Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) július-december • 53-105. szám

1908-11-12 / 91. szám

Békéscsaba, 1908. XXXV-ik évfolyam. 91-ik szám. Csütörtök, november 12. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön ELŐFIZETÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 8 kor. Negyedévre 3 kor. ElSfizetni bármikor lehet éonegyedenbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES Felelős szerkesztő : GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel |helyben fizetendő. NYILTI ÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér Kezdődik a harc. Békéscsaba, november 11. Előre sejtettük mi már, hogy Andrássy választói reform-javaslata nem fog simán keresztül menni. A mi ősi magyar betegségünk: a viszálykodás, egymás meg nem értése, át fogja venni uralmát ismét és azok a pártok, melyek éveken keresztül, áthatva a nemzet nagy és vitális érdekeitől, külön elveik fentartása mellett is úgyszólván egygyé forrtak: a választási törvényjavaslat vitájában esetleg mint ellenségek fognak egymással szemben állani. Megbomlik az oly áldásos egyetértés, mely korszakos intézményeket teremtett Magyarországon pár év alatt ugy társadalmi, mint politikai téren. És kilátásunk van arra, hogy a választási törvény kapcsán olyan politikai alakulások állanak elő, amilyenekre eddig senki sem számított. Mi ennek az okát abban a nagy titkolódzásban találjuk, amelylyel Andrássy beburkolta a reformtervezetet. Ha annak idején nyíltan, tartózkodás nélkül kilép vele a nyilvánosság elé, megindultak volna ugyan a szenvedelmes viták sajtóban, klubbokban és utcán egyaránt, de legalább elérte volna azt, hogy mikor parlamenti tárgyalásra kerül a sor: a szenvedélyek viharai már régen elcsitultak volna és nyugodt koponyákkal jobban megt udta volna értetni álláspontját, melyről nyilvánvaló, hogy egy nemzete érdekeiért mindent áldozni kész, nagy koncepciójú államférfiú akarata és magyar lelke nyilvánul meg benne. De egyes részleteket még most is titokzatos homály borit. Tág tere nyilik tehát a képzelődésnek. Növeli a politikusok gyanakodását még az a körülmény is, hogy mikor a mult pénteken Andrássy az alkotmánypárt előtt fejtegette álláspontját, az elnöklő Széli Kálmán szigorú titoktartásra intette a tagokat. Hasonló történt kedden este a függetlenségi pártkörben is. De, talán néhány ujságiró-képviselő indiszkréciója folytán, mégis nyilvánosságra került, hogy Andrássy egyes nyilatkozatai nagy izgatmat keltettek a függetlenségi párt egy frakciójánál. Ez a frakció már féltékenykedik különösen a kerületek beosztására vonatkozó javaslatnál. Batthyány Tivadar gróf izgatottan kérdezte, hogy a kerületek beosztásánál meghallgatják-e a függetlenségi párt vezérférfiait ? Mire Andrássy következőképpen felelt: — A kerületekről szóló tervezetet, még mielőtt az első javaslatom a Ház elintézné, a 48-as párt vezetői elé terjesztem. Ha azonban olyan intézkedéseket fognak kérni, melyeket én nem fogadhatok el, lehetséges, hogy az egész választóreform elesik. A szavazati jogról és a kerületekről szóló javaslatok csak junktimban lesznek szankcionálva. Ha a kerületi beosztások javaslata megbukik, megbukik a választójogi tervezet is. Tehát itt van már mindjárt egy nagy ütközőpont, a kerületek beosztása. Megeshetik ugyan, hogy Andrássynak ide vonatkozó javaslata ki fogja elégíteni a függetlenségi pártot, de megtörténhetik az is, hogy nem. Sőt ez, tekintettel Szentiványi Árpádnak és társainak vehemens kifakadásaira, inkább valószínű. Ha már most ezt Andrássy fenti nyilatkozatával összevetjük, nem nehéz kitalálnunk, hogy politikai téren veszedelmes konstellációk állhatnak elő a legközelebbi jövőben. Aggódással tekinthetünk tehát a Ház mostani ülésszaka elé. A harcra való kilátások minden jel szerint megvannak. S igy nem kívánhatunk mást a magyarok Istenétől, mint azt, illesse meg államférfiaink lelkét, hogy a személyes és pártügyeket helyezzék alá a nemzet nagy érdekeinek. Nincs pénz vidéki egyetemekre. — Fővárosi tudósítónktól. — A képviselőház pénzügyi bizottsága letárgyalta a közoktatásügyi költségvetést, de e úttal elmaradtak az évek óta megszokott fölszólalások, amelyek vidéki egyetemek létesítését s általán a felsőbb iskoláztatás decentralizálását sürgetik. Maga Apponyi Albert gróf sem ismételte meg azt a tavalyi ígéretét, hogy legalább öt uj egyetemet és egy műegyetemet szándékozik felállítani a főiskoláért versengő városokban. Ellenben ugyanakkor elhangzott W e k e r 1 e Sándor miniszterelnök ós Széli Kálmán ajkáról a figyelmeztetés, hogy további expanzív kiadásokba nem lehet belebocsátkozni ós hogy hagyja abba a társadalom az állam áldozatkészségére alapított szociális törekvéseit. Méltán keltheti fel a kíváncsiságot az a kérdés, hogy ezek után mi történik az egyetemi oktatás reformja körül. Az érdekelt városok vagyont gyűjtöttek halomra, hatalmas alapítványokat kezelnek és türelmetlenül várják az évtizedek óta húzódó döntést. Kormánykörökben kérdezősködtünk, hogyan fogják föl a kérdést s főleg mi az oka annak, hogy most nem került szóba az egyetemek ügye ? A válasz, amelyet kaptunk s amely bizonyára nagy feltűnést fog kelteni, a következő : — A mai politikai helyzet talán minden eddiginél alkalmatlanabb arra, hogy az egyetemek dolgát elővegyük. Minden időt és minden energiát a választójogi reform foglal le, amely a tavasztól kezdve egészen az országgyűlés föloszlatásáig izgalmas anyagot szolgáltat a napi politikának. Magától értetődik, hogy a kormány ilyen nehéz viszonyok között nem nyúlhat bele az egyetemi probléma darázsfészkébe, hiszen itt egész nagy vidékek érdekeltségéről van szó. Érzékenységeket fölidézni, kisebb-nagyobb boszuságot vagy duzzogást okozni pedig nem lehet célja a kormánynak. — Talán sokkal komolyabb a kérdés pénzügyi része. Nem titok, hogy az állami költségelőirányzat elérte azt a határt, amelyen tul a financiális egyensúly megrázkódtatása nélkül költekezni alig lehet. Már most igaz ugyan, hogy a városok közül néhányan százezrekkel rendelkeznek az egyetem céljaira, de másfelől az is bizonyos, hogy ez a pénz kevés, nagyon kevés, tehát az állam hozzájárulását kellene erősen igénybe venni. A pénzügyi bizottságban törtónt kijelentések után józanul alig lehet hinni, hogy a következő évek alatt sorra kerüljön az egyetemi oktatás decentralizációja. Egyelőre tehát itt fenekük meg ez a nagy kulturföladat Nincs pénz, nincs pénz! Bár ezek szerint a kormány a mostani országgyűlés elé nem fogja beterjeszteni a vidéki egyetemek felállításáról szóló törvényjavaslatot, a többségi pártokban mégis meg van a szándék, hogy ezt a kérdést a parlamentben szóváteszik. Először az indemnitási vitában csak érinteni fogják a fölszólaló képviselők, azután a költségvetés során egész légiója jelentkezik majd az érdekelt városok és vidékek követeinek. Most bizonyos aktualitást adott az ügynek dr. Takács Menyhért jászói prépost hirlapi cikke, amelyről sokat beszéltek a pártkörökben is. Általán jó benyomást keltett a főpap érdekes fejtegetése és az a terve, hogy három állami, egy katholikus, egy református egyetemet — két-két fakultással — és két műegyetemet kell szervezni. Egyetemi városokul a legsűrűbben Szegedet, Kassát, Pozsonyt, Debrecent, Pécset, műegyetemi székhelyekül Temesvárt, Aradot, Nagyváradot emlegetik. A nagy mérkőzés napja azonban teljesen bizonytalan. Addig tovább folyhatnak az előcsatározások. Békésmegyei Közlöny tárcája. Őszidőben. - A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Irta: Bessenyei. Hej, most puszta igazán a puszta! A tapsifüles nyul nem is tudná hol meghúzni magát, ha az őszi ugaron egy kis barázda nem akadna. De hát akad, bár ez sem nyugalomra való. Mikor az urasági tarlón kieresztik az agár-falkát, hát akkor nincs már a szegény nyúlnak pihenése. f A régi betyár-nóta azt mondja, hogy: „Lehullott a nyárfa-levél, hová lesz a szegénylegény!..." De hát hová lesz a nyul? Terítékre kerül! Bizony, a régi magyar világban, mikor még nem osztották fel a sok járást, az agarászó uri társaság háromnégy rakásra valót is vitt haza a nyiresböl. A Dunántul különösen nevezetes volt a Bakony- ós Papod-hegy vidéke a nyulászatairól. Ide jártak Somogyból és Zalából is az urak hajtásra. Hej, milyen világ is volt akkor! Az Ányosok, Hunkárok és egyéb Veszprém vármegyei notabilitások unokái még most is regélhetnek róla. Különösen hires volt nyul, őz és szarvas bőségéről az akkori püspöki és káptalani erdő, de a szentgáli nemesek negyvenezer holdas parcelláján sem lehetett áthajtani, hogy nyul ne került volna a kocsikerék elébe. A szentgáliak azonban nemes emberek voltak. Mátyás király udvari vadászai ezért, ha kellett, ha nem, irtották a nemes vadat.- Ki is pusztult egyelőre nyúltól a szentgáli erdő. Talán ebbe az időbe — a hetvenes évek közepébe — esett, hogy a szentgáli kuriálisok meghívták vadászatra Késmárky Józsefet, az akkori veszprémi királyi törvényszéki elnököt. Kicsi, alacsony, sőt púpos ember volt az öreg, hanem kitűnő lövő. Mindhiába! Annyira ki volt már akkor irtva a szentgáli pagony nyúltól, hogy két napig nem került semmi tei ritékre. Ekkor gondolt a szentgáli biró ' nagyot és merészet. A káptalani erdő zárt terület volt. Oda a méltóságos káptalani helynökség tudtán kivül puskás ember nem tehette be a lábát. De mindegy. Nemes Antal szentgáli biró Késmárky József törvényszéki elnökkel egyetemben bevezette az egész uri társaságot a káptalani „tilalmasba". Ott volt Eötvös Károly is, aki akkortájban királyi ügyész volt Veszprémvármegyében. Csaholtak a vizslák, ropogtak a puskák s hullt a tapsifüles halomszámra. Ekkor történt, hogy az egyik hajtó, Joó János odaszólt a törvényszéki elnökhöz : — Nagyságos uram, szüntesse be a tüzelést! — Miért? . . . — Mert gyün a káptalan erdőcsősze s észreveszi, hogy a tilosban orvvadászkodunk. Erre a leleplezésre szegény boldogult Késmárky József törvényszéki elnök ledobva a puskáját, kocsira ült s meg sem állt Veszprémig. Már minthogy ő, a törvényszéki elnök — orvvadász! .. . Hanem Eötvös Károlyt mindez nem hozta ki hidegvéréből. Ő tovább is vigan puskázott a „papokéból';. Igy \ beszélte el nekem ezt az öreg Ács Ká- j roly, aki valamikor levéltáros volt ott- 1 hon, a vármegyében. . . . Igy őszi idő, levélhullás, pagonyjárás idején egyéb is eszembe jut a Bakonyból. Ahol most a nagy hajmáskóri tüzértelep van, akkor juhlegelő volt. Fölötte ott koronázta a Balatonmellékét a nagy, szép erdő. Csupa cser, százados fák, melyek kiomlottak fejszecsapás nélkül. Alattuk ezerféle virág s a szamóca is ott hozta szép kékes-hamvas gyümölcsét. Ó, szépek voltak azok a szamóca-szüretek, tudom, a mai nemzedék nem éri már mását. Fehér János ur, a püspöki tiszttartó két nap előtt kiküldte a falu asszony-népét földieperszedésre. Ezek le is szedték az izlete3 gyümölcsöt s szép falevelekre elhelyezték egy-egy bokor alá. Ott találtuk mi már készen a szamóca-csemegét, sőt meg is cukrozva, egy-egy bokor alján jóféle csopaki borral töltött buteliák társaságában. De hát nem erről akarok most szólni, mikor csengő leány- ós asszonykacagástól volt hangos az erdő s az őz és szarvas-csorda iramló lépésben menekült a kökónyesi patak zsombókos partjáról. Egyszer csak négyen mentünk ki i vadászni. Én, a gyerekember, a plóbá- I nos, az ispán, meg Johán, az erdész. Ez a Johán ugy szakadt ránk a hatva- I nas zsandárvilágból. Nagy, vörös, himlő- i helyes cseh ember volt, de azután magyárrá lett. Azzá változtatta a Bakony [ lehellete s a Balatonnak néha ide is elhangzó morajlása. A reggeli nagy vadászat után lepihentünk a patak partján, a hegynek lankás oldalában. Hátunk mögött ott volt a nagy sziklafal, melyet talán történelem előtti emberek karcoltak be csodás hieroglifekkel. Johán, az erdész, hanyatt feküdt s talán hallgatta valami madár énekét, amit az csicsergett élettársának: Csiri, édes párom . . . Csiri, kis fiacskám . . . Árnyazzon be a lomb. Altasson az orkán . . . Azután maga is elszunnyadt, két nagy karját kitárva, mint valami földön fekvő kereszt. Ekkor a tanítónak valami esett az agyába. Addig keresgélt a patak partján, mig a zöld zsombékok között rátalált két vizityuk-tojásra. Ekkor ezeket föltörve, beleöntötte a Johán két nyitott tenyerébe. Miután pediglen kiszedte a jáger fiókjából az éles töltéseket, elkezdte annak az orrát vadcsa!án levelével csiklandozni. A Johán felriadt, két tojásos tenyerével odakapott az arcához és jól bemaszatolta. Harsány kacagás lett erre. A tanitó ur futott, de az erdész nem vette tréfára a dolgot. Felkapta puskáját, utána lőtt: Dirr! Durr! A tanitó tette magát, mintha eltalálták volna. Lebukott az avarra. Ekkor a többiek rákiáltottak az erdészre: — Gyilkos ! Gyilkos ! Agyonlőtte ! A sziklás hegyoldal, a fak mind visszhangozták : — Gyilkos! Gyilkos! A Johán most kapott csak észhez. Fájdalmas kiáltás hörgött ki a melléből: — Megöltem annyi neveletlen gyermeknek az apját!