Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1909-09-12 / 73. szám

2 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1909 szept. 16. Ev. egyházkerületi gyűlés. A csabai presbiter-választási szabályrendelet. — Az aradi egyház kiválása. — A gyomai egyház ós lelkésze. — Saját tudósítónktól. — Budapest, szept. 10. Nem tudom, jó phszichológus vagyok-e, vagy nem, de a bányakerületi közgyülósen rósztvett lelkészek és egyházfelügyelők arcáról azt olvastam le, hogy nagyon is megelégelték a kerületi közgyűlésre való kiküldetést, mert előre látják, hogy azon nem az egyházak igaz érdekeit vitatják meg s esetleg orvosolják, hanem ügyesen inscenált és informált személyes ügyeket és a hazafiságban való tetszelgést, vagy inkább megfordítva az ellenkezővel való vádolást tárgyalják taps és görögtűz mellett. Hogy jól következtettem-e, azt azok elbírálására bizom, kik arra hivatottak. Nekem csak az volt a feladatom, hogy a gyűlésről tudositást küldjek s gondom különösen a csabai ügyekre legyen, mert ezek elintézése rémmód érdekli e lapok olvasóit. Nos hát, sikerült megtudnom, hogy a „nép vezére", vagy „paraszt király", mint a gyűlés folyamán egyik kiküldött Áchim L. Andrást titulálta, Budapesten, hol becses egészségét kúrálja, azon fáradozott, hogy a csabai ügyekben informáljon s a nyomaték kedvéért az ülést megelőző napon még tizenkét hivét : U h r i n t, Hrabovszky Pált, M a c á k o t stb. felsürgönyzött a fővárosba, akik a hivást parancsnak vették s meg is jelentek, sőt az önkéntes szabadságon levő rendőrfőbiztos, mint gyakorlott rikkancs osztogatta a vezér „Igazolás, olvasd és add tovább" cimü obskurus röpiratát. Ezzel az intrádával gyülekeztek a kiküldöttek közgyűlés termébe, hol a megnyitás után az egyházkerület felügyelője : Zsilinszky Miály egyik legszebb ós legjelentőségteljesebb beszédét olvasta fel. Olvasta azért, nehogy esetleg az ellenvéleményen levők valami mást magyarázzanak bele beszédébe, mint amit mondott. A beszéd a Ne temere dekrétum felfüggesztésével és aProvide kezdetű dekrétumhoz kapcsolt utasításban foglalt sérelmekkel foglalkozott. Azt mondotta, hogy az ág. ev. egyház kivánságai abban összpontosulnak, hogy az 1848. évi XX, törvénycikk egész terjedelmében becsületesen vógrehajtassók ós egyházi életünknek természetes ós jogos fejlődését, régi kiváltságok ós ezekből folyó szégyenletes adóztatások ne akadályozzák. Mi nem emlegetünk kardott ós puskát, mint hatalmas katholikus testvéreink nagygyűlésének némely meggondolatlan szószólói csak nem régen is tették. Nem hirdetjük ós nem hisszük, hogy az Úristen csak katholikus embert fogad be a mennyországba, amelynek kapukulcsa Szent Péter kezébe van letéve, hanem őszinte nyíltsággal és hazafias aggodalommal mutatunk rá azokra a visszás állapotokra, amelyek állandóvá akarják tenni ennek az országnak önkinzását. Tartalmas volt S c h o 11 z Gusitáv püspök jelentése is az egyházi életről, az egyházakról és népnevelósről. — Szép, tartalmas a püspök jelentése, — mondotta egyik előkelő közgyűlési kiküldött — azonban nyoma sincsen benne annak, hogy erélyt is gyakorolt volna azokkal szemben, kik azt hiszik, hogy az egyház ő értük van. Mint később a vita folyamán magam is végig élveztem, tisztelet a kivételnek, az egyházon eshetik sérelem, de a lelkészi javadalmazást azt bántani nem szabad. Nem folytatom ezeket az impressziókat, rátérek tulajdonképeni feladatomra. A presbiter-választási szabályrendelet. E, Csabán nagy vihart okozott szabályrendeletről a jogügyi bizottságnak kellett véleményt mondania. A bizottság már kedden délután döntött is és nem ismerve a helyi viszonyokat, kimondotta, hogy a szabályrendelet, ellenkezve a protestantizmus szabad szellemével, elvetendő. A közgyülósen, szerdán, nagy vihart okozott e szabályrendelet ügye. A „népvezér", Áchim L. András törzskarával szintén jelen volt s midőn a jogügyi bizottság határozati javaslata felolvastatott, szót kórt, amit megadtak neki. Talán fölösleges is vázolnom Bókósvármegye Jközönsóge előtt, hogy Áchim azok előtt, akik először hallják beszólni s őt közelebbről nem, csak hírből ismerik: hatást ór el, sőt körülvevő táborkarától, ezek a hatás kifejezéséről Is gondoskodik. Áchim ügyesen vezette be felszólalását. — Mint agrár-szocialista jöttem ide, mondotta, hogy a népen ejtendő igazságtalanságot megvédjem. Mint agrárszocialista vagyok itt, de örökké igaz és hű ágostai hitv. evangélikus maradok. (Taps). E biztatásra aztán Áchim újra feltálalta vad gyűlöletét Szeberónyi Lajos Zs. ellen, hrzafiatlansággal, panszlavizmussal gyanúsítva őt és kérkedve azzal, hogy nem mer ellene sajtópert indítani. Ezt igazolhatják a jelenlevő csabaiak is. Sok bombaszt elpuffogtatása után azzal fejezte be beszédét: — Reméli, hogy a kerületi közgyűlés megvédi a nép igazát s nem hajlandó a jogfosztáshoz hozzájárulni, hanem megsemmisíti az átkos szabályrendeletet, mert ha nem ez történne, ugy vele együtt sok ezeren elhagyják őseik vallását. Ez a fordulat, az előbbi erős fogadkozásokhoz, hideg zuhany volt a népvezérrel lelkesülökre. Később aztán Szeberónyi Lajos igen higgadt beszédben igaz fotográfiáját adta Áchimnak, hogy a népvezórnek nem az igazság az erős fegyvere, hanem a terror, a leütéssel, a gyujtogatással való fenyegetés, félemlitós. Nem alkotni, hanem rombolni törekszik s a legáldásosabb intézmény ellen is gyűlöletet szít, ha az az ő érdekeit nem szolgálja. Hogy gyanúsításaiért miért nem pereli ? Azért nem teszi, mert a vezér hívei nem rettennek vissza a hamis eskütől sem. A vezér minden érve és állitása olyan, mint az elébb elmondott beszédének eleje és befejezése. A szabályrendelet jóváhagyását az egyház érdekében kéri. A közgyűlés a szabályrendeletből csak a jelölés mikéntjét akceptálta s visszaadta az egyháznak, hogy uja; alkosson. Az aradi egyház kiválása. Az aradi egyház el akar szakadni az arad-békési egyházmegyéből. A felhozott érveket ismerik; ezek között a legsúlyosabb az, hogy a közgyűléseken mindig oly határozatot hoznak, amilyet a csabaiak akarnak. A jogügyi bizottság, nem hallgatva meg a támadott félt, oly határozati javaslatot nyújtott be, hogy bár az aradiak kiválását a közegyházra nézve károsnak tartja, a közgyűlés az aradiak vágyait teljesítse. Többek felszólalása után a közgyü lés kimondotta, hogy az aradiak vágyá nem teljesiti, tehát nem válhatnak k A gyomai egyházi föld. A gyomai egyház az uraságtó alakulásakor 40 hold nagyon ross minőségű földet kapott az egyház fen tartására, de annak jövedelmét az egy ház lelkésze élvezte. Hajts Bálin lelkész, midőn megválasztották, fix jövedelemért a földet átengedte az egj háznak. Utóbb azonban a 40 hold föld höz tiz hold prima föld csatoltatott most ennek jövedelmét is kéri az egj háztól, amit ez vonakodik megadni. A vita hevében egy kis összetüzé volt Veres József ós dr. Z s i 1 i n s z k Endre között. Előbbi a lelkész, utóbt az egyház álláspontját védte. A közgyűlés nem döntött ez ügj ben, hanem az egyházi bíróság el utalta, találjon az oly módust, hog lelkész ós egyház ne álljon pörben. Midőn e levelemet befejeztem, közgyűlés még nem határozott a csabí gimnázium szabályrendelete fölött, de jogügyi-bizottság azt javasolja, hogy felebbezésnek hely adassék. A gimní ziumi igazgatót a felügyelő bizottsá választja, a bizottság elnökét a bizot ság jelöli s a presiterium választja; lg módositassók a szabályrendelet. Hosszú közgyűlés volt, de nei valami épületes. r—1 1—ző. Román főpapok akciója. — Küzdelem mindhalálig. — (Külön fővárosi tudósítónktól.) A politikai érdeklődések köróbi mintha egy pillanatra ki volna kapcsoh a nemzetiségi kérdés. Mindenkit a nag belső válság foglalkoztat és gyökér vert az a meggyőződés, hogy a nen zetiségi kérdést csak az általános v. lasztójog parlamentjére támaszkodó ko mány fogja végérvényesen, vagy lej alább is hosszabb időre megoldhati Közbejött azonban Apponyi Albert hir< hitoktatási rendelete, amely lángba b ritotta a nemzetiségi közvéleményt < a kormányt és parlamentet az erősz kosságok és fenyegetődzések láncolat val kényszeríti arra, hogy a nemzt szervezetnek ezt az állandó betegség napirenden tartsa. Erdélyben, az oláhok között a le féktelenebb izgatás folyik a miniszt rendelete ellen. Vlád Aurél, Vajda Sá mindig egészséges leszek. Olyan rossz betegnek lenni. S ha látni akarok valakit a földön, csak lenézek. Alkonyodni kezdett. Szomorúan, csendesen. A házak teteje tél eleje óta tele volt hóval s ugy éreztem, hogy sohase fog elolvadni. Az ég szürke volt, s a levegőben körülbelül toroaymagasságba hatalmas varjú csapat keringett. Behallatszott a szapora károgás. — Csúnya, fekete madarak ! — mondotta Klárika. — Te, folytatta felém fordulva — szeretném, hogy mikor meghalok, a kapura, meg az ajtókra s a falakra fehér vagy kék posztót húzzanak, ne pedig olyan feketét mint, a varjú tolla. Elhallgatott, s tovább názte a varjakat. — Mit gondolsz, — kérdezte kis idő múlva — lesznek-e varjuk a menyországban ? — Nem hiszem, - feleltem — fekete rossz madarak ezek, s a menyországba csak az juthat, a ki a földön jó volt. — Én is azt hiszem, hogy a varjak pokolba jutnak. Darab ideig gondolkozva néztünk ki az ablakon, s azután Klárika szomorúan mondta : — Te, azt csakugyan nem bánom, hogy meghalok, hanem azt sajnálom, hogy nem tudtam meg, honnan jönnek hát ezek a varjak ? — S látszott, szemében a vágy, hogy mennyire szeretné tudni. \ Szegény, sohase tudta meg! Alig két hét múlva utolsó útjára kisértük. 8 még a halottas kocsi felett is ott kóválygott, károgott a nagy, fekete varjusereg. Ugy gyűlöltem akkor ezeket a pokolbeli madarakat. Hej, ha elpusztíthattam volna őket! Azután elmúlt négy esztendő. A tél mindig meghozta a varjakat; el-elnóztem őket, s Klárikára gondoltam. Ötödik gimnázista koromban törtónt, hogy a nagybátyámnak lejárt a bérlete, s helyette a Silhát-pusztát bérelte ki a Tisza mellett. Engem ősz kösepón vitt ki először. Késő este érkeztünk oda, s igy csak másnap reggel mehettem barangolni, határt látni. Egyedül mentem. A kukuricaföld végén egy öreg szilfa irányában kontyos csőszkunyhó rejtőzködött. Éppen csak a kontya látszott. Egyenesen nekivágtam, s hamarosan oda ís értem. A kunyhó előtt kis szalmacsomó s egy púpos, nagyfejű, erősen barázdált, de barátságos arcú csősz feküdt rajta. Fektében is látszott, hogy mint a púpos emberek rendesen, ő is nagyon alacsony. Azt hiszem, jóval idősebbnek látszott a koránál. — Adjon Isten jó napot, köszöntem. — Adjon Isten, — mondta ő is, s fel akart kelni. — Csak maradjon, — biztattam, — inkább én is melló fekszem. Hamarosan le is heveredtem, s az öreg kezdte magyarázni a határt: Az a tanya ott a kukoricahát. Amoda a fasoron tul van a Tikos. Az a polgári torony. A Tiszán tul, a fák közt a szederkényi torony látszik. Beszélgetés közben egyre több varjú szállt le a tengeri föld túlsó végén. Nékem külömben is feltűnt, hogy errefeló a földeken minenfeló olyan sok a varjú. Eszembe jutott a szegény kis Klárika, s gondoltam, talán most megtudom amit annyiszor találgattunk. — Mondja már, bátyám, — kérdeztem — honnan kerül ide ez a sok varjú ? — Csak onnat-e, a káptalan erdejéből. Egész varjú tanya az. Ott fészkel az ebadta gaz férge. Annyi van errefeló, hogy teméntelen.. Alig lehet tőle megőrizni a tengerit. Örökösen hajkurászom mégis csak kárt tesz. Igen, mert alig ád a kajátásra. De még puska szóra sem sokat. Ki is mentem Pistával, a gazda fiával, aki velem egy korú lehetett. A révnél átkeltünk a Tiszán, s jófól óra múlva előttünk állott az erdő egóssz pompában. Sürü cserjós választotta el a Tiszától hatalmas terebóíy fáit. Se azelőtt, se azóta nem láttam olyan roppant nagy szál százados fa-óriásokat. Hegyükben az ősz megritkította lomb közt ágbog galyból tákolt nagy fészkek feketéitek. Némelyiken tiz, tizenöt. — Varjúfészek mind, — magyarázta Pista. Csakhamar az erdőben jártunk. Feünk felett ősz megritkitotta terebélyes ombkoronák, utunkban ágas-bogas boíorcserje, lábunk alatt tiszaár, tiszapára nevelte, évről-évre egymásra száradt dohos avaros gaz, sűrűn elhullajtott kusza varjutollakkal. Igazi százados, soha nem irtottott erdőbe jártunk, melynek különös jelleget adott a fákra sűrűn felfutó, és mindig egy irányba csavarodó vadkomló; százával ölelkező, száradó levelű asszu indájuk vízesés módjára hullott le a gályákról, s minduntalan áthatlan fal gyanánt fonódott elibénk. Szinte félelmes csend hallgatót az erdőben. — Nincs ebben az erdőben szóló, fütyülő madár ? — kérdeztem Pistától. — Csak varjú lakik benne, a meg most a földeken legel, — felelte. — Hát fülemile, rigó vagy más éneklő madár nincs ? — Hogy lenne! Gonosz fóreg a varjú. Még tojásban elpusztítaná. Néha-néha egy-egy fészkén tanyázó varjú útra kelt. Az is mind lopva, szökve repült, mintha félne a csendtől Csak egy barna madár repült fel hangos bakk vakogással. — Vak varjú — szólalt meg Pista. — Hát vak létére is fészkére talált — csodálkoztam. — Nem vak az - mondta Pista • Csak ugy lát az, meg még jobban, aki mink. — Hát akor miért hívják vak va junak ? — Mert mindig csak azt kiabálj bakk-vakk. — Hát mégis csak mese, amit k csisunk beszélt — gondoltam. Késő délután volt, mire visszafo dultunk ós kiértünk az erdőből. Csendesen mentünk hazafelé. Lassí alkonyodni kezdett, s ón ábrándosa néztem a Tiszát. Hirtelen erős suhi gást hallottam a fejem felett. Felnéztei Varjufalka tartott az erdőnek. A sz£ nyuk suhogott. Körülnéztem, s láttái hogy erről is, arról is alacsonyan, han talanul repülő varjú falkák sietnek ha a pusztákról az erdőbe. Az erdő felt összeverődtek, hangos károgással k ringtek, kóvályogtak. Akár télen a várc ban. Megálltam, ugy néztem őket. H marosan hatalmas, hangosan károgó t bor lett. a sok apró csendes falkáb< Néha, néha le-lecsapódott közülök eg egy az erdőbe. Eleinte ritkábban, az tán sűrűbben : végre ugy hullottak mii hogyha nagy fekete felhő száz, meg sz; foszlányba szakadt volna az erdőre. Hej, ha megmutatnám ezt az f dőt Klárikának! — gondoltam szom ruan. Akkor este sehogyse tudtam t aludni. Sohasem éreztem ugy, mint a kor, hogy mit jelent az élőkre szerete elköltözése ? Titkos, ábrándos nyomorultság i szivemre. Behunyt szemmel álmodc tam. Egyik kedves, ismerős vonás másik után rémlett, rég látott mozd latok kísértetek, elfelejtett hangok cse dűltek meg, s egyszer csal$ mint vala: elmosódott, sejtelmes álomkép, mellt