Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) január-június • 1-51. szám
1909-04-11 / 29. szám
Békéscsaba, 1909. április. 18. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY 11 a megfelelő lakbér ós itt kezdődik a — kálváriája. Mint díjtalan fogalmazó-gyakornok, vagy mondjuk: 1000 koronás segélydijjal javadalmazott gyakornoknak már a jövőben elérhető magasabb fizetésre, bazirozottan kell élnie, mert mint re ménybeli tisztviselőnek, már részt kell vennie az uri társasóletben és ennek eredménye az, hogy betáblázásokkal terheli meg az elérhető magasabb fizetést. Ekkor aztán előlép s mindjárt szemben találja magát nem az egyéniségéből folyó, — dehogy! — az állásával járó s az iránt kívülről támasztott igényekkel, amik elől nem lehet kitérni. Egypár társaskörnek rendes tagjává kell lennie, megkövetelik tőle, hogy, ha akar, ha nem, a divatnak is hódoljon, jótékonyságot gyakoroljon, áldozzon a közművelődés, az irodalom oltárán, társaságokba járjon, a mulatságokat se kerülje el ós mindezt azérl, hogy — észrevegyék. Az előlépéssel tervezett regressálás tehát egyelőre elmarad, sőt tekintve a csekély különbözetet a sególydij és fizetés között, folytatódik tovább a betáblázás. Következnek a további előlépések, ezzel karöltve azonban a természet rendje szerint jön a családalapítás s a mint a család tagjai számban növekednek, a tisztviselő családfő gondjai is egyre szaporodnak s egyszer csak előáll az a helyzet, hogy a tisztviselőből, amint az ügyviteli szabályok igen diskrétül körülírják, egy „önhibáján kivül szorult anyagi helyzetbe jutott" lény lesz, akinek megvan az a joga, hogy kamatmentes fizetési előleget élvezhet, amit, ha meghal s nem maradt vagyona, nem követelnek tőle vissza. S mindez miért van igy ? Mert elsősorban is a tisztviselő van kiszolgáltatva mindenféle áremelkedésnek, annak a megélhetés legtöbbe kerül, mivel mindent a termelőktől szerez be. A szabad foglalkozást űzők, ha bármely oldalról drágasággal találják magukat szemközt, az ebből származó áremelkedést áthárítják a munkaadóikra, a vevőkre, a megrendelőkre. De a tisztviselők, akiknek, mikor azzá lesznek, előre, időhöz s piaci árakhoz nem kötötten megállapított fizetésük van, ezt nem tehetik, mert kötelességeik nem teljesítésért a büntető tör! vónykönyv szakaszaiba ütköző módon meg sem tagadhatják. Időről-időre ugyan emelik s rendezik a tisztviselők fizetését is, de ezt oly mértékben teszik — rendesen elkésve, — hogy ezáltal a bajon segítve nincs. Igy Magyarországon csak az utóbbi évtizedben minden élelmicikknek az ára megháromszorosodott s minden kereskedelmi és iparcikknek megkétszereződött s a magyar tisztviselőknek most olyan a fizetésük, amilyennek ezelőtt tíz évvel kellett volna lennie. Másodszor, s ez a főbaj, a tisztviseI lők társadalmi helyzete olyan, amely ! nem áll arányban a jövedelmeikkel. Elég helytelenül, de valahogy akképp fejlődött ki az állapotuk, hogy úgyszólván mindenben vezérszerepet kell játszaniok a társadalom terén. Köztisztviselői mivoltuk folytán egyéb közszereplésekben is részt keil venniük s különösen elvárják tőlük, hogy az anyagi áldozatok terén is jó példával járjanak elől. Már most, tekintve, hogy a megélhetés nehézségei — figyelemmel főképen arra, hogy ki vannak szolgáltatva — az ólelmicikkek beszerzésénél s a lakás kibérlésénél a kényszerhelyzetükkel szemben előálló uzsorának is, anyagi erejüket teljesen igénybe veszik, társadalmi helyzetük úgyszólván túlköltekezéssel járó terheket ró rájuk. Igy aztán nem csoda, ha itt is, ott is merülnek fel jelenségek, amelyek mind az illető tisztviselők zilált anyagi helyzetére vezethetők vissza. Az államnak tehát lelkiismeretesebben, már a köztekintély megóvása érdekében is, kellene törődnie azzal, hogy köztisztviselői mindig olyan helyzetben legyenek, amelyben egyéni integritásuk s állásaikhoz fűződő köztekintetek csorbát ne szenvedhessenek. De ezt csak ugy érheti el, ha mindenkor a megélhetési viszonyoknak s társadalmi kötelezettségeiknek megfelelő javadalommal látja el, őket; különösen a kezdő s kisebb állásokban lévő tisztviselőket, ahonnan a később felmerülő bajok rendesen kiindulnak. A magyar társadalomnak pedig be kellene látnia, hogy a köztisztviselő, ha csak privát vagyona nincs, alig-alig áldozhat valamit közcélokra, humanitásra s egyéb hasonló társadalmi köve telményekre. A tisztviselőt az ilyen mozgalmaknál nem volna szabad megi terhelnie, igénybe vennie, hanem reá kellene hagynia, hogy a saját elhatározásából, ha éppen akar, egyik vagy , másik nemesebb célt támogasson, köztéren szerepeljen — saját erejéhez mérten. Kiss László. I . [Csaba a munkásokért. Húszezer korona munkásházakra. Az ujabb idők nagyarányú szociális forrongásai arra intik nemcsak a nagy társadalmat, de magát az államot is a benne helyet foglaló községekkel együtt, hogy az úgynevezett proletárnép nyomói án tőlük telhetőleg enyhítsenek és ezzel mintegy elodázzák Marx tételének beigazolódását, az általános elnyomorosodás következtében beállni kényszerült nagy és utolsó szociális forradalmat. Soha annyi jótékonycélu egyesület nem alakult, soha annyi hasonló célú akció nem indult meg Magyarországon, mint az utolsó húsz óv alatt. A nyomornak úgyszólván minden fajára tud már orvosságot alkalmazni a társadalom és az állam. Eleinte a betegsegélyezések jöttek divatba. Ezt követte a legnyomorgóbbaknak élelmicikkekkel való ellátása. Legutóbb pedig az olcsó lakás kérdése foglalkoztatja a jótékony elméket. A munkáslakások gondolata és dicsősége Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter nevéhez fűződik. Évek óta ő sarkalja szakadatlanul a törvényhatóságokat, városokat és községeket, hogy megfelelő állami támogatás mellett építsenek egészséges és olcsó lakásokat a legszegényebb néposztály számára, amely lakások több-kevesebb idő elmultával, bizonyos csekély összegű évi törlesztés ellenében, a munkások birtokába menjenek át. Békésvármegyében a miniszter buzdítása élénk visszhangra talált. Először Csorvás építtetett munkásházakat. Utána a vármegye állott sorompóba és három év alatt 500 megyei munkásház fog felépülni a különböző községekben. Csaba különösen K o r o s y László főjegyző korszaka alatt és kezdeményezésére az utóbbi évek folyamán nagyon sokat segített a lakásínségen. Igaz, hogy ez a segítség nem a legszegényebb néposztályra terjedt ki, hanem azokra, akik mégis rendelkeznek valamicskével, vagyis akiket a társadalomtudomány „kisembere k"-nek nevez. A község különböző részeiben először 187 telket szabadított fel ós adott el potom árért, a kanálisi szőlőknek beltelkekké való változtatása által 360, a vasúti állomás mögött lévő Máté-féle föld parcellázása által pedig 191 olcsó telek áll a vásárolni óhajtók rendelkezésére. Egyszóval, már eddig mintegy 800 háztelket juttatott a kisembereknek. A csütörtöki közgyűlésen még ennél is tovább ment. A törzsvagyonból húszezer koronányi összeget ajánl fel husz évi törlesztésre, kamatmentesen a teljesen vagyontalan munkásoknak házépítés céljából. E képviselőtestületi határozatra az alkalmat Békési Mátyásnak és kétezer társának kérvénye adta meg. A nevezettek azt kérik a folyamodványban^ hogy a község adjon telkeket, az állam pedig építtesse fel a házakat husz évi törlesztésre. Korosy László főjegyző adta elő a tanács javaslatát, mely szerint a tanács a kérvény érdeméhez nem járulhat hozzá márcsak azért is, mert az államnak nem áll módjában ilyen nagyárányu befektetéseket tenni. Hasonló kérelemmel Magyarország minden községe előállhat és akkor hova jutna az állam! — Javasolja azonban Csaba s a tanács, hogy egyelőre a törzsvagyonból 20.000 korona kamatmentes kölcsönt szavazzon meg a közgyűlés munkásházak építésére, ezenkívül pedig intéztessék felterjesztés ajEöldmivelésügyi miniszterhez állami támogatás céljából. Megfelelő területről majd az előljárósáság gondoskodik. Erre a célra ki is van szemelve egy igen alkalmas terület a Körösön tul, a körgát mellett. R e i s z Hermann 25.000 korona felvétolét javasolja. Parasztpárti részről meg egyenesen 200.000 koronát indítványoztak, hivatkozván — elég oktalanul — arra, hogy a község csak nem régen határozta el az „urak mulatságára" való kultúrpalota építésére 80.000 koronás kölcsön felvételét. Azt a pénzt inkább a szegény népnek kellene adni. Vegye fel a község a 200.000 koronát kamatmentes kölcsönképpen az államtól. Korosy főjegyző szerint jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. Az állam a 200.000 koronás kölcsönt úgysem adja meg, kár tehát olyan értelemben határozni. Fogadja el a közgyűlés a tanácsi javaslatot. A 20.000 koelaludni. Dél volt, mikor a néni gyöngéden felrázott. Mig öltözködtem, láttam az ablakon át, hogy György türelmetlenül méri az udvart De nem birtam sietni, a hajamat négyszer is újra lebontottam; semmi sem volt jó, a könnyű kis kivágott cipőm is mintha másfélmázsás lett volna este óta.. Végre ott ültem az ebédlőben. — És György szerelmesen üdvözölte a kis álomszuszékot és a sógor poharát emelte a ház bájos vendégére, ugy-e? — Ugy, — bólintott Anna fáradtan. — De hisz ezt mind körülbelül tudom, — takadt ki a festő, — ismerem Györgyöt, ismerem a milieut, amelybe vittelek. Miért gyötörsz a részletekkel ? Minden elcsattant csókot meg akarsz gyónni ? — Félsz ezektől a csókoktól ? — kérdezte a leány kicsinylőleg — Ti végig ölelitek a fél világ minden asszonyát, mielőtt igazán szerelmesek lennétek s tőlünk halálos megbár.tásnak vesztek egy elhamarkodott csókot. Pedig az idegen csók sohasem tapad meg az ajkunkon, "elhiheted nekem, Sándor. — Az íze mégis ott marad, — mormogta a festő. A leány nevetett. Gyöngyöző, friss, dallamos nevetéssel, mintha üveglapra ezüstgolyócskákat dobálnának. Nevetés közben színt kapott az arca s a bőre fénytelen fehérségéből már csak a nyakán maradt meg egy vonalnyi. A vékony selyemposztó-ruha puha kontúrokban adta vissza a vállának hullámzó remegését, mig neveted. Érezte, hogy e percben szép,. diadalmas, és kiakarta élvezni a percet. A festő azonban haragra lobbant. — Rajtam mulatsz? — kérdezte nyersen. — O, bocsáss meg! Egy hihetetlen gondolatom támadt, azt nevettem. — Ezelőtt azt mondtad, hogy roszj szul becsültek meg, akik szerettek. Nro ! 1-gyel készen volnánk; halljuk, mit vétett í György ? Én valóban azt hittem, hogy csak a biedermeier-szobát veted a szemére. — Jó, hogy figyelmeztetsz, — mondta a leány s az arca újra kifehéredett. A hangjának komoly, szomorúan lágy csengése is visszatért. Tudod, hogy két napig voltam György anyjánál Az egész rokonság kedvembe járt, kényeztettek. És én akartam őket szeretni és éreztem, hogy becstelenség volna őket megcsalni. Őket és Györgyöt. És az utolsó délután elcsavarogtunk Györgygyei ketten a hegyek közé. Az ősz szépséges hervadása vett körül bennünket. Piros lombok hulltak a lábunk alá haldokolva. Az ökörnyál ezüstös csillogással tapadt a fátyolomba, hajamba. Vadméntát szedtem és a kökörcsin nagy lila virágaival volt tele a kezem. És omlott ránk a nap utolsó forró lélekzete. És én vártam, mindegyre vártam, hogy megszólaljon György s kibeszélje nekem az álmait. A lelkének egy olyan hangjáért epedtem, amely felel, az én lelkem nagy, sóvárgó kérdéseire. És ha nem szól, csak néz rám, beszédes hallgatással, soká, mig könybe nem lábbad a szeme: az is elég lett volna. De megszólalt! Magához ölelt és beszélni kezdett — a szeretőiről . . . Hallod, Sándor? A szeretőiről — nekem! És én hallgattam, kővé dermedve, jéggé fagyva, hogy hány sárosi virágszál boldogította kegyeivel — és én nem vágtam az öklömmel az arcába, nem rohantam el mellőle, tűrtem, hogy a rokonság konstatálja, hogy sáppadt és bús vagyok a búcsúzásnál s hogy vigasztaljanak a karácsonyi lakodalommal. Aztán felültünk a vonatra és mikor a csatlakozó állomához értünk, Györgyöt előre küldtem jegyet váltani, magam pedig jegy nélkül, podgyász nélkül felugrottam a gyorsra és — most itt vagyok. A leány hosszú, mély lélekzetet véve, elhallgatott. A festő egypárszor némán bólintott s egyik cigarettát a másik után dobta el. Nyelt egynehányat, de csak jó darab idő múlva szólalt meg. — Igy • • • igy már könnyebb téged megérteni, Anna és azt hiszem, jogosan is cselekedtél ... de ... — Azt hiszed ? De ? A leány szürke szeméből végtelen megvetés csapott ki és fölállt a helyéről. — Gyerünk, Sándor, látom, ^ hogy megszeppentél, — mondta gyilkos gúnnyal. Intett egy arra haladó üres kocsinak és a festő tiltakozása ellenére beleült. Megmondta a hotel címét s még egyszer kihajolt a férfihez. — No, ne terheld a lelkiismeretedet, Sándor. Hiszen te már csak a harmadik voltál, . . . És elhajtatott. Boszorkánytermő zivatarokba, Barna palástom váüamra vetem, Megyek, amikor senkise jár, Oda, ahol rám senkise vár, Megállok a repkényes romokon, Sir és mosolyog a szemem. Mtnden erembe nekifeszülve, Sebes folyással patakzik a vér... Villám volna az ölelésem, És nem tudok ölelni mégsem, Lányszivek édes bus dobogása Az én szivemhez sohse ér. Lázas agyamba nagy gondolatok, Akik meghalnak bölcsőjükbe még... Nagy tudásom ; sok szép szavam van Mégse járok soha tavaszban Nem vagyok senki, nem vagyok Sohse egész, csak töredék .. . Az éjszákám nagy, bolondos álom, Csillagsugárral átfogott keret, Homlokán a nagy messzeségnek Kékes lánggal csillagok égnek, Szomoruság-e, dicsőség-e; De én megyek. De én megyek. .. Kató József. Garabonciás. Garabonciás vér szorult belém, Garabonciás vén diák vagyok.... Forgószelekkel járok és kelek, Vak éjszakák szivökbe rejtenek, Jöttömön felhős gyászruhába Szomorkodnak a nappalok. Péter kihajt a városból. A „Békésmegyei Közlöny számára irta: Molnár Jenő. Azon a bágyadt, könnyes szemű őszi estén, amikor a szilaj Pétert a hideg nagyvárosba hajtotta fékezhetetlen forró vére, nem is tudta elképzelni, milyen szépek Budapesten a nyári éjszakáig Siheder korániegáns úri ruhák és mindennemű libériák mérték szerint I I wr » fi * <•• » fi* » i r 4 ivác7iotfi7otdcro te* na™ uü-icTtiSb-- »/"¥ mt T /"? r# A niihaiiTlRtphRn RákMinalnn i/assit-iitn hl Kész férfi- és fiú-ruhák (ríszl6tatísre 15 1 " a,y válasz,é k' ban és mérsékelt árban kaphatók: KLEIN GÉZA ruiiaözletélien Békéscsabán, Vasut-utc Rosenbaum-féle sirkőraktárral szemen
