Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) július-december • 53-105. szám

1908-11-05 / 89. szám

Békéscsaba, 1908. XXXV-ik évfolyam. 89-ik szám. Csütörtök, november 5. EOZLONT POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön ELŐFIZETÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. EíSfizetni bármikor lehet éunegyedcnbelűl is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkesztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel |helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér A politikai színtérről. Békéscsaba, november 4. A balkáni kérdés csak nem akar még letűnni most sem a külpolitikai élet mezejéről. Olyan, mint az őszi idő. Hol enyhe napsugár nyugtatja meg a felizgatott kedélyeket, hol villámokkal és zivatarokkal rémiti meg. Most még a hideg is hozzájárul. Messze északra, a hideg tél hazájába, Szentpétervárra helyezkedett át a súlypontja. A kis Szerbia trónörököse: György királyfi látogatásának nem remélt hatása lett. Annak idején a legkomolyabban gondolkozó politikusok sem biztak az utazás sikerében, sőt bizonyos lenéző gúnynyal beszéltek a könnyelműségéről híres fiatal herceg utazásáról. És most mindenki meglepetésére világgá röpitik a táviratok azt a hirt, hogy Szentpéterváron és általában Oroszországban a pánszláv irányzat kerekedett felül, mely magával ragadta Islovski külügyminisztert is. Annyira, hogy feladta eddigi nyugodt, óvatos álláspontját és állásának biztosítása végett együtt üvölt a farkasokkal, akik Európa békéjét felforgatással fenyegetik. • Mindezen vészes hiresztelések dacára sem tudjuk elhinni, hogy a pánszláv propaganda ebben a kérdésben diadalt arathasson. Mert minden valószínűség szerint Oroszország egyedül fog maradni legújabb Balkán-politikájával. Angolország ugyanis ismeretes a törökök iránt táplált rokonszenvről. Németország és Olaszország szövetségesei a monarchiának, tehát eo ipso támogatják külügyi politikánkat. Maradna tehát Franciaország. Franciaország azonban legutóbb is szinte tüntetőleg nyilvánitotta ki rokonszenvét Magyarország-Ausztria iránt. K francia kormányt az az őszinte kívánság hatja át, hogy a békét továbbra is fentartsa. Nos tehát, ha Franciaországnak befolyása van Oroszország politikájára, aminthogy az orosz-japán háború után támadt óriási anyagi érdekeltségénél fogva kell is, hogy legyen: akkor lehetetlenségnek tartjuk, hogy a cárok birodalma a pánszláv áramlat hullámain kalandos politikára szánja magát. Bármily harciasak tehát Szerbiában különösen most a trónörökös hívei, a józanfpolitikai belátásnak kell győznie. Belpolitikai életünkben még mindig a választási reform ügye viszi a vezető szerepet. Kíváncsian néz mindenki a Ház most következő ülésszaka elé, mely minden valószínűség szerint november 10-ikén veszi kezdetét. Holnap, pénteken este Andrássy az alkotmánypártban fog megjelenni, hogy párthívei előtt ismertesse reformtervezetét. Nagy érdeklődéssel várják mindenütt nyilatkozatait. Mert azt ugyan már mindenki tudja, hogy nagy általánosságban az uj választási rendszer a pluralitáson épül fel, de a részletek már eddig is sok vitára adtak alkalmat ugy a politikusok, mint a nagyközönség körében. Andrássy pénteki nyilatkozatai hivatva vannak tehát eloszlatni a homályt, mely a reform részleteit fedi. A szociálista pártárnyalatok és a nemzetiségek nem tehetvén mást, egyre tiltakoznak, egyre gyűléseznek. A románok kereken kijelentettek, hogy pluralitás esetén passzivitásba mennek át a nemzetközi szociáldemokratákkal egyetemben. Ez a passzivitás, bár egyáltalában nem kívánatos a politikai érdek szempontjából sem, nagyobb ártalmára tulajdonképpen nem a nemzeti ügynek lesz, hanem azoknak, akik nem tudván mérlegelni az adott helyzetet, még most is sérelmi politikát akarnak űzni, mint őseink a régi jó időkben. A sérelmi politika korszaka már lejárt, most az alkotások politikájának korszaka következik, melyet a jelenlegi kormány oly elismerésreméltó és nagyhorderejű tényekkel és intézményekkel dokumentált. Ezek a kül- és belpolitikai élet érdekesebb tünetei a legutóbbi napokban. Előítéletek. Az életben sokszor kerülünk olyan helyzetekbe, midőn az első benyomás, a külső megjelenés tetszetősége döntő fontossággal bir életünk további folyamára, jövendőnkre. Mindenki igyekszik ezen külső előnyöket ilyen alkalmakkor kidomborítani, a hátrányokat pedig tőle telhetőleg kisebbíteni. S mégis sokszor olyan jelenségekkel is kell megküzdenünk, amelyek mint gátló akadályok tornyosulnak elénk a küzdelem hevében, amely jelenségek már alapjában véve az igazságtalanság jegyében születtek s létjogosultságuk nincsen. A leginkább előforduló ilynemű jelenség, mely többnyire a társadalmi érintkezések folyama alatt mutatkozik s amely káros hatását fokozottabb mértékben érezteti, a különféle előítélet, mely sok lendületet vett életpályát vágott derékban ketté s nem egy életet tett szerencsétlenné. Minden ember bensejében találhatunk bizonyos előítéleteket, melyeket azután az önmérséklet, a műveltség zománca idővel elhomályosíthat, de teljesen ki nem vész soha. Ott lappang bensőjében holta napjáig s igen nagy önI fegyelmezettséggel kell birnia, hogy élete folyása alatt soha el ne árulja azt, hogy előítéleteket táplál egy vagy más formában, amely előítéletek igazságtalanok, létjogosultságuk nincs, tehát meg nem állhatnak. Hányszor hangzik fel ilyentájt, mikor a téli összejövetelek névsorát állítják össze, hogy X, vagy Y. nem vevető fel a lajstromba, mert az egyik, noha talpig becsületes, tisztességes ember, rendezetlen vallási viszonyokban leledzik s igy a társaságnak nincs ínyére, a másik pedig születésénél fogva (nota bene tisztességes iparos szülők gyermeke) nem „méltó", hogy együtt mumulasson, vagy unatkozzon az alakítandó összejöveteleken. S ezek csupán az általánosabb előítéletek, melyek társadalmi életünkben felburjánoznak. Akadnak móg számosan mások is, melyek nagyobb horderővel bírnak s nagyobb kellemetlenséget okoznak az illetőnek, kinek véletlenül szerencsétlensége, hogy előítéletek szerint bírálják már eleve, móg mielőtt azokra rácáfolhatna. Különösen a vidéki élet bensősógességét mételyezik meg az előítéletek, melyek azután igen sokszor súrlódásokra adnak alkalmat s a béke, együttműködés rovására esnek. A vidék társadalmi élete már alapjában is intimebb, az emberek egymást sokkal inkább ismerik, mint a metropólisok lakói. Innen van azután, hogy az egymást jobban megfigyelőknek több alkalmuk nyilik embertársaikat az előítéletek megfelelő osztályába sorozhatni. Hogy minálunk az előítéletek minő hatalmas szerepet játszanak, azt bizonyítani fölöslegesnek tartjuk, elég ha reámutatunk azokra az esetekre, melyek naponként lejátszódnak s mindenki tisztán fogja látni, hogy eme igazságtálan s embertelen tulajdonságunk a helyett, hogy erejéből veszítene, napról-uapra jobban kifejlődik, hogy gyilkos mérgóBékésmegyei Közlöny tárcája. A sző regi juhászbojtár.. . A szőregi juhászbojtár Szomorúan furulyázik. Barnapiros két orcája Néha-néha könytől ázik. A szőregi gulyás lányát Már ezután soh'se várja . .. Azt siratja a szőregi Öreg juhász kis bojtárja. A szőregi gulyás lányát A fonóba más kisérte. Azt a legényt, csikós legényt, Verje meg az Isten érte! A fonókát, a kalákát Azóta csak véle járja . . . Azt siratja a szőregi Öreg juhász kis bojtárja. Őszutóján megesküsznek A szőregi.kis templomba

1. Szegény bojtár majd belehal Az égető fájdalomba. A szőregi gulyás lánya Másnak lesz már a hű párja . . . Azt siratja a szőregi Öreg juhász kis bojtárja. Szegedi Lajos. A lájbigombok. Irta: Zöldi Márton. A nagy, idomtalan kofahajó, melyet egy kis fürge remorkőr vontatott, lassan, óvatosan közeledett a főváros felé. A fedélzet tele volt kendőkkel letakart kosarakkal s a kofák ülő csoportokban trécseltek. Ezeknek a szóleshátu, tenyeres-talpas némbereknek abnormis a beszédmodoruk. Nincs középhangjuk. Vagy halkan, suttogva, sóhajtásosan nyögdicsélnek, panaszkodnak, siránkoznak, vagy éktelenül, durván kiabálnak, veszekesznek. Innen van, hogy az idősebbek mind rekedtek. A kor, a viszontagság sok mogorva vonást halmoz fel bennük, mi láthatóan kiül szóles, csontos arcukra. Az egyik kis dunai állomásról feltűnően sápadt parasztasszony cipelődik három kosárral a hajóra. Közömbös tekintettel kuporodik le a hajó farában. Egyszerre minden tekintet reá szegződik. Harminc-negyven kofa nézi szúrósan, bizalmatlanul. Az érkezett nem vet rá ügyet.fApró, barna, mélyen ülő szeme a párás nyári levegőbe mered; mozdulatlanul ül és sápadt arcával ugy hat, mint valami gipszből faragott szfinksz. A kofák egyik nagyobb csoportjában hirtelen élénkség keletkezik. Az egyik öreg, elhízott kofa, miután tenyerével ernyőt formált a szeme elé, a csodálkozástól hápogva szólal meg: — Mária uccse! Az a . . . igen bizony ... a Sóti Ágnes ! ! — No nézze meg az ember! — hangzik körös-körül a fojtott hangú csodálkozás. Sóti Ágnes megjelenése szenzációt ébresztett a kofahajón. És méltán. Az a szikár, jelentéktelen alakú, kissé bamba arcú asszony évekkel ezelőtt egy véres drámának volt aktiv hősnője. Megölte a második urát, egy atlóta-termetü fuvarost. Egy késszurással teritette le. Az anyai szeretetnek féktelen, beteges ösztöne adta a kést a kezébe. A fuvaros nem bánt kíméletesen az asszonynak első házasságából származott fiával, az akkor nyolc éves Lajossal. Néhányszor, apró hanyagságok miatt, megverte. Egyszer az ostornyéllel is rácsapott s az érzékeny, nyávogós fiu órákig jajveszékelt miatta. Emiatt ült Sóti Ágnes. Emiatt ült hat és félesztendőt a nagy női-fegyházban. Megbánást soha nem érzett és nem mutatott. A fikszaidea makacsságával ragaszkodott ahhoz a gondolathoz, hogy azt meg kellett tennie. Mindig egyformán ismételte : — Ne bántotta volna a Lajcsit, én se nyúltam volna hozzá. Hűséges felesége ! lettem volna hótig . . . A büntetésért — bár súlyos volt — nem méltatlankodott. Csökönyös egykedvűséggel, panasztalanul robotolta le idejét a fegyházban. A felelősséget a meggyilkolt urának rossz természetére hárította. A bűnösök makacs önzésével elhitette magával, hogy nem tehetett másképp, hogy a végzet kényszerűségének hatása alatt cselekedett. És ki tudja, nem ugy van-e ? Az emberi léleknek errupcióira nincs mértékünk. Az úgynevezett pszichológia alig elégséges arra, hogy a tapogatódzás tehetetlenségét takarja. Mint mondottam, Sóti Ágnes megjelenése riadalmat okozott a kofák között. A testben és tekintélyben legvastagabb kofa, Darabos Mária, gyorsan felugrott a kis kofazsámolyról és egyenesen feléje tartott. — No Ágnes, meggyüttél. Isten hozott! Ügyetlenül, félszegen odanyújtotta hatalmas tenyerét. Aztán elhalmozta kérdésekkel: — Hát mikor szabadultál ? — A mult héten, csütörtökön. — Sokáig kínlódtál ott ? — Bizony jó ideig. Majd csaknem hét esztendeig. — Ejnye, ejnye, no de csakhogy letelt. — Hát igen, letelt. Eközben több ismerős is gyülekezett köréje, kik mind bizonyos megilletődéssel nézték és üdvözölték. Az erkölcsi felháborodásnak, a finnyáskodásnak nyoma se érzett tekintetükön, szavukon. Inkább valami sajnálkozásféle. Ugy beszéltek vele, mint aki valami súlyos, hosszú betegségből lábadt fel, s most itt van épen, egészségesen. Folytathatja a dolgát, betöltheti a hivatását, mit a betegség, a baj miatt abba kellett hagynia. De valami különbséget mégis éreztek maguk között és a gyilkos asszony között. Mégis csak más fajta az, amely olyasmit tud tenni, amire magukat nem tartották képesnek. Szinte tisztelték azt a hatalmas energiát, amelylyel az a nyüszlett asszony kést tudott fogni és ledöfni vele egy erős, morcos embert. A szánalmat, amit iránta éreztek, kritikusan alkalmazták. Ellátták mindenféle jó tanácscsal. Darabos Mária kioktatta az ujabb fogásokra. — Mert hát, fiam, — mondotta — nem ugy van már mint annak előtte. Nagyon meg kell nézni a portékát, kiváltképpen a nyári gyümölcsöt. Hibásat ne vegyél, ha még olyan olcsón kínálják. Ugy járhatsz vele, mint én a ringlótával jártam. Mind a Dunába dobták. Nézhettem utána, koppant a szemem. Szikra híjjá, hogy büntetést nem kaptam. Néhány hét mulya vége lett a csodálkozásnak is. Sóti Ágnesben nem láttak mást, mint velük egyenlő rangú gyümölcsös kofát. Néha a tolongásban, mint az szokás rá is rivaltak s a gyilkos asszony c*. . otyan közönségesen nyelveskedett, mint a többi. De aztán, őszfelé, megint akadt szólni, csodálkozni való. A kofa táján sürün megjelent Sóti Ágnesnek sógora, meggyilkott urának testvéröcscse, Víg Sándor, ki szőlőt szállított a fővárosba kosarakban. Ez a szeplösarcu férfikofa nemré-