Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) július-december • 53-105. szám

1908-08-27 / 69. szám

2 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1908 aug. 13 Egy volt főispánunk halála. Reiszig Ede f Megyénkben, az agrár-szociálizmus első kitörésekor, 1891 május havában, a megboldogult Terényi Lajos volt a főispán s minden bizantinizmus nélkül lehet mondani, hogy megyénk szeretett főispánja volt. Szeretetreméltó modora, tudása, férfias jelleme, mint a megye szülöttének, hosszú közigazgatási hivataloskodása biztosították részére a szeretetet. Alig egy évi főispánoskodása után a Népbanki krach, a májusi véres zendülés jogcímet adtak az akkori miniszterelnöknek, S z a p á r y Gyula grófnak, hogy a képviselőház ülésén megyénkről, mint az ország legkorrumpáltabb megyéjéről nyilatkozzék. Még nagyobb konsternációt keltett, midőn köztudomásúvá vált, hogy a miniszterelnök Terényi Lajos főispán lemondását óhajként emiitette s mikor ez megtörtént, szegény jó öreg Jancsov i t s Pál alispán elszorult szivvel utazott sürgöny-hivásra Budapsstre, hogy az uj kormánybiztos-főispán, Reiszig Ede, volt vasmegyei alispántól az installációra vonatkozólag az utasításokat átvegye. Alig rövid öt napra, hogy Terényletette a főispáni méltóságot, a hivatalos köröknek már az ismeretlen ós hozzá német kormánybiztos-főispánért kellett lelkesedni, mert a megye közönsége csak ámult a gyors kinevezésen ós a szigorú s teljhatalmú kormánybiztos kiküldetésén. Ugyanis a szűkebb pátriában nem látták oly feketének az ördögöt, mint Budapesten. Megérkezett Reiszig Ede vármegyénkbe • az alispán, K o 1 o z s v á r y miniszteri fogalmazó s nagyobb vasmegyei küldöttséggel. Mezőtúrtól kezdve üdvözölték őt is a járások főszolgabirái. Azonban kinos volt ez mind a két félre. Az egyikre azért, mert ismeretlen uj csillagot kellett dicsérnie s „Isten hozott !"-tal fogadnia ; padig legjobban azt szerette volna mondani : „Kivül tágasabb !" Az uj főispánra azért, mert ugy informálták a belügyminisztériumban : „Vigyázz, kevés a nem korrumpált ember!" Arőttszakállu, monoklis uj főispán különben sem volt szimpátikus megjelenésű. Megérkezése után másnap reggel volt az installáló-közgyülés, minden külső ceremónia nélkül. Még az sem volt biztos, hogy az uj főispánt fogja-e valaki az eskü letétele után a székében fölemelni. De ez mégis megtörtént. Néma csendben hallgatták meg az olvasott beszédet. A belügyminiszter leiratát a törvényhatósághoz, hogy Reiszig kormánybiztos is, már hosszabb vita követte. Beliczey István, Beliczey Rezső, L a d i c s György, K e 11 e r Imre, H a v i á r Dániel szólaltak fel ós vitatták a kormánybiztos szükségtelen voltát. Csak midőn Reiszig felszólalt, hogy ő a teljhatalmat csak abban az esetben fogja érvényesíteni, ha arra. szükség lesz, ült el a vihar. Déli két órakor pedig már a szükebbkörü bankettre is volt közönség. Reiszig Ede sem volt két évnél to vább vármegyénk főispánja. A szimpátiát személye iránt ez idő alatt sem tudta megnyerni. A megyei főurakét sem, bár ezt nagyon kereste. A közigazgatáson annyit javított, hogy megalkotta az árvák ügyviteli szabályrendeletét, szervezett árvaügyi nyilvántartói állást. Az árvaügygyei, a közegészséggel oly sokat foglalkozott, hogy Nagy Károly árvaszéki elnök, Chrisztó Miklós ülnök nyugalomba kívánkozott, úgyszintén Kovács István főorvos. A főszolgabirák közül pedig Jancsov i c s Pál békési főszolgabíró. A szocializmust Reiszig sem tudta gyógyítani. Tőlünk kereskedelmi, később belügyi államtitkárul neveztetett ki Reiszig, majd Vasvármegye főispánja lett. Mult szombaton aztán szombathelyi távirat jelentette, hogy R e i s z i g Ede 67 éves korában maghalt Gi'ácban. Az elhunyt 1904 április havában lemondott Vasvármegye főispíni állásáról és viszszavonult a magánéletbe. Reiszig tagja volt az Adria hajótársaságnak ós a déli vasútnak. Özvegye S z e g e d y Entsch Irma bárónő, egy leánya és három fia gyászolja. Reiszig a vasvármegyei 'alkotmánypárt oszlopos tagja volt. Jóságával ós törvénytiszteletével nagy népszerűségre tett szert. Holttestét Szombathelyre vitték s ott a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. Békésvármegye törvényhatósága elhalálozásáról hivatalos értesítést nem nyert, igy az alispán csak a gyászlohogót tüzelte ki a vármegye székházára. A legközelebbi megyegyülés jegyzőkönyvi részvéttel keresi fel majd az özvegyet ós családját. . Még egyszer az elszakadás kérdése. Két nyilatkozat. Alaptalan vádaskodás a csabai egyház ellen. Még mindig élénken foglalkoztatja a közvéleményt az a határozat, melylyel az aradi egyház az Arad-békési egyházmegyétől való elszakadását ós a Csanád csongrádi egyházmegyéhez való csatlakozását mondja ki. Azon közgyűléssel kapcsolatosan amely e határozatot hozta, különféle verziók keringtek. És e verziók legtöbbje igaztalan váddal illették a csabai ág. ev, egyházat. Pánszlávizmust emlegették ezek a verziók s nyíltan hirdették azt, hogy ebben az egyházban minden hazafias törekvést elfojtanak s megbénítják a magyarosítást és a nemzeti állameszmét szolgáló törekvéseket. Hogy ezekben a híresztelésekben mennyi az igaz, azt minden olyan ember tudja, aki nem felejti azt, hogy csak a közelmúltban hoztak ebben az egyházban határozatot az erzsébethelyi magyar istentiszteletek tartása tárgyában. E folyton megujuló vádak arra késztetik most az egyház vezetőit, hogy lapunk utján a következő nyilatkozatot tegyék közzé : „Az aradi ág. hitv. ev. egyháznak az aradbókési egyházmegyétől való elszakadási mozgalma alkalmával, a békéscsabai ág. h. ev. egyház hazafias érzületére, lelkész- és ^tanítói karára, egyházi képviselőtestületére vonatkozólag oly kalandos és teljesen légből kapott hirek láttak napvilágot a sajtóban, melyek minden alapot nélkülöznek s melyeket merő, rosszakaratú, aljas rágalmaknak jelentünk ki addig is, mig a bünfenyitő uton a szóval ós írásban rágalmazók ellen föllépünk. Békéscsabán, 1908, aug. 25. Abékéscsabaiág. h. ev egyh.elnöksége: Griecs F. György, Szeberényi Lajos Zs., gond. h. felügyelő. igazgató-lelkész. Nem okozott kisebb feltűnést Ábrái Lajos nyilatkozata sem, melylyel megcáfolta az aradi lapoknak az ő felszólalására vonatkozó állításait. Lapunk legutóbbi számában ugyanis megírtuk, hogy az aradi luteránus egyház elszakadásáról szóló közleményt, helyesebben az elszakadást kimondó egyházközségi közgyűlésről szóló tudósítást az „Aradi Közlöny "-bői vettük át. Ebben a tudósításban olvasható volt, hogy Ábrái Lajos, aradi felső kereskedelmi iskolai igazgató kemény szavakkal itólte el a békéscsabai egyházi ós tanügyi viszonyosat. Ábrái nyilatkozott lapunkban és kijelentette, hogy nem mondotta azokat, amiket az „Aradi .Közlöny" neki tulajdonit. Ezzel szemben az „Aradi Közlöny" szerkesztősége annak a közlésére kór föl bennünket, hogy az ő tudósítója jelen volt a kiválást elhatározó közgyűlésen és szórólszóra stenografice jegyezte Abrai beszédét, igy hát az, amit az „Aradi Közlöny" közölt, teljesen födte Ábrái beszédének minden mondatát. Sorok a tüdőszanatóriumról. Geszti dr. észleletei. Meggyógyult betegek. Á „Budapesti Hirlap" hasábjain érdekes cikk jelent meg a gyulai tüdőszanatóriumról, amely igazságosan őrzi népszanatóriumi jellegét. A kitűnő fekvésű szanatóriumnak vezető-orvosa dr; Geszti József nemrég tette közzé a szanatóriumi gyógyítás körüli észleleteit s a „Buda esti Hirlap" cikke is ebből az alkalomból íródott. Közöljük belőle a következő részeket: Geszti József dr., a József-Szanatórium igazgató főorvosa most teszi közzé a Gyulán létesült népszanatóriumban észlelt orvosi eredményeket, A jelentós ugy a szakköröket, mint a laikusokat érdekelheti. Nálunk ez az egyetlen népszanatórium, amely síkságon épült, a melynek még meggyökerezett előítéletet is le kell küzdeni. Tudjuk, hogy a tüdőbajos embert hegyes vidékre "küldi az orvos. A fenyöerdőtől várja a gyógyítás balzsamát. Mit akarunk tehát az aíföldi rónán, ahol nincs fenyő, csak por? Vájjon lehetséges-e az Alföldön, ahol a nagyobb légnyomás mellett kisebb az inszoláció s nap.yobb a relatív nedvesség ; ahol a hegyek és erdők nem akadályozhatván meg, — erősebb a széljárás és ingadozóbbak a hőmérséki viszonyok ? Áz elmélet ekként kész volna a maga véleményéve), mely körülbelül igy hangzanék: a rónán tüdőbetegeket gyógyító intézmény létesítése balfogás. A valóság pedig nemcsak nálunk, h anem a németországi harminckilenc síksági szanatóriumnál azt mondja, hogy a tüdővész gyógyulása bizonyos klimatikus viszonyok összességéhez egyáltalában nincsen kötve. Ha össze volna kötve, akkor nem tizedelné a betegség egy-egy vidéken az emberiséget, de kiirtaná. Ha a klimatikus viszonyokhoz igazodnék a gyógyítás sikere, akkor tulajdonképpen nem volna hely, ahová a betegeket küldeni lehetne, inert a tüdőbetegeknek lek, fogadd őt és mondd neki, hogy várakozzék. Lucy ezalatt a másik szobába ment és egy zsöllye puha vánkosába temette arcát, a melyre halvány rózsákat festett az izgalom. Igy telt el tiz perc... egy negyedóra ... Félhat órakor egy másik fogat gördült be az udvarra. Mr. Harry ült benne. Lucy felugrott ós eléje sietett. — Ah, Mr. Harry, — mondta kedves duzzogással, — ön nem nagyon pontos. — Bocsásson meg, miss Lucy. — Felelte Harry, — pont öt órára halaszthatatlan teendőm volt. — Micsoda ? — Egy szerencsétlen emberen akartam segíteni, aki levélben megkért, hogy látogassam meg a Lincoln kórházban. — Nos, és ... ? — Ne kérdje! Imádom önt és végtelenül boldognak érzem magam az ön társaságában, de . .. — De...? — De nem vagyok annyira önző, hogy gondatlan vidámságban csevegjek itt, amikor egy boldogtalan ember az öngyilkosság gondolatával küzd amott. Lucy gyöngéd, hálás pillantással honorálta e szavakat. — És megtalálta azt a szerencsétlent ? — Fájdalom, nem birtam ráakadni. A kórházban nem ismerik. Magam sem tudom most már, hogy hol keressem. — Harry, — szóit Lucy reszkető hangon — önnek igen jó szive van. . . És én csak ezt akartam tudni ... — Lucy! — Szeret ön engem, Harry ? — Imádom ! — Akkor kérem, nyújtsa a karját és jöjjön velem a papához. Nini, majd elfelejtettem . . .! Mindjárt bejelenthetjük eljegyzésünket Mr. Jainesnek is, aki már jó félórája ül odafenn. Azt a szerencsótI lent pedig majd fel fogjuk kutatni — ; együtt... A százbuszas. A százhuszas ott állt a Nemzeti ! Muzeum előtt. Piros sapkája kihívóan villogott a déli nap sugaraiban, a nekkelszám tündöklően ragyogott a százhuszas homlokán, de ő maga elborultan, sötéten, mereven nézte az utcát. A sürgőj forgó tömeget, mely ügyet sem vetett ! reá, csak futott a maga utján és miközben ezeket nézegette, elmerengett azokon a régi szép időkön, amikor még nem volt telefon, mely elvette a szegény hordárok elől a kenyeret, mely ráfeküdt a városra a maga végtelen nagy hálózatával, mint valami mesebeli polip, ! agyondrótozva, agyonfojtva ölelésével a szegény, ártatlan hordár-fajzatot. Nemcsak keresete csappant meg a százhuszasnak, amióta dróton állapították j meg immár a szelmesek a titkos találkák idejét, de tekintélyét is. Legalább otthon. Azelőtt ö volt az ur a házban és amikor este lerakta az asztalra keresetét — akadt közte nem egyszer bankó is — hát j csak siettek kedvében járni, papucsot, ; kabátot, meg miegymást ráhúzni és j alig hogy belesüppedt a rozoga karos! székbe (még megboldogult Lencsi néni hagyta rájuk), már ott párolgott előtte a zsiros rizskása, meleg szeretettel ölelve körül az illatos libacombot Most azonban, hogy beütött a nagy krach, egészen más világ járta a kis lakásban. Egyre fogyott, csökkent a tisztelete, már csak per „öreg" beszéltek róla és bezzeg Sarolta, legöregebb leánya, nem igen sietett este az ételt elébe rakni, • ha véletlenül egy uj kalap felpróbálá- j j sával volt elfoglalva. Mert nem kell ám | I gondolni, hogy a százhuszaséknál azért i valami nagy nyomorúság járta volna. I Dehogy is. A leányok szépen felcserei pedtek, egyik a belvárosban dolgozott Madame Spitznél, (legelső kalapos, párisi minták) a másik, az meg pláne szalónhölgy volt a Braun-szalónban, hová tudvalevőleg a Lipótváros összes számottevő tényezői jártak. Persze, mind ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a százhuszas tekintélye j alaposan megcsappanjon. Fájt is az öregI nek ez a mellőzés, de hát mit tehetett ! ellene, mikor kétségtelenül bebizonyított I igazság, hogy szól ellen nem forog a malom. Lehet, hogy ezek a gondolatok foglalkoztatták most is, e rekkenő déli hőségben a hordárt, mikor egyszerre csak egy diszkrét, halk sziszegés ütötte meg a fülét. És mint a C3atamén meghallja a távoli puskák halk recsegését, azonképpen meghallotta az öreg hordár is a jelt. Körültekintett. Csakugyan ott a túlsó sarkon egy gavallér állt, levéllel ' a kezében. Gavallér, mert sárga cipője, monoklija és aranyfogantyus sétaboija volt. Miniszteri titkár, vagy sikkasztó, az mellékes, fődolog a gavallórság külső szimbóluma. A szászhuszas arca felderült. Végre megint egy misszió, mely móltóságával összefér, mely őt a régi mult legszebb napjaira emlékezteti. A megbízatás gyorsan történt. A „méltóságos ur" berregett valamit, mint egy elromlott wekker-óra, de hisz nagyon mindegy volt, hogy mit beszél, fődolog a levél, meg a hozzá mellékelt két korona. Az öregnek szinte lüktetett a szive örömében. íme, hát mégis csak van szükség őrá is. És szinte kajánul, gúnyosan mosolygott fel a házak felett elhúzódó dróthálózatra, mint valami hadvezér, aki vert ellenség fölött tart szemlót. De hát a forintért meg kell szolgálni. Megtekintette a cimet. Elolvasta másodszor is, azután elsáppadt. Egy hirdető oszlopnak dőlt. Nem, gondolta magánban, valószínűleg csak elszédült ós | azért jár félre a szeme. Harmadszor is elolvasta, most már lassan, higgadtan, betűzve. Semmi kétség. A levél a leányának szólt. A nagyobbiknak. Akire csak mint valami szentre mert fölnézni, akit soha még gondolatban sem mert megsérteni. És most... Óh, ő szakember volt ezen a téren. Neki nem kellett megmagyarázni, hogy mit jelent az ilyen finom hajtású, címeres levél. Rendben van. Büntetlenül az ilyesmit nem hagyja. Fel fogja bontani a levelet, meg fogja tudni: hol, mikor lesz a találka, azután elmegy oda és irtózatos lesz, amikor puszta két öklével fog szétvágni közöttük ... De azután hirtelen eszébe jutott valami. Szinte elszógyelte magát. Ejnye, i ejnye, hogy ő, az öreg százhuszas, hogy is lehetett ilyen léha ... Felbontani egy levelet, amelyet rábíztak. Hová lenne akkor a hordár becsülete ? Hiszen nem lenne méltó többé arra a számra, amely most makulátlanul ott csillog a sapkáján. Nem, ezt nem fogja tenni. Hanem igenis, majd más uton fogja megtorolni szégyenét. Kézbesíteni fogja a levelet és azután mereven szemébe néz a leányának és várni fogja a hatást. Lesni fogja, mint sülyed el a megtévelyedett nő előtte, és (itt ellágyult az öreg szive) mint fog magába szállni és bűnbánóan bocsánatért könyörögni. Most már szinte vágtatott hazafelé. Ép az ajtóban találkozott Saroltával. Átadta a levelet. Komolyan, szótlanul, mint a megtestesült sorsharag. És amikor leánya elolvasta az illatos levélkét, elmosolyodott ós kivett egy fényes, ragyogó koronát az erszényéből. Ég azután mosolyogva mondta: — Csak vedd el papa, mindig ennyit szoktam adni. Mikor az öreg felocsúdott, a leány már valahol lent, a földszinten járt. A százhuszast pedig másnap a Dunából fogták ki...