Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1909-07-18 / 57. szám

Békéscsaba 1909 julius 11. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY 5 károk érték. Ezért nyugdíjaztatása után az akkori képviselőtestület 6100 korona erejéig, személyére szólólag, kártérítési pört indított ellene a gyulai törvényszék polgári törvénykezési tanácsánál. Mikor ezt Dutkay Béla megtudta, viszontkeresetet nyújtott be ugyanott, a város ellen, körülbelül 12,000 korona erejéig. A kereset indokolásában elmondja, hogy ő, mint gyulai polgármester, tiz éven keresztül nem kapott a várostól sem természetbeni lakást, sem lakbért. Ezek pedig jártak volna. A lakbér, évente 800 koronát számitva, 10 éven keresztül 8000 koronára rug. A másik indoka az, hogy a szabályrendelet értelmében a gyulai polgármesternek nem lehet kevesebb járandósága, mint akármelyik járás főszolgabirájának. A főszolgabiráknak pedig a fizetésen kivül még egy hajdútartás is jár javadalmazásképen. O pedig ezt az emiitett tiz év alatt nem élvezte, ami szintén kitesz tiz év alatt 4000 K-t. összesen tehát 12,000 K-t követelhet teljes joggal a várostól. A gyulai törvényszék polgári törvénykezési tanácsa érdekes Ítéletet hozott a két ügyben. Gyula városát ugyanis keresetével elutasította, de elutasította egyszersmind Dutkay Bélát is, még pedig olyképen, hogy az ítélet meg nem felebbezhető. Mintegy tanácsképen utasította Dulkayt, hogy amennyiben fentebb emiitett követelését érvényesíteni akarja, keressen magának közigazgatási uton jogorvoslatot, mert az ilyen ügyek nem tartoznak a törvényszék elé. Dutkay Béla ekkor kapta-fogta magát és kérvényt nyújtott be a városhoz a 12,000 korona kiutalása iránt. Az érdekes kérvény fölött a jövő hét csütörtökén tartandó közgyűlés fog határozni. Előreláthatólag heves összetűzés lesz e kérdés fölött, mert Dutkay Bélának még most is vannak hivei a képviselőtestületben. Más szempontból pedig 12,000 korona nagy pénz, különösen Gyulának. Hogy a kérelmet teljesitik-e, az egyáltalában nem valószínű, mert Dutkay | megválasztatásakor jól tudta, hogy a polgármesternek lakbér nem jár ós mégis pályázott, mégis elfogadta. A fő- í szolgabirák hajdutartási járandóságára j való hivatkozásnak már több az alapja, j Ha a szabályrendelet egyforma javadalmazást állapit meg a polgármesternek a főszolgabíróval, akkor a polgár- ; mester is jogosan tarthat igényt egy ! hajdúra, vagy az annak megfelelő java- I dalmazásra. Az elsőt bizonyosan nem, de a másodikat a felsőbb hatóság is meg fogja adni Dutkaynak. Mindenesetre érdekes lesz a közgyűlésnek ide vonatkozó határozata, Repülő szabadalmak. Föltalálók ciod&szörnyei. (Külön fővárosi tudósítónktól.) Magyarország egy kissé elmaradt a repülésben. Külföldön egyre-másra aratják sikereiket és kudarcaikat a repülőgépek föltaláló!, de nálunk a legtöbb terv csak terv marad s még jó, ha a papíron levő ábrákból modellek lesznek. Az utóbbi esztendőben a tervek egész tömege született meg, amelyek versenyre kelnek egymással a szabadalmi hivatalban s a legtöbbjük nem annyira repülő-, mint inkább nevettetőgép. Felsorolunk egy pár ilyen mulatságos tervet. 1. Az önfelfujó gép. Az önfelfujást nem ugy kell érteni, hogy itt valami hólyagról van szó, amely önmagától földuzzad és elszáll. Dehogy ! Közönséges léghajó lenne ez, amilyennel Zeppelin kísérletezik. Ez a repülő-masina ugy működik, hogy ráfaj saját magára s ez által száll a levegőben. Trombitaszerű tölcsérek nyúlnak ki a gépből és a trombiták tölcsérei visszafelé, a gép testéhez fordulnak. Ha most a masina közepéből egyik vagy másik trombitába levegőt fujtatnak, akkor a levegő a trombita tölcséréből nekitódul a gép testének s azt erre, vagy arra fújja. Igy lehet működésbe hozni az alulról fölfelé néző trombitát ós akkor a gép fölszáll. Ha oldalról fújnak a trombiták, előre, vagy hátra megy, ha pedig a felső tölcsérből süvit ki a levegő, a gép leereszkedik. Ez az önfelfujó gép s aki feltalálta, a legkomolyabban veszi. 2. A forgó szita. Ez se utolsó gondolat. Maloinkerókszerüen egymásba fonódó sziták sorakoznak körbe. Ha a sziták elindulnak, a gép elkezd szállni. A sziták tengelyével azután irányt lehet szabni a repülésnek. Még szép a föltalálólól, hogy müvét nem akarja egyben jégeső szitálásra is berendezni. Ennek hasznát lehetne venni a levegőben, ha nagyszemü jég esik a felhőkből. 3. A vasmadár. Ez igazán a fából vaskarika, mely vígan száll a levegő ben, A vasmadárnak óriási vasszárnyai vannak, amelyeken a madarak redőnyszerüen elhelyezett tollait szelepek helyettesitik. Ha a vasmadár fölemeli a szárnyát, a szelepek fölnyílnak és kerosztülbocsátják a levegőt; ha pedig lecsapódnak a szárnyak, teljes erővel nehezednek a levegőre és a madár fölemelkedik. A föltaláló mindent jól megcsinált s olyan erős a vasmadara, hogy azt semmiféle vihar nem tudja szétrombolni. A vasmadár szárnyait, ha kellő számú lóerő van hozzá, mozgatja is. Nyílnak, csukódnak a szelepek, de a madár nem mozdul a földről. Sióval, annyit ért a repülóshez, mint egy vasmacska, amit a földbe akasztanak. 4. Az asztalkák. Nagyszerű eszme ! Négy asztalka egymás mellett. A teteje mindegyiknek vászonból. Ha a gép már a levegőben van, az egyik asztal tetejét le lehet ereszteni. Itt a gép lefelé billen, mert nincs, ami a levegőn feküdjék. Billenés után váltogatva, hol az egyik, hol a másik asztalka vászonlapját kell lehúzni és a gép folyton billen. Ezek a billegő mozdulatok azután állandó mozgást adnak a gépnek, amely igy repül. De hogy jut az egész a levegőbe, hogy legelőször billegjen? Ez még titok. 5. A zenélő repülőgép. Ha nincs is még megoldva a repülőgép, arra is kértek már szabadalmat, hogy ami nincs: muzsikáljon. A repülés által okozott légnyomást arra használja fel a föltaláló, hogy a szájharmonikához hasonló hangszereket megszólaltasson. Ez tényleg nem lehetetlen dolog s ha megvan a repülőgép, útközben a Yarázskeringőt ós az Apache-indulót is fujhatja. Ez égi kirándulások alkalmával nagyon kellemes. Légi háborúk esetén fölzughat a Rákóczi-induló is ós a légi temetéseken gyászdalokat zokoghat a hangszer.* Egyelőre azonban csak ugy szólal meg, ha a föltaláló maga fuj bele. Az utóbbi időkig nem volt fórumuk a magyar repülőknek. Ha feltaláltak va laniit, síeltek bejelenteni a szabadalmi hivatalnak, nehogy elrabolja valaki drága eszméjüket. Amióta azonban megalakult az automobil-klub repülőgép osztálya, van már hova fordulni. Nosza, sietnek tömegesen a feltalálók a klubba, ahol mindenekelőtt anyagi támogást kérnek. Kétségbeejtő ötletekkel jönnek és ha nem fogadják őket tárt karokkal, nyomban kitör a fölháborodás. — Meg kell hallgatniok! Nem magamórt kérem ezt, hanem az emberiség nevében. A lázas feltalálók nagyrészt nem szélhámosok. A legkomolyabban hisznek vasmadarukban, forgó szitájukban s egyéb légi csodaszörnyeikben. És ha e találmányok nem is ragadnak senkit a levegőbe, a zseniális feltalálókat -sajnos - előbb utóbb a Lipótmezőre juttatják. Gyula közgyűlése. Érdekes ügyek. Gyula város képviselőtestületének e hónap 7-én kellett volna tartania közgyűlését. L o v i c h Ödön dr. polgármester azonban időközben megbetegedett és igy a közgyűlést el kellett halasztani e hónap 22-óre, csütörtökre. A tárgysorozatban már a mult héten érdekes ügyek szerepeltek. Az érdekességek száma azonban időközben bővült ugy, hogy Gyula jövő csütörtöki közgyűlése egyike le3z a legfontosabbaknak, amelyek mostanában tartattak. A közgyűlés első tárgyai azok lesznek, amelyeket a törvény értelmében a múltkori gyűlés szavazás céljából erre az ülésre rendelt. Ezek között van az italmórósi kártalanítási kötvény eladása, a hitel- és bőranyagbeszerzőszövetkezet ajánlata a „Szarvas"-szálloda megvétele ós néhány gyulai lakos ajánlata a Göndöcs-népkert mögötti földek eladása tárgyában. A régebbi közgyűlések elvileg már határoztak ezekben az ügyekben, de a szavazás fölöttük csak egy legalább 30 nap múlva összehívandó közgyűlésen lehet. Ezért kell a csütörtöki közgyűlésnek határoznia fölöttük. Frankó Döme volt pénztáros és D i ó s y József volt számvevő nyugdíjazási ügyével kapcsolatban előreláthatólag nagy vitát fog provokálni a nyugdijszabályrendelet módosítása. Irtuk már több ízben, hoey Gyula nyugdijalapja a tömeges nyugdíjazások folytán milyen válságos helyzetbe került. A szó szoros értelmében csődbe jutott ugy, hogy az eddigi nyugdíjazottak illetékét le kellett szállítani közel harmadrészével. Ezen a lehetetlen állapoton a csütörtöki közgyűlésnek kell változtatnia. Egyesek abban bizakodnak, hogy a nyugdijalapot a törvényhozás által a városok segítésére megszavazott kétmillióból rekonstruálni fogják. Ez azonban hiú bizakodáf, mert abból az öszszegből a magyar városok mostani nyomorúsága mellett nagyon kevés fog esni Gyula városára. Még az is kétséges, hogy ez alkalommal fog-e kapni valamit. Igaz, hogy ha a kormány méltányosan akarna eljárni, elsősorban Gyulát kellene meglepnie minden város között valamelyes nagyobb segélylyel, de hát, mint minden téren, itt is dühöng a protekció. A befolyásos képviselővel biró városok bizonyosan kapnak segélyt, még ha nincsenek is rászorulva. De a szegény Gyula ? Az ő Schriff -rt Józsefje még csak egy követ is nehezen tud megmozdítani ott, ahol kell. E/zel a nagyon bizonytalan reménykedéssel szemben a városi tanács nagy reszének az az álláspontja, hogy a nyugdijalapot érintetlenül kell hagyni és csak a kamatait kell szótosztani a nyugdijasok között megfelelő arányban. Ezzel, igaz, nagyon meg fog csappanni a nyugdijasok illetéke, dn legalább az Az aranyhajú menyasszony szerelmesen simult daliás vőlegényéhez. — Szeretsz ? — Mint az Istenemet. — És ha meghalnék ? — Hogy kérdezhetsz ilyet tőlem ? — Figyelj reám. Fájdalmas sejtés fogott el. Ezt a nagy boldogságot elbírni nem lehet. Én a halálé vagyok. Mire a nap újra bearanyozza a szélkakas kacskaringós csúcsát, az ón fehér menyasszonyi ruhám halottas lepellé vált És ha ott fekszem a ravatalon, fogsz^e még akkor is szeretni ? —• Ameddig az élet tart, én a tied vagyok, És ha itt hagynál, az ón szivemnek meg kellene hasadnia .. . De . . . a menyegzőnk ünnepén nem valók az ily komor gondolatok. Itt a kehely, ürítsd ki, azután ölelj át ós nyomd ajkamra az első, a legelső csókot. Eszmény ajkához emelte az arany kelyhet, fenékig kiitta a gyöngyöző bort, azután szűzi pirulással nyújtotta száját az első csókra. A királyfi elragadtatva karolta át ifjú feleségét; forró ajkát ajkára szorította ós ölelte, mintha elereszteni sohasem akarná. A következő pillanatban a királykisasszony élettelenül hanyatlott alá. A várkastély csúcsíves sírboltjában egy év óta szüntelenül égnek a hosszú, fehér viaszgyertyák. Lobogó fényük ráesik az üvegkoporsóra, melyben habszin menyasszonyi ruhájában, myrtus koszorúval a fején fekszik Eszmény. A ravatal lábánál pedig szótalan bánatában elmerülve áll Valóság, aki nem hagyta el e helyet, mióta ide helyezték mátkája túlvilági szépségben sugárzó tetemét. Egy teljes óv . . . Vígasztalhatatlan, fogyhatatlan szomorúság egy j teljes esztendeje. És újra megkondult az éjféli harangszó, az az óra, amelyben egy év előtt Eszmény halottra vált. Valóság megsimította halavány homlokán a fekete híjfürtöket, kihúzta testét egyenesre, mint aki álomból ébred, egy utolsó pillantást vetett a koporsóra, azután hátat fordított nek

; ós szilárd léptekkel indult fel a széles lépcsőkön. Kint a csillagos éjszakában kísérteties félhomály feküdt a várudvaron. A királyfi megfújta kis arany kürtjét: csatlósai, apródjai sietve futottak össze. — Hozzátok elő fegyvereimet és paripámat! Ott kint, az Isten szabad ege alatt csatolta fel dísztelen páncélját, övezte körül suhogó kardját, tette fejére ragyogó sisakját. Azután kivezették hollófekete paripáját, az „Ellenállhatatlan"-^ amely nyihogva, kapálva köszöntötte régen látott gazdáját. A királyfi nyeregbe szállt, egy csatlós átadta neki a hosszú lobogós kopját, nagy csikorgással megnyílt a várkapu és Valóság bucsu nélkül, kiséret nélkül elhagyta a Kék-Gondolatok birodalmát. Soká, soká nyoma veszett. Csak mint mende-monda járt szájról-szájra, hogy féktelen vakmerőséggel keres feledést szörnyű küzdelmekben. Irdatlan óriások, ezerfejü szörnyetegek, félelmes sárkányok véreztek el kardja csapásai alatt, lehelték ki lelküket fekete paripája ezüstös patkói között. * Kietlen hegyvidéken, mélységes szakadókoktól körülvéve, magas sziklaorom legtetején állott egy kicsiny, de erős fellegvár. Az alkony utolsó sugarai még rajta égtek; már a környező vidékre ráborult a szürkület. Az esti szellőben fáradtan csüggött alá a bástya főárbocán a nagy, "fehér, aranynyal hímzett zászló. A rúdhoz támaszkodva állott Szellem várúr csodaszép leánya, Eszme. Tekintete messze elkalandozott a kopár sziklatájon, de fényes szemei nem látták a rohanó patakot, a kanyargó ösvényt, a vándor feli 'geket, mert szivének bánata forró könyekk sl árasztotta el arcát. A világ leghatalmasabb ura, Hamisság király rávetette a szemét, megkérette kezét és Szellem nem merte megtagadni a kórésót. Talán nem is akarta ... De Eszme addig könyörgött, rimánkodott, a ig egy évi gondolkodási időt nyert. Ma mult el az utolsó nap ós Hamisság pompás kíséretével megérkezett. Ott lenn mulattak vérszin bor mellett, a nagyterem hűvös csarnokán. Egy kürt tiszta csengésű szava ébresztette fel merengéséből. A várkapu előtt koromfekete paripán, talpig gyászban egy lovag állott, — Ki vagy ? — kérdé Eszme. — Lovag, aki éjjeli szállást kór. — Neved? — Valóság. — Híredet hallottuk. Eszme parancsára leeresztették a hidat és Valóság leugorván lováról, bevezette a várba. A varudvaron szemben találta magát Eszmével. Mintha tőr vágódott volna a szivébe, olyan fájdalom' vett rajta erőt, mikor a tekintetük összevillant . . . Annyira hasonlított elvesztett boldogságához, Eszményhez. Azután végtelen öröm támadt benne, mert érezte, hogy meggyógyult. Szótlanul állottak egymással szemben, hosszan. Akkor a királyfi odalépett a loányhoz, megfogta két" kezét, keblére vonta : — Szeretlek ! Eszme elragadtatva felelt: — Szeretlek ! A nagy csarnokban javában folyt a mulatozás, mikor egyezerre kitárult az ajtó és mint ragyogó kép megj 'lent kereiébt-n Eázme, aki kezénél fogva vezette Valóságot. Hamisságnak elborult a homloka, mikor az ifjút meglátta. Ismerte őt, mert vitézi tornákon ez volt az egyedüli ellenfele, aki le birla győzni. Szellem, a várúr, csodálkozva kórdó : — Kit vezetsz hozzám, leányom ? — Én Valóság vagyok. Nevem mindenütt ismeretes, ahol jó emberek laknak. E.jóttem, hogy megkérjem a leányod kezét. — Az övé akarok lenni, — szólt Eszme egyszerűen ós azzal mindaketten térdre ereszkedtek. Valóság első szavaira Hamisság talpra ugrott és mind közelebb nyomult az emelkedettebb asztalfőhöz. Most éppen a tórdelők mögött állt. Eszme felelete arcába kergette a vért... A leány kikosarazta... Rettentő Loszu gondolata villant meg agyában. Villámgyors mozdulattal kirántotta hüvelyéből fegyverét, előbb az előtte térdelő férfi, majd a leány vállai közé merítette. Az orvtámadástól elszörnyüködve, egy pillanatig néma, merev maradt mindenki. Azután kétségbeesett boszukiáltással száz kar szikrázott az ég felé. De ime, Eszme és Valóság felkeltek, mintha misem történt volna. Hamisság elrémülve hátrált, az álmélkodó sorokon végighangzott: — Csoda, csoda! Valóság néma móltósággal, kinyújtott karral intett Hamisságnak, hogy távozzék. Eszme átkarolta vőlegényét és mosolyogva nézett a bámulókra: —.Hát ti nem tudtátok, hogy mi halhatatlanok vagyunk?