Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) január-június • 1-51. szám

1909-06-06 / 45. szám

10 BÉKÉSMEGTEI KÖZLÖNY tudós úrról még mindig sokat beszélnek, bár nem érdemli meg ezt a nagy érdeklődést. El van terjedve az a hir róla, hogy a kibontakozási tervét, melyet már mult levelemben is ismertettem, tényleg a király elé tudta juttatni. Sokan csodálkoznak ezen, padig hát nem lehetetlen. Sok levelet visz naponta a posta Őfelsége cimére. Miért nem juthatott volna a Móray ur levele is a király asztalára 1 Hogy aztán felbontja-e Őfelsége, vagy nem, az más blattra tartozik. Még egy érdekességről tartom kötelességemnek csevegni. Ez az érdekesség pedig Tisza István gróf. Ezt a kemény koponyájú magyart, akiről általánosan el van terjedve az a vélemény, hoay nagy koncepciójú államférfi: ujabban ugyancsak kolportálják az újságok. Még megérjük, hogy újra miniszterelnök lesz belőle. Bizony Isten én nem bánnám, és azt hiszem, az ország se bánná meg. A • H •• 1 / betöltése. miért tart sokáig az interregnum ? Nemsokára egy esztendeje lesz immár, hogy SzmrecsányiPál püspök elhunyt. Augusztus közepén történt a főpap elhalálozása s azóta gazdátlanul áll a püspöki rezidencia. Soha nem történt még meg, hogy ilyen sokáig elhalasszák a püspöki kinevezést. Ennek a hosszas halogatásnak az okát és történetét teljesen kompetens forrásból sikerült megtudnunk. Biztos értesülést szereztünk arról, hogy a püspöki kinevezés elodázása királyi jóváhagyással történt. A késlekedés oka pedig szoros kapcsolatban van a kormánynak azzal a tervével, hogy Fiúméban magyar püspökséget szervez. A fiumei püspökség vagyonának összeverbuválása miatt kellett a nagyváradi püspöki szék betöltését szokatlanul hosszú ós még ma is bizonytalan időre elhalasztani. A fiumei püspökség A magyar kormánynak — főleg pedig Apponyi Albert kultuszminiszternek — kedves terve az már régen, hogy egygyel szaporítsa a magyar püspökségek számát. Az uj püspöki székhely Fiume lenne. A fiumei püspökség megalapításának kérdése kapcsolatban van azokkal a zavarokkal, amelyek a horvátországi ós fiumei katolikusok körében a közelmúltban napirenden voltak. A fiumei katholikus papok eddig a zágrábi püspökség fenhatósága alá tartoztak s a magyarfaró zágrábi püspökök kormányzása nem részesítette a fiumei és horvátországi magyar papokat kedvező elbánásban. Azonkívül maguk a hivek is gyakran szenvedtek inzultust, ha véletlenül olyan községben laktak, ahol erősen horvát érzelmű plébános szolgáltatta a lelki üdvösséget. Ezeken az állapotokon akar a kormány segíteni azzal, hogy Fiúméban önálló püspökséget létesít. Ebből a célból tett nemrég látogatást a magyar tengerparton Apponyi Albert gróf kultuszminiszter is. Csakhogy a püspökség létesítésének nagy akadálya van. És ez a vagyoni kérdés. A fiaméi püspöknek is kell legalább annyi jövedelemmel rendelkeznie, mint a besztercebányai, vagy a rozsnyói püspöknek. Már pedig manapság sem az állam, sem a király nincs abban a helyzetben, hogy főpapi dominiumokat adományozzon. Valahonnan a vagyont pedig elő kell teremteni. Adjon a nagyváradi püspök. A tervezgetések és számitgatások javában tartottak, amikor tavaly Szmrecsányi Pál püspök szinte váratlanul elhunyt. A kultuszminisztériumban azonnal megszületett az az ötlet, hogy a nagyváradi püspökség busás vagyona ós jövedelme segítségére lehet a fiumei püspökség megalapításának. Egyelőre abban állapodtak meg, hogy az interregnum jövedelmének egy részével a j fiumei püspökség alapját gyarapítják. 1 Ez a jövedelem ugyanis a vallás- ós ] tanulmányi alapot illeti s elvégre egy I uj püspökség létesitóse költségeinek szintén lehet valami köze a vallási alaphoz. A kultuszminisztériumban elhatározták tehát, hogy addig nem nevezik ki az uj nagyváradi püspököt, amíg ennél az óriás egyházmegyének a róvén a fiumei tiara tekintélyes jövedelmét nem biztosítják. Mivel pedig az interregnum határideje lejárt s a nagyváradi püspöki birtokok nyolc-tiz hónapi jövedelmének egy része nem elóg a fiumei püspökség megalapításához, a nagyváradi püspököt egyelőre nem nevezik ki. Ezt a halasztást pedig csakis Ő felsége beleegyezésével lehetett végrehajtani. A király a magyar kormány előterjesztésére beleegyezését is adta a püt-pöki kinevezés elodázásába. Kiszakított birtokok. Az uj nagyváradi püspöknek — bárki is legyen az — már hozzá kell julnia ahhoz, hogy az ő javadalmainak bizonyos része a fiumei püspökség számára jövedelmezzék. A kinevezés előtt az uj püspök beleegyezik abba, hogy több ; ezer hold területi birtokának jövedelmét : átengedi a kinevezendő fiumei püspök| nek. Nagyváradi püspökké pedig ezentúl csak azt fogják kinevezni, aki ezt a kötelezettséget vállalja. Ilyenformán a • fiumei püspök jövedelmét a kormányok mindenkor biztosítják. Mivel pedig a nagyváradi püspökség horribilis összegeket jövedelmez, bármely püspökjelölt szivesen átenged — mondjuk — tizezer holdnyi birtokot a fiumei püspöknek, csakhogy a megmaradt nyolcvanezer hold föld jövedelme az övé legyen. Nagyon valószínű, hogy az uj nagyváradi püspök kinevezése után gyorsan szervezik a fiumei püspökséget is. Nem lehetetlen az sem, hogy a két püspököt egy időben fogják kinevezni. Hogy mikor és hogy kik nyerik el ezeket a móltóságokat — azt még a beavatottak sem igen tudják. A községek kölcsöne. Érdekes átirat a vármegyén. A magyar városok és községek helyzete egyáltalában nem mondható valami kedvezőnek. Ha az egyes ember nyög, nyögi azt a köz is. Az utolsó esztendőkben halomszámra növekedő rossz gazdasági évek súlyos teherként nehezedtek nemcsak a községek és városok nyakára, de az adózó polgárokra is. Nincs pénz sehol. Ilyen súlyos gazdasági körülmények között a városok ós a nagyobb községek nem tehetnek egyebet, mint hogy kilumpolt vénlegény módjára kölcsönhöz folyamodnak ós igy igyekeznek exisztenciájukat biztosítani. A kölcsön móg néha-néha, sőt nagyon sokszor jó. Csak az a kérdés, hogy ki adja és hogy a vidéki — habár előkelő — pénzintézetek nincsenek abban a helyzetben, hogy egyszerre horribilis mennyiségű kölcsönöket folyósítsanak s igy a községek kónyte enek a nagy fővárosi pénzintézetekhez fordulni. Ezen a kölcsönön aztán rajta fekszik az Isten átkos keze. Évtizedeken keresztül nyögik a városok és á községek a nagy kölcsönök terhét. Pótadókat vetnek ki az adófizető polgárokra, amely pótadó — sajátságos — sohasem apad, inkább növekszik. A városok ós községek pénzügyi helyzetének immár nagyon is sürgőssé vált javítása nagyon élénken foglalkoztatja már ugy a kormányköröket, mint a közvéleményt. Legutóbb Szepesvármegye átirata foglalkoztatja a vármegyei intéző köröket. Szepes vármegyének az összes törvényhatóságokoz intézett körirata ugyanis azt kontemplálja, hogy a községeknek jelzálog utján adassék kölcsön az árvaszékek kezelésére bízott alapokból. Ez az indítvány fontossága mellett nagy körültekintést igényel. Nagyfontosságunak tekinthető azért, mert az árvaszékeknól elhelyetzet vagyonok ós pénzek valamelyes hasznosításáról gondoskodik. Az árvaszékeknól elhelyezett pénzek eddig holt tőkeként szerepeltek mindenütt. A köznek semmi hasznot nem hajtottak, csak az egyének pénzvágyó ambícióit elégítették ki némileg. A Szepesvármegye tervezete által kontemplált változás mindenesetre előnyére válik a köznek és minden valószínűség szerintBókósvármegye törvényhatósága is hozzá fog járulni. Utóvégre azt a nagy tőkét, mely az árvaszékeknél fekszik, nem lehet hevertetni tétlenül, annak forgalomba kell jönnie. És nem lehet találni alkalmasabb terrénumot erre a célra, mint a községeket. Itt egyrészt az árvaszók kölcsönei is biztos helyen fekszenek, másrészt pedig a községek is olcsóbb és kedvezőbb lejáratú kölcsönhöz jutnak. Egyszóval Szepesvármegye indítványa mindenképpen méltó a pártolásra. A Békéscsabai Nőegylet tavaszi közgyűlése. Nem valami nagy érdeklődés nyilvánult meg a tagok részéről a Békéscsabai Nőegylet szerdán délután tartott tavaszi közgyűlése iránt. A megjelent hölgyek és urak az állami felsőbb leányiskola kis terjedelmű tantermének még a felét sem töltötték meg. Pedig ez a közgyűlés megérdemelte volna a nagyobb érdeklődést, mert az egyesületnek a télen kifejtett áldásos működéséről való beszámolás volt a főtárgya. E jótékony egyesület ós könyörületes szivü hölgytagjai az idei kemény tél folyamán fáradtságot nem ismerve munkálkodtak a szegény nép nyomorának enyhítésén. Sok kétségbeesett szivet vigasztaltak meg, sok könyet töröltek le. E jelentős érdemek folytán mindenképpen méltó az egyesület a társadalom fokozottabb mérvű támogatására. A közgyűlésen és az azt követő választmányi ülésen megjelentek: özv. Beliczey Rezsőnó elnöknő, özv. Beliczey Istvánnó, Beliczey Tibornó, Haraszti Sándorné, Rosenthal Mártonnó, Rosenthal Adolfné, Friedmann Mórné, dr. Nóvák Róza, özv. Fejér Béláné, Bohus Etemórné, Jávor Gyuláné, Pfeifjer Istvánné, Ormai Gózáné, dr. Fáy Samunó, Korosy Anna, — Varságh Béla társelnök, dr. Rell Lajos jegyző ós Székely Vilmos titkár. Beliczey Rezsőnó elnöknő szives szavakkal üdvözölve a jelenlevőnézett a lámpa fényébe, kezébe temette az arcát és ugy figyelte az asszonyt. Mikor befejezte beszédét, akkor szólalt meg lassú hangon: — Az én életem pedig, az lassan folyt tovább. Először egy kis szerszámmal akartam véget vetni mindennek, de jól meggondoltam a dolgot, eldobtam magamtól. Nem akartam, hogy gyávának tartsanak. Mentem folyton előre azon az uton, amelyet kijelölt a sors számomra. Hamar elértem, amit elválásunkkor megfogadtam. Amihez hozzáfogtam, minden sikerült. Körülövezett a hír, emlegették már akkor nevem. És mégis nem tudom miért, valaminek a hiányát éreztem. Néha sirni szerettem volna, de büszkeségem nem engedte. S mikor olvastam hozzám irt leve.eit, amelyben panaszkodott a boldogtalanságáról, akkor oly vad vágy fogott el ide rohanni és elragadni magát attól, aki két szivet zúzott millió darabra szét. Eljöttem most, a tizedik év utolsó napján, hogy utóljára lássam magát és beszélhessek, halljam a szavát. — Hogy mondja ? Utóljára ? — Igen. A mi utunk örökre szétvált akkor, amidőn maga egy másik férfival lépett az oltár elé. Maga esküdött, én temettem. Maga lakodalmat ült, én halotti tort. Szuggeráltam magamba, hogy egy leány halt meg, akit Vilmácskának hívtak, akit én szerettem s akit eltemettem. Az asszony itt felállt, ujjaival erősen szorította a szék támláját s merően nézte a férfit, aki meg sem mozdulva, folytatta: — Igen, temettem. Tudtam, hogy én nem lehetek boldog soha. — De hát én . . . — Kérem, hallgasson végig. — Nézze, az idő rohan s nekem nem szabad már sokáig itt maradnom. Talán az lett volna az ón boldogságo n, ha magát boldognak tudom. Imádkoztam mindennap ezért, de mégis rossz ember lehetek, mert nem hallgatták meg odafönn. Pedig nem ártottam senkinek. Itt megállt a férfi. Az asszony pedig könyeit törülve, igyekezett erőt venni magán. Majd megszólalt: — Nem szeret már. Amely nap után ugy vágytam, amely napon reméltem a feltámadást, számlálva folyton a perceket; amely naptól reméltem mindent : az életet, a boldogságot — poklot hozott nekem. Jó. Tehát mondja, hogy nem kellek magának, nem szeret már. De én szeretem, érti ? ... Én szeretem magát jobban most, mintha egy egész világ szivével szeretné más magát. Csend volt. Egymás szemébe néztek ; az egyiké kivörösödött a sírástól, a másiké pedig vad tűzben lobogott. — Késő. Akkor kellett volna jobban szeretni". Ha elvenném most magát, nem lennénk boldog. Csókjaink közé egy fagyos arc tolakodna mindig, nem tudnám érezni annak a tüzét. És higyje el, jobb lessz ez igy. Ma elválunk, el fogjuk hitetni magunkkai azt, hogy nem ismertük egymást soha. Amit egyszer éltünk, nem is élet volt az, csak álom. Mi felébredtünk, elmúlott minden, és csak halvány emléke fog élni szivünkben. Keresni, kergetni fogjuk ezt az emló et azzal a tudattal, hogy nem érjük utói sohasem . . . — De ha nem bírjuk felejteni! Ha nappal járunk: mindig azután futunk; ha lefekszünk: csak arról álmodunk! — Felejtenünk kell! Érti? Kell! Most pedig megyek. Mi nem láthatjuk soha többé egymást. Élni fogunk, de egymásra nézve halottak leszünk. Adja a kezét. Az asszony az ajtóhoz ugrott s elállta a férfi útját. Kétségbeesett, kérő hangon szólt: — Ne még! Eldob most magától, mert nem engedi büszkesége, hogy szeressen? Pedig tudom, szemeinek tüzéből látom, mily vihar dúl most szivében. Az ész és a szív viharja. Ha nem is szeretne, legalább szánalommal kellene irántam viseltetnie. Hiszen nem az én hibám volt. Gyerek voltam, hogy tudtam volna ón akkor felfogni, mit teszek! Ne menjen igy el! A férfi egy lépést tett feléje. Majd újra megállt. — Nem lehet. Én szeretem magát, igaz. Ugy mint azt a Vilmácskát, aki meghalt. A halottak pedig nem támadnak fel itt a földön. Eresszen, mennem kell. Ne térdeljen igy összekulcsolt kezekkel előttem. Nézze, a haja is szét van kuszálva Igazítsa meg, ha meglátná valaki, mit gondolna . . . Az asszony nem tudott már szólni, csak sírt keservesen. A férfi gyöngéden lefejtette magáról a nő kezét s menni készült. — Asszonyom, Vilmácska, felejtsen el, ha tud. Ez a mi sorsunk, bele kell nyugodnia. Ellene nem lehet küzdeni. Tudom, szivesen kezdenénk élőiről mindent, ha meg lehetne változtatnia multat. Nézze, most már késő. Én eltűnök. Nagy a világ. Itt a földön már nem, de ott talán még találkozunk ... A férfi kilépett az ajtón, egyenesen kocsijának tartott s aztán a nélkül, hogy visszanézett volna, elhajtatott. Mikor a kocsizörgést az asszony meghallotta, kétségbeesetten rohant az ajtó feló, önkéntelen a távozó nevét kiáltva, muy százszorosan visszhangzott a fák alatt. Átölelve tartotta a kerítést ós zokogva bámult bele a nagy éjszakába, ahonnan többé nem remélhetett semmi vigasztalást.. . Könyek. Könyekről szólva, tulajdonképen el kellene éirnom ezért a kis sikket. Hanem hát az élet úgyis elég siratni való szomorúság, próbálkozzunk hát meg egyszer — már csak az ellentét kedvéért is — mosolyogni a könyek fölött. Hiszen a köny és mosoly ügyis atyafiságban vannak ós most is, midőn a könyeket akarnám magyarázni, ott látom olvasóim arcán a mosolyt, mintha ezt akarnák mondani: — Hogyan, ön akarja nekünk, aszszonyoknak, magyarázni, mi a köny ? Hát nem tudja, hogy mi diplomatikus könyezők vagyunk ? . . Nekünk a világegyetem nagy rektora állította ki a diplomát a könyezés tudományáról. Persze, most meg rajtam volna a sor mosolyogni! Hajd, de ki tud mosolyogni, mikor női könyekről van szó ? ! Mi férfiak, balga önteltségünkben hat nagyhatalommal áltatjuk magunkat. Milyen szörnyű tévedés ! Nincs csak egy nagyhatalom ós ez a női köny! A történelem Sámsonokat, Góliátokat, Herkuleseket, Botondokat, Toldyakat jegyzett fel, milyen pocsék tör'pesóggó áztathatta ezeket is az asszonyi: sírás! Dinamitot, ruboritot, melinitet s száz meg százféle robbantó eszközöket talált ki a nyughatatlan emberi elme : mennyire mögötte állnak ezek a pusztító elemek a szelíden patakzó női könynek! Azok csak sziklákat robbantanak, de az asszonyi könycsepp még a legkeményebb férfi szivet is meglágyitjo Sokat elmélkedtem afelett, vajjoa micsoda titkos varázserő rejlik abbann. pár csepp meleg vizben, melyek a n a szemekből a kellő pillanatban kiesőidúlnak. A feleletet egy gyógyszerésztől tud tam^meg, akinek gyakran voltak a fele