Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1909-12-25 / 103. szám

I. 10 BÉKÉSHEGYEI KÖZLÖNY Békésscsaba, 1909 dec. 19. A mostoha gyermek. Szomorú tapasztalatok kényszerítenek arra, hogy e szóhoz: „mostoha", zordon gondolatokat fűzzünk. Ritka kivótel az, hogy még a műveltnek mondható mostoha anya is ugy szeresse mostoha gyermekét, mint szereti szive alatt hordott'tulajdon magzatát. Jól mondja Csokonai: „Szerencsétlenségnek mostoha magzatja, Szomorú lesz élted egész folyamatja !" Mostoha gyermeke a Monarchiának magyar nemzetünk. De elég szomorú is élte folyamatja. Hacsak napjaink szomorúan izgalmas küzdelmeire gondolunk is e pillanatban, lehet-e tagadnunk, hogy e szerencsétlenül összetákolt Osztrák- és Magyar-Monarchiának igazán mostoha gyermeke magyar nemzetünk ? Bár ezredéves dicső múltjánál fogva a magyar elsőszülöttnek tudja mapát; bár a tatárok és törökök elleni százados küzdelmekben Európa népeinek tett nagy szolgálatokat; bár az uralkodóháznak létérdekeit válságos időkben mindig hűségesen megvédte: mégis ma, midőn a nagykorúságával járó önállóságának biztosítására törekszik, ott talál legádázabb ellenszenvre, gyűlöletre s furfangos cselvetésre, hol arra legkevesebb az ok. Már nem is boszantó, da elkeserítő az a mérhetlen és indokolatlan rosszakarat, melylyel nemzetünk törekvései e birodalom határán belül mindenütt találkoznak. Fellázit az a dölyfös követelődzés, mely tervszerű konoksággal akadályokat gördit minden jogos kívánságaink elé. Németek, csehek, lengyelek, szlovének, horvátok, oláhok telhetetlen önzésük és nagyravágyásukban lehetetlenné akarják tenni azt, hogy alkotmányos életünk legtermészetesebb követeléseit valaha megvalósíthassuk. És csodálatos! A mostoha anya: Bécs, elvakult szeretetében és oktalan gyűlöletében a maga legigazibb életérdekeit is elhanyagolja, mintha szándékosan vesztébe rohanna, mikor Luegerékre s hatalmi hóbortban szenvedő némely katonai köröknek gyanakvó és irigykedő besugásaira hallgat s folyton ujabb nehézségeket gördit nemzetünk természetes fejlődésének útjába. Nem a jó Isten, de a rossz emberek teszik a mostoha gyermek életét siralmassá ! Ilyen elkeserítő elbánás, milyenben nemzetünk részesül, minden politikai bölcseség nélkül való. Vagy tán erősiti a birodalom életerejét az, ha húszmillió lelket számláló magyar hazánk lakossága kétségbeejtő bizonytalanságban élve, folyton elégedetlen ? Vagy növeli talán e birodalom nagyhatalmi tekintélyét az, ha vagyonosodásának erőforrásait elapasztjuk s a lakosság hazafias hangulatát és kötelességérzetét a jogos követelések konok kijátszásával megzsibbasztjuk ? Évek, évtizedek, sőt századok óta átok gyanánt nehezedik magyar nemzetünkre a csalódások, kinos kiábrándulások, gyötrelmes megpróbáltatások, meddő áldozatok özöne. A nemzetünk ősi erényeiben nem bizó hatalom csaknem tervszerüleg elkeseríti, bőszíti a nemzet önérzetét. Pedig ki ne tudná, hogy az elkeseredés pokoli rossz tanácsadó, mely a legjobb embert is a bün felé ragadja. Valóban rr.ostoha gyermekei vagyunk mi e birodalomnak. A mostoha fájdalmasan feljajdul, mikor tőle oly áldozatokat követelnek, melyek nemcsak megalázók, de önállóságunk s lételünk kockáztatásával járnak. A mostoha gyermeket az ezerféle mellőztetés elkeseríti. A mostoha gyermeket a méltatlan sértegetés, a szemet szúró igazságtalanság felbőszíti. A mostoha gyermeket életérdekeinek ravasz kijátszása kétségbeejti. Az elkeseredés, a bőszültség, a kétségbeesés démoni érzelmei felháborítják a lélek nyugodt gondolkodását s józan elhatározását. És mindezek dacára magyar nemzetünknek nem szabad csüggednie. Gondoljunk csak nemzeti történetünk vérzivataros napjaira Nem mindenkor megsegitett-e bennünket a magyarok Istene, mig meghasonlás nélkül benne és magunkban bíztunk. Most se szabad elvesztenünk ezen bizodalmat. Alkalomszerüleg gondoljunk a hivő és bízó gyermekvilágra, mely most oly törhetlen reménynyel várja a Karácsony szeretetajándékait. A mostoha gyermekről sem feledkezik meg az isteni szeretet. Szánalomraméltó nyomorult az, ki remélni sem mer. Mi is hittel s reménynyel gondoljunk magyar nemzetünk jobb jövőjére s lankadatlan erővel i dolgozzunk annak megteremtésén most, í mikor még a szerencsétlen család mostoha gyermeke is bizalommal várja a Karácsony szeretetajándékait. Benka Gyula. Gyula város államsegélye. 18.000 koronát kapott. Mult számunkban módunkban volt már foglalkozni a belügyminiszternek a városokhoz intézett körrendeletével, a mely egyúttal a törvényhatósági és rendezett tanácsú városok rendszeres segélyezésére irányuló törvénytervezet főbb irányelveit is tartalmazza. Nagyon fontos ez a rendelet a magyar városok anyagi ügyeinek rendezése szempontjából. A városok nagyon tágkörü funkcióikkal igen sok terhet vesznek le az ál' lam válláról, amelyért az állam eddig alig nyújtott valamelyes ellenszolgáltaI tást. Ennek tulajdonitható, hogy a vá: rosok terhei évről-évre növekedtek és némelyik — közöttük Gyula városa — szinte elviselhetetlen pótadóval kénytelen küzködni. Az immár megboldogult Wekerlekormánynak jutott elsősorban eszébe, hogy a váresok terhein enyhíteni, azokat segélyezni kellene. A segítés most már konkrét formát öltött Az 1909. évi állami költségvetésbe két millió koronát vett fel a törvényhozás a városok segítése cimén, a belügy- és pénzügyminiszterrel egyöntetüleg megállapított tör vénytervezet pedig ezen a cimen az 1916. évtől kezdődőleg nyolcmillió koronát irányzott elő. Az 1909. évre felvett két millió korona szétosztása azonban a zilált politikai viszonyok miatt mégis késett. A haldokló Wekerle-kormánynak utolsó és igen üdvös ténykedése volt, hogy ezt a kétmillió koronát kiosztotta a városok között. Oyula városa ez összegből 18 000 koronát kapott. A törvénytervezett intenciói szerint ezt az összeget elsősorban a tisztviselők fizetésének javítására, illétve kiegészítésére kell fordítani. Az állam által nyújtott összeg erre a célra Gyulán .tökéletesen elégséges, sőt nem is használódik fel egészen, mert 14000 kor. bőven elégséges a tisztviselők fizetésének rendezésére. Ennek dacára általánosságban nem fogadták Gyula város főtisztviselői valami kedvezően a miniszter törvénytervezetét. A tervezett szerint ugyanis a törvényhatósági városok lisztviselői a VI—XI., a rendezett tanácsa városok tisztviselői pedig a VIII—XI. fizetési osztályokba sorozandók. Ebben nem csekély igazságtalanság van. Igazságtalan elsősorban azért, mert mai napság ugy a törvényhatósági, mint a rendezett tanácsú városok polgármestereitől, jegyzőitől jogvégzettséget követelnek. Mért tesz a törvény különbséget a kettő között ? Hiszen a munkakör és a felelősség csaknem ugyanaz! Igazságtalan másodsorban a törvénytervezet azért, mert a rendezett tanácsú városok polgármestereit a törvény egyenlő rangba helyezi a főszolgabírókkal. A főszolgabírók hatásköre általánosságban kisebb, működésük szükebbkörü, mint a rendezett tanácsú városok polgármestereié. Ezenkívül a semmi anyagi felelősség nincs a vállukon. Mégis ők a VII. fizetési osztályba vannak helyezve. Kívánatos dolog tehát, hogy a rendezett tanácsú városok polgármesterei is legalább eddig a fizetési osztályig mehessenek fel, ami természetszerűleg maga után vonja a többi tisztviselők előrukkolását is. Kívánatos volna ez Gyulán, különösen a lakbér szempontjából. Gyula ugyanis az 5 ik lakbérosztályban foglal helyet, ami egyáltalában nem quadrál az ott uralkodó lakásviszonyokkal. A törvénytervezet szerint a polgármesternek Gyulán 780 kor. lakbére van, amely összegből megfelelő lakást kapni a lehetetlenséggel határos. Ugyanezt lehet mondani megfelelő arányban a többi tisztviselőkről is. A törvénytervezet, szerencsére még nem kész törvény, azon módosítani lehet. Remélhetőleg mire kész törvénynyé lesz, olyképen fog módosulni, hogy az anomaliák orvosoltatnak ós vele minden városi tisztviselő meg le3z elégedve. A csabai kaszinó rendkívüli közgyűlése. Uj otthona ügyében. A csabai kaszinó vezetősége és tagj; i már régen foglalkoznak a kaszinó ré. szére megfelelő helyiség megszerzésének kérdésével. Tervbe volt már véve saját otthon építése, de ez, az egyesület agyagi viszonyait tekintve, igen kockázatos lett volna. A jelenlegi, a Fiumeépületben levő helyiség pedig se nem célszerű, se nem megfelelő a folyton népesedő kaszinó céljainak. Most két alkalom is kínálkozott, Mondogatják ugyan, hogy a karácsony sem az egész népnek, hanem csak a gyermekeknek és pedig a gazdagok gyermekeinek öröme; pedig inkább az öregeké, miután nekik már ez az egyetlen reményök; és a szegényeké, amennyiben nekik ezen öröm — illetőleg a kegyesség — iránt a gazdagoknál talán több az érzékük. Ez az öröm minden nemzetnek öröme lészen — ezt hangsúlyozta az angyal. Mert mint zsidók, a betlehemi pásztorok is azt képzelték, hogy az Isten csak az ő Istenük, a Megváltó pedig csak az ő Üdvözitőjük lesz, a pogányoké meg nem. Megfeledkeztek arról, hogy még az égi nap sem csak egy ország napja, s az esőt sem foglalhatja le egy nemzet a maga számára. A Megváltó pedig a napnál is közösebb kincse az embereknek; mert a nap, ha mindenkinek világit is, de nem egyszerre, és ha mindenütt melegít is, de nem egyformán; ellenben Jézus egyaránt üdve és békessége mindenkinek. Sőt ez az öröm nemcsak minden nemzetnek, hanem minden nemzedéknek is öröme lészen, vagyis a földön, a föld alatt és föld fölött lakók mindnyájáé. Közös öröme nemcsak azoknak, akiket tengerek, hanem azoknak is, akiket évezredek és sirok választanak el egymástól. De épen ez által, hogy ez örömben minden hivőnek lesz része, válik ez a nagy öröm még nagyobbá Mert az örömnek az a természete, hogy megosztva sokszorozódik, mig ellenben a bánat a részvét által apad, oszlik legjobban. E bevezetést követte az első karácsonyi prédikátornak első karácsonyi beszédje, mely igen rövid volt, hiszen tulajdonkép csak ama négy szóból állt: ,,Üdvözítő született nektek ma!" Azonban soha a leghosszabb ünnepi beszéd sem mondott e négy szóban foglaltaknál többet, nagyobbat. Csak négy szóban fejezi ki az angyal a nagy örömet, az evangéliomot; de a bűnös ember megnyugtatására már e négy szó is annyira elegendő, hogy bizonyos értelemben majdnem feleslegessé teszi a többit, mig ellenben e négy szó nélkül úgyszólván ép oly értéktelenné válnék minden, mint Betlehem nélkül máig már csupa tövissé és bogáncscsá — bűnné és bánattá lett volna a világ. Természetesen az idézett szavaknak ily értékét és súlyát Betlehemben az angyalon kivül senki sem tudta. Minket azonban az azóta eltelt kétezer év erre némileg megtanított, s igy anélkül, hogy a tengert kimeríteni törekednénk, valamennyicskét mégis csak merítsünk e szent igék tengernyi tartalmából. „ Az Üdvözítő, a bűnből, halálból, kárhozatból feltámasztó megváltó ; az azon betegségből, melyet nem gyógyíthatott meg sem élet, sem halál, melynek az Istenen kivül nem volt és nincs orvosa, meggyógyító; az azon bajtól, mely minden egyéb bajunknak forrása, megmentő ; az azon négyezer éves rabságból, melyben a bűnös emberiség pusztult, senyvedett, megszabadító Jézus; Ő, aki lelkünknek lelke, életünknek élete, halálunknak halála, mindenben mindenünk, a világ várva-várt Messiása, az megjött. Es pedig ugy jött e világra, hogy ő, aki az Atyától öröktől fogva származott, Betlehemben emberek módjára született. Az Örökkévaló élni kezdett, a Teremtő teremtménnyé, a mindenség Atyja gyermekké, atyátlan árvává, a Mindenható gyámoltalanná, a Nagykorúság kiskorúvá, a Megközelithetlen megközelíthetővé lett. Képzelhetetlen hatalom ez, amely azt is megtehette, hogy Isten létére emberré lett; hallatlan csoda ezen esemény, melylyel az Atya gyermekké vált; annyira képtelen dolog e születés, hogy hinni is csak az képes, aki maga is újjászületett. , S mindezt nekünk, érettünk tette meg. Ertünk mondott le a dicsőségről, hogy mi felmondjunk a gyalázatnak; értünk testesüli meg, hogy mi az Isten szent ügyéért lelkesedjünk; értünk bocsátkozott le hozzánk, hogy mi hozzája emelkedjünk ; érettünk lett gyermekké, hogy mi Isten gyermekeivé válhassunk. — Nekünk született, de a mienkké mindamellett csak ugy lehet, ha mi is neki születünk, az övéivé leszünk; különben pedig a Nagyörömben semmi részünk. Ennek az újjászületésünknek az angyal szavai szerint ma kellene megtörténnie. Az ősök ugy számították ki, hogy ama betlehemi eseménynek december huszonötödikére kellett esnie E számításukhoz ugyan kétség férhet, de hogy minden évnek december huszonötödikén, tehát az esztendőnek mai napján Jézusnak minden szívben újból kellene születnie; hogy földünk eme napfelé fordultának idején szivünknek is a Nap felé illenék fordulnia; hogy ma, aihajdani pogány ajándékok (strenae) és az isteni Nagyajándék ünnepén lelkünket nekünk is Jézusnak kellene ajándékoznunk ; hogy ma, a képek (sigillaria) és az isteni Képmás adományozásának napján bensőnkben nekünk is helyre kellene állítanunk az Isten képmását, az kétségtelen. Lélám. Ne kérdezzétek. Ne kérdezzétek, hogy ki ó, ki ? Sok, sok dalom lelkét megőrzi. Szelíd, szerelmes, Szent láng köti szivét szivemhez. Ez ő, ez ő, ez ő. A férfit szemmel megverő, Hozzám simuló, csókos, büszke nő! Ne kérdezzétek : hol találtam ? Falun-e, vagy város zajában ? Csak megszerettem, Nem törhettek pálcát felettem Vele, vele, vele Indulok szebb jövőm fele S ragad szerelmet álmodó szeme. Ne kérdezzétek : lány, vagy asszony? Csak szivemből sok dalt arasson. És e dalokban Mindenkinek szemébe dobjam : Enyém, enyém, enyém ! Boldogan hajlik már felém, Tüz vagyok újra lobogó szemén ! Ki ő > Ha emberek közt megjelen, Halk, hangfogós, szelíd bókok kisérik. Márták szerint vagy kászen fárfi- ás fiuruhák Néhány száz drb fárfi ás fiu tálikabát (Mikádók) Az idény előrehaladottsága miatt jutányos árban kaphatók Klein Gézánál Békéscsabán, Vasut-utcza, a Rosenbaum-féle sirkőraktárral szemben.