Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1909-09-12 / 73. szám

Békéscsaba, 1909. XXXVI-ik évfolyam. 73-ik szám. Vasárnap, szeptember 12. BEKESMEUTEI EOZLONT POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetonklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön ElfOFIZBTÉSI 013 : Egész évre 12 kor. Félévre ő kor. Negyedévre 3> kor. ElSfizetni bármikor lehet éunegvedenhelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkesztő : GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel |helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér Yasút-ügyek. Bónésosaba, szeptember 11. Némely embereknek szinte második természetévé vált, ha vasúton utaznak, folyton panaszkodni a vasútra. Sokban járult hozzá a mult években ugyancsak minden türelmet próbára tevő sok vasúti mizéria is ahhoz, hogy a panaszkodók száma óriási módon szaporodott. A vasúton a vasút a beszélgetés tárgya. Nincs elég kényelem, lassan közlekedik, késik, pontatlan, drága, rosszkor indul, rosszkor érkezik, kevés a vonat, kicsi a pályaudvar stb. Ez a fő téma. Azután áttérnek a teheráru-szállitásra, ahol ismét sok alap és tér van a kritikára, kifogásra, legyalázásra és különösen bölcs tanácsok és tervekre. Mindenki tud indítványozni, ajánlani, tervezni, hogy kellene több kocsit, több vonatot beállítani, járatni stb., igy a közönség igényeit kinek-kinek a saját enyéni gusztusa szerint kielégíteni. De mikor igy lehordják, legyalázzák a vasutat, azok kezelőit és kívánnak óriási újításokat, változtatásokat és befektetéseket, akkor jóformán egyik sem gondol arra, hogy mibe kerülne az? Ki fizetné azt és miből? Honnan venné hozzá a pénzt ? Pedig ha bepillantanak a kereskedelemügyi minisztérium tevékenységéről most kiadott miniszteri jelentésbe, ugy szinte megriadunk azoktól a több száz millióktól, amelynek szüksége van kimutatva, ha azt akarjuk, hogy állami vasutaink rendesen funkcionáljanak. Egyszerre mindent megcsináltatni, arról szó sem lehet. Tiz év nagy idő, de a vasúti kormány még ennyi idő alatt is csak nagy részét Ígérheti e szükségleteknek megcsinálhatni, nem pedig az egészet. Az 1907-ik évben egy programm állapíttatott meg, amely tiz év alatt, 1916 végéig lesz végrehajtandó, de ez már 1035 millió koronát igényel. Ebben azonban nem foglaltatnak az állam költségén netán építendő uj vasutvonalak, sem az önálló gazdasági berendezkedés esetén szükségessé váló határállomásoknak kibővítése, vagy újraépítési költségei. Tisztán, kizárólag csak a jó rendbehozatalra és az erősen megszaporodott forgalom kielégítésére szükséges ez a rémsok pénz. Hogy részletesebben is láthassa a t. olvasóközönség, hogy minő nagy összegek szükségesek az évtized óta elhanyagolt postánk és vasutunk jórendbehozásárahoz, idézem az' 1907. évi XXIX. t.-cikket, mely az államvasuti és posta-távirda intézeti járműállomány kiegészítésére 60 milliót, a legsürgősebb építkezésekre 30 milliót, összesen tehát 90 millió koronát engedélyezett. ,EbbőI beszereztetett 900 személykocsi, 35 kalauzkocsi, 4000 teherkocsi, <91 különféle mozdony stb. Mindezzel sem lett azonban segítve a hiányokon s az 1908. évi XXXI. t.-c. n^r-202,530.000 koronát bocsátod ismét \ kereskedelemügyi kormány rendelkezésére és pedig ebbői 110,20ü.0uú koronát építkezésekre, 92,330.000 koronát forgalmi eszközökre és felszerelésekre. Csak egy póttételt ragadunk ki, hogy tulajdonképpen mire is repülnek el ezek a sok szép milliók? Budapesti pályaudvarokra 20, a fiumeire 11, vidéki nagyobb pályaudvarok kibővítésére 13 millió. Mozdonyokra, három évre felosztva az 1908 — 1911. években, 49,150.000 korona. Ugyanígy és egyidejűleg kocsik beszerzésére 41,786.000 korona. A többi azután 1, 2, 3, 4, 5 milliókban lesz felhasználva különböző vasúti célokra. Az állomások szük volta, és meg nem felelő berendezkedésén is kell segíteni, hogy a forgalom nagyobb nehézségek nélkül lebonyolítható legyen. Közbe is kell iktatni uj állomásokat, hogy a vonal közök ne legyenek oly nagyok, — minderre 35 millió van előirányozva. Több vasúti vonalon 2-ik vágányt kell építtetni. Közte van a Rákos--ujszászi, a Cegléd—szolnoki, a Szajol -Békéscsaba—Arad—piskii, és még egynehány, — amire 107 millió 900 ezer K- van előirányozva. Másodrendű vonalakat első rangú pályákhoz való esatolhatás szempontjából első rangúvá kell átalakítani, ami 37 m. 300,000 K.-ba kerül. A nagy forgalmú gyorsvonatokkal használt pályákírt nehéz szinü felépítményekkel kell felszerelni, — ezek között van a Budapest—Békéscsaba — predeáli is — ezekre ismét 52 m. 400,000 K. szükséges. A vonatoknak pontos közlekedése, az áruk és teherkocsik késedelem nélkül való kezelhetésére, stb., a csomó pontokat képező állomásoknak megfelelő vágányzattal, árúraktárakkal felszerelésére 125 millió korona van előirányozva. A 10 évi időszak alatt mozdonyok beszerzésére 164 m. 300,000 K, személykocsikra 103 millió 400,000 K, teherkocsikra 100 millió vétetett fel. Mindezek azonban csak olyan szükségletek, a mik elkerülhetetlenek, ha már most még bizonyos kiadásokat és nagyobb kényelmet is kívánnak, ugy még egyszer 1000 millió kellene ahhoz. A hiba ott van, hogy a múltban nem fektettek be eleget, a hiányzók folyton szaporodtak, ezzel szemben a forgalom emelkedett, és most egyszerre majdnem képtelenné vált a vasút teljesítő képessége. Legnagyobb volt a kocsi hiány akkor, midőn a mai kormány kezelésébe vette a vasutakat. Ezen sürgősen enyhíteni ugy igyekezett, hogy a vasúti forgalmi, részvénytársaságtól elővételi jogánál' fogva átvette a külföldre bérbe kiadott 2000 kocsit, melyek már 1907. aug. 1-én itthon forgalomba is hozaüak; ugyanakkor megvétetett a Máv. forgalmi részvénytársaságtól 3175 teher-' kocsi, melyek a mult év végéig már be is szállíttattak és közvetlenül meg lett rendelve a hazai waggongyáraknál 1500 teherkocsi, ugy hogy ma már a vasúti sima forgalom — ugy szólván — biztosítva van, de legalább is a mult évekbeli áru összetorlódás, -- és rendkívüli kocsi hiány megszüntetve, elhárítva lett. A magyar állam vasúti fenakadások és mizériáknak egyik nagy oka a vasúti hálózatnak folytonos kiterjesz-' tése, (ma már .17,000 kilométer) és a forgalom rohamos emelkedése volt. A vasút hálózat 1895-től 1906-ig 35%-al terjeszkedett ki, teljesítménye pedig 48%-aI, tehát majdnem felényivel nagyobb lett, mint amennyire be volt rendezkedve, az utasok száma pedig 61%-al emelkedett. Természetes folyománya volt tehát ennek a majdnem teljes fenakadás, — és folyománya, hogy most 1000 millióval kell pótolni a mulasztásokat és a felmerült szükségleteket. De ezekért ne okoljuk a mai kormányt, mert ez az országgyűlés áldozatkészsége folytán igyekszik elhárihni minden nehézségeket, és teljes erővel, jó akarattal igyekszik kényelmes, pontos és megbízhatóvá tenni a magyar állami vasutakat. Fábry Károly. Békésmegyei Közlöny tárcája. As Andrássy-úton. Nem az vagyok már aki voltam, Ki a. pacsirtát tul daloltam, Bolyongva zöld mezős határban, Fürödve lenge délibábban. Az az ábránd elhagyott régen, Még nyomban ott a Jalu végen, Néztem utánna, vissza várván, S ugy jöttem el; nélküle, árván ... Délibáb, róna már csak álom, S én többé tán fel sem találom, Szivemből ugy kivész a képe S elveszek, érzem, én is véle... Balta Miklós. Varjutanya. Irta; P. Ábrahám Ernő. Abba a kis városba, ahonnan én olyan messze szakadtam, tél idejére rengeteg varjú verődik be nyári, őszi tanyájáról. Eleinte csak egy-kettő huz át a házak felett, aztán apróbb, kósza falkók, mig végre az első köddel megjönnek a helybenmaradó, télváró nagyobb rajok. Egyre jönnek, egyre szaporodnak, s alkonyatkor, mikor elülnek, napról-napra feketébb lesz a házak teteje, a templom széles háta. Minekünk, iskolás gyerekeknek, nagy mulatság volt csúfolni ezeket a lármás fekete madarakat. Néztük, hogy szállnak, keringenek a magasban, s kalapunkat feléjük dobálva, táskánkkal riugatva, kórusban kiabáltuk: Kár, kár,. Varga Pál, Varrjál nékünk kis csizmát, Majd megadjuk az árát. Egy délután, mikor már leesett az első decemberi hó, Szepesi Klárikával mentem haza az iskolából. Ő volt egyik legkedvesebb pajtásom, s az iskolában is egymás mellett ülünk. Fejünk felett hatalmas varjuraj kóválygott ezer meg ezerbangu károgással. Irigykedve bámultam, hegy alig lebben a szárnyuk egyet-kettőt, s mégis olyan hatalmas, óriási kört iveinek be. De szerettem volna én is ugy repülni ! — Mondd, honnan jön ez a tenger sok varjú ? — kérdezte Klárika. Meglepatt ez a kérdés. Darab ideig törtem a fejem, de sehogyse tudtam kitalálni. — Azt hiszem, messziről, nagyon messziről, — feleltem bizonytalanul. — Messziről ! — türelmetlenkedett Klárika. — Lehet, hogy messziről, de valahol csak Jaknak! Mit gondolsz, hátha várakban rejtőzködnek ? — Nem hiszem. Az ilyesmi csak mese — feleltem. Hanem azért szeget ütött fejembe a dolog. — De hát akkor hol nőnek meg ? — makacskodott Klárika. — Hisz ide csak télire jönnek, de mit csinálnak tavaszszal ? Meg nyáron ? — Én azt gondolom — okoskodtam, — hogy ezek a varjak egészen máskép élnek, mint a fecske, a veréb, meg a többi madár. — Lehet, — vélte Klárika is. A tollúk is olyan fekete. Nem igen lehetnek jó madarak. — Rossz madarak, — mondtam erős meggyőződéssel. — Azt hiszem, mindig csak bajt hoznak. Másnap, mikor megint találkoztunk, büszkén újságoltam Klárikának : — Tudom már, honnan jönnek a varjak. — Honnan? — Hát az erdőkből. Elébb a kocsisonktól kérdeztem meg. Ö azt mOiidta. hogy tél végén, mikor elolvad a hó, a varjak is elköltöznek nagy, messze pusztákra, ott apró gödröket vájnak, mikor kész van, beléfekszenek és télig alusznak. Olyankor meg is vakulnak és vakvarjunak hívják őket. Tél idején megint felébrednek, s megint bejönnek a váosba. De az apám, mikor elmondtam neki, azt mondta, hogy ez nem igaz, hanem mikor vége a télnek, a varjuk erdőbe húzódnak, ott a fákra fészket raknak, s onnan járnak ki élelemért a pusztára. — Ez is mese, — mondta Klárika elégedetlenül. — Ez nem mese ! — feleltem sértödten. — Az apám mondta, az apám pedig okos ember. — Nahát akkor ezt az apád 6é tudja! Annak a városnak a szólón, a honnan mi ideköltöztünk, volt egy nagy erdő. Oda sokat kijártunk, mégse láttam benne varjut. Pedig télen a mi városunk is tele van. Hát ha erdőben laknának, miért mentek volna messzebbre ? — Igaz, — feleltem. — Hát az itteni erdőben láttál már var jut ? — Nem igen láttam én. — Na látod, hogy nem erdőben laknak. — De hát akkor hol ? — tört ki belőlem Elgondolkozva, szótlanul mentünk haza, s attól a naptól fogva legfontosabb kérdés volt előttünk a varjukérdés. Hanem nemsokára elmaradt Klárika az iskolából. Beteg lett. Eleinte párszor meglátogattam, de azután azt mondták, jobb, ha nem megy hozzá senki, mert nyugalomra van szüksége. Február vége felé lehettünk már, mikor egyszer mégis értem küldtek Szepesiók, hogy délután menjek el hozzájuk, mert Klárika nagyon szeretne látni. Mindjárt ebéd után átmentem. Alig ismertem szegény kis beteg pajtásomra. Sápadt volt, mint a fal; arca beesett, szeme még ábrándosabb, mint régen. Tolószóken ült az ablak előtt. Nékem nagyon megörült. Alig győztük a mondanivalónkat. Beszélgetés közben egyszerre csak hirtelen, mintha eszébe jutót volpa valami, elborult az arca, g komolyan mondta: — Te, mondok valamit, de ne mond meg senkinek 1 — Nem ondom. — Jó, hát akkor megmondom, hogy nemsokára meghalok. Egy kicsit elszorult a szivem ; a halálrói ugyan még jóformán alig tudtam valamit, de azt sejtettem, hogy nagyon szomorú lehet, mert a temetéseken mindig sírnak az emberek. — Ki mondta ? — kérdeztem hitetlenül. — Bólus, az öcsém. Hallgatózott mikor az orvos, meg apus beszéltek. Tudod nekem mindent elmond Bélus. Hanem ne hidd, hogy bánom, hogy meghalok. Harmadéve meghalt a kis húgom, legalább nemsokára meglátom. Te, az olyan szép volt! Virág, meg koszorúk közt feküdt fehér ruhában. Azt hiszem, ón is ugy fogok feküdni fehérben. Azután meglátom a kis Jézuskát, meg az angyalokat,; s a jó Istent is. S odafenn