Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) július-december • 53-105. szám

1908-12-13 / 100. szám

Békéscsaba, 1908. XXXV-ik évfolyam. 100-ik szám. Vasárnap, december 13. POLITIKAI LAP elefon-szám: 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön ELŐFIZETÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. ElSfizetni bármikor lebet éunegyedcnbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkesztő : GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel |helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér Nyilvános könyvtárak. Békéscsaba, december 12. Az uj kor szelleme nemcsak megirlelt, hanem sürgősen előtérbe álliott egy nagy kulturkövetelményt: a íyilvános könyvtárak kérdését. Eötvös ózsef bárónak, a magyar nevelésügy ittörőjének teljes diadala a mostani dő. A helyzet az, hogy Magyarjrszágon az irni és olvasni tudók lyolcvan százaléka szellemi táplálékot ríván és amig ezelőtt két évtizeddel i nyilvános könyvtárak kérdését a magyar sajtó ugy tárgyalta, mint a szellemi központok egyik hiányzó tényezőjét: ma pedig ugy áll a dolog, iogy a szellemi táplálékra szorulók nagy kontingense immár a falukban, sőt a tanyákon is nyilvános könyvtárakat áhit. És ha arra gondolunk, hogy akiket a mindennapi iskola a szellemi szórakozás gyönyörű országába bevezetett, mennyire igényli, hogy olvasásszeretetét gondosan és körültekintéssel elégítsük ki: ez a kulturkérdés ma sokkal jelentőségesebb, mint valaha. Hiszen ezelőtt is harcoltunk a ponyva ellen, pedig akkor nem ismertük a Nick Cartereket, a bűnös bárónék förtelmes életrajzait és a pornografikus irodalom megmételyező és gombamódra szaporodó szörnyeit. — Még akkor az osztályokat egymásra uszító, ábrándos ködképek után nyargalászó, idegen talajon serkedt szociális sajtónak népirodalma sem kisértett. Akkor még Tatár Péter volt a veszedelmes és mégis hányszor sorompóba álltunk a magyar nép lelke tisztaságának védelmére, holott kiterjedésre negyedrész annyi lélek sem volt bevonható az irodalmi bogáncsterületre, mig ma — hiszen mindenki látja — kocsis, szakácsné, csősz, bakter, kisgazda, szóval az Isten adta nép mindegyike betű után kapkod, mert az iskola a betűk szeretetére tanította meg. Fel lehetne tenni a kérdést, hogy örüljünk-e ennek, avagy bánkódjunk-e rajta ? Ne vessük fel ezt a kérdést. Örüljünk és fejezzük ki örömünket tartalék nélkül, hogy a magyar kultura ekkora hatalmas lépést tett és népmilliókat vont be a kultura sáncaiba. Nem kell, egyáltalában nem kell siránkoznunk azon, hogy minden kritika nélkül mohón fallják a betűt, válogatás nélkül és hogy ezek a betűk olykor nagy ártalommal vannak a néplélekre. Mert hiszen segíthetünk rajta. Sőt a magyar intelligenciának határozott, elháríthatatlan feladata, hogy a kultur szükségletének irányt szabjon. Talán a modern idők eljövendő szellemét érezte meg Darányi földmivelésügyi miniszter, mikor ezelőtt mintegy tiz évvel megkezdte főleg azokban a veszélyeztetett vármegyében, ahol a szociálizmus immenenter veszélyes mérveket öltött, a nyilvános könyvtárak felállítása korszakos, kulturmunkáját. És azok a kedvező tapasztala- | tok, amelyeket Békésben, Csanádban, ) Csongrádban és Szabolcsban tett, arra j bírta a minisztert, hogy fokozatosan ; és tervszerűen tárcája keretében a nyilvános könyvtárak ügyét szolgálja s közel háromezer népkönyvtár van már felállítva az országban és ezekkel nevezetes tapasztalatokat tett a miniszter. Kérdőiveket köröztetett. Kérdést tett, hogy a "nagy magyar Alföldön mit szeret olvasni a földmives, kisgazda és munkás ? És a kérdésre az volt a felelet, hogy Arany és Jókai után Vas Gereben és Mikszáth a legkedvencebb magyar írók. Mit bizonyít ez ? Azt bizonyítja, hogy ahol a művészi szépség kultuszát a művelődés legalacsonyabb lépcsőjén igy felfogják és ápolják, ott a népnek kulturszükségletét minél nagyobb erővel, államilag gyámolítani kell. Mindezeket örvendezve elmondván, még azt adjuk az érdekeltek tudomására, hogy a földmivelésügyi minisztérium könyvtáraiért a községek képviselőtestületeinek kell folyamodnia. Ezt a folyamodást azonban megelőzi a képviselőtestületnek az a határozata, hogy községében nyilvános népkönyvtárt állit föl és azon szabályokat betartja, melyeket a miniszter a nyilvános könyvtárak használatánál elrendelt és amelyek abban csúcsosodnak ki, hogy az ingyenes és mindenki által használható legyen és hiven kezeltessék s a község vagyoni ereje szerint időnként szaporittassék. Néma gyermeknek az anyja sem érti a szavát. Azt hisszük, cikkünk alkalmas lesz arra, hogy ahol a nép javával törődnek, ott a kérdést komolyan kézbeveszik és a nyilvános könyvtárért a szükséges lépéseket megteszik. A kormány ellen. Tábit Mihály bizalmatlansági indítványa. Békésvármegye december 22-iki közgyűlése ez alkalommal olyan indítványt fog tárgyalni, melynek ügyében a határozathozatal nagyon komoly megfontolást igényel. Az indítvány, minthogy csak pénteken érkezett, nem a közgyűlés rendes-, hanem póttárgysorozatában fog szerepelni. Minden valószínűség szerint ez lesz a legszenzációsabb pontja a közgyűlésnek. Tábit Mihály csorvási gyógyszerész és megyebizottsági tag ugyanis azt az indítványt adta be, hogy a megyegyülés tiltakozzék a plurális választójog ellen és mivel nézete szerint a nemzeti kormány adott szavát nem tartotta meg, fejezze ki iránta bizalmatlanságát. Nézetünk szerint ez az indítvány amennyire indokolatlan, éppannyira elkésett már. Indokolatlan, mert a koalíciós kormány, mikor a közhatalom vezetését elvállalta, ana tett ígéretet az uralkodónak, hogy a választójogot a Kristóffyféle tervezet arányában ki fogja terjeszteni. És mit látunk ? Azt, hogy mint a választási reformnak múltkor megjelent statisztikai táblázata mutatja, az Andrássy-féle tervezet jóval több egyént részesít szavazati jogban, mint a Kristóffy-féle. Pedig ez állítólag az általános választójog, amaz pedig a pluralitás alapján áll. E fontos kérdéshez hozzászólottak már nagy lapok hasábjáin komoly, megfontolt politikusok. Ki van mutatva a legtermészetesebb és legkézzelfoghatóbb bizonyítékokkal, hogy a választójognak olyan értelmű legszélesebb kiterjesztése, mint az Franciaországban van: halálos sebet ütne a magyarságon jelenleg. Nyakunkra szabadítaná a nemzetiségeket és a vérszomjas szociáldemokratákat éppen abban az időben, mikor „oly sok viszály után" nemzetünk a haladás Békésmegyei Közlöny tarcája. Levelet várok... Levelet irnék, hosszú levelet . . . Szerelmem abban haldokolna, Sugárzó lelkem ráragyogna Könyes, halálos vágyódással.. . S a vergődésem, küzködésem, Ezer fuldokló szívverésem Gyötrelmes, hangos zokogással Mind benne volna, benne volna — Ha megírhatnám azt a levelet! . . . Levelet várok, hosszú levelet... Föltámadna halott szerelmem, Fehéren szikráznék a lelkem S lángolna sápadt lobogással . . . Királyi, gőgös álmodások, Ujjongó, nótás kacagások Édes, forró melódiákkal Csendülnének föl a szivemben — Ha még megkapnám azt a levelet!. NIL. A mesgyefa. Irta : Ágh Endre. - A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Még nem ösmertem embert, aki olyan birkatürelemmel lett volna megáldva, mint Berki Szabó János. Nem tudta ő, hogy mi a harag, pedig átélt már valami ötvennyolc esztendőt s kivette részét jóban rosszban egyaránt. Mint zsellérember kezte s mert, mint mindent, a szegénységet is jó szívvel tűrte, lassan-lassan a maga igyekezetéből vett egy, később két darab földecskét meg házikót is hozzá. Az egyik földje szélében, azon a kis darabon, amely még az édesapjáról maradt reá, lombtalan fa állott, üreg vadkörtefa, egyedüli ki agasió valami az egész mérhetetlen síkságon s talán azért viselte meg az idő, szél megtépázta, j vihar megtördelte, talán azért, mert szilaj kedvében nem volt másba mibe kapaszkodnia. Olyan szánalomra méltó volt ez a fa. Ki tudja, hány tavaszt élt s hányszor kellett a természet mostohaságát átszenvednie. Mert a mikor jött a tavasz, körülötte újra virult a vadvirág, a fü, az árvalányhaj, csak ő maradt kopáran, tetőtől talpig. Kiszáradt. S nem volt, aki megkönyörüljön rajta. Berki Szabó János a világ minden kincséért se bántotta volna. Ott hagyta, mert azt tartotta, az apja meg az ősei ellen vétene, ha hivágná azt a fát, amelynek párja nem volt széles nagy gyűrűben e síkságon, amig ellátott a szeme. Meg aztán jó szolgálatokat tett, őrizte a mesgyét. A télen azonban egyszer csak eltűnt a mesgyefa. Máskor is kopár volt ilyen időben a tájék, hát hogyne lett volna enélkül a fa nélkül ? Bizony, aki megszokta, hogy lássa, annak hiányzott. Különösen Berki Szabó Jánosnak. Amint egy napon kiballagott iszonyatos nagy csizmájában a hólepte dűlőúton, csak kereste a föld szélén álló kopár fát, de nem találta. Azt hitte, nem lát jól. Ment, mendegélt, nem hitt önmagának sem, azt gondolta, elvesztette az utat, vagy a látóhatárt. Végre odaért a határt jelző kőhöz. Ismerte a követ, tudta azt is, hogy ettől vagy száz lépésnyire van a földje. Kimérte a száz lépést és ime, ott megtalálta a kiásott fa helyét. És akkor elöntötte a harag, ebben az életben először. Ökölre szorította a kezét, megfenyegette az eget s ugy mondta : Világlátó Isten, mutasd meg nekem, melyik tette ezt, hogy lesújtsak reá ! Minden tagja reszketett, mikor ezt mondotta. Levette báránybőr sapkáját, és megtörülte izzadt homlokát, azután szétnézett a tájon. A távol szemhatár alján, ahol tiszta, szép nyári reggelenként magasba nyúló hegylánc rajzai látszanak, havas felhők kerekedtek. Gyorsan vonták be az égi horizontot s már látszott, hogy a távol ködös párája elsötétül, hamuszín, majd egész fekete lesz, kavarog alulról fölfelé, időnként elcsöndesül csak azért, hogy aztán móg vadabb játékot űzzön. A havas világ közeledte volt ez. Ahol elvonult, utja fehér maradt utána, a már leesett hó alól kikandikált a föld és bozót. A havas felhők előtt egy kóbormadár repült lassú méltósággal, egyetkettőt kavargott a levegőben s arra vette útját a Tisza felé, azután egy, a hóból kiálló száraz fára telepedett. Berki Szabó János kidüllesztette a szemeit, ugy nézett a kóbor-madár után. A hóvihar már egészen közel volt, sivított a szól s mindjobban feketedett be a tájék, de ő azért el nem tévesztette szemei elől ezt a vándor-madarát a pusztaságnak Dacosan nézett bele a rettenetes viharba, mégis, mintha félt volna valamitől, ugy dörmögte: — Haragvó Isten, ha már haragszol, sújts le arra, aki ezt a gaztettet megcselekedte. Csak reám ne haragudj, amiért kijöttem a természetemből. Amint észrevette, hogy hova telepedett le a madár, nekiindult a havas világnak. — Az istentagadók, kiszedték még a gyökerét is annak a fának, amely ugy őrizte a mesgyémet, hogy senki ember fia bele nem szánthatott a tagomba. Csak tudnám, kik voltak, kik lehettek ? Közben amint igy beszélt magában, megállt, s mert eltévesztette szemei elől a fát, amlyre az a madár rászállt, kidüllesztette a szemeit, ugy bámult a meszszeségbe s amint újra meglátta, megint csak nekitartott. A madár, mintha örökös szállásul választotta volna azt a fát, csak nem akart felriadni róla. Egykedvűen bámult hol balra, hol jobbra s unott mulatságát abban lelte, hogy megtépázta összekuszált szárnyait s csak ült és várt. Még akkor is ott maradt, mikof Berki Szabó János alig volt tőle száz lépésnyire. Nagy dög volt, valami pusztai sas, amely fáradtan ós éhesen hasztalan lesett prédára. Berki Szabó János lépett egy páSiroliit $mell az étvágyat és a testsúlyt, megszűnteti a —— köhögést, váladékot, éjjeli izadási. Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés, skrofulozis, influenza JM ellen számtalan tanár ót onros által naponta ajánlva. JJ* Minthogy értéktelen utániatokat is kinálnak, kérjen mindenkor „Roche* eredeti csomagolást. F. Hoffmann La Roch® & Cie. Basel (Svájc.) 99 Roche u 77 Kapható orvosi rendeletre a gyógystetlirakbaa. ••

1 Ára üvegenként 4 — korona, i