Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) január-június • 1-51. szám

1909-05-20 / 40. szám

BEKESMEGYE1 KÖZLÖNY A hatvanhetes miniszterek és az önálló bank intranzingens hivei egymásnak adják a kilincset. A hatvanhetes minisz­terek természetesen a közös-bank sza­badalmának 1917-ig való meghosszabbí­tására akarják rávenni a beteg minisz­tert, a függetlenségi párt tagjai pedig az önálló bank eszméjének akarják megnyerni. Hogy melyik puhitó törek­vés győz, az még a jövő titka. Minden­esetre a nemzeti ügyre valóságos ve­szedelemnek lehet tekinteni Kossuth betegségét, mert beteg embert nagyon könnyen le lehet venni a lábáról. Különös pikantéria izével hat az a szintén udvari körökből kiszivárgott hir, hogy Vilmos német császár, akit a magyar válság ügye nagyon érdekel: nem csupán a külpolitikai helyzetről tárgyalt legutóbbi bécsi látogatása al­kalmával Őfelségével, hanem a magyar válságról is. Kölcsönösen kicserélték véleményeiket és állítólag Vilmos vé­leménye kedvező volt a magyar állás­pontra. Talán ennek tulajdonitható az önálló bank lehetőségének hire is. Mindazonáltal köd előttem, köd utánam : ez a helyzet signaturája. A mi történik, az a kulisszák, hermetikus függönyök titkos takaró leple mögött megy végbe. Nekünk nem marad fenn más, mint a kombinációk joga. Ezek a kombinációk pedig általában a kedve­zőtlen megoldás felé hajlanak. Egyszóval mégis jó résen lennünk. Most meg kell szűnnie a testvórhábo­runak a tisztes, becsületes és hazafisá gukban kipróbált politikusok között! Csak igy lehetünk erősek a politikai élet bármilyen esélyei között is. Békésvármegye és a nemesi fölkelés. Érdekes történelmi adatok. Még élénk emlékezetében van min­denkinek az 1809-iki utolsó nemesi föl­kelés. Mikor a nagy Bonaparte csillaga még az ég zenithj n tündökölt, mikor ez a lángeszű hadvezér sarka alá haj­totta már fél Európát: reszketnie kellett tőle Magyarország-Ausztriának is. A j jámbor, szelid lelkű Ferenc császár két- j ségbeesetten kapkodott fühöz-fához, mi­kor hirét vette, hogy a diadalmámoros • francia légiók Napoleon vezetése alatt Ausztria felé törekszenek. Kiáltványokat intézett hü és szeretett osztrákjaihoz, de hiába volt minden. A „hű" osztrákok­nak, mint rendesen, inukba szállott a bátorság és hagyták a dolgok folyását magukra. Ferencnek menekülnie kellett, Bécs kardcsapás nélkül meghódolt ós Napoleon Magyarország határán állott. És a magyarság, bár sokat szenve­dett tőle: hagyományos lovagiassággal kelt föl uralkodója trónjának megvédé­sére. Megelevenedtek egypár hónapra a régi bandériális korszak daliás jele­netei. A vármegyék, a nemes urak nagy áldozatkészséggel egész kis hadsereget állítottak ki, mely Győr mellett szállott szembe a hatalmas francia haderő­vel. A küzdelem a franciák javára dőlt el s a nemes urak tapasztalhatták, hogy nem ugy van már, mint volt ré­gen, és hogy szógyen a futás, de hasz­nos. De ez nem is lehetett másképpen. A francia hadsereg először is sokkál nagyobb volt, másodszor a fölszerelése hasonlíthatatlanul tökéletesebb volt a nemes urakénál. Itt még lehetett látni régi fringiákat, sőt muskótákat is. Azok az ősapáktól örökölt hadiszerszámok pedig kissé nehezek voltak az akkori nemzedéknek is. A jó fölszerelés és — ami még fontosabb — az egységes ve­zetés hiánya dacára csinálták egypár szép fegyvertényt, ugy hogy maga Na­poleon is elcsodálkozott rajta. A nemes urak egyszóval nem érde­melték meg azt a sok gúnyt, azokat a vicces nótákat, melyekkel az akkori és a későbbi nemzedék elhalmozta őket. Ha még az ujkor-eleji harcmodor diva­tozott volna, bizonyosan eltángálták volna azokat a fránya franciákat, még ha tizszer annyian lettek volna is. Az utolsó nemesi fölkelés történe­tét most Győr vármegye meg akarja iratni. Ezért — mint mult számunkban már jeleztük — felkérte az összes vár­megyéket, közöttük tehát Békésvárme­gyót is, hogy a levéltárban erre vonat­kozó hiteles adatokat bocsássa rendel­kezésére. Az alispán utasítása alapján Antalóczy Nándor vármegyei levéltáros segédjével együtt szorgos kutatást vég­zett a levéltárban s a következő ada­toknak bukkantak a nyomára: Az 1809-iki nemesi fölkelés céljaira Békésvármegye egy lovasszázadot aján­lott föl. A szervezéssel ós fölszereléssel járó teendőket egy úgynevezett depu­táció intézte. Az első mustrát (szemlót) a megye akkori területének középső községében: Mezőberényben tartották. Ez alkalommal azonban móg meglehetős gyatrán volt felszerelve a lovas-század, ugy hogy az 1809 május 5-iki megye­gyülés a felszerelés kiegészítését volt kénytelen elhatározni. A szükséges hadi­szerek megszerzésével V i d o v i t s György akkori íőnótáriust bizta meg a vármegye. Vidovits fel is utazott Pestre, beszerezte a szükséges cikkeket és át­adta Csekonics József generális­brigadéros uram őkegyelmónek. Egyút­tal a vármegye honorálni akarván azt a sok áldozatot, melyet br.Wenckheim József hozott a század előállítása érde­kében: ajánlotta felsőbb helyen, hogy nevezzék ki „ezredes-főhadnagygyá. Ez meg is történt. A főmustra 1809 május 10-ón volt. Vidovics főjegyző buzditó beszéd kísé­retében adta át a csapatot parancsno­kának : br. Wenckheimnak. Buzdította a vezért, mint aki „szerette édes hazai nyelvünket", hogy «a német kommandót bécsaszni ne engedje a csapatba». Tehát már akkcr is bajunk volt a német ve­zényszóval. Békés-, Bihar- és Csongrádvárme­gyék lovas-századai, melyek együttesen egy lovasezredet alkottak: május 14-én indultak el a Dunántul felé. Biz' az elég keserves utazás lehetett. El is tartott egy hétig. Ettől fogva, mivel a megérkezés után egész természetszerűleg egyesültek a főhadtoreggel, együttesen operáltak. Különösebb nincs a levéltárban semmi adat a békésmegyei fölkelő nemes urakra nézve. Csak az az egy, hogy br. Wenck­heim ezredes-főhadnagy szeptember 9-ón a győrmegyei Bödögóről a hiányok pótlását kérte. Valószínű, hogy mint a többiek, a bókésmegyei nemes urak kolbász hússá aprítottak egypár ófranciát s aztán — futottak, ahogy csak lehetett, épp ugy, mint a többiek . . . A nagyváradi püspök Lányi József. Már csaknem egy év óta betöltet­len a nagyváradi katolikus püspöki szék. Mindjárt Szmrecsányi Pál halála után megindult a kombináció, hogy az elő­kelő, dús javadalmu püspökséget vájjon kivel tölti be a kormány ? Több név állott a kombináció előterében. Az elsők közt: P á r v y Sándor szepesi püspök, aztán Molnár János apát, a néppárt egyik vezére, szó volt L ó v a y Mihály­ról, a függetlenségi párt egyik katolikus pap tagjáról, és végül Lányi József tinnini cimzetes püspökről, a trónörökös családjának egykori magyar tanítójáról. A sok találgatás utóbb Lányi Jó­zsef püspök nevénél és előkelő szemé­lyénél állapodott meg, akinek sánszait — hir szerint — az is növelte, hogy a püspök a trónörökös előtt ma is nagy kegyben áll, a magyar kormány pedig igen sokra tartja azokat a szolgálatokat, amelyeket Lányi püspök, mint a trón­örökös udvari papja, annak idején a magyarság javára teljesített. A nagyváradi püspöki szék betöl­téséről beszélni most már annyival is időszerűbb, mert egy évnél tovább nem igen hagynak árván egy ilyen nagy A város összes asszonyai s leányai belé voltak bolondulva, noha ő egyet­len lépést sem tett meghódításukra. Elég volt azonban megjelenése a vá­roska korzóján, hogy mindenki beló­háborodjon. Paál Andor vigan élte világát. Ta­lán észre se vette, hogy „a kis Anny mennyit szenved miatta. 0 hozzá volt szokva, hogy asszony, leány egyaránt imádja, szeresse. Néki a kis Anny sze­relmi epekedóse legfeljebb unalmas le­hetett ; ő nem hódolt annak a babonának, hogy Anny valami szentkép megele­venedése. Éppen olyan földi halandónak tekintette, mint a többi leányokat. A festők nem szóltak Paálnak, hogy szeretett testvérük mennyire sóvárog utána. Belátták, hogy Paál nem lehet az a férfi, aki Annyt nőül veheti. Sok­kal nagyobb jövő mosolyog feléje, sem­hogy magához kösse nyüsgés tehernek a kis modell filigrán, áttetsző termetét. Csak aggódva, félve tekintettek a jövőbe, mert tudták, hogy a szerelmi láznak mindenképpen áldozatul kell esnie min­denkinek. Egyszerre csak Anny megint mo­solygó lett. Arca vidám, hangja csicser­gős s megint mesélgetett azoknak, aki­ket bú vagy bánat ért. Szóval, ismét a régi, kedves, szerető testvérkéje lett a művészeknek. Mindenki örült a változásnak, mert azt hitték, hogy a természet ez egyszer meghazudtolta önmagát s a kis Ánny kilábalt szörnyű szerelmi bajából. Csak éppen annyit láttak, hogy Paál Andor, ha lehet, még kedvesebb Annyhoz és hogy sokszor, minden különösebb ok nélkül, összenevetnek, mintha valamely nagy közös titkuk lenne. Egy szép napon Paál Andor leira­tot kapott a minisztériumtól, hogy ta­nulmányainak folytatására Párisba köl­tözzék. Óriási bucsulakoma, sok-sok felkö­szöntő, egy-egy elnyomott könycsepp jelezte, hogy Paál Andor itthagyja mü­vésztársait, hogy tehetsége móg nagyobb lendületet, móg több tapasztalattal erő­sebb lehessen. Az egész város künn volt a pálya­udvaron. Még a miniszter sem távoz­hatott ilyen ünnepélyességek közepette, mint az egész város imádott kedvence, a férfi-szépség ós báj megtestesülése, Paál Andor. A fehér keszkenők egész lobogó­erdője hullámzott utána s a dübörgő vo­nat mind mélyebb ós mélyebbre fúrta belé magát a messzi távolba. A kis Anny ugy nézett a hatalmas, füstölgő óriás után, mint akinek egész boldogságát, mindenét magával ragadja. Már mindenki hazafelé sietett, csak Anny állott még ott s nézett, nézett a vonat után, melynek már utolsó füstfoszlánya is rég elpárolgott a semmiségbe. Az egyik festő végre hozzáment s felrázta tompa elmerültségéből. — Piciny Anny, gyerünk haza, már nincs mit látni a vonatból. E perben a kis modell, mint a szá­rán ketté tört rózsabimbó, lehanyatlott s csukló zokogásba fult hangon lehelte : — Hagyjatok meghalni. Senki sem kérdezett tőle semmit. Mintha egyértelmüleg elhatároztákvolna, hogy emlékeit durva kézzel senki se háborgassa. Szépen hazavitték, lefektet­ték s ápolták, mint a nehéz beteget szokás. Eleinte csak jöttek a levelek Páris­ból. Később már csak levelező-lapok. Anny halványuló arca ilyenkor csak fel-fel derült. De máskülönben vége volt neki egészen. Mintha csak árnyéka lett . volna önmagának, ugy járt-kelt a mü­I vészek között. Ezek megpróbáltak min- ! dent vele. Az orvosok nem győztek elég tanácsot adni, de semmi beszéd, j semmi gyógyszer nem használt. Napról- ! napra, amikónt Paál párisi levelei meg- j csappantak, ugy fogyott le a kis Anny ; szerető testvórtársai szemei előtt. i Szomorú világ költözött a kolóniába. Senkisem tudott már kacagni lehetetlen históriákon s a máskor oly vig, pajkos fiuk szomorúan lézengtek műtermeik­ben. A dalos pacsirta, a regés madár beteg volt. A kis Anny nem tudott ma­gához térni. A levelek Párisból teljesen elma­radtak. Csak a lapokból értesültek óriási sikereiről. Az ősz is leszállt. A sárguló levelek lassan-lassan leperdülhk ágaik­ról s egészen behintették a nyirkos föl­det. Az őszi eső szitálva hullott s heette magát egész a csontokig. A kis Anny ágyba feküdt már. Keb­léből fütyülve tört elő a lélegzet. Csúnya, mólyhangu köhögés verte fel sokszor a házat. Láz gyötörte. Arca lángzópiros volt s ajka, mely kiszáradt a szörnyű forró­ságtól, mosolygott. Ott volt körülötte az egész művész­kolónia. Körülállták szegényes ágyát, mely csupán az ősz virágaitól volt ékes. Anny haldoklott. Halványan, sápadtan nézték a kis modellt a művészek. S Anny arca egyre mosolygott. — Ugye, nem hittétek, hogy her­cegnő vagyok. Látjátok, most itt van a négy fehér paripától vont fejedelmi fo­gat. S most elmegyek. De mindenki megkapja jutalmát. Mert mindenki sze­retett s ón is mindenkit szerettem. De ő miért nincs itt ? Őt is megjutalmazom, mert ő is szeretett s én őt szerettam a legjobban ... Itt van, ez a tiéd, ez a tiéd . . . E percben robogó kocsi állott meg a ház előtt. Mint szélvész rontott be Paál Andor, kit sürgönyileg kértek a haldoklóhoz. Már elkésett, épp e perc­ben lehelte ki lelkét Anny, a kis modell, mindnyájuk közös testvérkéje. Paál Andor megilletődve állott meg a kis Anny holtteste előtt s fuldokló zokogással borult a virággal telehintett nyoszolyára . . . Békéscsaba, 1909 junius 326 egyházmegyét. Tudtunkkal a miniszte tanács már régebben foglalkozott a nag; váradi püspökség dolgával s az egyhá megye uj fejedelmét ki is választott; még pedig —- hir szerint — Lány József c. püspök személyében. Erről a kombinációról, sőt már küszöbön álló kinevezésről beszéltek nagyváradi aulában s ez az értesüld állítólag igen előkelő, a kormány terve ről jól informált helyről származik. Lány.i József kinevezését Nagy váradon majdnem biztosra veszik s e; a kombinációt sok minden támogatja. A fiatal papot a trónörökös pár fogására, midőn udvarából távozott, mír tudvalevő, a tinnini c. püspökséggel tüi tették ki. Ezzel a közjogi méltósággá azonban csak egyidőre honorálták érde meit s a kitüntetés csak Ígérvény vo jövőbeli szép karrierjére. Azóta Lány püspök, valahányszor egy egyházmegy püspöki széke megüresedett, állandóa a püspökjelöltek sorában szerepelt, d ő maga egy lépést sem tett kinevezés érdekében. Most, hogy a nagyváradi püspöl szók megüresedett, igen érthető, hog a kormány figyelme feléje fordult, i mesés gazdagságú egyházmegyéért meg indult a politikai pártok tülekedése ii A néppárt erősen csattogtatta a fogát Molnár Jánosnak követelte, afüggetler ségi párt szintén a maga emberét sze rette volna ide helyezni, már csak a elv kedvéért is, hogy kinevezzék az els< 48-as püspököt. A kormány végre ii ugy oldotta meg a kórdóst, mint amelyik nek semmi köze a politikához. A minisztertanács a maga jelöltje s ezek közt első helyen Lányi Józsefe fölterjesztette a vatikáni udvarhoz. Amit Róma megerősíti az uj püspököt, rövi desen megtörténik a királyi kinevezés Gyula közgyűlése. Nagyfokú részvétlenség. Dr. Lovich Ödön polgármeste hiába nyomatta ki a keddi közgyülé meghívójára, hogy az ügyek fontosság ós a határozatképesség szüksége mial a képviselőtestületi tagok minél nagyob számban való megjelenését kéri: ner volt semmi foganatja. A város ügye iránt még haloványul sem érdeklődi képviselő urak olyan kevés számmá jelentek meg, hogy a közgyűlés ner volt határozatképes ós emiatt sok üg; tárgyalását a következő ülésre kellel halasztani Pedig olyan érdekes tárgyal voltak napirendre tűzve, hogy azoi miatt a közgyűlés igazán megérdemelt volna a kényelemszerető képviselő ura nagyobb éjdeklődését. A közgyűlés tárgyai egyébként következők voltak : Legtöbb hozzászólás a Billitz-fél telek megvétele ügyéhez történt. Rég óta húzódó kérdése már ez Gyulának A telek megvételét különösen a város tanács forszírozta a polgármesterrel ólén mert beleesik a szépen fejlődő főutci vonalába s a városnak előbb-utóbb k kellene sajátítani. Most legalább olcsói juthatna hozzá, mig később drága pónzér kell megvásárolnia. Azonban a kópvi selőtestület rövidlátó többsége mindij ellene volt a megvételnek. Most ismó szőnyegre került az ügy. Nagyon sol hozzászólás után a közgyűlés hozzájárul Weisz Mór indítványához, amely sze rint a döntést el kell halasztani. Utasi totta azonban a közgyűlés ugyancsal Weisz Mór indítványára a polgármestert hogy lépjen érintkezésbe a telek tulaj donosával, a Gyv. H. É. V. igazgatósá gával és vegye rá, hogy ingyen engedjí át a telket, mert a város tűri az eleint< tervezett motorüzem helyett a gőzüze met, amely pedig sokkal kellemetienebt a mótorüzemnól. Bizonyára küzdelembf fog kerülni az igazgatóságot megnyern ennek a gondolatnak, különösen mive az elöljáróság vevósi szándékot árult el de azért Weisz Mór indítványa az adot helyzethez mérten a legüdvösebbnel mondható. M e t z Antal ós társai ajánlata fö lött a Göndöcs népkert mögötti szőlő nek a város részére leendő eladása továbbá a gyulai hitel- és bőranyag-be szerző szövetkezet beadványa fölött Í Szarvas épület megvétele tárgyában, vé gül a városi tanácsnak az italmórósi

Next

/
Oldalképek
Tartalom