Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) július-december • 52-104. szám
1909-12-02 / 96. szám
Békéscsaba, 1909 . XXXVI-ik évfolyam. 96-ik szám. Csütörtök, december 2. f POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ElíOFIZBTÉSI Dl] : Egész évre 12 kor. Félévre ö kor. Negyedévre 3 kor. El3fizetni bármikor lehet évneaveden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkesztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos ; SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7. Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTIÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Játékszenvedély. Békéscsaba, december 2. Ez a téma nálunk, sajnos, mindig aktuális. Mégis, hogy a természet zárt . helyekre parancsolja a fázékony em- j beriséget, mintha időszerűbb lenne erről a témáról beszélni s mintha szükségesebb lenne ma, mint holnap erről a rákfenéjéről, amúgy is gyenge erkölcsi alapon álló társadalmunknak, beszélni. Sangvinikus nemzet vagyunk. Abból a fajtájából az embereknek, kiknél e vér még mindig nagy szerepet játszik s akik sokszor, mikor helyesebb lenne az ész józan, tiltó parancsszavára hallgatni, a vérdiktálta meggondatlanságokra ragadtatja magát A forró Keletről vezette népét Álmos vezér ide, a mérsékelt égövü hazánkba a magyar nemzetet, de az a forrón lüktető vér, mely őseink erejében csörgedezett, még mindig irányitója ténykedésünknek s az északi nemzetek szomszédsága nem hűthette le annyira, hogy szangvinikuságából csak valamit is vesztett volna. Vérmességünk egyik fattyuhajtása az a szerencsétlen játékszenvedély is, mely az olasz és orosz nép mellett az első helyet biztosit a magyarnak a nemzetek hatalmas versenyében. A kártya, a méltán ördög bibliájának nevezett harminckétlapu országmegrontó, nagyon sok családfával, történeti érdemekkel dicsekedő családnak okozta romlását s romboló munkájában nem állott meg, hanem folytatja tovább is, meg nem állva addig, mig sok magyar gentricsaládnak is ki nem húzza lábai alól az ősök vérén szerzett honi földet s mig a tönkretett magyar család ki nem vándorol az Újvilágba, uj életet kezdeni, Más országokban is játszanak, másutt is megérzik a játékszenvedély pusztító, romboló hatását, de legalább a közre hivatalból ügyelők vigyáznak arra, hogy a társadalom által emelt korlátokon tul ne terjedjen az a vész, mely minden más járványnál nagyobb pusztítást vihet véghez az ország testén, lakóinak épségén, fenmaradásán. Másutt az előkelőek, azok, akik birják, akiknek nem is árt, akik, ha elvesztenek is egy kis vagyont, az ősi szerzemény vigan bírja, játszanak. Játszanak hatósági felügyelet s engedély alapján. Nálunk ! ? . . . Rövidesen azt is megérjük, hogy a vásárokra járó gyolcsos tót is kaszinót alapit, hogy ott azután nyugodtan áldozhasson Caischa, a játékszenvedély géniuszának oltárán. A kártya esetleg csak téli foglalatoskodása a játék ördögének, de van még egy erősebb fegyvere is, mely dacára az alakulás intenciójának, mégis hatalmas sebeket vág a szerencsétlen, gondokkal küzködő kisebb társadalmi osztályoknak s főleg azok közül szedi áldozatait, akik a legkevésbbé birják a játékszenvedély pusztító hatását. A lutrit országgyűlési határozattal betiltották, nehogy a nép filléreit ennek a feneketlen molochnak gyomrába vigye. Megszüntették a lutrit azért, hogy végre ne legyen módja annak a szerencsétlen alsó osztálynak hódolni játékszenvedélyének. De behozták ennek helyébe az osztálysorsjátékot. Behozták azzal a célzattal, hogy hiszen az olyan nagy áron adatik el, hogy a kisebb vagyoni néposztálynak nem lesz módjában osztálysorsjegyeket vásárolni. <jk persze arra nem gondolhattak, hogy a tény, egy egész sorsjegyet, melynek ára százhatvan korona s melyet ilyenformán az a szegény ember, ki azelőtt 24 fillérrel hódolt a lutrinak, ilyen áru sorsjegyet felaprózzák s az ily módon már 75 krajczárért hozzájuthat ahhoz amihez 160 koronával nem juthatott volna. Azt persze nem tudhatták előre, hogy az osztálysorsjegyesek minden módot és eszközt megpróbálnak, hogy beférkőzhessenek éppen azokba a néposztályokba, melyeket a játékszenvedély hódolása ellen mentesíteni akartak. Nem tudhatták előre, hogy a szemérmetlen reklám legmesszebb menő eszközétől sem riadtak vissza, hogy beférkőzzenek a családi szentély legelrejtettebb helyére is, hogy onnan szedjék ki áldozataik utolsó filléreit. Nem. Mindezt előre senki sem tudhatta volna. De igenis, most hatásában meg lehet akadályozni. Azoknak, kik ezek felett a felügyelettel megbízattak, módjában áll betiltani, hogy az osztálysorsjegyeket felaprózva árusítsák, módjában áll, hogy csak megengedett s tisztességes eszközökkel keressék az áldozatokat. Mert tényleg áldozatok azok, kik vesznek, mert pénzükért teljesen értéktelen s a legsilányabb nyerési esélyekkel ellátott papirosokat választanak. A Balkán államokból, de még Ausztriából is s természetesen az öszszes kulturállamokból a magyar osztálysorsjegyek éppen ezen okoknál fogva ki vannak tiltva. Vájjon ezek talán még erkölcsösebb nemzetek a magyarnál? Nem, csak praktikusabb kak. Nem engedik, hogy a népet kifoszthassák azért, hogy néhány nagyrészvényesnek gondtalan megélhetést biztosítsanak. A játékszenvedély előmozdítása egyetlen országnak sem áll érdekében, legkevésbbé hazánknak. Még sok, igen ; sok tennivalónk van a kultura terén, ' sem minthogy ilyen felesleges izgal| makkal népünk erkölcsén rontsunk. Több felügyelet a kaszinókban, a kávéházak szeparéinak, több figyelem az | osztálysorsjáték s lóverseny tnegrend! szabályozása, ez legyen kitűzött fel1 adatunk. Ha az ilyen rejtett rákfenék szérumát megtaláljuk, akkor azután egy ' szebb, boldogabb jövendő int felénk • is, kik azt ezredéves kulturküzdelmei! nél fogva is elsősorban megérdemeljük. Sztrájkoló miniszterei - Budapesti levél. Tudom, hogy mikor ezt a cimet meglátják, legtöbb3n hitetlenül rázzák a fejüket, majd bosszankodnak és leszidnak keményen : — Mégse járja, hogy ez a fránya pesti ujságiró ilyen hazugságokkal akar bennünket traktálni! A leszidást tudomásul veszem, sőt zsebre is vágom. Azt azonban annak dacára fentartom, hogy nemcsak sztrájkoló aratók, kubikusok, kőmivesek és péksegédek vannak, hanem már sztrájkoló miniszterek. Mégpedig nem Bargengóciában, Kamcsatkában, vagy az Óperenciás tengeren tul, hanem itt nálunk, Magyarországon. A laikus emberek azt hiszik, hogy a/.okkal a piros bársonyszékekkel kellemetlenség, boszszuság nem is jár, csak hatalom, tekintély, dicsőség ós gazdagság. Pedig ám nincsen rózsa tövis nélkül. Annak a miniszteri fénynek is meg vannak a maga árnyékai, kínos, sötét, nyomasztó árnyékai. Nem tudom, hányan szeretnék magukat kitenni annyi herce-hurcának, mint amilyenben a Wekerle kormányBékésmegyei Közlöny tarcája. Búcsú. És álltunk némán, kéz a kézbe', Szemünkben köny nem reszketett; Merengve néztünk ki az éjbe, A holdvilágos nyári éjbe Es nem mondtuk: Isten veled! És nem fogadtuk földre, égre, Örök hűséget, végtelent, Nem esküdöztünk te se, én se, Csak néztünk szótlan ki az éjbe S a sok csillagra odafent . . . És hogy lent is, a messze síkon, Ezernyi apró mécs kigyúlt: A holtomiglan ajkainkon, Sóvárgó szomjas ajkainkon Egy szenvedélyes csókba fult . . . SZILÁGYI FERENC. A szultán odaliszkja. (Fantazmagória.) Irta: Battyán Radó. Abdul Kherim, a hatalmas török padisah már kerek egy esztendeje, hogy háburut visel Ali, marakkói szultán ellen és még mindig nem birt győzedelmeskedni rajta, sőt hovatovabb hátrálni volt kénytelen. A hadi szerencse Alit pártfogolta és már vészes hirek keringettek Istambul városában, hogy a markkói szultán csapatai mihamar ostromolni fogják magát a padisah székhelyét. Leírhatatlan volt a törökök rémülete. Abdul Kherim mindennap ünnepélyes szelamlikot tartott, hogy diadalt könyörögjön Allahtól, de hiába. A milyen fanatikus halálmegvetéssel harcolt serege, midőn a diadal pálmája feléje hajlott, ép oly bénitólag hatott vitézeire az a lesújtó hir, hogy a török csapatok napról-napra majd itt, majd ott verességet szenvedtek. Már a harmadik fővezérnek küldte el a szultán a selyemzsinórt, de Allah kegyelme még mindig nem akart seregére mosolyogni. Mikor a veszély tetőpontjára hágott, jelentkezett egy gyaur nemes, az angol származású lord Worthington és felajánlotta szolgálatait a hatalmas uralkodónak, és Abdul Kherim, mint a fuldokló a szalmaszál után, oly mohón kapott Worthington ajánlatán. A negyedik vezér is megkapta a selyemzsinórt ós lord Worthingtont állította a szultán kegyelme a csapatok élére. És íme ! A gyaur alig kezdte meg működését, a hadiszerencse ingadozó kockája azonnal a törökök oldalára fordult s gyors futárok mindutalan egyegy nagy győzedelmet vittek hirül az örvendező padisahnak. A törökök diadala teljes volt. Ali marakkói szultán kegyelemre megadta és teljes díszben ezüstlánccal megbilincselve vett részt Worthington diadalmenetében. A levegő telve volt a hős vezér dicsőségével és földreborulva üdvözölték a törökök a győzedelmes gyaur vezért, ki a veszélyeztetett félholdnak visszaszerezte régi fényességét. Abdul Kherim személyesen várta palotája küszöbén és forró öleléssel, könnyes szemekkel vonta keblére dicsteljes vezérét. Majd bevonultak a pazar díszben pompázó palota legnagyobb termébe hol a divántanácsot szokták tartani és az összes vezérek és basák előtt szólt a szultán Worthingtonhoz: — Allah, az örök nem fog megfeledkzni rólad habár gyaur vagy, hogy a paradicsom legszebb húrjaival jutalmazzon meg fényes ;diadaljaidért, melylyel a félhold uralmát erősítetted meg. De itt a földön is nyerd el némikép jutalmadat, szólj s ha kívánságod teljesíthető, kerüljön bár országom felébe teljesítve lesz. — Szultán, höszönöm hálád e megnyilatkozását, amit tettem, azt nem a jutalom reményébe tettem. Gazdag vagyok s földi kincsek nem boldogítanak — szólt Worthington érces hangon látva azonban a szultán elkomorodó arcát, folytatta. Ha azonban minden áron megajándékozni vágyói, ugy add nekem háremed legszebb odaliszkját és vezéred túlontúl jutalmazva lesz. Az elszörnyedés moraja zúgott végig a díván tanácson. Abdul Kherim arcán a piros szín a halothalványsággal percenként változott, fuldokló hangon dörögte Worthington felé : — Büszke gyaur! kérted volna bár, hogy hozzam le neked Allah tündöktő csillagát, vagy merjem ki kanállal a Boszporus vizét, nem kívánhattál volna lehetetlenebbet, mint azt, hogy igazhitű muzulmán feleségét gyaurnak adja. Kérj mást, ime könyörgök hozzád, én a hatalmas szultán, csak azt ne kérd ami lehetetlen. — Ugy hát ne adj semmit, hálás padisah — szólt dacossan Worthington ós elhagyni készült a termet. -- Megállj vezér, — kiáltott utána a szultán — te kívántad legyen meg az akaratod" Még e perében esküdni fogsz háremem legszebb virágával. Hozzátok a főmuftit, az végezze a szertartást. E szavaknál Abdul Kherim arca a haragtól lángvörös pirban égett ós a vezérek s basák, mint a nyárfa lóvéi remegtek félelmetes indulatától. A főmufti belépett. Hozzátok a legszebb odaliszkot, Fatimet, szólt a padisahra, mig hangja a fájdalomtól könnybe fult. És a szultána validokt az ennuchok a) divántanácsba vezették. Arcát sürü fágyol borította, valamint ter :etét is, de a fátyolon keresztül is meglátta Worthingtón, hogy a kei leti faj remeke áll előtte. Bár sajnálta I az agg Abdul Kherimet, szivén kéjes | remegés futott keresztül a gyöuyörü teremtés láttára, kinek izzó széniéi perzselő lángsugarait még a legsürüb fátyol sem tudta elhomályosítani. A főmufti kezébe tette Fatimet parányi kacsóját ós lord Worthintongt melegtüz járta át, midőn a szultán a valideh kezének forró szorítását megérezte. Az esketés megtörtént és Worthington már boldogan távozni készült, midőn a szultán parancsszava megállitá. — Megállj vezér, még nem vagyunk készen! Szolgák, vigyétek vissza Fatimet. A vezér kérdőleg tekintett a szutánra — Három nap múlva, — folytatta a padisah — bejösz a hárembe és ott kiválasztod a legszebbet magadnak. Ha eltalálod Fatimet, ugy az tied leszen, ha mást választol, fejedet veszted el. Zülfikár vedd őrizeted alá a gyaur vezért ! Egy hórihorgas szerecsen lépett elő a szultán mögül, kezében óriási palossal. A halál szele rebbent a termen keresztül. A basák ós bégek halkan mormolni kezdték a szúrat imát, melyet akkor módnak a törökök, hogyha halott van a háznál, oly biztosra vették Worihington halálát. Worthington pedig komoran lehajtotta fejét, majd ismét felkapta, fagyos mosollyal ajkán távozott. Zülfikár mindenütt a nyomában, s hogy elne unja magát társaságában, azzal mulattatta, hogy palosára szőrszálakat ejtet, melyek ketté szelve, estek le a földre, ezzel bizonyítva annak élességét. A három nap letelt.
