Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) január-június • 1-51. szám

1909-02-18 / 14. szám

2 BÉKÉSUGTEI KÖZLÖNY BékéjcMb®, 1909 febr. 18. adni a felebbezéseknek és megsemmisíti a képviselőtestület érthetetlen ós a maga nemében egyedül álló határozatát. Ugyancsak vitára fog alkalmat adni Nagy Gábor békési adóügyi jegyző nyugdíjazási ügye is Nagy Gábor ugyanis, mint annak idején megírtuk, egy kérvényben kérte nyugdíjaztatását és hivatali állásától vafó felmentését. Kiszivárgott hirek szerint ezt a hírteleni nyugdíjazást azért kérte, mert hivatalában sokféle muasztásnak jött felettes hatósága a nyomára. A képviselőtestület helyet adott a kérelemnek, T örök Gábor azonban megfelebbezte a határozatot, amely fölött a 27-iki közgyűlés fog dönteni. A községi és körorvosok díjazására, valamint a bábái állásokra vonatkozó szabályrendelet ügyében hétfőn délelőtt Ambrus Síndor alispán elnöklésével értekezlet volt a megyeházán. Az értekezlet lüzetes tárgyalás alá vette a Zóldy János dr. tiszti főorvos által megszerkesztett szabályrendelet-tervezetet, megá lapította vég.eges szövegét, mely a hivatalos lapban egész terjedelmében meg fog jelenni s annnk alapján hataroz a közgyűlés fölötte. Péc3 szab kir. város köriratban kérte fel a törvényhatóságokat, hogy a közigazgatási tisztviselők ós a katonatisztek pótadója tárgyában a törvényhozáshoz intézett feliratát hisonló szellemű felirattal támogassa. Mivel ez eszmének a magvalósítása nagyon sok nehézségbe üiközíK: a közgyűlés előreláthatólag csak napirendre tér fölötte. A „Jnliáu Egyesület", mely fontos magyarosító missziót teljesít Horvátországban, mert 23 megvár iskolát ós számos népkönyvtárat tart fann : támogatást kórt a megyétől. Az előadó javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy 500 koronával lépjen be az egyesüket alapító tagjii sorába. A szegedi „Vakok Intézete" arra kéri a megyót, hojy juttasson neki évi i>000 korona segélyt, amelynek fejében megyei illetőségű vak gyermekeket ingyen fog iparosi pályára előkészíteni. A kérelem teljesítését nem hozzák javaslatba, mert nincsen rá fedezet. Felhívja azonban a megye a községek figyelmét e jótékony intézményre, hogy amelyiknek szándókában van, részesítse segélyben az intézetet. A mult számunkban ismerteiteken kivüt ezek a 27-iki közgyűlés érdekesebb tárgyai. Kutya-mac^a barátság. — Külön fővárosi tudósítónktól. Az öreg Aesopus okos ember volt. Az ő mély bölcsessógü p iraboláival, állatmeséivel kitűnően tudta az emberi jellemeket és életviszonyokat megrajzolni. A nagyterrnószet egyes jelenségei tényleg kitűnően tudj ik példázni az emberi társadalom jelenségeit. Köztudomású például, hogy a kutya, meg a macska nem valami különös és önzetlen barátai egymásnak. Eiért szokják a „kutya-macska barátság" jelzőt a hasonló „jó" baráti viszonyokra alkalmazni. Tagadhatatlan, hogy a néppárt ós a függetlenségi párt olyan kútya-macska barátságban vannak egymással. Mikor a koilició megalakult ós a hatalmas függetlenségi párt kormányképességre emelte a hozzákópe3t elenyészően csekély néppártot: a naivabb lelkek megkönnyebbülten lólekzettek fel: „Nó hála Istennek, nem lesz többé talán veszekedések miazmáival telítve a politika levegője. A legnagyobb ellenségek kibékültek." Akik azonban ismerik a néppárt kétszínű, alattomoskodni szerető po'itikáj tt: azok kétkedve, gyanús mosoiylyal fogadták ezt a természetellenes frigykötést. És ezeknek volt igazuk. A néppárt a koalíció egész élettartama alatt feszengett örökösen, kereste az összetüzési pontokat. Mihelyst csak egy csekély kis irkálom volt rá, mindig szívesen adott egy-egy oldalvágást hatalmas „barátjának", a függetlenségi pártnak. Ha egy megürült kerületről volt szó, hol a néppárt is állított magának jelöltet és függetlenségi jelölt győzött, mindjárt terrorizmusról, vesztegetésekről és más hasonlókról tombolt a néppárt. így legutóbb is a szombati névsorolvasásból keletkezett elnöki affér vasárnapra gyönyörű pártkonfliktussá fejlődött a nép- és függetlenségi párt között, ugy hogy az egész hétfői és keddi nap azzal telt el, hogy a koalíció hires egységén ejtett csorbát valamiképpen összedrótozzák. Az „Alkotmány" vasárnapi számában ugyanis Beniczky Ödön, néppárti képviselő igen heveshangu támadást intézett a függetlenségi párt ós Justh ellen. Maga a párt ellen azért, mert a Holló-csoport lapja, a „Magyarország" egész ápertón kitessékelte a néppártot a koalícióból; Justh ellen padig azért, mert a házelnök erélyes eljárása zokon esett neki ós azt akarta valamiképen visszatorolni. A kis ügyből a hullámok dagadásával hamarosan öt különböző, de azért egy közös forrásra visszavezethető ügy keletkezett. Ezek egyike, mely Beniczky ós Lovászy Márton között történt, véres kardpárbajt is provokált, a többi személyes természetű ügyet pedig a mentelmi bizottság intózte el, megszerezvén a házelnöknek az elégtételt. Ami azonban a fő, a mi konfliktus, a nép- és függetlenségi párt között keletkezett, az még nincs elintézve. A tárgyalások még sokáig elhúzódhatnak. Jelenleg abban a stádiumban vannak, hogyha a néppárt nem vállal közösséget a Beniczky támadó cikkével, akkor a függetlenségi párt is kész kijelenteni, hogy szintén nem vállal szolidaritást a Magyarországban megjelent kitessékelő vezércikkel. Ezekre a kijelentésekre főképp a két párt vezető elemeiben meg is van a hajlandósága, de ... közbejött a „de" ... A sorrend nincsen megállapítva még, hogy tudniillik melyik kezdje a bókülóst. Talán ebben is sikerül megállapodniok, talán a béke mihamarabb helyre áll. . . de nem lesz az a béke egy csöppet sem őszinte. Olyan lesz csak, mint mikor két b ij vivó kezet fog egymással a verseny előtt, hogy a következő pillanatban annál dühösebben rohanjanak egymásra. Az a béke csak ideiglenesen leplezheti még azt a mind szélesebbre való szakadást, mely a koalíció egységén mulatkozik. A végleges szakadást, mely a koalíció egységén mutatkozik. A végleges szakadást a pártok vezető elemei csak azért akarják most meggátolni, hogy az amúgy is zavaros helyzetet ujabb bonyodalmakkal ne nehezítsék. A függetlenségi és néppart kutyamacska barátságának azonban meg vannak számlálva a napjai. És pedig nem a függetlenségi párt hibájából. A néppárt az oka minden kellemetíensógnek, mert a megalakulása óta folyton szeretett a zavarosban halászni. Az meg éppenséggel komikus, hogy ő akarja kitessékelni a koalícióból a fű rgetlenségi pártot. Nagyon hasonlít ez az eljárás ahhoz a közmondáshoz, hogy: „fogadd be a tótot, kiver a házadból . . ." . . Ezért nem kellett volna befogadni. Az ilyen vendég jobb, ha kivül marad a háztájékon. Nem lesz Gyulán szeszgyár. Eredménytelen küldüttsóg-járás. A szegény Gyula város anyagi hely! aete csak nem akar javulni, igazán el j lehet mondani, hogy még az ág is húzza, i Ugy vezető körei, mint a lörvónyhatój sag főtisztviselői elkövetnek pedig minj dent viszonyainak javításira, de még eddig sikertelenül. Ki van dolgozva egy minden lehető módra kiterjedő hatalmas elaboratum, de ez elaboratum megvalósítására mindjárt az első lépés fél kudarccal végződölt. Az elaboratumban, mint annak idején részletesen ismertettük, helyet foglal a javaslat is, hogy a földmivelósügyi minisztertől ismételten kérni kell egy mezőgazdasági szeszgyár felállítását Ennek a kie-zközlósét akarta megkísérlem egy küldöttség, mely a mult héten pénteken tisztelgett Dőry Pál főispán és K Schriffert József országgyűlési képviselő vezetésével a földmivelósügyi miniszter előtt. A küldöttség tagjai: dr. Lovich Ödön polgármester, dr. Bucskó Koriolán főjegyző, Pfaff Ferenc, Csöke István, Gergely Pál, Pettner József, Murvai Ferenc, Billa Ferenc és Tar János városi képviselők voltak, kik csütörtökön éjszaka utaztak fel Budapestre. Darányi földmivelósügyi miniszter 12 órakor fogadta a küldöttséget a minisztériumban. Szónok D ő r y Pál főispán volt, ki nagyon szép beszédben mutatott rá Gyula szinte reménytelenül súlyos anyagi helyzetére, közgazdasági és kulturális téren eszközölt nagy kiadásaira, melyek oda juttatták, hogy az alföldi városok között nincs, egy sem, mely magasabb pótadóval küzdene. Ennélfogva leginkább rá van utalva arra, hogy jövedelmei fokoztassanak ós hogy a miniszter, ki annyira szivén viseli a gazdaközönsóg érdekeit, hathatós támogatásban részesítse. Ilyen hathatós támogatás volna a mezőgazdasági szeszgyárhoz szükséges szeszkontingens ado mányozása, mely a város terheit jelentékenyen megkönnyebbítené ós hozzájárulna ugy a kiélt szántóföldek javításához, mint az állattenyésztés fokozásához. Kéri ennélfogva a minisztert, hogy adja meg Gyulának a mezőgazdasági szeszgyárat. » Darányi Ignác földmivelésüsryi miniszter válaszában mindjárt eleve kijelentette, hogy örülne, ha a kórelmet teljesiihetné, de az teljesen lehetetlen. A szeszkontingens adományozása már annyi hiu reményre és alaptalan feltevésekre adott alkalmat, hogy a törvényhozás annak adományozását kizárólag a földmive ésügyi minis/ter hatáskörébe,, utalta ós annak a diszkréciójára bízta. 0 ói is ezzel a jogával, még padig olyan módon, hogy csak olj

ran vidékeknek adja meg a szeszkontingenst, amelyeken csak krumpli terem. Egyszóval a legszegényebb vidékeknek. Ahol már tengeri is t^rem, semmi szin alatt sem adja meg. Ha Arvamegyóből husz szeszgyár kérne például kontingenst, kénytelen volna Árván ik mini a húszat megadni, ellenben B ^kósvármegyének egyetlen egyet sem. Kilátásba helyezta azonban, hogy tárcájának bármely más terén hajlandó Gyulának kedvezményeket adni. így például a munkáslakás'ok. vagy a mezőgazdasági szakoktatás terén, de szeszkontingenst semmi szin alatt nem adhat sem Gyulának, sem Bókés— Hát ugy szépszerivel szereztem, Pénzért nem kapott a jó legény. hát ugy ütötte le mind a kettőt valamelyik udvaron. Este nagy tüzet rákot; a gezenguz a kert aljában és bográcsbán főzte a csirkepaprikást. Mi a tűz körül üliünk s epedve vártuk, hogy a dobos elkészüljön a vacsorával. Hirtelen elkiáltotta magát valamelyik:— Jön a kapitány ur! Ijedten kapkodtunk, de el nem tüntethettünk semmit, mert akkorra a tűzhöz lépett az „ezred réme," Komorovesák kapitány. — Mi történik itt? — kérdezte s félszemével a bogrács felé pislogott. — Vacsorát főzünk, kapitány ur ! — jelentette hüledezve a dobos. — No hát csak csiná d! — szólott a kapitány s ő is odatelepedett a tűz melle. Megvárta, inig elkes/ül, akkor kiválogatta a legjobb falatokat s megvacsorázott. Farkas étvágya volt a kapitány urnák, ugy látszik, neki se adtak enni a hoiváto'k. — Ehhez valami ital is kellene, — mondotia a katonáknak. — Az is akad, kapitány ur, — felelte a dobos és odaaliitotta a vászonból készült vedret a kapitány ur elé. Komorovesák nagyot húzott belőle, megtörülte hosszú fekete bajuszát, szivarra gyujioit ós szó nélkül odább állott. Egy szóval se kerde/te, hogy honnan került mindez elő. Hogy a bort honnan vették, azt én is csak azután tudtam meg, mikor a negyedik-ötödik veder járta körül. — Honnan vettétek a bort? — Hát azt is csak ugy szépszerivel szereztük. Ugy jött a házhoz. — Hogyan, te akasztófavirág ? — Hat kérem itt a harmadik szomszédban lakik a pap Bementünk a pincéjébe ós megfurtuk a hordóját. Jo as Isten, majd ad neki jövőre megint! Másnap reggel elindulás előtt Komorovesák kapitány szigorú beszédet intézett a legénységhez. Beszédének az volt a veleje, hogy tudom ísára jutóit, hogy többen hozzáfórkőztek a lakosság élelmi cikkeihez s elfogyasztották azokat, mi által érzékeny károkat okoztak. Aki ellen tehát ezentúl ilyen dolog miatt panaszt emelnek, azt a legszigorúbban meg fogja büntetni. Harmadnap újra valami rongyos fészekben táboroztunk. Kincsekórt se lehetett egy falat kenyeret kapni. Komorovesák kapitány maga eló hivatta a dobost: — Estére főzz paprikás-csirkét. Megértetted ? — Igenis, kapitány ur, de hol van a csirke ? — Az a te dolgod; mert különben irgalmatlanul becsuklak. A dobos megértette a beszédet. És ügyesen végezte a dolgát, a kapitány ur meg lehetett vele elégedve. Jártunk azonban olyan helyen is, ahol volt bőven minden. Vendéglő, kávéház, sőt még cukrászda is. Csakhogy itt meg az a fátum ért bennünket, hogy elfogyott a pénzünk. E nélkül pedig nem lehet korcsmába, kávéházba menni. Összedugtuk a fejünket, hogyan kellene pénzt szerezni. A szaktanacskozásban részt vett a két kadét is, ez a kérdés különösen érdekelte őket, mert soha nem volt egy garasuk sem. Volt ugyan két önkéntes kollégánk, akiktől tudtuk, hogy ezektől ugyan egy krajcárt sem kapunk, se kölcsön, se másképpen. Ezzel a két emberrel kell valamit csinálni, hogy vendéglőbe, kávéházba jussunk. De mit? Ez volt a bökkenő. — Meg van! — kiáltott diadalmasan homlokára csapva a kadét. — Öszszeveszitjük őket. Ugy is törtónt. Fölpiszkáltuk egyiket a másik ellen ugy, hogy mikor találkoztak, majnem bajonettel menlek egymásnak. Kész volt a lovagias ügy. A két kadét s két önkéntes segédkezett. Rövid tárgyalás után a segédek kimondották, hogy a feleknek össze kell békülniök s meg kell vendégelniük a segédeket. Elfogadtatott. Na^y vacsorát csaptunk a körösi vendéglőben, hajnalig mulattunk s a költségeket a két ellenfél fizette. Ez volt egyik legsikerültebb ütközete a horvátországi hadjáratnak. Álmosan, mámorosan indultunk el kora reggel Varasd felé. Együtt volt az egósa hadosztály. Gyalogsággal, tüzérséggel, lovassággal. Néhány órai menetelés után megdördültek a varasdi hegyeken az ellenség ágyúi. A tüzelésre a mi tüzérségünk ágyúi is csakhamar bömbölve válaszoltak. Mi csatavonalba fejlődve, előre nyomultunk, miközben gyönyörködve hallgattuk a remek ágyú-koncertet. Oldalról egyszerre lódobogást hallottunk. Arra fordultunk : egy e lenséges huszár vágtatott el homlokzatunk előtt. — Elébe, fiuk! — kiáltott a kapitány a legénységre. Tiz, húsz legény ugrott egyszerre a huszár eló. Egyik a ló kantárját ragadta meg, a másik a huszár csizmáját. — Szállj le a lóról, koma! — kiáltották az ellenséges huszárra. De nem várták bn, mig leszáll, hanem lehúzták a lóról s a kapitány eló vitték. A kapitány ur vallatóra fogta a legényt. Mit kémkedett, micsoda jelentést visz ? Hiába valJatta. Nem szólt egy szót se. Pedig kérdezte magyarul, németül, horvátul, sőt még tótul is. — Hát miféle náció kend ? — förmedt rá újból magyarul a kapitány. j A huszár egy nagyot nyelt, aztán i összecsapta bokaját, szalutált s így szólt önérzete^ en: — Mi más volnék, mint magyar, kapitány urnák alássan jelentem. — Hát akkor miért nem beszól kend? — Beszélek én most már, de elébb nem tehettem, mert össze kellett rágnom s le kellett nyelnem azt a jelentést, mit az őrnagy 'ur kü dött a tábornok urnák. Most már vallathat a kapitány ur, ha azt hiszi, hogy kivesz belőlem valamit De nem lehetett ám belőle egy szőt sem kihúzni. A csillagos égért el nem árult volna valamit, A jelentést p jdig, melyből sok mindent megtudhattunk volna, megette a papirossal együtt. IIjen katona a magyar katona. A kilencedik hót közepén elértük Varasdot. A városban nem pihentünk meg, csak keresztül mentünk rajta. Fáradtak, kimerültek voltunk. A tiz órás gyaloglás tönkretett minket. A katonabanda a Rákóc/.i-indulót játszotta, ez tartotta csak bennünk a leiket. Mikor elhagytuk a várost, azt hittem összeesem a fáradságtól. Erősen támolyogtak a többiek is. A kapitány észrevette ezt s hogy lelket öntsön belénk igy szólott: — Kitartás, fiuk, mindjárt átlépjük a maeyar határt! Mintha villámütós ért volna valamennyiünket, fölfrissült egyszerre az egész század. Mikor pedig átmentünk a Dráva-hidon s megpillantottuk a nemzeti színűre festett h itároszlopot, valósággal örömlázban úsztunk. — Otthon vagyunk legények, Magyarország földjót tapossuk! — káltották az alföldi legények s oly könnyedén léptek, mintha csak most kezdték volna a gyaloglást. Uj erőt adott a hazai levegő, kitartást kölcsönzött a hazai föld. A katonák jó kedve nem ismert határt, örömükben rákiabáltak minden szemben jövőre: — Hogy vagytok rokon?