Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1909-12-02 / 96. szám

2 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1909 nov. 14. nak e végtelen válság tartama alatt része volt már. Idehaza várják, kérdezik tőlük örökösen: mi lesz, hogy lesz ? Csináltok-e valamit ? Odafönn, a kedves Bécsben pedig begombolkoznak szörnyű ridegséggel és ugy rikácsolják a fülükbe : tudja, hogyan fog kilábolni. Legjobb volna tehát elmenekülni ós visszavonulni csöndes, barátságos nyugalomba. A tervbe vett „sztrájk" is azok közé fog tartozni tehát, amelyeknek megvan a létjogosultságuk. , főispánját saját kérelmére állásától felmentette. Dőry Pál csaknem két évig ült vármegyénk főispáni székében. Elég meszsziről, a dunántuli Tolnavármegyénől költözött ide, amelynek sok évig alispánja volt. E rövid két óv alatt természetesen nem ismerhette meg töviről hegyire Békésmegye különböző viszonyait, községeinek aspirációit, bár meg volt benne a buzgalom és jóakarat, hogy megismerkedjen velük. Talán ennek a tájékozatlanságnak lehet tulajdonítani, hogy hiányzott a közgyűlések vezetéséből a kellő bátorság és erély, amit mi lapunkban nem egyszer szóvá is tettünk. Egyébként egyénisége mindenképen szimpatikus volt, határozottan az igazi jó ember benyomását tette a szemlélőre. Különösen Gyula város társadalmi életének irányításában ugy ő, mint családja tevékeny részt vett s minden jótékonycálu mozgalom élén találkozhattunk az ő és felesége, vagy a leányai nevével. Ez a társadalmi szereplés nem volt ugyan olyan kaliberű, mint amilyet elődei: F á b r y Sándor ós Lukács György az egész vármegye területére kifejtettek, de azért rokonszenves emléket fognak hátrahagyni mindazok szivében, akiknek módjukban állott velük közelebbi és sűrűbb érintkezésbe lépni. Lapunk igaz elismeréssel adózott mindig Dőry főispán társadalmi szereplese iránt, hivatali tevékenykedóseinek azonban tárgyilagos bírálója volt. A törvényhatósági bizottsági üléseken nagyobb viharok alkalmával ha kellő erélyt fejtett ki, mi voltunk az elsők, akik dicsérő kifejezésekkel emlékeztünk meg róla, ha azonban az ellenkezőről kellett meggyőződnünk, nem titkoltuk el rosszalásunkat sem. Az összes megyei lapok között ezt egyedül mi tettük meg. Rosszakaratú és téves információn alapul tehát egy kis gyulai lapnak ellenünk intézett kirohanása, amely bennünket holmi hálátlansággal vádol abból az alkalomból, hogy már jóelőre megírtuk Dőry főispán távozását. Nevetségesen naiv az a vád. Mi nem kértünk és nem is kaptunk a volt főispántól sem a kormánytól- melynek megbízottja volt, semmit, sőt jóakaratú támogatásunkkal inkább elősegítettük Dőry egyéniségének érvényesülését. Még Dőry Pál főispán felmentése meg sem jelent a hivatalos lapban, már is megindultak a tippelések abban az .rányban, hogy ki lesz az utóda. Eddig három nevet emlegetnek : B e 1 i c z e y Gézáét, gróf Wenckheim Lászlóét ós gróf Széchenyi Antalét. Mind a három férfiú népszerű és előkelő tagja Békésmegye társadalmának. A viszonyokkal minden tekintetben ismerősek ós igy mind a hárman hivatva vannak arra, hogy a vármegye élére kerüljenek. Ez irányban a kormány részéről tudtunkkal még csak egy pozitív lépés történt. Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter ugyanis táviratilag kérette magához F á b r y Károlyt, akinek, bár a Justh-csoporthoz tartozik, felajánlotta a főispáni méltóságot. Fábry Károly azonban, nem látván elveivel összeegyeztethetőnek, Kossuth Ferenc ajánlatát nem fogadta el. A kormánynak tehát tovább kell tapogatódznia. Valószínűnek tartjuk, hogy a másik három vezető-férfiú közül fog kikerülni Békésvármegye jövendő főispánja. Bajok egy szabályrendelet Körül. A vármegye Gyula ellen. A Benedeki-földek ügye csak tengeri kígyójává lett Gyula városának. Az elődök könnyelmű gazdálkodásának a levét a város mostani ambiciózus, fiatal vezetői isszák meg. Ezt az igazán átkos ügyet állandóan felszínen tartják a képviselőtestület ellenzékieskedni szerető elemei, akik között egynéhány tagja volt pedig annak a képviselőtestületnek is, amelyik ezt a zivatart Gyula nyakába zúdította. Mult számunkban már foglalko* tünk a számtalan Benedeki-ügyek egyikével s most ismét egy másikkal kell foglalkoznunk. Akik szeretik élvezettel olvasni a panama-históriákat, azoknak a kíváncsiságát, előre mondjuk, nem fogjuk kielégíteni. Nem állítólagos panamákról lészen szó az alábbiakban, hanem egészen másról. Komolyabb, ergó unalmasabb dolgokról. A Benedeki-földek épen hogy előfordu'nak benne. A földmivelésügyi miniszter ugyanis még a mult évben utasította Gyula városát, hogy alkosson a birtokában levő legelőkre nézve egy legeltetési szabályrendeletet. A szabályrendelet el is készült és jóváhagyást is nyert. Időközben azonban a szabályrendelet módosítása vált szükségessé. A miniszter ugyanis felhívta a várost, hogy a rendelkezésére álló közlegelőt holdszámszerint tüntesse fel és akként körülírva vegye be a szabályrendeletbe. Ez meg is történt és ebben van a bökkenő. Azokból a bizonyos Benedeki-földekből ugyanis bizonyos területet a többi rész szerencsétlen eladása után is megtartott magának a város. Nem szántóföld volt ez a terület, hanem legelő. Csak egyszerű legelő és nem közlegelő. Mivel a városnak ilyen minőségben nem volt a legelőre szüksége, parcellánkónt bérbeadta egyes gazdáknak. Ami egyes gazdák birtokában van, ha mindjárt bérben is, az még Afrikában sem lehet közlegelő. Furcsa is volna, ha valamelyik tehén-, ökör-, vagy másféle csorda valakinek a privát területén legelne. Különösen, ha az a csorda nem az illetőé, hanem másé. A város vezetősége ebben az igen helyes meggyőződésben lévén, a bórbeadott Benedeki legelőket nem minősítette közlegelőknek és nem vette fel a szabályrendeletbe. A szabályrendelet tehát anélkül módosult ós igy került a vármegye közvetítésével a gazdasági felügyelőhöz. A gazdasági felügyelő ur igen bölcs és okos szakember lehet, de ebben az egy dologban nem döntött helyesen. Azt mondta ugyanis a felügyelő ur, hogy itt legelőfelosztásról van szó, még pedig közlegelőfelosztásról, mert ha a Benedeki legelő a városé, akkor a közé. Tehát azt a területet is , fel kell venni a módosított szabályrendeletbe. A törvényhatóság szintén a gazdasági felügyelő álláspontjára helyezkedett ós ily értelmű határozatot hozott. Ezzel szemben Gyula város vezetősége fentartja azt az álláspontját, hogy a Benedeki legelő nem közlegalő, mert bérben van. Sőt már az eladása is tervbe van véve. Azt a területet ugyanis a mezőgazdasági szeszgyárnak tartotta fenn a város. A szeszgyár ügye azonban kútba esett s most már ázt a holt tökét könnyelműség volna tovább hevertetni. Ezért akarják eladni. A Benedeki legelő vitás ügyében a földmivelésügyi miniszter fog végső fórumként dönteni, még pedig minden valószínűség szerint Gyula javára. A békési papválasztás. Megsemmisítette az egyházkerület is Olvasóink előtt ismeretes már az a nagy kavarodás, mely a V i n c z e Gábor elhalálozása folytán megürült békési második lelkészi állás betöltése körül támadt. Békés társadalma két frakcióra van oszolva, amelyek állandóan hadilábon állanak egymással s néhanapján a tettleges inzultálástól sem idegenkednek. E mindenesetre áldatlan viszony folyománya volt az a hallatlan nagy korteskedés és küzdelem, melyet a lelkészi állás betöltésének ügye idézett fel. Nincs az a szenvedélyes képviselőválasztás, mely annyira fel tudná zavarni egy község nyugalmát, mint ahogyan ezt a tavaszon megejtett papválasztás tette Békéssel. A szavazás tartama alatt állandó volt az izgalom. A pártok egyre-másra vonultatták fel népes turnusokban a szavazópolgárokat. Néha még összetűzéstől is lehetett tartani. Az elkeseredett küzdelemből mégis az úgynevezett Kecskeinéthy-párt került ki győztesen, mert az ő jelöltjét, N y ár á d y Lászlót választolták meg az üresedósben levő lelkészi állásra meglehetősen nagy szótöbbséggel. Az ellenpártiak nem tudtak belenyugodni Nyárády megválasztásába ós felebbezóst nyújtottak be az egyházmegyéhez. A felebbezésben súlyos vádakkal illették Nyárádyt. Olyan vádakkal, melyeket, ha igazak, az egyházi törvé— Nem adunk, nem kaptok semmit! Szegény minisztereket aztán idehaza szidják a türelmetlenek, odafönn meg vasvillaszemekkel nézik a Luegerek és más hasonlóan tökkel ütött smólentónik. Csak képzeljék el, micsoda kellemes állapot ez. Nem lehet csodálkozni, ha beleuntak már ebbe a gyöngyéletbe és szeretnek obsitot kapni, amit ha másként nem tudnak, hát valami sztrájkfélével is kierőszakolnak. Mint ugyanis értesülünk, a hónapok óta húzódó válság határozottabb fellépésre készteti a kormányt. Szerdán minisztertanácsot tartanak, csütörtökön pedig Wekerle kihallgatáson jelenik meg a királynál ós a minisztertanács határozataként kérni fogja a kormány legsürgősebb felmentését. Egyes hirek szerint erre különösen Kossuth Ferenc magatartása indítja a kormányt. Némelyek már a függetlenségi miniszterek passzív rezisztenciájáról is beszélnek. Komolyan tartja magát az a hir is, amely szerint, ha Wekerle csütörtöki audienciája sem hozna döntést, a kormányt támogató pártok akciót indítanak, hogy a képviselőház üljön össze és egy ünnepies határozattal kényszerítse ki a kormány felmentését. Hogy ez miképpen történnék, azt titokban tartják, viszont azt is mondják, hogy a kormány távol áll a mozgalomtól. A különböző politikai körökben most egybehangzóan beszélnek róla, hogy a merev bécsi felfogás következtében a magyar kormány tagjai nagyon elkedvetlenedtek. E miatt a függetlenségi miniszterek már sztrájkra is készülődnek. Hogy miben állana ez a sztrájk, arról nem beszélnek a hirek. Nem is csodáljuk, ha egyes miniszterek ezzel a gondolattal foglalkoznak. Hiszen az óv vége felé közeledve, ismét fenyeget az ex lex réme, amelyet már aligha sikerül megakadályozni. Ily körülmények között a jelenlegi kormányra az a feladat is hárulna, hogy az ex-le:$ért is viselje a felelősséget. Olyan kényszerhelyzetben van tehát a kormány, amelyből még maga sem Lord Worthingtont bevezették a szultán háremébe. A díszes pompázó termek, a fényes tükrök ezrei, a szükőkutak, mindent betöltő ambra ós rózsa illat elkábitá a fejét. Midőn pedig a hárembe lépett, elszédült attól a gyönyörű látványtól, mely szemei elé tárult. Mintha a menyország angyalai szállottak volna alá, hogy megtévesszék az emberi sziveket, oly válogatott szépségek voltak ott egy rakáson. Háromszáz szebbnél-szebb odaliszk szemének perzselő sugara érte Wortingtont. — Hudzász! — hangzott egy láthatatlan alak parancs szava, melyre Worthington rögtön a szultán hangjára ismert. Kémlelődve nézett szét a háromszáz szépségen, szigorúan mérlegelve mindegyiket. Ám választani nem tudott. Mindegyik szép volt s mindegyik még is szebb. Midőn már harmadszor vette szemügyre a szemkápráztató szépségeket, figyelmét két odaliszk vonta magára, i Az egyik, midőn a szemét reá sze- 1 gezte baratságosan mosolygott feléje, míg ajkán hamiskás mosoly játszódott. I Talán ez lenne a szultána validek ? Hiszen Fatime az esketés alatt vágyódva szorította meg s kezét és most örül, hogy megszabadulhat a hárem émelyítő légköréből ? A másik odaliszk pedig szomorúan tekintett rá. Ávagy tán ez volna ez igazi, ki sajnálja ily ifjan elpusztulni látni ? A kettő közül egyik biztosan Fatime ! De melyik! — Válassz ! — hangzott fel ismét a láthatatlan parancs szava. Erre Worthington a két odaliszk közül egyiknek megragadta a kezét. . . Zene harsogott, ének hangzott fel, a müezzinek, a mecsetek, tornyán hálaimákat zengtek, az egész hárem boldogan sóhajtott fel. Worthington jól választott, az odaliszk Fatime volt. A nemzetiségi iskolák felirata. Engedett a kultuszminiszter. A „Békósmegyei Közlöny" olvasói előtt régóta ismeretes már az a harc, mely a közigazgatási bizottság és a kultuszminiszter között tört ki, a görög keleti román iskolák felirata ügyében. Apponyi gróf, vallás- ós közoktatásügyi miniszter tudvalevőleg azt a túlságosan is lojális rendeletet bocsátotta ki a mult évben, hogy a nemzetiségi iskolákon a magyar nyelvű felirat mellett az illető nemzetiség anyanyelvén is aklalmazható felirat. Ezt a rendeletet a miniszter közölte az ország összes törvényhatóságaival, közöttük Békésvármegyével is. Vármegyénket ez a rendelet annyiban érdekelte, hogy a nagy magyar Alföldön itt élnek a legkülönbözőbb fajta nemzetiségek. Vannak itt tótok, németek és oláhok. Mig azonban a két első már teljesen asszimilálódott a magyar fajhoz, addig Kéteg.yháza, Gyula és Békéscsaba románjai még most is ragaszkodnak faji mivoltukhoz, sőt itt-ott szeretnek dákóromán ábrándokat is szőni. A miniszter rendelete tehát elsősorban őket érdekelte s ók igyekeztek annak minden módon érvényt is szerezni. Békósvármegye hazafias közigazgatási bizottsága mindjárt eleve tiltakozott a kultuszminiszter rendelete ellen és kimondotta, hogy a magyar nyelvűn kivül más feliratot még a görög keleti román iskolákon sem tűr meg. E határozatból kifolyólag konfliktusba is keveredett az aradi román püspökkel, aki panasszal élt a vallás- és közoktatásügyi miniszternél. Gróf Apponyi erre erélyes hangú leiratban figyelmeztette a vármegyét, hogy rendeletének érvényt kell szereznie. Ki is függesztették a román iskolákra a kétnyelvű táblákat. A közigazgatási bizottság azonban még ekkor sem nyugodott meg. Vezérelte az a jogos meggyőződés, hogy a nagy magyar Alföld szivében idegen nyelvű iskolafeliratokat megtűrni határozottan gyengeség. Egyik ülésén ismételten ilyen értelmű határozatot hozott. Ezt egy Beles Vazul nevű dákoromán lelkész megfelebbezte s a kultuszminiszter megint csak megismételte előbbi intelmét. A közigazgatási bizottság a már unalomig elcsépelt tárgyat újból elővette a kultuszminiszter válasza kapcsán. Az ülésen csupán M i k 1 e r Sándor tanfelügyelő védelmezte kötelességszerűen a miniszter álláspontját és olyan értelmű indítványt terjesztett elő, hogy minden nemzetiségi iskolán legyen magyar és idegen nyelvű felirat is Ez indítványt a közigazgatási bizottság természetesen leszavazta. A tanfelügyelő megfelebbezte a határozatot. És most jön a dolog csattanója. A vallás- és közoktatásügyi miniszter, aki pödig maga dobta bele ezt a tüzcsóvát a magyar közvéleménybe, meghajolt a közigazgatási bizottság nyomós indokai előtt és a tanfelügyelő felebbezósónek elutasításával, jóváhagyta a közigaz gatási bizottság határoz at á t. Ez a jóváhagyás azt jelenti, hogy Békésvármegyében a nemzetiségi iskolákon is csak magyar nyelvű feliratok alkalmazhatók. Nagy megelégedéssel konstatáljuk, hogy a közigazgatási bizottság hazafias álláspontja ós SZÍVÓS kitartása mégis diadalt aratott. Dőry Pál főispán fölmentése. Tippelés az utódra. Az emlékezetes makói bankos gyűlés után pár hétig még mindig kétséges volt, hogy D ő r y Pál megy-e a felmentett bankos főispánok után, vagy pedig megmarad állásában továbbra is. Mi kitűnő budapesti összeköttetéseink révén még elég korán tisztában voltunk azzal, hogy Dőry Pál távozni fog, de a vármegyében egészen a legutóbbi napokig az ellenkezőről voltak meggyőződve. A hivatalos lap vasárnapi száma azonban megsemmisítette ezt a reménykedést, amennyiben rövid, néhány sornyi hideghangu közlemény adta hírül, hogy a király Dőry Pált, Békésmegye