Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1909-11-11 / 90. szám

Békéscsaba, 1909. XXXVI-ik évfolyam. 90-ik szám. Csütörtök, november 11. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. EltOPIZBTÉSI DI.1 : Egész évre 12 kor. Félévre ő kor. Negyedévre 3 kor. ElSrizetni bármikor lehet évnegveden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkesztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos; SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám ' Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Trieszt contra Fiume. Békéscsaba, november 10. j Amióta a politikai kérdések domi- 1 nálják közéletünket, azóta még a legfontosabb gazdasági problémák is háttérbe szorultak. A régi jelszó : önállóság gazdasági téren, mintha halva- j nyulóban lenne s más, az ország , fejlődésére, előrehaladására sokkal kissebb fontosságú dolgok játszanak vezérszerepet ott, hol az ország sorsát intézik. Bizonyos, hógy a mi közállapotain- ; kat főleg az jellemzi; hogy minden ! téren, de kiváltképpen gazdasági té- I ren a kormány támogatását kivánja s j magyar vállalat a kormány szubvenciója nélkül meg sem alakul, el sem képzelhető. Pedig, hogy ez az állapot mennyire egészségtelen, mutatja az a körülmény, hogy mig a külföldi vállalatok állami támogatás nélkül is széles körben felvirágzanak, addig a magyar vállalatok minden szubvenció mellett sem tudnak zöldágra vergődni és csakis vegetálnak. Maguk a kereskedők és iparosoknak kell összefogniok, hogy Magyarországnak megteremtsék azt a virágzó j ipart és kereskedelmet, amely nélkül ! az ország sem gazdaságilag, sem j politikailag nem fejlődhetik Legjobban láthatjuk ezen tételünk igazolását, a gyűlölt, de amellett gazdag és hatalmas Ausztriánál. Ott az ipar és kereskedelem napról-napra fejlődik, természetesen a mi rovásunkra. Igen ám, de ott mindenki, a kisiparos, a nagyiparos, a milliomosok, a bárók, grófok, hercegek, sőt maga az uralkodó család is e leglelkesebb iparüzők. A legnagyobb iparvállalatok a régi, hatalmas és dúsgazdag főnemesség pénzén létesültek, sőt az uralkodó család is szívesen fektette be millióit vasutakba s egyéb jövedelmező iparvállalatokba. Nálunk ellenben, csak azok foglalkoznak iparral s kereskedelemmel nagyuraink közül, akik más pályán boldogulni nem tudnak, avagy, a mi Iegsarkalatosabb hibánk, akiknek nem volt meg a nervus rerum domináns, a tőke. A mi főnemeseink, ha egyáltalában méltónak találták magukhoz, valamely nagyobb vállalat elnöki, vezérigazgatói székét, hát azt elfoglalták. Tőkéiket azonban, vagy a másfél százalékot is alig jövedelmező nagybirtokokba fektették, vagy pedig az angol bank 2%-os pénztárszekrényeiben helyezték biztonságba. Igy tehát hazai vállalataink a kellő tőkét mindenkor nélkülözték s igy zöldágra, még az állami segítség dacára sem vergődhettek. De tovább megyünk, még azok a szervek, melyek az ipar és kereskedelem előmozdítására hivatvák, még azok sem teljesitik kötelességeiket ugy, mint azt az ausztriai hasonló intézmények cselekszik. A mi kereskedelmi kamaráink soha egy felhívást, egy utasítást nem küldenek a kereskedők és iparosokhoz, melyekkel valamely uj jövedelmező foglalkozási ágra figyelmüket felhívnák, bezzeg Ausztriában napnap után érkeznek leiratok a wieni, prágai, olmützi, troppaui stb. kamaráktól kereskedők és iparosokhoz, oktatva és figyelmeztetve őket fontos bel- és külföldi momentumokra. Ez a nemtörődömség azután meg is termi kártékony gyümölcseit. Mig Ausztriában gombamódra szaporodnak a gyárak és iparvállalatok, addig nálunk, még egyrészt uj nem is alakul, a régiek is kénytelenek üzemeiket beszüntetni Ilyenkor azután a laikusok a kormányt szidják, mintha az okozná s nem a kereskedők és iparosok s elsősorban a magyar állampolgárok ezeket a szomorú állapotokat. Legélénkebb az ellentét, ha egyetlen kikötővárosunkat: Fiumét összehasonlítjuk a hatalmas Trieszttel. Senki, még számos elleneink közül egy is, nem mondhatja, hogy a magyar kormány nem áldoz Fiúméra. Milliók és milliókat temettek el a fiumei Moló Longában s a Karszton átvezető Máv. vonalaiban. Milliókat áldoztunk s áldozunk még mostanában is a fiumei kikötő, raktár s egyébb építkezésekre, óriási szubvenciókat adunk az Adria és Lloyd hajóstársaságoknak, hogy ezek érdekeinket előmozdítsák. S mégis hiábavaló minden erőlködésünk. Fiume nem tud fejlődni, a hajóstársaságok szubvenció nélkül veszteséggel dolgoznának. A trieszti Lloyd csak szerződési kötelezettségéből kifolyólag, a többi angol, francia, olasz, német és amerikai hajók pedig csak nagyritkán keresik fel a Quarnerot, mert ott nincs mit keresniök, úgyszólván semmi bevitel s csekély kivitelünk nem csábithatják őket a gyakori látogatásra. Igy azután előfordul az is, hogy sokszor napokon keresztül néhány Adria hajón kivül nem is lehet nagy tengeri hajót látni a fiumei kikötőben. Csak a Fiumarában és a Moló Adamovcsnál szégyenkezik néhány szigetbeli bárka s ezek képviselik Fiume „világfoigalmát", szomorú prespektivát vetve egyetlen magyar tengeri kikötőnkre. Nézzük most Trieszt városát. Hatalmas óriási kikötő, melynek forgalma legalább is húszszor, lakossága pedig tizszer nagyobb Fiúménál. Minden egyes hajó, mely az Adriai tengerbe befut, felkeresi Triesztet, mert oda hoz s onnan visz árút. Állandóan nagy hajópark horgonyoz a mólok mentén, melyek csak ugy öntik a világ minden részéből érkező áruk özönét, a nagy gőzdaruk segélyével. S ezért hatalmas Trieszt, büszkesége az osztráknak, mert az nemcsak átrakodóhely, mint Fiume, hanem mert nagy üzletekkel is rendelkezik. Milyen egészen más képet mutat — sajnos — Fiume. Bejárhatjuk ott az egész várost, az egész Punto Francot s alig fogunk 2 — 3 nagy üzletre bukkanni, mely Magyarország felé dolgozna. A legnagyobb része kiskereskedő, ki semmi szerepet nem játszik a világkereskedelemben. Ha Fiúméból nagy kikötővárost akarunk létesíteni, már pedig ez Magyarország fejlődésére nézve elsőrendű fontossággal bir, szük! séges, hogy Fiúméban is, miként azt Triesztben láttuk, nagy üzleteket alapítsunk. Ut a döntés felé. - Budapesti levél. Azt a kedves hirt kürtölik a mi szeretett Bécsünkböl világgá, hogy a király legközelebb megfogja hozni a régen húzódó válságban az annyira óhajtott döntést. Wekerlének legalább, aki kedden kihallgatáson jelent meg nála, ilyesmit rebegett az öreg. És ezt kutya kötelességünk el is hinni, mert a félhivatalosok mondják. Amit pedig a félhivatalosok mondinak, arra, kérem szépen, mérget lehet venni. Nam ajánlom azonban senkinek, hogy valami erős mérget vegyen bo a félhivatalosokra. Csak amolyan gyöngét, amely se nem árt, se nem használ. Egyszóval tehát örülj, rendezz hálaadó istentiszteletet magyar nemzetem! ! Boldogok leszünk, meg lesz a döntés, j még pedig „legközelebb". Csak az a • baj, hogy ez a „legközelebb" nagyon Békésmegyei Közlöny tárcája. Csókolni szeretném . . . Csókolni szeretném az ajakát, Szeretnék újra beszélni véle, Hol ránk mosolyogtak a mandulaják: Szeretnék csókot lopni szivébe. Szeretném látni, ha jő a reggel; Es űzni szeretném lába nyomát. Ébredni szeretnék álmomból — egyszer, Azután álmodni: Róla, tovább. Karafiáth Jenő. A kis-bürgözdi visszhang. (Humoreszk.) Irta : Battyán Kadó. - A „tíékésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Miután Muki bácsi megtette nekünk azt a szívességet, hogy halálával c-aládi vagyonunkat ezer forint öröklése utján kétezer koronára emelte, feleségemmel elhatároztuk, hogy valahol vidéken vendéglőt nyitunk, már a közel jövőben emelkedő idegen forgalomra való tekintettel is. — Mert hát a vendéglősnek van a legjobb dolga szóles a világon. Mig mások lehorgasztott fővel aggódnak a mindennapi kenyér fölött, ő bátran horgaszthatja fel fejét, mert hisz tűzhelyén a jobbnál jobb étel sül, fő és rotyog. Nemzetgazdaságilag is igen előnyös pálya mert, hiszen nincsen az a csizmatalp, nadrágszíj, vagy klakkcilinder, melyet némi jóakarattal, mártással ós lágyrafőzéssel a legízletesebb, Chateubriande-sülté, illetve rostélyossá át ne lehetne alakítani. E gondolat fonalán haladva tovább a bölcselkedésben, szemem hirtelen lapom e hirdetésén akadt fenn: Kis. bürgözdi legszebb helyén, a Csuhaj ! szálló olcsón eladó. Felakadt szememet I leakasztani, ós kedves nőmnek a dolgot meggondolás céljából tudomására hozni, egy pillanat müve volt. A családi tanács vége az volt, hogy Pista sógoromat a vétel eszközlése céljából teljhatalmú megbízottként kis-bürgözdire leküldtem. Egy hét múlva — borús, esős nyári est volt, két bő köpenybe burkolt alak hagyta el ruganyos léptekkel a kisbürgözdi váróterem ajtaját. — Kedves nőm, meg én. Pista sógor vigyorogva mutatta meg nekünk uj othoiiunkat, a szállodát, mely époly szerényes egyszerű, mint a milyen Ízléstelen volt. A cselédség, egy öskorbeli pincér alakjában, hajlongva kisért szobánkba, hol az ut fáradalmaitól elcsigázva, csakhamar mély álomba merü lünk. Még alig pittymalott, midőn ágyamból rettenetes üvültés riasztott ki. Eleinte azt hittem, a Vigadóban vagyok csárdázó ifjúság közepette, vagy vaiahol a honfoglaló Árpád seregében, mély vad „huj, huj" kiáltásokkal ront neki az ellennek, de ablakomból kitekintve, csakhamar mindkét feltevésemről lekel let tennem. Abjakom alatt vagy hathét turista állott és legnagyobb erejéből bömbölte, zúgta, süvítette össze-vissza, hogy haj, haj, éljen, trara, stb. g-mólltól föl egészen é-durig minden hangnemben. Megdöbbenve dörömböltem ablakomon, ami Kis-Bürgüzdön a villamos csengőt helyettesíti, mire Jakab, a fönemlitett mamuth kori pincér, ki széles bőbeszédüség-,el magyarázta meg, hogy szállóm a hires kis-bürgözdi visszhang mellett épölt: mert a kert végén fekvő sziklatömb hatszor veri vissza a szót. Az üvöltő turisták a visszhang kipróbálásával foglalkoznak. Előbb ezt ' nem merték elmondani, mert féltek, hogy akkor a vendéglő nyakukon marad Mikor kedves nőmnek óvatosan tudtára adtam legújabb tapasztalatomj ért aggódva rázta meg fejét: és Brem állattanának azon fejezeteit, melyek a kérődzőkről szólnak, hibátlanul recitálta el — reám való személyes vonatkozással. Három napig még ugy, a hogy ki; birtuk a bősz orditozásokat. Negyednap j ideggörcsökbe estem, hatodnap éjjel ha! todmagammal kivonulva, a visszhangzó , sziklát aláástam ós egy merész lökéssel ! a feneketlen mélységű szakadókba görI gettük le. Másnap reggel Pista sógor, drága nőm, meg ón kaján mosolylyal lestük ablakunk függönyei mögött a fejleményeket. A mint előre gondoltuk, ugy történt. Egy családapa négy-öt csemetével jelent meg szállónk előtt, és harsány hangon ordította a pittymalló égboltozat felé : hogy jóóó reggelt! . .. Mély csönd, a viszhang nem jelentkezik. Jóóó reggelt I ismétli most már két oktával feljebb, anélkül hogy nagyobb eredményt érve el annál, hogy szépreményű csemetéinek arca gúnyos mosolylyá torzult, kipirult arccal torkaszakadtából ordítja háromszor is, hogy jóóó reggelt és miután a visszhang őt most sem móltatja válaszra, sietve és szégyenkezve vonul félre csúfos felsülése színhelyéről. Csemetéi gúnyos hahottával gördülnek utánna. Mi meg, kedves nőm, meg én, Kállai kettőst jártunk örömünkben a függöny mögött. Igy hát a turistáktól megszabadultunk ós álmaink nyugalma biztosilva volt. De haj a visszhanggal együt elmaradt az idegen forgalom is, és a pincérköntösbe bujtatott őslény napokig nem tett egyebet, mint a szalvétájával a falakon békésen szendergő legyeket ütötte agyon, a mi szórakozásnak eléggé | | mulatságos ugyan, de megélhetésre i ódes kevés. 1 Már-már a tönk szólén állottunk és gy beláttuk, hogy valamit tenni kell, idegeink csak jobban kibírják a gyötróst, mint a gyomrunk a kongást, igaz ám de mit tegyünk ? A sziklát ismét fölvinni a kis-bürgözdi Chimborassó tetejére, lehetetlenség, és visszhangot mégis kell szerezni akárhonnan. Ekkor őslényünk agyában villant fel a mentő gondolat. Azt indítványozta, rejtsünk el a bokrok közzé parasztsuhancokak, akik visszakiáltva majd a hallottakat, a visszhang helyett szerepelnének. A terv kitűnően sikerült. A lapok cikkeket irtak arról, hogy a kis-bürgözdi hires visszhang újra visszatért és az idegen forgalom vendéglőmmel egyetemben újra fellendült. Igy ment ez teljes megelégedésünkre, egész őszig, mikor azonban egy sajnálatos incidens a jövőről táplált reményeinket semmivé tette Történt ugyanis, hogy egyszer a kisbíró fiának, Matyikó Gábornak volt hivatalos órája, és ép akkor érkezvén egy csomó turista, az egyik azt a nem egésszen parlamentarikus szót ordította el, hogy marha ... A visszhang erre roppantul megsértődött, ós keményen visszavágta, marha ám a kend öregapja, de nem ón. Turistánk igen megdöbbent erre a csodás szerkezetű visszhangra, de nyitjára jutván e dolognak, azt mindenütt elhíresztelte, ugy hogy idegen forgalmunk ezután teljesen megszűnt. Egy ideig még birtuk a vendéglőt, de aztán lassanként ráment Muki bácsi ezer forintja — és miután összes cipőtalpaimat, nadrágszíjamat ós bakkjaimatfelfogyasztottuk, szomorú szívvel mondtunk búcsút Kis-Bürguzdnek ós a bronz korszakbeli őspincérnek ós visszatértünk a székesfőváros, poros, de kellemetlen területére. Szállodát pedig többé soha sem uyitok.