Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) január-június • 1-51. szám

1909-04-22 / 32. szám

2 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY 250 munkára és egyre gyűjti az adatokat. S tanulmányai alapján mondhatja, hogy a demagógiának, ha valahol, ugy Békésvármegyében nincsen e kérdésben létjogosultsága. Mert itt ugy a kis-, mint a közép- ós nagybirtok aránytalanul van megadóztatva más szomszédos s ugyanilyen kvalitású földdel rendelkező Vármegyékkel szemben. Igaz, hogy itt is vannak ugyanazon egy határban lévő földterületek adózása tekintetében is aránytalanságok. De itt az egyéni érdeket alá kell rendelni az összeségnek. Együtt kell éreznie a vármegye egész közönségének abban a mozgalomban, a melynek célja az, hogy a megye földadókatasztere méltányosan leszállittassék A kisebb földterületek adózásán úgyis lehet külön felszólamlások utján segíteni. Odafönn is sokkal nagyobb sulylyal esik latba, ha kisebb, parciális felszólamlások helyett a megye mint törvényhatóság szólal fel. Ezután néhány adatot sorol fel a Békés- és Arad vármegyék között fennálló aránytalanságokra nézve. Az I-ső osztályú föld holdja Békésmegyében 27 korona, Aradmegyében pedig csak 18'50 korona jövedelemmel van felvéve. A II-od osztályú föld Bókésmegyében 25, Aradmegyében 14 koronával. A Ill-ad osztályú föld Békésben 20, Aradban csak 9 koronával. A IV-ik osztályú föld Békésben 18'50. Aradban pedig csak 6 koronával van felvéve. Tehát a békésmegyei gazdák átlag véve éppen kétszer annyi földadót fizetnek, mint az aradmegyeiek, holott pedig Aradnak, különösen a mi megyénkkel szomszédos részein, egy csöpp el sincsen rosszabb minőségű földje, mint Békésmegyének. Ezért kívánatos, hogy az összvármegye aránytalansága mutaltassék ki más vármegyékkel szemben. Indítványozza, hogy a Gazdasági Egyesület küldjön ki egy bizottságot, melyben lehetőleg a megye valamennyi községe képviselve legyen s amelynek feladatává tétessék, hogy a vármegye májusi közgyűlésén e tárgyban konkrét javaslattal álljon elő. Wagner István (Füzesgyarmat) felhívja a figyelmet arra is, hogy egyes birtokrészeknél a mostani kataszter megállapítása óta a termelés 100%-kal, másoknál pedig csak 45%-kal emelkedett. Indítványozza, hogy a Kohn Dávid által kontemplált javaslat elkészítésével a közgazdasági szakosztály bizassék meg. S e r 1 i Kálmán szükségesnek tartja, hogy a földadókataszter kiigazításában a gazdák is vegyenek részt, nehogy idegenekből álló bizottság döntsön az ő érdekeik fölött. Beliczey Géza elnök köszönetet mond Kohn Dávidnak az előadásért. Szerinte legjobb megoldása lenne az ügynek, ha a közgazdasági szakosztály kiegészíttetnék minden községből 1—2 taggal. Kohn Dávid elsősorban a községek adóügyi jegyzőinek a meghívását tartja szükségesnek. Ezután az igazgató-választmány elhatározta, hogy a következő gazdákkal egészíti ki a földadókataszter tartamára a közgazdasági szakosztályt: Csaba : id. Kocziszki Mihály és Zsíros András. Gyula : K. Schriffert József, Murvay Ferenc Szarvas: Serli Kálmán, Valkovszky Mihály. Gyoma: Fábry Károly országgy. képviselő, Debreceni Endre, Kovács Lajos. Szeghalom: Reck Géza, Kiss Antal. Orosháza : Menyhárt Zsigmond, Veres József. Füzesgyarmat-. Erdős István, Nagy A. Imre. Szenletornya: Székács József. Doboz-. Kovács András, Vidovszky László. Ujkigyós: Szabó András. Tótkomlós: Gajdács Pál. Köröstarcsa: Boross János. Békés: Morvay Mihály, Bérci Gábor. Csorvás: Zalai Antal. Mezőberény: ifj. Hegedűs Lajos. Vésztő: Ökrös Sándor. Gyulavári: Ondrus Cirill. Misem természetesebb, minthogy az ilymódon kibővített szakosztály tárgyalásain az előadó Kohn Dávid is részt fog venni A vármegye közúti költségvetése' Békésvármegye — mostoha gyermek A mindenkori magas kormányoknak mindég meg vannak a maguk kedves vármegyéi és városai, amelyekre szinte erőszakkal is rátukmálnak minden jót, mig a többiek, a kegyvesztettek, úgyszólván folyton az elhagyatottság keserű kenyerét majszolják. Ezek közé az elhagyott mostoha gyermekek közé tartozik Békésvármegye is. Vezetői tele vannak ambícióval, lelkesedéssel, hogy a nagy Alföldnek ezt a szépséges és áldott földdarabját kivonszolják az ázsiai elmaradottságból és közelebb hozzák a müveit Nyugathoz, a XX. századhoz, de hiába. Olyanok, mint az „árva madár, gólyamadár, melynek el van metszve szárnya". Bármit akarnának kivinni, a magas kormányoknál mindig rideg begombolkozásra és leereszkedő elutasításra találnak. „Nincs fedezet!" „Nincs pénz!" — j ezek a stereotyp válaszok minden fel- i terjesztésre. Más vármegyék, a kegyen- j cek, természetesen nem részesülnek | ilyen elutasításban, sőt még megkérdik tőlük gyöngéd gondoskodással: mi kell gyermekem? Ugy-e jó lesz egy ki^ utacskára, egyetemecskére, királyi táblácskára, vagy más hasonló ácskára egy pár milliócska vagy százezrecske ? És kapnak azonnal, csak a szájukat kell kinyitni. Hogy a mi megyénk mily mostoha gyermek, bizonyítja a közúti költségvetés is, mely most érkezett le a belügyminisztertől. Alig van olyan főtétele ennek a költségvetésnek, amelyet a miniszter jóváhagyott volna. Igy például nem hagyta jóvá a költségvetésnek azt a tételét, mely az Orosháza—tótkomlósi helyiérdekű vasút épitési költségeihez 50,000 koronát vett előirányzatba. A beruházási hitel terhére épített és építendő törvényhatósági közutak már nagyon kimerítették a hitelt s erre a törvényhatóság egy 1.200,000 koronás kölcsön felvételét tervezte. A miniszter ezt a tervet sem hagyta jóvá, azzal az indokolással, hogy a miniszteri kiküldöttek által eszközölt vizsgálat szerint a közúti alap ilyen nagy kölcsönt nem bir el, legfeljebb csak 700,000 koronátEbből kifolyólag utasitotta a miniszter a vármegyét, hogy a közúti programot újból határozza meg. Az a kérelem se talált teljesítésre, hogy a Berettyó-Újfalu és Orosháza között részben már kiépült harmadik tiansverzális útnak a megye területére eső részét vegye át állami kezelésbe a miniszter. Leiratában azzal mentegeti magát, hogy a kérelmet nem áll módjában teljesíteni, sőt még az időt sem mondhatja meg határozottan, amikor átveheti az útrészt, mivel már más vármegyék hasonló utainak átvételére kötelező ígéretet tett. Békésvármegyének tehát nincs mást mit tennie, mint várni, várni és harmadszor is várni . . . A miniszter által az 1909-ik évre véglegesen megállapított költségvetés 1.316,000 korona bevételt és 1.238,000 korona kiadást tüntet föl. A fölösleg tehát 78,000 korona. Ez még csak gyöngy állapot az 1910. éviéhez képest, amikorra 584,000 korona bevétel ós 583,954 korona kiadás van előirányozva. A fölösleg tehát 1910-ben mindössze 46 korona . . . Békésvármegye útépítési akciója tehát sajnálatos stagnálásba esik nemsokára. És mindez csak azért, mert hát a mi megyénk — mostoha gyermeke az államnak. Uj városrész Csabán. A szőlőskertek helyén. Most, hogy az enyhébb időjárás reánk köszöntött, a séta a szabadban az emberi szervezetre ib jó hatással van, különösen ha a séta nemcsak a csabai korzón: a Vasut-utcán és a főtéren történik, hanem az Apponyi-utcán áthaladva, Csabának uj városrésze felé is irányítjuk lépteinket. Csak most látjuk, mily nagy horderejű gondolat volt az, mikor Korosy főjegyző és a községi mérnöki hivatal: Áchim Gusztáv és B o d ó József ama ; tervet terjesztették a tanács, illetve a képviselőtestület elé, hogy a filloxera által tönkretett kanálison tuli szőlőskerteket a község sajátítsa ki s az igy nyert területet szabályozza, házhelyekül adja el. Csak néhány óv előtt törtónt ez s ha ma e területen végighaladunk, meglepetve látjuk az Ízléses beosztással épült ós folytonosan épülő házakat, melyek egész utcasort alkotnak. Bizton mondhatjuk, hogy nem sok idő kell hozzá s a kanálisi szőlők helyén, — a Főtérhez közel és mégis pormentes részen állani fog az uj városrósz s nem lesz ujabb építésre alkalmas terület. Éppen e szempont vezette a mérnöki hivatalt, midőn a legutóbbi tanácsülésen ama javaslatot tette, hogy Csaba községe az alsó zsilipig elhúzódó 67 szőlőskertet sajátítsa ki ós szintén házhelyekül, amortizácziós külcsönre, némi kis tőkével rendelkező lakosoknak adja el. E müvelet keresztülviteléhez a községnek nem kell ujabb kölcsönt fölvenni, csak garanciát vállalni. A területre a kölcsönt bármelyik pénzintézet megadja. Az uj városrészen már legközelebb két középület is épülni fog: a reformátusok temploma és a járásbirósági épület. Emiitettük legutóbbi számunkban, hogy az igazságügyi minisztériumban végre, hosszas alkudozás után, a községgel a jelenlegi járásbirósági épületnek kibővítésére nézve, ahhoz az elhatározáshoz jutottak, hogy helyesebb, ha az állam Csabán is uj járásbirósági épületet emeltet. A község két ingyen telket ajánlott fel az államnak e célra: a Simay-telek egy részét és a Szappanosutcában lévőt. Vasárnap este a gyorsvonattal érkezett Csabára az igazságügyminiszterium V ik épitósi szakosztályának a miniszteri osztálytanácsosa, dr. Z áb o r s z k y István, a tervező mérnökkel, kiket a vonatnál Kiss Kálmán vezetö-járásbiró, Korosy László főjegyző és B o d ó József mérnök fogadtak. A minisztert osztálytanácsos később az emiitettek társaságában még este, majd hétfőn délelőtt megtekintette a község által felajánlott telkeket. Ugy az osztálytanácsosnak, mint a tervező mérnöknek a Simay-féle telek, még pedig annak az Apponyi-utca felé eső része tetszett s azt a járásbíróság céljaira megfelelőnek találták. A szappanos-utcai telekre a kiküldöttek mosolyogva ezt mondották : — E telket, nemde, csak azért hozták javaslatba, hogy a Simay-féle porta még inkább tetszetősebb legyen ? A minisztériumi tervező-mérnök szerint a Simay-telekből a járásbirósági épületre száz folyóméter lesz beépítve; nem fogja túlélni. Azok megmaradnak, mint a krónikus bajok a szervezetben és valószínűleg túlélik az emberiséget. Rövid szünet után felkapta szegletes, csontos arcát, melyen egy gúnyos grimász kinyomatát láttam. — Ah, fiatal barátom, — folytatta — sok értékes tapasztalatra tettem szert az alatt a tíz év alatt, mig tengeri rabló voltam. Csodálkozó mozdulatomat csöndesen leintette. — Látja, most rajtakaptam az előítéleten. Ön kótsógkivül a legrosszabb véleménynyel van a tengeri rablókról. Igaz, hogy csekély rokonszenvnek örvendenek a köztudatban. De a köztudat maga nem egyéb, mint az előítéletek eszmei halmazata. Nyugodt lélekkel mondhatom, hogy szolid alapon állottam mint tengeri rabló Megfelelő tőkét fektettem bele .. . Jegyezze meg magának, hogy tőke nélkül nincsen üzlet, inszolid. A hajó, melyet erre a célra vásároltam, Liwerpoolban készült, gépszerkezete és kazái,ja tiszta acél volt. Sok pénzbe került, horribilis összeget fizettem érte, de jó órában legyen ez mondva, boldogultam is. Minden cserben hagyja az embert, csak a tőke nem. Mikor visszavonultam az üzlettől, egy kerek milliót tudtam elhelyezni a bankban. Szóval, megvolt az erkölcsi elégtótelem, melyet a teljesített sikeres munka után érezünk. — Nem értem méltóságodat, — mondottam látható zavarral. Közbevágott: — Nem ért ? .A patvarba, pedig nagyon érthető. Latájnernek nevelkedtem, jogász voltara, mikor ennek a pályának hátat fordítottam, előttem állott a rideg | valóság, hogy a latájner a szakmáján kivül semmiféle más kenyérkereső pályára nem alkalmas. Kenyér alatt.sohasem szabad a kenyeret -érteni. Ösmer j ön egy embert, ki puszta kenyérből akar élni ? A kenyérben mi uri emberek implicite beleértjük , az élvezetek bizonyos mennyiségét, a dohányt, a bort, az asszonyt. Szóval az izgató, mámorító élvezeteknek azt a kvantumát, amelyért érdemes élni. Nem tudom, ki mondja, de helyesen mondja, hogy az emberek jogokról beszélnek, de élvezetekre gondolnak. Próbálja meg ön jogok helyett élvezeteket kínálni az embereknek, egyik sem fogja visszautasítani. Pláne, ha az élvezeti cikkek között az asszony is benne lesz. Kezébe fektette fejét ós nyugodtan lóbálta. - Azt hiszem, — mondotta - hogy speciálisan az asszonyok miatt lettem tengeri rabló. Ne keressen ebben semmi logikálatlanságot. Az uri társaság hemzseg azoktól a szánalmas alakoktól, kik az asszonyok miatt tönkreteszik magukat. Mennyivel józanabb, szerény nézetem szerint, meggazdagodni a kedvükért. „De nem erkölcstelen, bűnös utón !" fogja ön mondani . . . Helyes, nem pártolom az erkölcstelenséget, a bűnt, néha ugy érzem, hogy meg is vetem. De ezt az érzést el kéli fojtanunk, mert különben meg kellene vetnünk barátainkat, rokonainkat, kollégáinkat. Embergyűlölővé, zordon morálpródikátorokká kellene válnunk és ami ennél is feszélyezőbb, jó példával kellene előljárnunk. Erre, barátom, nem mindenki inklinál, ez oly speciális hajlam, minta mártirkodás. Nos, bennem nem volt meg ez a hajlam. A mártirkodás fensóges, de ostoba életfelfogás. Élvezni akartam és nem szenvedni. Csettintett a nyelvével. — Ah, — folytatta — ki is vettem a részemet. Ah, micsoda nők omlottak lábaimhoz! A déli égöv korán fejlődő csodaszépségei! Hurik, odaliszkek . . . Azt hiszem, józanul, okosan bántam velük. Bizonyos mértékig pszichiáter vagyok és tudom, hogy az őrültet rögeszméjének körén belül kell kezelni. Per analogiam, a nőket hiuságuk és pompaszeretetük körén belül kezeltem. És mindig sikerrel. Hoztak például — természetesen erőszakkal — egy fiatal asszonyt, ki könyben úszott ós görcsökben vonaglott, mikor a hajóra került. Nyugodtan megvártam az idegrohamok eltűnését. A hajóorvos óvatosságból egy kis brómot is adott neki. Aztán egy hétig nem tettem egyebet, minthogy elhalmoztam káprázatos ékszerekkel, tündöklő gyémántokkal és olyan igazgyöngy-füzérekkel, miket egy királynő is diadalmas mosolylyal visel. — Bocsánat, — mondotta kissé alattomos mosolylyal — hogy ismét analógiával élek : a bőkezű adakozót, ba igaz, megsegíti az Isten, de a bőkezű gavallért megszeretik az asszonyok. Ez száz eset közül száz esetben áll. Ezt saját statisztikám alapján állithatom. Az ókkövek, a vérvörös rubin, a zöld zefír, a kék türkisz lobogó szenvedélyt gyújtott azokban a hölgyekben, kike^a sors hajómra hozott. Megesküdtek, hogy imádnak ós hizelgek magamnak, hogy nem esküdtek hamisan. Hogy azután mint vélekedtek, nem tudom. A nők érzéke hullámosabb, változóbb a tenger szinénól. Mikor ugyanis a liezont befejeztem egygyel, a legudvariasabb formaságok kíséretében partra tétettem. Csakúgy roskadt a liliom-termet az ékszerektől . . . Nem sokáig. Haha! Néhány alkalmazottam elszedte tőlük, természetesen a legkíméletesebb modorban . . . — Elszedte ? — kérdeztem akaratom ellenére, valami ösmeretlen szuggeszciónak engedelmeskedve. Az öreg ur fölkelt és patetikusan kiegyenesedett. Arcának komolysága félelmetesen groteszk volt. Élénken tiltakozott hosszú, csontos ujjaival. — Visszaszedték, de nem mind. Szigorú utasítást adtam,hogy mindegyiknél hagyjanak meg annyit,' amennyit a nyújtott élvezet megért . . . Elsőrangú fejedelmi árakat vettem alapul ... a leggavallérosabb kulcs szerint. Mert uram, ón szemhunyorítás nélkül eltűröm, hogy banditának, fegyencnek, akasztófavirágnak mondjanak. Eltűröm, noha igaz ! De ha valaki azt merószkednó állítani, hogy valaha gavallértalanságot észlelt nálam, azt én saját kezemmel fojtom meg. Szava keményen, viharosan dörgött, aztán hirtelen lecsendesedett ós mosolyogva fűzte hozzá: — Nem mintha gyilkos hajlandóságú lennék. Legkevósbbó ... De kötelez erre nemességem, mely, ismétlem, a legrégiebbek közül való. Összekuporodott és szánalmas arckifejezéssel igy fejezte be: — Lássa, uram, ilyen az előítélet hatalma. Móg a tengeri rabló sem tud menekülni tőle!