Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) július-december • 53-105. szám
1908-09-06 / 72. szám
Békéscsaba, 1908. / XXXV-ik évfolyam. 72-ik szám. Vasárnap, szeptember 6. POLITIKAI LAP elefon-szám: 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön EltOFIZETÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lebet cv.iegvedcnbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr, LÁNG FRIGYES Laptulajdonos : SZIHELS2KY JÓZSEF Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel ihelyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér A vasárnapi munkaszünet és Békésvármegye. Békéscsaba, szeptember 5. Hazánk kereskedőit és iparosait jelenleg különösen két törvényjavaslat érdekli: az ipartörvény és az ipari munkának vasár- és ünnepnapi szüneteléséről szóló törvénytervezete. A két javaslat között szoros az összefüggés. Mindkettő a munkaidő szabályozására irányul és abból az elvből indul ki, hogy az ember által végezhető munka mennyiségét biologiai törvények szabályozzák, mert az ezt meghaladó munka egyrészt a munkaforrást veszélyezteti, másrészt a munka értékét csökkenti. Az ipartörvény tervezetének a munkaidőről szóló fejezete külön intézkedik a gyermekek, a fiatal munkások és nők, külön a felnőtt munkások munkaidejéről és végül a magántisztviselők és kereskedelmi alkalmazottak munkaidejéről rendelkezik, mit még az üzleti záróra szabályozásával egészit ki. Természetes, hogy a vasárnapi munkaszünetről rendelkező javaslat, mint az előbbinek kiegészítője, szorosan alkalmazkodik annak intézkedéseihez. „A modern szociálpolitika elsőrendű feladatának ismeri, hogy a munkát, mint termelési tényezőt, a legmesszebbmenő oltalomban része sitse és e végből súlyt helyez arra, hogy a munkát végzőknek bizonyos munkaidő után rendszeresen visszatérő szünetelés legyen biztosítva, mely egyik legszebb és legfontosabb alkotása az újkor humanisztikus szellemének és fejlődöttebb gazdasági életének." Ezekkel a szavakkal vezeti be a kodifikátor a javaslat indokolását. Arra utal, hogy régebben a vallási tanok eléggé biztosították ezt a célt, de ma, a gyári ipar és a megélhetésért folytatott nagy verseny annyira növelte az ipari munka igénybe vételét, hogy ez a munkaerő túlzott kihasználására és degenerálására vezetett, ami a közegészségi és közművelődési érdekek helyrehozhatatlan sérelmével jár. Csakhogy a javaslat figyelmen kivül hagyja, hogy a vasárnapi munkaszünet egymagában a kulturális érdekeket egyáltalában nem mozdítja elő. Áll ez különösen Békésmegyére nézve, hol még eddig nem történt gondoskodás oly intézményekről, melyek mellet a munkaszünet a nép erkölcsi színvonalának emelésével járna. Hisz maga a javaslat konstatálja, hogy a vasárnapi korcsmázás folytán az iszákossági hajlam a szegényebb néposztálynál rohamosan terjed és satnyulását, anyagi és erkölcsi sülyedését idézi elő. A tervezet azzal vél a bajon segíthetni, hogy az italméréseknek munkaszüneti napokon csak reggel hat órától délelőtt tiz óráig való nyitva tartását engedi meg. És azt hiszi a törvényhozó, hogy ez remed.um? Quelle idée! Érdekes és szintén különösen Békésmegyét, illetve az Alföldet közelről érintő rendelkezést foglal magában a javaslat 11. §-a, mely szerint vasárnap az ipari és kereskedelmi árusítás vidéken reggel hat órától déli tizenkét óráig végezhető. Ez intézkedés moli| vumául az szolgál, hogy a vidéki üzleti forgalom igen jelentékeny része vasárnap bonyolódik le. A köznapokon mezei munkával elfoglalt vidéki kisgazdák és gazdasági munkások, mint a fogyasztóközönség zöme, rá van utalva a vasárnapi bevásárlásra, mert köznapokon a forgalmi gócpontoktól távol végzik munkájukat és a bevásárlás a munka abbahagyását tenné I szükségessé. Másrészt ez a távolság I lehetetlenné teszi, hogy a nép délelőtt tiz óráig érkezzék a bevásárlás helyére és ez, de a vidéki vevőközönség életrendje és szokásai is, lehetetlenné teszik a tizórai záróra fentarthatását. A javaslat ezért a munkatöbbletért köznapon adandó pihenővel és pénzszolgáltatással kivánja kárpótolni az alkalmazottakat és ez képezi szerinte az uj javaslat közvetlen indokát. Sovány indokolás ez. Hacsak ez volt a közvetlen motivum, sokkal helyesebb lett volna, ha a kormány e kérdést, az 1891 : XIII. t.-c. alapján, rendeletileg szabályozza, vagy végső esetben egyszakaszos novelláris módosítást terjeszt a törvényhozás elé. A törvény megváltoztatása ugyanis óriási nehézségbe ütközik, mig a rendelet utján való módosítás könnyebb, gyorsabb és inkább számolhat a Iolyton változó viszonyokkal. Az alkalmazottaknak hétköznapi szünnapokkal való kárpótlása egyébként oly abszurdum, hogy azt ugy a munkaadók, mint az alkalmazottak merőben kivihetetlennek tartják. A javaslat egyéb sarkalatos hibáinak száma légió. Hogy csak egyet említsünk, a karácsonyt megelőző vasárnapon a munkaszünet felfüggesztését azzal indokolja, hogy a közönség a legutolsó pillanatban végzi a karácsonyi bevásárlást, ellenben az újév előtti vasárnapra ez nem alkal-« mazható, mert ha a közönség tudni fogja, hogy akkor az üzlet zárva van, feltehető, hogy bevásárlásait a rendelkezésére álló időben fogja végezni. Vagy helyes ez az érvelés és ez esetben alkalmazható a karácsonyt megelőző vasárnapra is, vagy, ami nyilvánvaló, téves és akkor az újévet megelőző vasárnap munkaszünete ugyan olyan indokolással függeszthető fel, mint karácsonykor. A munkaszünet kivételes esetekben való felfüggesztésének jogát nem kellene átruházni a rendőrhatóságokra. Nem is szólva arról, hogy egyéb közigazgatási teendőjük idejüket amúgy is teljesen absorbeálják, a számbajöhető tényezők mérlegelésére, képesítésénél és a hatáskörébe utalt teendők természeténél fogva, az iparfelügyelő a legilletékesebb. Igen üdvös gondolat, hogy a kormány a törvény tervezetét az érdekelt egyesületeknek bírálat és véleményezés végett megküldte. Hisszük és reméljük, hogy az ellentétes érdekű pártok meg fogják találni az expedienst, mely ugy a munkaadók mint az alkalmazottak kívánalmait lehetőleg kielégíti. A kormányra és a parlamentre viszont az a feladat hárul, hogy a tervezet hiányait ez óhajok figyelembevételével orvosolja. Dr. H. H Mezőgazdaságunk fejlesztése. Magyarország lakosságának túlnyomó része mezőgazdasággal foglalkozik és különösen a nagy magyar Alföldön a népességnek csak elenyésző csekély százaléka keresi meg mindennapi kenyerét mással, mint földmiveléssel. Népünknek annyira vérében van a földmiveléshez való ragaszkodás, hogy az ipari munkára csupán a legnagyobb kényszerűség tudja rávinni, s akkor is a legelső kínálkozó alkalom visszatéríti a nohéz s aránylag kevésbbé jövedelmező földmives munkához, ősfoglalkozásunk egyetlen életképes ágához. Ennek tulajdonitható az alföldi nép rendkívüli földéhsége, mely tekintet nélkül az űzött foglalkozásra, a lakosság mini den rétegében egyaránt tapasztálható. | Az iparfejlesztés egyik legnehezebben legyőzhető akadályát is ez a mezőgazdaság iránt táplált különös előszeretet képezi. De bármennyire elterjedt és bármennyire közkedvelt foglalkozásunk a földmivelés, be kell látnunk, hogy annak jövedelmezősége elsősorban és legfőképpen akaratunkon kivül álló körülményektől, az időjárás előre nem látBékesmegyei Közlöny tarcaia. Máskor . . . Máskor, hogy örültem, Ha útra kelhettem, Amikor még otthon Senkit se szerettem. Mint a kalitkából Madár, ha kiröppen, Ugy éreztem magam Azelőtt, ha jöttem. Mikor még idegen Volt nekem a város, Nem ismerve téged, Te édes, te bájos ! Most meg, hogy eljöttem, Gyászt hozok magammal, Szemem tele könynyel, Szivem bús dalokkal . . . Vórtesy Gyula. Egy asszony, - A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — írta: Benda Jenö. Leszállt az este ós ott ültünk a nyárilak verandáján. Az asszony lángszinü pongyolában, a férje és én. A lámpa fénye a nyári éjszaka nagy, fekete sötétségéből" világos sugaras kört hasított ki körülöttünk s összeölelt bennünket. — Rég voltál nálunk! — szólt a férfi. — Miért kerülsz bennünket ? Hát mond, nem kellemes itt? — De nagyon kellemes! Hanem a sok dolog ... Tudod, mulaszthatatlan kötelességek... Az asszony vörös pongyoláján elömlött a lámpa fénye. Olyan volt igy ez a nő, mintha valóságos lángfolyamba öltözött volna, mintha magától a bársonyos, melegvérű testéből csapott volna ki a láng. Most közelebb húzódott hozzám, szinte megégetett a tagjaink érintkezéséből kicsapódó forróság. Arcomba verődött a testéből, a ruhájából kiáramló erős illat s ő is ezt modta: — Rossz ember! Egészen elfelejtkezett rólunk! Vékony, fehér ujju kacsójával megfenyegetett. S akkor a lámpa fényében megcsillant ujján egy karikagyűrű. A másik ember karikagyűrűje. Szerettem volna megmondani, hogy kerültem őket. Hogy féltem mind a kettőjüktől. Az asszonytól, akinek hazugság az egész élete. Ujján hordja en nek a másik embernek a karikagyűrűjét ós mégis ... mégis ...üsa férfitől is féltem. Igen, tőle is, sőt különösen tőle, a komoly, derék embertől, aki barátom volt és bízott bennem Kis szünet következett. A férj székében hátradőlve szivta szivarját. A füst egyenletes, bő felhőkben terjengett körülötte. A békességes, tiszta lelkületű emberek szivaroznak igy. Azután ezt mondta: — Persze, a kötelesség! Tul sokat dolgozol... Nem kiméled magad ! A becsületes, jó fiu mindig az igazak utján járt. S az igazak módjára most sem keresett szavaim között rejtett értelmet. Tekintetünk találkozott. Es én elfordítottam a szememet. De ezután hirtelen támadó dac megacélozta az akaratomat. S erős ellenséges indulattal visszanéztem. Mert ha ugy vesszük, még is ellenségem nekem ez az ember. Övé az asszony! Egy arany karika árán ő béklyózta a hazugsághoz ezt a lelket, melyről letörülte az őszinte odaadás és nyiltszivüsóg hímporát. Abból születik minden kín, minden hazugság, minden szenvedés, hogy magához kötötte ós durva bilincscsel magánál tartja ezt az assonyt, aki az enyém. Az enyém, hiszen engem szeret, ón vagyok az ő egyetlen, titkos, igazi ura ... Ezt sokszor mondta ... Mondta ... Miért legyen ez igaz, csak azért, mert mondta? Az asszonyra néztem. Az mosolygó elfog ilatlansággal töltötte ki a teát. Előbb nekem öntötte tele a csészémet a párolgó meleg itallal, azután az uráét; majd a cukros-doboz után nyúlt. Hamiskás mosolylyal, aminek csak ón tudtam a jelentőségét, kérdezte: — Édesen szereti? — Édesen ! -- Egy cukor hány csók? Elvörösödtem. Mily vakmerő ez az asszony! Otthon, amikor az én legénylakásomban szervíroz teát, akkor szokott lefolyni köztünk ez a párbeszéd. S akkor sok-sok csókkal kell megfizetnem minden egyes cukrot. S most itt. .. Az ő otthonában ... Amikor az ura is hallja... Ez a becsületes fiu csak mosolygott, mintha egy jó tréfát hallana. Erre felháborodtam. Oh, milyen ostoba ez az ember! Itt szövődik körülötte nap-nap után a hazugság és nem veszi észre! Nem is sejt belőle semmit sem. Évek óta ól együtt egy asszonnyal s nem jut eszébe, hogy kutassa, milyen annak az asszonynak a lelke s van-e lelke egyáltalán ? Vágy szált meg. hogy kinyissam a szemét. Hogy odakiáltsam neki: — Ember, ébredj! Rossz asszony a te asszonyod ! Nincsen hűséggel hozzád. Rúlul megcsal! S velem csaj meg, a te legjobb barátoddal! Mert hazug ez a nő és bizonyos, hogy engem is megcsal valakivel. Verd meg! Üsd és büntesd, jogod van hozzá. Érdemetlen a te csókodra, hízelgő szavadra ! Üsd ós irtsd ki belőle a hazugságot! Már nyilt az ajkam, hogy ezeket mondjam. És örömem telt volna abban, ha látom, hogy ostoba bizalma mint válik haraggá, kétségbeesett fájdalommá. Az asszony éppen akkor tette a cukrot a férfi teájába : . — Köszönöm, anyuskám! — mondotta ez és megcsókolta a nő kezét. Kis fius hálával, elégedett, ragaszkodó bizalommal És látván ezt, ajkamra fagyott a szó. Szégyen, csodálat, meghatott ámulat töltötte el a szivemet s nagy irigység fogott el, nézvén ezt a derűs lelkű, nagy gyereket, akit nem gyötörnek észvesztő problémák s mosolygó gyanutlansággal megy előre olyan uton, amelyiken minden lépésnél hajszálon függő tőrök merednek az ö bohó nagy szive fölé. A divat. Még fürdőznek, nyaralnak ós utazgatnak divathölgyeink ; de azok, akik a divat megteremtői, — ha zárt ajtók mögött is — már javában fáradoznak az uj alkotásokon, melyeknek az ősszel kell feltűnést kelteniök. Szerencse, hogy ezek az ajtók nincsenek mindenki előtt egyformán elzárva s hogy mégis van néhány