten odaadó hivei és tisztelő Andrássy Gyulának. De jött a losonci nábob végrendelete s vele a több millió örökségi pör. Wohl Aladár dr.-t, a fiatal és zsugori örököst, ki akarták emelni a rokonok a rengeteg vagyonból. Csaknem valamennyien összeálltak a Wohlok és Lengyel Zoltánt bízták meg a pör vitelével. Viszont a birtokban ülő Wohl Vázsonyi Vilmost küldte a tüzvonal'oa. És megindult az aktaháború. A két ügyvéd vaskos érveket és személyes invektivákat vagdosott egymás fejéhez, nem kis gaudiumára a budapestieknek, főleg az Abbazia-kávéház törzslakóinak, akik éveken át gyönyörködtek a nevető arcú örmény és a savanyúan szatirikus demokrata véd- és dacszövetségében. Anynyira elfajult a zsiros ügyvédi honorárium jelében folyó harc, hogy Vázsonyi fegyelmi vizsgálatot öntött Lengyel és ügyvédkompanistája, Győző Dezső nyakába. Két ilyen kitűnő barát összeveszéséböl természetesen a legbájosabb pikantériák szoktak kiszikrázni. A Lengyel-Polónyi-pör még mindig nem ért véget, sőt uj fordulat előtt áll. A bizonyítás kiegészítését illetőleg Lengyel Zoltánnak beadványt kellett volna benyújtani a közeli napokban. Eddig ezeket a remekbe készült jogászi írásokat Vázsonyi csinálta, mint Lengyel védője. Most azonban a „faschó" miatt a kis ujját se mozdította meg. Ellenben a bíróság mégis kapott egy irást a Vázsonyiirodából, amelyben az áll, hogy a beadványt csak később fogják benyújtani. A huncutság ebben a dologban az, hogy az iráson olt van ugyan Vázsonyi Vilmos szignálása, de Vázsonyi nem is látta ezt az aktát. Lengyel Zoltán nyújtotta be, ugy tüntetve föl a dolgot, mintha Vázsonyi intézkedett volna. Ezt maga Vázsonyi mondta el az Abbaziakávéházban ós hozzátette, hogy őszszel aligha lesz szerencséje Lengyel Zoltánt védeni a Polónyi-féle pörben. A két fiskális-képviselő mindamellett tüntetően érintkezik egymással. Erre a barátkozásra jegyezte meg a kerekasztal egyik vendége: — No, amit ezek kívánnak egymásnak, attól holta napjáig koldulhatna Lueger. Akinek tetszik, bizonyos tanulságokat vonhat le a két képviselő összekülönbözésóből. íme két ember: az egyik kiváló szellem, a másik érdekes temperamentum, akiket egy harmadik ember gyűlölete egészen összekovácsolt, akik azután kart-karba öltve haladtak egy uton a közéletben s akiket egy zsiros jövedelemmel kecsegtető pör elidegenít, elválaszt egymástól, Érzelmeken, eszméken, közös célokon igy gázol keresztül kíméletlenül a mindnyájunk bálványa : a pénz. Elítélni nem lehet egyiket se, jogos önzésről van szó, más kérdés azonban, hogy a nyilvánosság érzékeny mérlegén álló, erős lefrektor-sugarainak kitett embereknek szabad-e ilyen élesen összekoccanni, mikor a magaspbbrendü célokra nézve különben ideális egyetértés van közöttük. Régi emlékek földjén. — Balkáni levél. — A „Békésmegyei Közlöny" számára irta: Székely Béla. Tropikus hőség. Olyan, amilyenről az alföldi lapok cikkeket Írnának, Hasábos cikkeket, amelyek megjósolnák, hogy a pusztulás, a vógenyészet napjai nem késhetnek sokáig ... Itt mindenki megszokta ezt a hőséget. Pedig a tengerparton vagyunk, ahol rendszerint hűs párák fogják fel a még forróbb napsugarak tüzének egy részét. Köröskörül hajók érkeznek, hajók indulnak. Csilingelő, tülkölő hajók. Amott, a minarettekhez vezető uton, az apró török, albán és tatár házikók előtt, hivő muzulmánok várják a naplementét és a minaretről elhangzó intést: — Alah ekber !. .. Alah ekber !. .. És majd ha meghallják, öreg, meg fiatal Hoggiák odaemelik tenyereiket ajkukhoz, hogy irányt adjanak a szónak : — Alem fená!... Haye alel felah!... Kedvesen, keletiesen hat ez az idegenre és elbűvöli őt, mint minden, amit itt lát Konsztancán. Ez a nép 30 esztendővel ezelőtt még a féktelen szabadság, szilajság és a civilizációval meg nem mételyezett vadság jegyében védte a török félholdat. Az orosz-török-román háború mindent megváltoztatott. Konsztanca Dobrudzsával együtt Romániához csatoltatott. És ezzel olyan történelmi kincset nyert a román királyság, aminőt kevés ország bír. Dobrudzsának nincs az a talpalattnyi helye, melyet be ne ragyogna a dicsőséges rau't. Ahová lépünk, amerre megyünk, minden csupa emlék, báj ós csillogó poézis. A régmúlt idők lilaszir.ü köde ott dereng még a látókörön. És hűséggel őrzi ezt a varázslatot — a tenger. De a törökök, görögök ós a tatárok szintén e földön vannak még és nyelvükhöz, szokásaikhoz való ragaszkodásukkal tanúságot tesznek azon szívósságról, mely a régi időkben Scythia mimor néven ismert mai Dobrudzsa lakosainak utódait a régi idők hőseihez füzi. A román tengerpart tele van szépségekkel. E szépségek közé, mint értékes gyöngyszem ékelődik Konsztanca. Olyan ez a város, mint egy óriás-pók. Ezer ós ezer lába van. És ez a sok láb mind a szállitó-hajók gyomrához, a tengerparthoz vezet. Konsztancát nemcsak a tengerrel való testvérisége teszi érdekessé. Nevezetességének zománca a Krisztus előtti idők patináját őrzi, amelyet megaranyozott a görög és római kornak sok-sok emléke. Konsztanca partjai látták az argonauták hajóját is, amely Jasuut — társaival együtt — Aetes királyhoz volt viendő az aranygyapjas kosért. Ez időben Tomisznak hívták ezt a várost, mely Krisztus előtt 71. évben jutott a rómaiak kezeibe. Barbárok lakták itt ekkor. És e barbárok között élte le száműzetésének keserves nyolc esztendejét Ovidius, akit a féltékeny Augusztusz császár űzött Tomisz falai közé. Itt irta Trisztisz-ét és Exponta-ját, melyekben a szülőföld, barátai ós övéi után való mélységes kesergéssel megépítette a szenvedések örökéletű templomát. Áhítatos érzelmekkel járom a nagy költő lábnyomait Ma már beborította azokat a modern, kényelmes élet gránit-kövozete. Ovidius eltűnt s még sírhelyére sem akadnak Pedig itt temették el a barbárföldön. Ma csak emléke és ércszobra hirdeti, hogy Ovidius városában járunk. A nagy költőnek kedves tartózkodási helye egy kis sziget volt, melyen ma albán kertészek használják ki a talaj erejét. A Konsztancae-parton, nem messze a fürdőktől, fekszik ez a sziget, 1 egy tó kellős közepében. Ez a tó valamikor tengeröböl volt. Ma már édes a vize. A tengeröblöt elzárta az összehordott fövénytorlasz. Idővel kiapadt belőle a sósviz és ekkor édesvizű források fakadtak benne, amelyek életetadó erővel látják el most a tó közepén keletkezett szigetvilág növényzetét. Ez a sziget volt legkedvesebb tartózkodási helye Ovidiusnak. Ide jött, ha költeményeinek varázsos szavait kereste ; ide jött, ha elsírni akarta bánatát > és ide jött, ha kígyóival akart beszélgetni, amelyek elógiáiban is barátai lettek. Elgondolkozva, elmerengve keressük föl ennek a kis szigetországnak minden talpalatnyi helyét. Mélabús, színes emlékek prizmáira kerül a lelkünk. Hatalmas messzelátókra, melyekről utóiéri gondolatunk a mult idők beszédes, világító sugarait. Szines emlékek prizmáira, amelyek messzelátói az igazságnak, keserűségnek, jogfosztásnak, önkénynek ós kegyetlenül kinzó irgalmatlanságnak. Ovidius földjén bele-belebotlunk ilyen vádoló emlékbe. A civilizált élet gőzsipja, betonkockája, óceánjáróinak zakatolása, világító-tornyainak el-elhunyó tűzkévéje, nem elég erősek ahhoz, hogy elhomályosítsák, elfejttessék ezeket az emlékeket. És amint álmodozásunkból fölébreszt a morajló, zúgó vizvilág, untalan elénk tolakodik az idézet, mely annak a nagy szenvedőnek konsztancai ércalapzatát díszíti: At tibi, qui transis, ne sit grave quisquis amasti Dicere: Nasonis molliter ossa cuoent..." Nagy tűz Békésen. Tizenegy ház leégett. Pár hét óta tikkasztó száraz forróság uralkodik, úgyszólván mindenfelé az országban. Ember, állat lomhán, a nagy hőségtől eltikkadva végzi napi robotját. A virágok, füvek, falombok szomorúan lehervadva epekednek egy kis eső után. Ilyen időben minden nád- vagy zsupfedelü ház valóságos tűzfészek. Az anélkül is száraz nád, vagy zsup a nagy forróságtól még szárazabbá lesz s csak egy kis szikra kell, hogy néhány perc alatt zsákmányává legyen a pusztító lángnyelveknek. Hát még ha szél támad ! Valósággal égő pokollá válik akkor minden falu. Nagj', száraz szélvihar dühöngött csütörtökön is. Az emberek mindenfelé remegve sóhajtoztak : — Csak valahol tüz ne támadna! És az ördög nem alszik. Délelőtt 9 óra tájban egyszerre csak kétségbeesett kiáltozás verte fel Békésen a Sugár-utca csendjét: — Tüz van! Tüz van! A hir villámgyorsan terjedt, épp ugy, mint a tűz/ Csakhamar százan es százan rohantak a szélrózsa minden irányából a veszedelem színhelye felé. Az asszonyok lihegve, siránkozva kérdezgették : — Jajj, Istenem | Kinek a háza ég ? — A Kiss Jánosé! — volt a felelet. — Szegény ember! Segítsenek már kendtek is oltani. Ne bámészkódjanak férfi létükre. Gyerünk asszonyok vizért mi is. Óriási volt a részvét és érdeklődés Kiss János iránt, akinek felesége kezeit tördelve, jajjgatva futkosott össze-vissza. Egyszerre ujabb kiáltozás reszkettette meg a levegőt: — Ni, már a Sebestyén Sándoré is kigyulladt! — Ég már a Kiss Ferencé is! Hová leszünk ! Hvvá leszünk ! És csakugyan, a vadul rohanó szélvihar milliószámra vitte Kiss János házáról a szikrát ós dobálta szét a nagyobbrészt szalmafedelü házak tetejére. Csakhamar lángban állotta Sebestyén Sándor és Bálint Mihály házán kivül a B. Kiss Lajos, T. Nagy János ós 111 y ó s Mihály háza is, meg néhány szomszédságban levő melléképület. Csakhamar megjelent a veszedelem színhelyén a békési tűzoltóság Baross szolgabíró vezetése alatt ós hozzáfogott az oltáshoz, de bizony ereje elégtelennek bizonyult, bár sokan voltak segítségére. Ékkor telefonáltak a csabai, mezőberényi és köröstarcsai tűzoltóságnak, akiknek megérkezése után már sikeresebben lehetett végezni az oltás nehéz munkáját. A tűzoltók igazán perekasan dolgoztak. Hilált megvető bátorsággal igyekeztek a lángtenger tovaterjedésének elejét venni. A rettenetes forróságban felmásztak a házak tetejére és csákánynyal ütöttók-vertók, rángatták az égő fagerendákat. Sikerült elérniök, hogy a nagy szélvihar dacára, abban az utcában nem égett le több ház a fentebb említetteknél. Még javában folyt a munka a Sugár utcában, mikor rémült arcú követek rohantak elő: — A Csikóson is tüz van! Már két ház ég! A Csikós nevű városrósz távolabb van a Sugár-utcától," de a szól abba az irányba fujt ós vitte a szikrákat. Ott még nagyobb veszedelem voh kilátásba, mert a kis nádas ós zsúpos viskókat alig; pár mtrnyi udvarok választják el. A tűzoltók egy rósze azonnal odament ós fáradságos munkájukat siker is koronázta. Nem égett le több ház, csak kettő :