Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) július-december • 53-105. szám

1908-11-01 / 88. szám

Békéscsaba, 1908. T XXXV-ik évfolyam. 88-ik szám. Vasárnap, november 1. POLITIKAI LAP eiefon-szám: 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön ELŐFIZETÉSI Din : Egész évre 12 kor. Félévre & kor. Negyedévre 3 kor. EiSfizetni bármikor lehet éunegyedcnbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkesztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIH2L3XKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel |helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér A nemzet érdekei ellen. Békéscsaba, október 31. A szociálista mozgalmakat mindenütt e kerek világon a munkásoknak a tőke elleni harcának ismerik. Alapja a nemzetközi szocializmusnak éppen a munkások hatalmi és gazdasági erejének feltétlen biztosítása a tőke ellen. Nem lehet elvitatni, hogy a menynyiben a szocializmus a munkások kulturális, gazdasági előhaladását fejleszteni, a vagyontalan proletárságnak anyagi jólétét fokozni célozza, amenynyiben a munkásnépet a tőkések, a munkaadók visszaélései ellen megóvni akarja: céljaik és törekvéseik találkoznak mmden nemes érzésű egyén érzetével. És ha a proletárok ily irányú érdekeinek védelme és megóvása szempontjából szervezeteket alkotnak, erejüket egyesitik : mozgalmuk jogosságát kétségbe vonni nem lehet. Ezeknek a céloknak megvalósítása azonban a nemzeti állam alakulatában és a demokratikus alapokra fektetett társadalomban elérhető. Ámde a nemzetközi szocializmus apostolai hadat üzennek nemcsak az állami alakulat jelenlegi szervezetének, de gyökerestől felforgatni törekszenek az egész társadalmi rendszert. Elveik, tanaik teljesen és kizárólag az anyag-elvüség talajából burjánoznak és kiölnek, kipusztítanak szivéből minden idealizmust. A harcot a többi társadalmi osztálylyal szemben nem a szeretetnek és az igazságnak előbb-utóbb feltétlenül győző fegyverével vívják, de gyűlöletet hirdetnek minden és mindenki ellen, aki az ő érdekszférájukba nem tartozik. Nem az evolúciónak törvényes rendje szerint működnek céljaik megvalósítására, mely a társadalmi osztályok és az egyének közötti aránytalanságot fokozatosan kisebbítve, a társadalom minden polgárának javát célozza és biztosítja, hanem a haza, család és vallás legnemesebb eszméin felépült emberi közjavak teljes kiirtására törnek. Rombolni iparkodnak anélkül, hogy tudnák, hogyan és mit fognának helyébe építeni. De ujabb időben külföldön mintha bizonyos irányváltozás, javulás állott volna be a szocialisták működésében. Mintha átérteni és átérezni kezdenék egyes vezérférfiak, hogy téves utakon járnak. Nem helyezkednek már mereven szembe mindennel, ami van és ami jónak bizonyult és általános emberi érdekeket szolgál, de keresik az okos, józan fejlődésnek útjait. Nem céltalanul a sötétbe ugorni, de biztosabb alapokon előrehaladni törekszenek. Sajnos, ezeknek a jelenségeknek tüneteit nem ismerhetjük fel a mi szocialistáink munkájában. A magyarországi nemzetközi szocializmus kezdettől fogva szembe helyezkedett minden magyar nemzeti érdekkel. Azokban a nagy küzdelmekben, amelyeket a nemzet nagy céljaink megvalósításáért folytatott, szocialista vezéreink nem mellettünk, hanem egyenesen ellenünk foglaltak állást. Az állami szervezet tökéletesbitése iránti küzdelmünk a gonosz indulatu vezéreik által félrevezetett munkástömegekben fegyvertársat nem lelt. A midőn a nép javát, a közszabadságok biztosítását hirdetik, valóságban azok ellen folytatnak harcot, midőn alkotmányunk védelmére nem siettek. Az egész politikai magyar nemzet egységes érdekeit előmozdító törekvésekkel szemben nemcsak közömbösség, de egyenesen internacionális ellenséges irányzat jellemzi törekvéseiket. Társadalmi és. politikai munkájuk és harcuk szembehelyezkedik minden oly irányzattal, mely magyar nemzeti érdeket szolgál, s igy nem szabad csodálkozniok azon, ha a józanabb munkásság elfordul tőlük és a kormány erős kézzel a szakszervezetek feloszlatásához nyul. Gyula város anyagi ügyeinek Fenn az ernyő, nincsen kas. Kevesebb hivatalnokot, jobb fizetést. Gyula város köztudomás szerint már régóta nagy anyagi zavarokkal küzd. Azok közé a magyar városok közé tartozik, amelyek versenyeznek egymással a pótadó nagyságáért. Jelenleg G.vula pótadója 109 százalók. A város vezetői, a képviselőtestület hiába igyekszik valamiképpen rendes kerékvágásba terelni az ügyeket, nem sikerül sehogy sem. A vagyon kevés. És azt is, ami van, a régi vezetőség olyan beruházásokba fektette, amelyek úgyszólván semmit sem jövedelmeznek, sőt gyakran terhek a város nyakán. Gyula város ambiciózus polgármestere ezen az állapoton mindenképpen j segíteni akarván, feliratban kérte meg a belügyminisztert, hogy küldjön kormánybiztost a város anyagi ügyeinek rendbe hozatalára. A

á belügyminiszter a vármegyei törvényhatóságot bizta meg az intézkedések megtételével. Ekkor Ambrus alispán felhívta T h u r y Mihály számvevőségi főnököt, hogy áttanulmányozván Gyula város vagyoni viszonyait, tegyen javaslatot a helyzet rendezésére vonatkozólag. Thury csaknem féléven keresztül volt belemerülve e fáradtságos munkába és hatalmas terjedelmű javaslatát most terjesztette be az alispánhoz. E javaslat szerint Gyula helyzetén következőképpen lehetne segíteni: 1. A városnak van egy 461.000 korona értékű regále-kötvénye, amely 432.000 koronáért egyik takarékpénztárnál el van zálogosítva. Ez elzálogosított kötvényt vegye vissza a város, illetve fizesse ki a zálogértéket és adja el a kötvényt teljes áron. Ez eljárással mindjárt több mint 25.000 koronához juthat. 2. Vegye át az államtól a fogyasztása adókat és ezeknek keretében vessen ki fogyasztási adót a szódavízre is, amely tulajdonképpen épp oly élvezeti cikk, mint a bor, vagy a sör. 3. Alakítson községi takarékpénztárai. 4. A vásári vámokat vegye ki saját kezelése alól és adja el árverés utján. 5. Rendkívül szerencsétlen üzletkötés volt a javaslat szerint a Benedekféle földek vétele. Tulajdonképpen ezt nyögi most is a város, mert egymillió koronánál is többet fektetett bele és alig jövedelmez valamit. Legjobb volna ezeket a földeket eladni s azt a nagy összeget szerencsésebb vállalkozásba fektetni. Ez által is mintegy 30.000 korona évi bevételhez jutna a város. 6. Alkosson uj pénzkezelési szabályrendeletet. Thury javaslatát Ambrus alispán nagyon tanulságos leirat kíséretében küldte meg Gyula város polgármesterének azzal, hogy tanulmányozás céljából bizottságnak adja ki. A leirat szerint Gyula szabályrendeletét okvetlen át kell alakítani, mert annál egy törvényhatósági város szabályrendelete van mintául véve, már pedig azéhoz hasonló ós megfelelő jövedelmi forrása Gyulának egyáltalában nincs. A tisztviselői személyzet például oly nagy, mint akármelyik nagy és gazdag városnál. Igy történhetik meg aztán, hogy majdnem mindenki olyat végez, amihez nem ért. A jegyzők érdemleges dolgok helyett lényegtelen ügyekkel foglalkoznak; a nagy szakképzettséget igénylő ügyeket, mint pl. a hagyaték- és iskolaügy, pénz- és vagyonkezelés, — egyszerű emberek végzik. A városi tanácsosoknak is csak cimük van meg, megfelelő ügykör nélkül. Ha Gyula városi tanácsosokat akar, kösse szakképzettséghez, állítsa kellőképpen beosztott ós körvonalazott ügyek élére és adjon nekik megfelelő fizetést. Gyula vegye berendezkedésében mintául inkább a nagyközségek, mint Békésmegyei Közlöny tárcája. Temetem a múltat. Csak a nevetésem, — csak a két szememnek Ragyogását látták, Pedig mind a lelkem hangos zokogását, Jajszavát kívánták ! Szívem ve'rcsöppjeit nem számolta senki . . . Jobb is azt feledni, Hány hullott azóta ! Temetem a múltat üvegkoporsóba, Ezüstkoporsóba, aranykoporsóba. . . Üvegkoporsója kristályfödelén át A múlt kikacag rám. . . Sok keserű, könnyem, amit érte sírtam, Hiába tagadnám ! Azt a tenger könnyet, ha most visszakérném; Alhatna-e békén Könnyeim adósa ? . . . Temetem a múltat üvegkoporsóba, Ezüstkoporsó ba, aranykoporsóba. Mennyi imádságom suhant fel az égbe Fehér galambszárnyon, Hogy a mennynek, földnek minden üdvössége Csak ö reá szálljon ! Magamnak nem kértem én az Úr kegyelmét, Csak az ő szerelmét, Isten a tudója ! . . . Temetem a múltat üvegkoporsóba, Ezüstkoporsóba, aranykoporsóba. Valahányszor engem forró esküvéssel Ölelt a szívére: Szelíden borúit ránk enyhe tavaszesték Ezüst csillagfénye . .. Kísérteni hozzá hogyha visszajárna Csillagok sugára : De szomorú volna ! Temetem a múltat üvegkoporsóba, Ezüstkoporsóba, aranykoporsóba . . . De a könnyemet se, de a csókomat se Tagadom le tőle! Ezret hogyha adtam, ezernyit kaptam, , Bőven volt belőle .. . Ó, vissza ne hulljon egyszer a szívére, Vérig marva, égve A sok hazug csókja ! .. . Temetem a múltat üvegkoporsóba, Ezüstkoporsóba, aranykoporsóba ... Nil. Csöndes tragédiák. — Irta : Mányinó-Prigl Olga. — - A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — II. A nagyobbik házból a piros muskátlikat is átvitték s berakták a csöpp ablakba, az egyetlenegybe, aminek a tenyérnyi táblácskáin, különösen alkonyattájt, fátyolos szemmel tekintgetett kifelé a kis árva asszony. Mondhatnám igy: özvegy, de ő árvábbnak vallotta magát az árvánál . . . Vékony kis testével, naiv, gyermekes arcával csakugyan azt gondolhatta volna az, aki nem ösmerte, hogy testvére annak a két apró, szüntelen síró-rívó kis leánynak, aki kétfelől a szoknyájába kapaszkodott. Legtöbbször azonban sírtak ők mindhárman. Az asszony is hangosan sírt, mint a gyerekek szoktak. A csöpp ablakon nem hallatszott ki ugy se, vagy legalább az emberek ugy tettik magukat, mintha nem hallották volna. Sietős az utja mindenkinek, igy legföltebb a piros muskátlik remegtek egy kissé s hogy leszállott az este, mind lejebb, lejebb, azonképp sötétebb lett a színük. Utoljára feketék lettek, mint a kialudt mécsvilág, mintha csak együtt akartak volna gyászolni az árva asszonynyal. Nem is olyan régen nagy, erős ágakat hajtottak azok odaát túlnan a nagy házban, ahol azóta egy kövér, vörös asszony könyököl ki az ablakon, az uj tanitó felesége. Az tépi a rózsákat a kertben, amiket a másiknak az ura ojtogatott. Oh, hányszor lepi meg a kísértés emezt: hacsak egyet szakajthatna belőlük! Hisz nagyobb jussa van hozzá... A nagyobbik leány a kezén, a kicsi a karján, ugy lopja el magát arrafelé, mikor már csendesedik az utca s ki-ki behúzódik a tűzhelyéhez. Benéz a kerítésen, ismerős neki minden szöglet, minden bokoralj. A tavaszszal itt a palánk tövében zöldéit két nagy ágy salátája, a csonka törzsük azon mód fehérlik, mintha csak tegnap vágtak volna le. Amott a dúcos galambház, az ura faragása, de már a galambok sem ismerik meg. Egy szép örvös a múltkor a kis udvarukra röppent, tudta, hogy abból a fajtából való. Hívogatta, csalogatta, nagynehezen el is jött a konyha-ajtóig, de aztán hangos rebbenóssel elszállt.. . A galambok alusznak azóta, körülkörül is egyre-másra hunyják le szemüket az imént még világos ablakok. Az asszony megborzad: és ők itt kint az utcán . . . — Gyerünk! — mondja a nagyobbiknak és szorosabban fogja a kezét. A kicsi elaludt a karján. Az éjszaka egyre sötétebb lett, a csillagokra is felhő borult. De a muskátlis kis ablakból reggelig világított a mécs. A csöppek aludtak, csak az aszszony virrasztott. Nyitott szemmel, mereven bámult bele az aprócska lángba. Ugy érezte, megzsibbadt minden idege ós csak várt, várt. .. Azért várt, hogy egy jól ismert, gondos kéz végigsimítsa fáradt szemét s egy szeretetből korholó hang szóljon reá: — Menj már te is aludni, édes . . . III. — Erzsi kisasszonynak megint rossz kedve van, — tűnődött magában az öreg bejáróné, amint este fölteritette a hófehér abroszt ós rá az egyetlenegy teritéket. Fölrakta az asztalra a zsemlyét, a néhány szelet sonkát is és mig tett, vett, odapislogott a leányra félig részvétből, de jórészt kíváncsiságból, hogy vájjon mi baja lehet? Szólani nem mert, csak köszönt. Mára elvégezte a dolgát s várják otthon a kis unokái. A leány hallotta, mint csattant utána a kapu-ajtó. Éppen idején. Görcsös, hangos zokogásra fakadt, olyanforma hangon, mintha valaki kacagna, de ugy, hogy a szive majd megszakadt belé. A hogy csillapult kissé, ö maga is megijedt : — Istenem, mi volt ez ? Nem ismert magára. Az alkalmazkodó, mindenhez jó arcot mutató, higgadt leányra, akinek már a lelkébe préselték kicsi, apró kora óta, hogy az élet a szenvedések láncolata, hogy a keresztből nekik, a szegényen, árván elmaradottaknak még nagyobb kereszt jutott, mint másnak, hogy még szerencsésnek mondhatja magát, hisz tizennyolc éves korában már önállóságra juthatott, kinőtt a magakoru leányok közül, akik egész nap csak azzal törődtek, hogyan fésülködjenek, hogyan szépítsék magukat. Erősen hitte, hogy a nő nem éppen arra született, hogy majdan cifra szolgája legyen valakinek s hogy egyedüli