Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1909-07-08 / 54. szám

Békéscsaba, 1909. XXXVI-ik évfolyam. 54-ik szám. Csütörtök, julius 8. EOZLONT POLITIKAI LAP eiefon-szám: 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellem

1 részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnaK vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap ós csütörtökön EltOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre ö kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet évmegvedcnbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkesztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal : Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel |helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér Pusztulunk, veszünk Békéscsaba, julius 7. A költőben jóstehetség lakik. Előre rzi azt, mi idők múlásával bekövetezik. Még nyoma sem volt annak a atalmas szociális küzdelemnek, mely atásában oly borzasztó igazságokat áltott ki s már a költő látnoki szeme lőre szemlélte azt a vészes pusztulást, íely a magyar nemzet testét előbbtóbb elsorvasztja, hogy végeredményen eltűnjön a világ színpadáról, mint hogy eltűntek a gothok, kelták, lonobárdok, avagy akár a hatalmas Euróát halalma alá nyűgöző húnok. Pusztulunk, veszünk . . . énekelte dalnak hivatott jóstehetsége, s ime a tatisztika, az élő nemzetek eme szioru s megvesztegethetetlen vizsgálóirája igazat ad a költőnek, mert megíutatja, hogy a magyar faj nem szaorodik, hogy a magyar pusztul és ész s a szaporodási hányad alatta 11, még a jó kézépszerünek is. A Duna, Tisza közepén, meg a Aarosszögén, hol a tiszta, hamisitatin magyar faj örvendetes szaporodáát szemlélhettük, a múltban, a jelenen elvesztette termőképességét. Nem zülnek a magyar anyák, vagy ha yen, ugy nagyon gyéren, szinte ugy ítszik, matematikai pontossággal. Csak gy utód akad a családban, hogy a agyon sokfelé ne menjen, hogy a Mdet több részre ne keljen osztani. S ez nem csupán a nehéz megéletés egyedüli következménye. Ha van > szerepe benne a létért való küzde2tn nehézségének, de jórészt a kis zaporodásnak a kultura az oka. A kultura 1 Bárminő hihetetlennek 5 látszik, de elsőrendű szerepet játzik ebben a kérdésben. A nép, mely íjságot nem olvas, mely irni, olvasni lem is tud, mely a más eszével nem ;ondolkozik, szaporodik, erősödik, növekszik, mint ugar földön a gyom, a dudva. De a műveltség reá mutat arra a nagy küzdelemre, melyet minden egyes földi halandónak, ki nem született nagy vagyonba, végig kell küzdeni, a művelődés reávezeti őket azokra a módokra, melyek segélyével a szaporaság megszüntethető s az újságok nemcsak a politikai újdonságok, nemcsak a világban történő szenzációkkal ismertetik meg olvasóközönségüket, hanem azokkal a szerekkel is, melyek segélyével a tulbő gyermekáldásnak utja szeghető. S a nép, mely verejtékes küzdelemmel robotol a munka nehéz igája alatt, tanul az újságokból. Olvassa bennük, hogy a nagy nemzetek mind azzal a fenyegető rémmel küzdenek, hogy előbb-utóbb a halálozási szám aránya nagyobb lesz a születési szám arányánál s a népmozgalmi statisztikák mind arra tanítják, hogy gazdagság, jólét, hatalom csak azokban az országokban fejlődhetik, hol a szerzett vagyon nem oszlik sok részre, hol a család egy, de legfeljebb két utóddal rendelkezik. Franciaország, Belgium, Hollandia, Angolország, mind élénk példái e tanoknak s igy ne is csodáljuk, ha a féimüvelt nép e tanoktól félrevezetve, ott kez i a boldogulás útját, ahol e nagy és gazdag nemzetek már végzik : a családszaporitás korlátozásánál. A magyar nemzet még nem tart ott. Országa még mindig, sajnos, konglomerátumát képezi a különféle nemzetiségeknek, kik az idők hosszú során keresztül sem asszimilálódtak a magyarral, sőt nem egy sajnálatos jelét adták a magyar faj iránti ellenséges érzületüknek. Nekünk tehát első s legszentebb feladatunk, ha hazánkban a magyar faj supremátióját megőrizni akarjuk, hogy a magyarság számban is túlsúlyban legyen. A statisztika azonban szomorúan reácáfol e szent kötelességre, mert azt mutatja, hogy a múltban szapora magyar ime hátramarad a nemzetiségeknél s igy idők multával, ha e sajnálatos arány megmaradna, a magyar kisebbségbe kerülne a nemzetiségeknél s hovatovább háttérbe szorulna nemzet s államfenntartó szerepében is. Félre tehát a tévtanokkals vegyük elő jobbik eszünket. Ha a létért való küzdelem az utóbbi időkben nehezebbre is fordult, gondoljuk meg azt, hogy a hazaszeretet néha áldozatokat is követel. A kivándorlás amúgy is megtizedeli a munkabíró magyar karokat, ne járuljunk ehhez azzal is, hogy megszorítsuk a család keretét s a matematikának juttassunk szerepet ott, hol a természet a mindenható s a parancsoló ur. Ha sok jó magyar fia lesz a hazának, akkor talán a magyaroknak is szebb jövendő int a jövőben, de ha pusztulunk, veszünk, mint ahogy a költő azt megjósolta, akkor nincsen tovább létjogosultságunk, nincs mit várnunk s remélnünk a jövőtől. Az uj kivándorlási törvény. Nehezebb lesz az ut Amerika felé. Csak mult számunkban emlékeztünk meg arról, hogy nemzetünk egyik leg• pusztitóbb betegsége: a kivándorlás Békésmegyében is mily veszedelmes mérveket öltött már. Ebben az évben junius végéig csaknem háromannyian váltottak útlevelet, mint a mult év ugyanezen idejében, hogy itt hagyják az Ó-hazát ós eltávozzanak messze, tengeren túlra, a bizonytalanságba és legtöbbször a vigasztalan nyomorba. Hitegető, csalogató ügynökök hálózzák keresztül kasul az országot és titkos manipulálással, minden jót igérve veszik rá a hiszékeny lelkű naiv népet, hogy tegyék pénzzé, ami csekélységük van ós menjenek a modern világ meseszerű Eldorádójába „meggazdagodni". Az ügynökök zsebrevágják a busás közvetítési és szállítási dijakat, a szegény emberek pedig mikor Amerika földjére lépnek, akkor látják, hogy a megálmodott menyországból nincsen semmi. Ismeretlenség, sivár rokontalanság várja őket s ha maguk erejéből nem tudnak valamelyes silány jövedelmű és borzasztóan terhes foglalkozást találni, akkor az ott uralkodó rettenetes drágaságban készpénzük néhány nap alatt elfogy és kénytelenek lesznek a konzulátus segedelmét igénybe venni, hogy visszatérhessenek a könnyelműen hűtlenül elhagyott hazába. Andrássy Gyula belügyminiszter fogta fel leginkább a kivándorlásban rejlő nagy nemzeti veszedelmet és ezért egyik legfőbb gondját az képezte, hogy a kivándorlást megszigorítsa. Megalkotta az uj kivándorlási törvényt, mely ez év szeptember 1-én lép életbe. Ebből az alkalomból a belügyminiszter rendeletet intézett a törvényhatóságokhoz, közöttük Békésmegyéhez is, melyben nyomatékosan figyelmezteti őket, hogy az uj törvény végrehajtására szigorúan felügyeljenek. Mivel most már Bókésmegye is jelentékeny százalókkal szerepel a kivándorlók száma terén, szükségesnek látjuk az uj törvény főbb rendelkezéseit ismertetni. Az uj törvény szerint a gyámság alatt levők csak a gyámhatóság beleegyezése mellett vándorolhatnak ki és csakis abban az esetben, ha odakünn a megélhetésük már előre biztosítva van. Ez az intézkedés nagyon csökkenteni fogja a kivándorlók számát, mert a gyámhatóságok nem mindig egyeznek bele a kivándorlásba, a másik feltételt pedig, hogy tudniillik odakünn biztos megélhetésnek kell lenni, nagyon kevesen tudják megszerezni. Férfiszemólyeknek 17 óletóven tul a kivándorlás csak abban az esetben 3ékésmegyei Közlöny tárcája. Két élet. Két életet élek. Napestig dolgozom, Aztán az álmok világába járok . . . S álmatlanul heverek ágyamon, Nem hagynak aludni az álmok ! Mikor leszáll az alkonyest sötétje S az égre csillagok milliói jönnek, Akkor az én megkínzott lelkemnek Hatalmas álomszárnyai nőnek. Valahol messze, Meseországában, Tündérpalotában lakik egy leány, Mikor leszáll az alkony játyla Könyes szemekkel gondol énreám. Sejtő lélekkel kisérem a sorsom, S hiába szállnak hozzá a dalok! — Siratja azt, hogy két világban élek! Siratja, hogy álmok lovagja vagyok . . . Nem tudok élni. — Két világban élek! Álmok világába is hiába járok — Valahol messze sir egy leány . . . Meggyilkolják lelkemet az álmok. Fodor Rezső. A szivkirály. - Nyári história. — — A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Irta: Battyán Radó. A fürdői élet legmagasabb fokán >ezsgett már Tassifüreden. A fiatalság nár szét volt szedve klikkekre. Mindenének meg volt a maga lovagja, sőt okan már kiválasztottakkal is birtak, kiket nemcsak a nyár folyamára, hanem az egész életre szándékoltak lefoglalni. Szóval, minden haladt a maga megszokott utján. Az asszonyok, kik már tul voltak az udvarlóképesség korán, összeültek s vagy tereferéltek, vagy kártyáztak, vagy pedig mindkettőt cselekedték. Az idősebb urak természetesen egész nap a zöld asztal mellett tehénkedtek s miattuk ugyan felfordulhatott volna egész Tassifüred fürdőző közönsége, őket senki sem tudta volna megszokott kártya-asztaluk mellől kimozdítani. Ekkor, s most jön az események közepe! megjelent Tassifüred színpadán az igazi férfiú, az ellenállhatatlan, a hó! ditó, a szivkirály. A fürdőszezon kellős közepén érkezett meg Berkes Géza, az ottani fiatal emberektől teljesen elütő eleganciával. Hódító külseje egy másodperc alatt meghódította az eddig még be nem vett várakat, de ugy látszott, hogy még azokat is, melyek már teljesen kapitulálva látszottak lenni. A fürdő-zenekar javában fújta az elmúlt esztendő slágeres indulóit és keringőit, mikor Berkes Géza megjelent, hogy hódításának körútját megkezdje. Általános figyelem vette körül azonnal. Hatalmas termete,valóban klasszikus, szépséges arca, feltűnő választékos öltözéke, magától értetődőleg felhívta a sétálók figyelmét. Kezeit keztyü fedte s ezzel mindjárt magára haragította a fürdőző fiatalembereket, kik nélkülözték, a szerintük nyáron teljesen felesleges és csupán előkelőséget inimmelni akaró ruhadarabot. A hölgyek azonban, kiknek Berkes első percben megnyerte tetszését, más véleményen voltak s mindenáron megismerkedni szerettek volna a fiatalemberrel. De senki sem akadt, aki az uj jövevényt ismerte volna s igy az azonnali ismerkedést el kellett halasztani. No de nem sokáig kellett várniok az ismerkedésre. Mig az ebédnél mindenkitürelmetlenül fészkelődött. Minden fej Berke3 felé mosolygott, de ő nyugodt előkelőséggel étkezett s ugy tett, mintha semmi sem érdekelné a környezetből. Délután a fürdőző fiatalság, mikor a nap heve legmelegebben tűzött, a kurszalon hűs helyiségeiben keresett menedéket. Ott állott a zongora, minden fürdőhely nélkülözhetetlen közvetítő eszköze. Alig hogy nagy robajjal betörtetett az ifjúság a zongora-terembe, rövidesen Berkes is bejött s helyet foglalt egy zugban, bodor füstkarikákat fújva a födém felé. A társaság valami uj melódián vitatkozott. A szép Rásó Margit váltig erősítgette, hogy a cigányok hamisan húzták Lehár „Liebeswalzer" keringőjét, a többség ellentmondott neki. Végre Berkes megemberelte magát, s miközben udvariasan bemutatkozott, rövidesen véget vetett a vitának azzal, hogy Rásó Margitnak adott igazat, a mennyiben ezt kész volt rögtön azzal is igazolni, hogy eljátszotta előttük a kérdéses keringőt, a helyes leiratban. Berkes mesterien kezelte a zongorát. Ha eddig ismeretlenül is tetszett a hölgyeknek, ezután már egyenesen bolondultak utána, ügy bele tudta vinni érzelmeit a melódiákba, hogy még cigány is ritkán találja el annyira az alaphangulatot, mint ahogy azt Berkes. Azután minden ment egyenesen kiszabott utján. Berkes és mindenütt csak Berkes. A fürdői élet ettől a perctől fogva, mintha egészen megélénkült volna Mert Berkes értette a módját, hogy miképen kell az unalmas óráknak elejét venni. Elsőrangú társalgó-tehetség volt. Amit előadott, lett légyen az a legbanálisabb hétköznapi história, rögtön érdekes lett, mihelyt azt ő adta elő. A fiatalemberek is, noha mint sportnyelven szokták mondani, kenterben lovagolta le őket, még azok is szerették Berkest, mert ő mindig tudott valami újságot bevinni a társaságba. Hol tennisversenyt rendezett, hol gardenpartival űzte el az unalmat. Ha azelőtt esős idő rémitette Tassifüred közönségét, most előre örültek a hűvös, borús időknek, mert ilyenkor Berkes elemében volt. Tánc, társasjáték egymást űzték s azon szinte csodálkoztak, hogy miképen tudtak eddig Berkes nélkül el lenni. Az asszonyok és leányok egy hét leforgása alatt kivétel nélkül belé voltak háborodva, mert Berkes senkit sem tüntetett ki valami különösképpen kegyeivel. Mindenkivel szemben udvarias, barátságos, kedves tudott lenni, anélkül, hogy ezzel bármelyik is háttérbe szoritottnak látszott volna. Szóval, a fürdőre a Berkes-néra jótékony leple borult, mely alatt a vigság s jókedv ütött tanyát. A végén mégis ugy látszott, hogy i a szép Rásó Margit és a bájos Holéczy j Jolán az a két lány, akik mélyebb nyomokat hagytak Berkes lelkületén. Legalább ennek a két gyönyörű fiatal lánynak oldalán találták Berkest még szelj lemesebbnek, még vidámabbnak, még pajkosabbnak, mint máskor. S a figyelem, ha osztályozható, ugy Berkes fi-