Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) július-december • 53-105. szám

1908-12-03 / 97. szám

Békéscsaba, 1908. XXXV-ik évfolyam. 97-ik szám. Csütörtök, december 3. BEKESMEGYEI EOZLONT POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön EliOFIZBTÉSI Din : Egész évre 12 kor. Félévre ő kor. Negyedévre 3 kor. El3Hzetni bármikor lehet éunegvedenbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkesztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám ' Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel |helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér Statisztika a házasságokról. Békéscsaba, december 2. Ha alaposan szemügyre vesszük, akkor azt fogjuk tapasztalni, hogy a statisztika tulajdonképpen nem is olyan száraz tudomány, mint aminőnek azt a közhiedelem gondolja. Sőt ellenkezőleg. Sokszor élvezetet szerző olvasmányt képez. Hogy tanulságos, az már régi hibája. Hogy az okos' sokat tanulhat belőle, az meg éppenséggel eredendő bűne. Mert hát a magyar ember nem szeret tanulni, nem szeret okoskodni s kiváltképpen a megcáfolhatatlan igazságokat nem szereti szemtől-szembe hallani. A rideg statisztikai kimutatásokból érdekes számadat ragadta meg figyelmünket. Szinte hihetetlennek tünt fel előttünk, mikor nyomtatott statisztikai kimutatásokból győződhettünk meg, hogy az elmúlt esztendőben 14.672 házassággal kevesebbet kötöttek az anyakönyvvezető előtt, mint az előbbi esztendőben. Tehát 14.672 családdal kevesebbet alapítottak, mint az előző évben, ugyanannyival több leány maradt pártában s ugyanannyi remény, várakozás, kívánság maradt betöltetlen, teljesítetlen. S a statisztika, ha visszamenőleg lapozgatjuk lapjait, még egyebet is mutat. Azt mutatja, hogy a házasságok száma évről-évre kisebbedik, tehát nem a véletlen következménye, hogy ebben az esztendőben kevesebben járultak az anyakönyvvezető elébe, hanem szinte szabályszerű pontossággal csökken azok száma, kik a családalapítás nemes missziójában részt venni kívánnának. E pontnál meg kell állapodnunk. Mert ha igy tart tovább a statisztika, egy pár év múlva már egyáltalában nem lesz esküvő s végeredményében vagy teljesen kihal ez az ország, vagy ami még rosszabb, az erkölcsi posvány hitvány fertőjébe fullad. Minden bajnak, ha jó kezelő-orvos vizsgálja, mindenek előtt a kutforrását kell kikutatni. Mert ahol a baj gyökeredzik, ott kell majd a gyógyítási folyamatnak megkezdődnie. Mi az oka tehát annak, hogy a statisztika máskor e vidám s kedves rovata egyszerre íme oly sötét, szomorú s vigasztalan képet nyújt, Miért fogy évről-évre, különösen hazánkban, a házasságkötések száma? S milyen ellenszerét tudnók e bajnak ? Miért fogy a házasságok száma ? Ezer és egy válaszunk lehet rá. Első és legnagyobb oka mindenesetre a gyenge keresetben található. A fiatalság a mai nehéz viszonyok mellett megelégszik, ha önmagát nagy nehezen el tudja tartani s még valóban dicsérendő dolog, hogy e válságos időkben nem gondolnak arra, hogy szűkös viszonyaikat egy gyenge, erőtlen nővel megosszák s igy a szerencsétlen házasságok számát gyarapítsák. Másik fő oka társadalmi életünk ferdeségében keresendő. A férjhezmenendő leányok, ameddig leányok, szalmafödeles viskókról s megosztandó száraz kenyérről beszélnek a házasulandó fiatalember előtt. De mikor azután végtére csakugyan főkötő alá kerülnek, akkor mar ugyanolyan mértékben akarnak élni, mint a szülői háznál, nem gondolva arra, hogy szülőiknek a jóléte 20—25 éves ernyedetlen szorgalom és munka megérdemelt gyümölcse, mig az ő férjeura bizony még nem érhette el azt a i jövedelmet. Nem gondolják meg azt, hogy bizony a szülőknek sem ment a soruk házasságuk első esztendejében olyan fényesen, mint amikor leányukat férjhez adták. S mégis mit látunk? Az ifjú házaspár éppen olyan fényes i lakásban akar elhelyezkedni, éppen | annyi cselédséget tartani, éppen ugy ' részt venni, ha még nem jobban, a ' társadalmi élet mulatságaiban, mint a szülők, kiknek az anyagi javak inkább rendelkezésükre állanak. S a fiatal emberek egyik része nem akarja abbahagyni a könnyelmű életet, mig a másik rész, kiket az élet küzdelme megtanított arra, hogy hebehurgya módra ne ugorjanak immár a sötétbe, mint az elődeik tették, rájöttek, hogy inkább nőtlenül, esetleg boldogtalanul maradnak, semhogy az amúgy is nehéz küzdelmüket még egy boldogtalan házasság terhével súlyosbítsák. Mindenki előtt világos ma már, hogy az egetverő szerelem is csak akkor tarthat sokáig, ha azt a jólét, az anyagi függetlenség veszi körül; mert abban a percben, mikor a nélkülözés beteszi lábát az ajtón, a szerelem kiröpül az ablakon. E két nagy okban találjuk mi az eredendő kutforrását a házasságkötések szomorú statisztikájának. S azt hisszük, hogy egyhamar nem is javulnak a viszonyok egyik téren sem. A keresetek a közel jövőben nem igen fognak emelkedni, a mértéken tul való élés pedig majd minden magyar család leszokhatatlan, javíthatatlan betegsége. Egész társadalmi életünk a külsőségek imádatában fejti ki erejét, mindenki többnek akar látszani, mint amennyi tényleg s mindenki az emberfeletti küzdelem megvívásában vérzik el. Hazug jelszavakon, kivül fényes, belül nyomorúságos alapokon épült társadalmunknak ez a végzete. A keleti háború réme. Monarchiánk külügyi kormánya hiába igyekszik a legrózsásabb szinben feltüntetni a keleti helyzetet: nem hisz már benne senki, mert a határozott jelek egészen mást bizonyítanak. Azt nevezetesen, hogy a balkáni helyzet egészen komoly. Bosznia annektálásának ügye fölött nem fog simán átsiklani sem az európai diplomácia, sem a szövetségben álló két legobskurusabb balkán állam: Szerbia és Montenegró. Még ha helyt adunk is a hadügyi kormány félhivatalos cáfolatainak ós a magyar-osztrák bakáknak a szerbiai és montenegrói bandákkal történt véres összecsapásáról szóló híreket csak a laptudósitók felizgult fantáziája gyümölcseinek tekintjük : akkor sincs egészen igazunk. Mert teljesen hitelt érdemlő forrásból vesszük a hirt, hogy a XV. (bosnyák hercegovinai) hadtest megerősítésére rendkívüli intézkedések történtek. Ez a hadtest különböző magyar és osztrák hadtestek csapataiból van összekombinálva. Igy hir szerint a IV. (budapesti) és a VI. (kassai) hadtest nagyon sok zászlóalja kapott indulási parancsot. Az államvasutak és a Déli Vasút jű.yakrafőre szállítják Boszniába a katonákat ós a hadiszert. Csak néhány nappal ezelőtt vonult keresztül a csabai állomáson egy csomó waggon, mely tüzéreket, ágyúkat és lovakat szállított Bosznia felé. De mindennél fontosabb az a félhivatalosan terjeszt ett fiumei jelentós, hogy az „Ungaro Croata" a legközelebbi napokban 8000 embert fog a dalmáciai Raguzába, a montenegrói határ közelébe, szállítani. Ez az intézkedés már kétségtelenül felülmúlja a hadvezetőség által a felizgatott lakosság megnyugtatásaképpen hangoztatott „békelétszám fölemelésé"-nek határát. E világos tényekkel szemben természetesen működésbe lép a félhivatalos cáfoló apparátus és csak ugy röpíti a világba a „légből kapott koholmány" és más ehhez hasonló elkoptatott frázisokat. Hogy pedig a szerbek nem nyughatnak csakugyan a bőrükben, bizonyítja a gyékényesi Dráva-híd ellen tervbe vett és a magyar csendőrség által megakadályozott merénylet. Néhány rajongó szerb diák ugyanis megjelent a gyékényesi hidnál, hogy azt felrobbantsa. A Magyarország felőli hidfő alá már meg is fúrták a lyukat, mely a robbantóBékésmegyeí Közlöny tárcája. Az eltűnt. Irta: Zöldi Márton. Mikor az algimnáziumba jártam, a színházlátogatás szenvedélye parokszizmussá fejlődött ki bennem. Képes lettem volna mindent, a becsületet is beleértve, feláldozni, hogy a deszkákból összerótt és közveszélyes karzatról végig nézhessek egy lármás, görögtüzes, vidéki előadást. Nem szívesen emlékszem vissza arra a brutalitásra, mely engem e szenvedélyem révén ért. Egy alkalommal ugyanis beszökni akartam a karzatra, de egy durvalelkü ripacs tettenért és felpofozott. És milyen a szenvedély! Szíveskedjenek ide hallgatni. Mikor a másik héten legálisan jutottam be a karzatra, ugyanannak a színésznek, ki kétszer pofonütött, lelkesen, tüntetően tapsoltam. A kritikának erre az elfogulatlanságára azóta sohasem voltam képes. A színházlátogatás mértéktelen szenvedélye egyéb komplikációt is teremtett. Edesatyám, mikor egyszer engedély nélkül kimaradtam, súlyos következményeket, nevezetesen testi fenyítéket helyezett kilátátba. Ösmertem édesatyámat és tudtam, hogy nem üres fenyegetésről van szó. Szíveskedjenek ide hBllgatni: két napra rá mégis kimaradtam. Féltíz óra lehetett, mikor az enyhe, csillagos nyári éjben félelemmel a szivemben hazafelé kullogtam. Szüleim a verandán ültek néhány szomszéd társaságában. Emlékszem, a königgratzi csatáról beszéltek, az osztrák ármádia gyászos vereségéről. En is Königgratz előtt érezte n magam. A katasztrófa szele a veranda felől süvített felém. Hirtelen egy gondolat lepett meg. Úgynevezett mentőgondolat . . . Valamit hazudnom kell . . . valami grandiózus hazugságot, mely elmaradásomat mentesiti. Sohasem hallottam, hogy a hazugságot mentő-angyalnak nevezték volna. Az emberek igaztalanok a hazugsággal szemben, de ez nem akadályozza őket abban, hogy folyton-folyvást, szakadatlanul ne éljenek vele . . . Nos, a hazugsággal felfegyverkezve, félelem nélkül, bátran léptem a verandára. — Hol voltál ? — kérdezte apám, fenyegetően fölemelkedve a nagy karosszékből. — Jaj, édesapám, — mondottam — ha tudná, kivel találkoztam? — Kivel? — Ormay Jenővel. Minden tekintet élénken, kíváncsian szegződött felém. A s enzáció izgalma futott végig a társaságon. Egymásután kiáltották : — Ormay val ? Micsoda ? Lehetetlen ? Egész riadalom támadt szavam nyomán. Hogy ezt a riadalmat megértsék, tudni kell a következőket : Ormay Jenő a város egyik legkiválóbb ifja, az elhunyt főispán fia, mintegy három hónappal azelőtt hirtelen eltűnt a városból. Hetekig egyébről sem beszéltek, mint erről az eltűnésről. Amennyire gyerekészszel a beszélgetésből megérteni tudtam, az eltűnés egy férjes asszony miatt történt, kit Ormay Jenő súlyosan kompromittált s akinek férjét elmebajosnak tartottak. (Egy évvel később a férj meg is halt mint közveszélyes őrült.) És nap-nap után a legfantasztikusabb hírek jöttek forgalomba az eltűnt ifjúról. Olyat is hallottam, hogy egy görög rablóbanda elfogta és csak ugy tudott menekülni a biztos haláltól, hogy főnökük lett. Még kalandosabb volt az a hir, hogy Kamcsatkában dohányültetvényes lett belőle. Szóval, a gyermek intakt ösztönével megsejtettem, hogy Ormay személyével lehárítom magamról a fenyegető vészfelhőket. Édesapám arca egy pillanat alatt kiderült. — Mit mondasz, fiam, Ormay Jenővel találkoztál ? Beszélj hát, pupák, hol találkoztál vele? — Az olajmalom mellett. — Mikor ? — Este. — Mit mondott ? — Jó estét. Képzelhető, hogy ez nem elégítette ki a mohó kíváncsiságot. Egyik kérdés a másikat érte s a skorpió, az anyahazugság szülte a többi skorpiókat. Kifogástalan folyamatossággal hazudtam. Soha leckét oly biztos taktusban nem recitáltam, mint Ormay Jenővel való különös találkozásom történetét. Még a ruháját is leírtam ós senki sem vette észre, hogy az ott ülő járási orvos ruháját citálom betüről-betüre a testéről. Arra a kérdésre, hogy tudakozódott-e valaki után, arcomon a gyermek ártatlan derűjével igy feleltem: — Igen, azt kérdezte, hogy hol lakik Zsadák Franciska? Ez volt a legimpertinensebb hazugság. Nem tudom megmagyarázni magamnak, hogy jutott eszembe. A nevezett Zsadák Franciska masamódlány volt. Elég csinos leány, valamikor valami gőzmalomtulajdonos megszöktette és hazaküldte utánvéttel. Valószínű, hogy egy szó igaz sem volt a históriában. Zsadák Franciska ezen az estén sok megjegyzés központja lett. Én azokkal keveset törődtem. Elértem célomat, az elmaradás szóba se került és nővérem soha oly szeretettel nem tálalta a