Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) január-június • 1-51. szám

1909-06-06 / 45. szám

Vasárnap, junius 6. POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön EliOFIZBTÉSI Din : Egész évre 12 kor. Félévre ö kor. Negyedévre 3 kor. ClSMzetni bármikor lehet évnegvedcnbclül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkesztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal : Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel |helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér Békéscsaba, junius 5. Az utolsó két évtizedet uraló szellemi és gazdasági evolúció hatalmas lökést adott a városok és nagyközségek fejlődésének. A fejlődő ipar, a haladó technika, az eleven kereskededelem és a terjedő kultura folyton növekvő embertömegeket vonz a megyei központokba. A munka-alkalom bővebb kinálkozása és a vidékiné! látszólag jövedelmezőbb volta, az érvényesülésre nyiló több kilátás, a gyermekek iskoláztatásának könnyűsége és más előnyök mind több embert csábítanak a városokba. A sürü rajokba való beözönlést még növeli, hogy idehajtja az embert az előretörekvés vágya, az ambició, de ide köti a szárnyaszegett lemondás, a reménytelen csalódás is. E nagyarányú népesedés előmozdítja a kapitalisztikus fejlődést, amely aztán hatalmas emeltyűje a gazdasági és kulturális haladásnak. Megelevenedik az élet, az állam anyagi és szellemi élete működésének a fókusza. A magába összevont szellemi és anyagi erők fejlődésével egyenletes arányban növekszik a városoknak az állami életben való jelentősége. A városokba raktározódnak az állam erkölcsi és anyagi tőkéi, itt van az állam anyagi és szellemi élet működésének a szintere s igy ide terelődik az állam kulturális és gazdasági erőmérlegének a súlypontja is. A jelentőséggel növekszik a közigazgatási feladatok terjedelme is s az állam e fontos organumai anyagi és szellemi életműködésének irányítása, vezetése tehát napról-napra nagyobb és nagyobb terhet, felelősséget ró az illetékes tényezőkre. Az életviszonylatoknak a város fejlődésével szaporodó sokféle ágazata és változata, az igények sokoldalúsága növeli a rendelkező, foganatosító és jogalkotó közigazgatás teendőit, megnehezíti a közérdekű ügyeket érintő és jogügyleti közigazgatást, komplikálja a pénzügyi adminisztrációi s mindezekhez még hozzájárul, hogy a partikuláris érdekek képviseleténél az állami magasabb szempontok figyelmen kivül nem hagyhatók, a helyhatósági adminisztrációra a községi és állami érdekek kielégítésénél a kiegyenlítés feladata hárul s igy a közigazgatási szolgálat egyfelől az óvatosságot, a körültekintést, másfelől az érzéseket, éber, figyelmes és széles látókört nem nélkülözheti. A városi és nagyközségi közigazgatás célját akkor éri el, rendeltetésének akkor felel meg, hogyha az individuális képességek kifejtésére módot nyújt, a magángazdasági tevékenységnek tért nyit, a közszükségletet felismeri, a köztevékenységet ehhez szabja s a partikuláris és egyetemes nemzeti érdekek parallel szolgálatával a város, illetve nagyközség fejlődését előmozdítja. A közigazgatást azonban erre a nivóra csak a tervszerűség emelheti. Tervszerű működést pedig csakis egy széles látókörrel megalkotott program alapján lehetett kifejteni. Az egyenletes haladás, a városi érdekek célirányos előbbrevitele s igy a városok fejlődésének helyes megalapozása és biztosítása érdekében várospolitikai programot kell tehát alkotni. Minthogy pedig az ujabb és ujabb közigazgatási feladatok végrehajtása nagy áldozatokkal jár, városaink pedig mai rendezetlen viszonyaik mellett a közönséges adminisztráció terheit is alig képesek viselni, nemhogy a fejlődéssel járó ujabb terhek fedezetével rendelkeznének, ennélfogva elsősorban oda kell törekedni, hogy a városok háztartása a felébredt közszellem által teremtett igények kielégítésére képessé tétessék. A város és nagyközség politikai programmja legelejére tehát a városok háztartásának rendezését kell állítani. Elérkezett az ideje, hogy az illetékes tényezők mindent megtegyenek a kérdés kielégítő megoldása érdekében. Ezzel az állam nemcsak azon magas feladatát fogja teljesíteni, amely a községi háztartás ellenőrzése tekintetében reá hárul, nemcsak azon kötelezettségének fog eleget tenni, amelylyel a városok fejlesztése iránt tartozik, de szolgálni fogja a saját érdekeit is, mert hiszen a polgárok teherviselése és annak arányai állami érdeket érintenek és az önkormányzati, válamint átruházott állami feladatok teljesítése a városok pénzügyi helyzetének állami szempotból is fontos fejlődésétől függ. A politika eseményei. - Budapesti levél. Hiába írtam cikkem elé azt a föntebbi hencegő címet, érdekesebb esemény nem adta elő magát a politikában. Azt a cimet a bulevard organuma mintájára szerkesztettem. A bulevard-lapok ugyan rettenetes címeket, négy öt alcímet szoktak használni egy kis rövidke cikk elé is. Természetesen a cikkben legtöbbször nincs semmi sem. Hát igy teszek most én is. Egyszóval, megpróbálok politikai levelet irni tartalom nélkül. Meglátjuk, sikerül-e ? Ha sikerülni fog, máskor is megteszem ezt a bolondságot. Legjelentősebb esemény a jelenlegi körülmények között az, hogy Wekerle miniszterelnök Bécsbe utazott. Ez azut minden bizonnyal összefüggésben áll a válság régóta húzódó kérdésének megoldásával. Nem igazak azok a kombinációk, melyeket a bécsi lapok fűznek ehhez a kiállításhoz. A mi kedves barátunk, a „Presse" például azt irja Wekerle keddi kihallgatásáról, hogy a miniszterelnök nagyon sok kibontakozási tervet mutatott be őfelségének. Aminthogy illik is, azonnal megjelent a félhivatalos kőnyomatosban a cáfolat, hogy a bécsi laphiresztelésből egyetlen szó sem igaz. A kihallgatáson csakugyan a válság megoldásáról volt szó, de Wekerle nem ajánlott semmiféle kibontakozási tervezetet elfogadásra. A kihallgatás különben semminemű változást nem hozott a politikai helyzetbe. A király előtt Wekerle egyebek között jelentést tett arról is, hogy Andrássy és Kossuth miniszterek szintén audiencián óhajtanak megjelenni Őfelségénél. A kihallgatások a jövő héten, valószínűleg szerdán, lesznek és eredményük elé nagy várakozással tekint egész Magyarország. E két miniszter és pártvezér kihallgatásától lehet csak még valamit remélni. Egyébként a politikai helyzetet ugy Bécsben, mint nálunk nagyon pesszimisztikusan itélik meg. Érdekes, hogy Bécsben folyton azt hangoztatják: nem akar a király a válság kérdésének megoldásakor alkotmányellenes eszközökkel élni és mégis legjobban azt szeretnék, ha a jelenlegi kabinet a koalícióval megmaradna, de természetesen minden engedmény megadása nélkül. A sok bizonytalan találgatásba egyes körökben még a hivatalnok-minisztérium eszméje is felmerült, jóllehet, hogy a magyar alkotmány ilyesmit nem ismer. Me'ray-Horváth kiegyezési magánBékésmegyei Közlöny tárcája.; ' ~~ — j Utolsó dal. ! Még él az első csók emléke, él. Ma még ölellek, ma még átkarollak. De tán — ki tudja ? — Csöndes szemfödél, Néma felejtés borúi rája holnap. Még végig reszketsz, csókom hogyha ér, Dalaim még ma terólad dalolnak S még behunyt szemekkel hallgatod a dalt.... De holnap ? Ah ki tudja, hogy lesz holnap ? Ugy érzem : már búcsúzóra reszket A toll kezemben, hogy e dalt irorn, A mi szerelmünk félig már lemondás, Alkonysúgár, hulló virágszirom .. . Találkozás. — A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Irta: Brucker Ágoston. Alkonyodott . . . Szürke színben úszott az egész országút, mikor a nap utolsó sugarait bocsátotta maga köré. Olyan egyforma szokásos októberi nap volt, mikor már a fáknak java-része lombtalanul mereszti fekete ágait az ég felé. Itt-ott egy egy sárga színű levél a szellő által mozgatva fenn lengett még, majd lassú eséssel megindult s a földre érve, zörögve egyesült az avarral. A szentligeti parkban a sétányok között egy urnő járkált, ki-kitekintve az országútra, mintha várna valakit. A kendő, mely könnyedén volt vállaira vetve, látni engedte karcsú termetét, mélységes szemei pedig, melyekkel időnként fürkészve nézte az utat, megmegvillantak. Ha messziről nézte az ember,-nem merte hinni, hogy asszony, oly leányos vonásai voltak. Kezében egy levelet tartott, melyen röviden, két sorban csak annyi volt irva : „A tizedik év utolsó napján — megállapodásunk szerint — jövök. Nagy István " Elolvasta már sokszor, nagyon sokszor. Azért kibontja és újra olvassa s minden olvasáskor egy-egy könyet törül ki szemeiből. És akit ugy vár, csak nem akar jönni. Pedig a szürkeséget már felváltja lassan az est. A hold fénye is erősebben világit, amint növekszik a sötétség. Fázva szorítja magához a kendőt s lassú léptekkel indul a ház felé. Egyszerre mintha távolról kocsizörgés ütné meg a fülét. Megáll és figyelve néz az ut felé. Gyors ügetésben bontakozott ki a porfellegből egy kocsi, mely egyenesen a kert bejárója felé tartott. Amint a kocsi megállott a kapu előtt, rég hallott ismerős szavakat sodort a szél hozzá. Megállott az ajtóban és várta vendégét, aki sebes léptekkel tartott feléje. Mikor közelebb ért hozzá, felismerte, akit ugy várt s nem palástolhatta felindulását, eléje sietett és megindulva nyujtá az érkező felé mindkét kezét. A férfi hidegen, udvariasan fogadta a feléje nyújtott kezek egyikét, jó estét kívánt és megcsókolta. Az asszony szótlanul vezette vendégét és benyitottak a ház szalónjába. Ott helyet mutatott az asszony, amit néma meghajlással vett tudomásul a férfi. Aztán csendben, bánatos hangon, melyből kiérzett egy szív minden fájdalma, megszólalt a férfi : — Asszonyom, mindig szavatartó ember voltam, kerülhettem volna ezt a találkozást, mely azt a hét év óta heggedő sebet, tudom, érzem, újra felszakítja. De uralkodni fogok ezen az érzésen. Szemére nem fogok vetni semmit, csak az igazság kedvéért szavakkal fogom felbojgatni azt a multat, amelyet átéltem egyszer. — Nézze Pista, engedje meg, hogy igy szólítsam, — szólt az asszony — nem tudom szoktatni magamat arra, hogy : Nagy István ur. Pedig ha még hisz nekem, elhiheti, hogy meg akartam tanulni, de nem ment sehogy. Ön, amint látom, bevájta, mint kis diák, azokat a szavakat, amit nekem mond most s érzem hangsúlyozásából, hogy nem természetes az az „asszonyom" szó. — De természetes, engedelmet kérek, akit én egyszer Vilmácskának szólítgattam, az meghalt rám nézve akkor, mikor elfelejtve az egyszer valakinek adott szavát, azt hazudta az oltár előtt egy másik embernek, hogy : szeretlek. — Várjon, — szakította félbe az asszony — mielőtt itt fölöttem kimondaná ítéletét, kérem: hallgasson meg. Elmondok mindent, nem szépítgetek semmit, de igérje meg, hogy félbe nem szakit ígéri? — Megígérem. — No jó. Tehát mikor maga, Pista elment, szerettük egymást s én szeretem most is. Minden héten irt arról, hogy miként megy sora és örömmel olvastam, hogy haladt előre a kitűzött cél felé. Boldogan olvastam levelének minden sorát, pedig akkor már, alig fél óv után, sürün hullattam könyeimet. Leveleimben nem mertem irni erről magának, féltem, hogy lankadni fog energiája kitűzött céljai elérésében. Szerettem mindig magát. S hogy miken mentem keresztül, mikor meg kellett adnom magam szüleim akaratának, mikor eljegyeztem magamat azzal az emberrel, akit gyűlöltem, azt nem vagyok képes magának elmendani. Nem írtam attól fogva egy sort sem. Ha magára gondoltam, aki elment, küzd és dolgozik valahol, hogy kapzsi szüleim akaratának eleget tegyen, hogy i vagyont gyűjtsön össze s e nyomorult pénzért vívjon ki engem szüleimnél, elpirultam szógyenletemben. Álmatlan éjszakámon láttam egykori szép, piros arcát, láttam, amint éjtnapot egygyé téve dolgozik értem. Az esküvő előtti napon kérve-kértem szüleimet, hogy tekintsenek el ettől az elhatározásuktól, engedjék, hogy visszaküldhessem azt a gyűrűt, ami ugy égette az ujjamat. Rá sem mertem nézni, oly feketének tünt fel előttem az az aranykarika, ugy szorította ujjamat. — Nem lehet, már késő. — Mit szól hozzá a világ ? — felelték szüleim. — De az én boldogságom! . . . — Majd megszereted és boldog leszel. Igen, ez volt az esküvőm előestéjén. Sírtam egész éjen át, egy álmot sirattam, amely tudtam, nem jő vissza soha. Másnap, mikor a templomból jöttünk haza, egy levél várt rám, amit maga irt. Amelyben kérdezte, hogy megengedem-e, hogy tiz év után meglátogasson ? írtam rögtön, hogy igen. És akkor kezdődött az ón kálváriám. Ugy szerettem volna, ha elrepülne egy éjszaka alatt az a tiz év és maga jönne értem. Vitt volna el innen messze, hol nem ismer senki és éltünk volna egymásnak. De nem történhetett igy. Az pedig, aki az uram volt, meghalt házasságunk harmadik évében. Halála napján, a temetésekor írtam, hogy jöhet. Visszajött a levél, — „a tizedik évben jövök, előbb nem". Minden levelem így jött vissza. Pedig nagyon sokat írtam. S tiz év után ez az első percem boldog, amelyben látom magát itt előttem. A férfi az asztalra hajolva némán