Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) július-december • 53-105. szám

1908-07-12 / 56. szám

22 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1908. julius 26 nére liberális irányukhoz képest továbbra is a haladás és a forgalom főeszközei maradnak. Ezért egyelőre mitől sem kell tartanunk. Hogy ez a veszedelem teljes legyen, ránk ütött a végrehajtási törvény is, amely megfosztja a hiteltől azokat, akiknek házuk, vagy földjük nincs és akiknek most egymásután mondják föl a hitelt. A mi kuláns pénzintézeteink azonban itt is kíméletesen járnak el s nem kell félni az üldözéstől a békésmegyei hitelkeresőnek. Vármegyénk gyógyszerészei a gyógyszerész törvény-tervezet ellen. Értekezletet tart a járáskor. A Magyarországi Gyógyszerészek Egyletének elnöksége most küldte meg az egyesület békésmegyei járásköréhez azt a törvénytervezetet, mely a gyógyszerészeti ügy rendezéséről szól. Ennek a tervezetnek több paragrafusa határorozottan sérti a gyszerészek jogos érdekeit s erre való tekintettel országos mozgalom indult meg e törvénytervezet ellen. Nemcsak Békésmegyében, de az egész országban az általános benyomás az, hogy ez a tervezet valóságos csapás a gyógyszerészeire. Ha valaha törvénynyé válik, csak történelmi emléke marad meg az egykor virágzó magyar gyógyszerészeinek. Az egész müveit világon páratlanul áll ez a tervezet, megfosztván a vagyontalan gyógyszerészt az önállóságra való vergődés lehetőségétől. És mindez pusztán azért, hogy a községek és betegpénztárak jövedelme egy-két ezer koronával szaporodhasson. E törvénytervezet mellett egy-két évtized alatt teljesen kipusztul a gyógyszerész nemzedék, mert senkisem lesz oly könyelmü, hogy az önállóságra jutást a vagyontalanok elől úgyszólván teljesen elzáró pályára lépjen. A tervezet legsérelmesebb intézkedéseit ezekben foglalhatjuk össze: Nyilvános, úgynevezett közjogu gyógyszertárt kaphatnak ezentúl a városok és a legalább 6000 lakossal biró községek, a nyilvános gyógyintézetek (kórházak) és a betegsególyző-pónztárak. Értsük meg jól: oly gyógyszertárt kaphatnak ezek. amely bárkinek kiszolgáltathat gyógyszert. A község saját területén nemcsak egy, hanetn akárhány gyógyszertárt bírhat. E gyógyszertárak bérbeadandók, és csak kivételesen kezelendők házilag ; másra át nem ruházhatók A gyógyszertárak felállítását a belügyminiszter engedélyezi, magát a J jogosítványt azonban a pályázat utján a közigazgatási bizottság adományozza. Az anszienitás a pályázatnál érvényre jut; ez úgyszólván egyetlen jó intézkedése a tervezetnek. A ki két izben birt személyes jogú gyógyszertárt, az harmadikat már nem ruháztathat magára. Egyébként az átruházási jog megmarad, de az átruházás a gyógyszertárnak csak 5 évi birtoklás után történhetik meg. Szemólyjogu gyógyszertár tulajdonosának elhalálozásé esetén a haszonélvezeti jog ugy mint ma, az özvegyre és kiskorú gyermekekre száll; az özvegyről vagy az árvákról való átruházás kivételesen méltánylást érdemlő viszonyok mellett megengedhető. A gyógyszertárak engedélyezése után 50Ö-tóÍ 5000 koronáig terjedő engedélydij fizetendő ; átruházásért e dijak hadmadrésze, és pedig még reáljogu gyógyszertár után is. A belügyminiszter rendeletileg állapítja meg hogy a gyógyszerészek minő százalékengedményeket kötelesek adni a gyógyintézeteknek, a közalapoknak és a betegsegélyző pénztáraknak. Magyarország gyógyszerészei elszánt harcot hirdetnek e súlyos rendelkezések ellen. A Gyógyszerészek Országos Egylete megküldötte e tervezetet az összes járásköröknek, amelyeket arra buzdít, hogy energikus ellenakciót fejtsenek ki e tervezet törvényerőre való emelésének megakadályozása céljából. A békésmegyei járáskör igazgatója, B a d i c s Elek, folÁó hó 18-ára hivta össze a járáskör tagjait, akik Békéscsabán, a kaszinó helyiségében fognak tanácskozni a további teendők tárgyában. Erre az értekezletre meghivta a járásköri igazgató a lapok szerkesztőit s P e t ő Sándor dr. kivételével a vármegye összez orsz.-gyülési képviselőit is. Mi őszintén óhajtjuk, hogy ez az akció sikeres eredménnyel járjon. Szerződnek a munkások. Pusztulóban a tekintély. „Mindennek ő az oka!" Békéscsaba munkásosztályában nagy és jelentős fordulat fog rövidesen beállani. Ezt a fordulatot egy áldatlan időszak előzte meg. Olyan időszak, a melyben virágját élte az izgatás, népbutitás és az egyszerű emberek tudatlanságának kihasználásával biztosított tőkegyűjtés. Ezt a fordulatot szükségszerűen teremtették meg az események, amelyek erőszakoltak, hamisak ós minden tekintetben elítélendők voltak. A csabai munkásviszonyok irányították legutóbb köztudomás szerint az egész Alföld munkásviszonyait s ezért joggal állithatjuk, hogy a most már nemsokára örvendetesen tapasztalható visszafejlődést ez idő szerint még kiszámíthatatlan jelentőséggel és befolyással lesz a magyar Alföld mezőgazdaságára. Mindenesetre üdvös ós az általános gazdasági érdekekre nézve kedvező lesz ez a befolyás, mely egy tartós, maradandónak Ígérkező folyamatot nyit majd meg a gazda ós munkás közötti egyetértés időszakában. Hogy a munkásviszonyok ennyire elzüllöttek, ez inkább az egyéni, mint népjóléti célokat szolgáló parasztpárt működésének tudandó be. Ennek a pártnak békelobogója a fokozatos fejlődós és a nép boldogulásának istápolása és munkálása állott jelszóként, de később lekoptak ezek a jelszavak s a vezetők egyéniségétől függött ezután, hogy párt-, avagy személyi politikát támogasson-e ez a frakció. Igy nemcsak népszerűségéből veszített a parasztpárt, hanem eljátszotta tekintélyét is, épp ugy, mint vezetői, akik most mesterséges hazudozásokkal villanyozzák halványuló és berekedt népszerűségüket. Említést tettünk az elmúlt héten arról, hogy Békéscsabán több száz munkás az aratás idejére kenyér nélkül maradt, mert még a télen arra bujtogatták őket a vezetők, hogy ne szegődjenek Péter és Pál napjáig. A munkások szót is fogadtak, ámbátor amúgy se kereste őket egyetlen gazda sem, sőt ki is jelentették a gazdák, hogy a csabai munkást lehetőleg mellőzik. Igy aztán a kenyérszerzós legfőbb és legkedvezőbb ideje alatt kereset nélkül lézengtek a csabai munkások, akik végezetül a szolgabírósághoz fordultak nagy elkeseredésükben. Seiler főszolgabiró a hatósági munkás-közvetitőhöz, Chrisztián Györgyhöz utasította őket, aki több munkást vasútépítéshez el is tudott volna helyezni, de ezek keveselték a napibért. Érthető, hogy a kubikos-munkát nem fizetik ugy, mint az aratókat, ámde. be kellett látniok, hogy aratási napszámot sehol sem kapnak és igy elfogadták a 3 korona 60 fillér napibérrel fizetett munkát is. Chrisztián György eddig már mintegy 400 munkást helyezett el az ország különböző részeiben. A távozó munkások rendkívül szenvedélyes hangon fakadtak kí Áchim L. András ellen. — O az oka mindennek! ... — hajtogatták. Éz a hangulat pedig általános volt az egyes csoportokban. Érdekesnek tartjuk ezt följegyezni, mert bekövetkezőnek véljük azt a fordulópontot, mely a munkásokat öntudatra ébreszti. És ha ez az idő valóban eljövend, akkor féljék a nép haragját az ámítók és konkolyhintők. Kitüntetett békésmegyei asszonyok. Az érdem megjutalmazása. Friedmann Mórnó — Perger Józsefné A magyar szent korona országai Vöröskereszt-Egyletének hivatalos közlönye egy sereg kitüntetést közöl tegnapelőtt megjelent számában. Mária Valéria főhercegnő, az egylet legfőbb védasszonya, azokat az úrnőket és férfiakat, kik az egylet érdekében már huzamosabb ideig sikerrel közreműködtek és az egyesületi célok elősegítése körül kiváló érdemeket szereztek, sajátkezű aláírásával ellátott diszokmánnyal tüntette ki. Reánk, bókésmegyeiekre nézve, ez a névsor azért érdekes, mert vármegyénk társadalmának két nagyrabecsült úrhölgyét: Friedmann Mórnó, szül. L ü b e k Jozefint, és dr. P e r g e r Józsefné, szül. Kelemen Annát is a kitüntettek között látjuk. Mindkét urnő már évek óta buzgólkodik a Vöröskereszt-Egylet érdekeinek előmozdításán. Friedmann Mórnó mint a csabai fiók egyik alelnöke, dr. Perger Józsefné pedig mint az orosházai fiók elnöke fejtettek ki olyan működést, melylyel kiérdemelték a társadalom becsülését, tiszteletét s melylyel rászolgáltak az őket ért kitüntetésre is. Békósmegye úrnőinek a közjótékonyság terén tanúsított buzgólkodásáról különben is csak a legnagyobb elismerés hangján emlékezhetik meg mindenki. Alig tehetünk e lelkes csoportban kivételt. Egyforma itt kiki részéről az ügybuzgalom, egyforma a fáradhatatlanság ós egyforma a lelkesedés. Ha a felséges uralkodó háznak egyik tagja mégis kivételeket talált, ez részben annak tulajdonitható, egyik-másik tagja e lelkes csapatnak már hosszabb idő óta fejt ki fáradhatatlan munkálkodást s hogy egyik másik tag különösen kiváló érzékkel teljesiti a vállalt feladatot. A jelen esetben is disztingválhatunk. Friedmann Mórnó volt az, aki azt indítványozta annak idején, hogy a csabai fiók a Veres-Kereszt kórházban egy 2000 kororás ágyalapitványt tegyen és ő volt az, aki fáradhatatlan buzgólkodással és kapacitálással majdnem másfélszer akkorára emelte a tagoknak számát, mint amenynyi ezelőttj volt. Perger Józsefné urnő pedig már évek hosszú sora óta különös előszeretettel, érzékkel és odaadássál vezeti az orosházai egylet ügyeit. Mindkét úrnőben igazán méltót ért efféle pletykálás ... A világ pedig folytatta folyását .. Az újoncokat tovább nyaklevesezték... És Havranek erősen haladt a magyar nyelvben . .. III. Egy este az elbizakodott Petrovics hadnagy uj kérdést vetett fel: —- Tudjátok-e kicsoda Havrenek atyja? He-he he! Most tudom, honnan a nagy rokonszenv! — Nos ? Nos ? — Hát az öreg Havranek — vendéglős. — Ah! — Igen . . . jómódú ... voltam is a termében. Olmüc városában. Mondhatom, jól főz és söre iható. Halk nevetés támadt. A tiszt urak, akik majdnem mind irigyelték Havraneket, hogy célt ér a menyecskénél, nekihevültek : — A zsák megtalálta foltját! — Zsák? No ebben az esetben a pénzes-zsák nem Havranek, hanem Horváthnó Tudjátok-e, hogy az öreg Havranek kitagadta a fiát ? — Ne mond! És miért? — Valahogyan rájött, hogy nem is a fia. — Nem a fia ? Ez az Ottó ? De hát... — Csitt! Elég az hozzá, hogy az Öreg Havranek is valamikor kantinos volt. — És szép volt a felesége ... — Ahá! — Aztán oda is tisztek jártak ... Nyalka, Petrovics hadnagyok és még veszedelmesebb Havranek főhadnagyok — Ertjük !... Hehehe ! — És az öreg csak most jött rá ? — Többet nem mondok ! — De hát a menyecske ? az ittenit, a mostanit értem. Sok a pénze ? He ? To mindent tudsz . .. Érdeklődtél is... Petrovics hadnagy csakugyan mindent tudott. Azt is, hogy Tata mellett nagy szöllői vannak az özvegynek... Sok, sok hektóliter óbora, finom, sőt legfinomabb rizlingje a komáromi pincéjében . .. Három háza is van, igaz, csak földszintesek, de hát miért volna többnél több ezer forintja a takarékpénztárban ... Aztán résztulajdonosa a sőrfőzőnek is ... Ugy ám ! mindezt örökölte a gyermektelen özvegy, de magának is szépen volt, hisz a sörgyár az apját is gazdaggá tette. A tiszt urak szájtátva hallgatták a leleplezéseket. —; Hej már szerencsés fickó ez a Havranek ! Jól teszi, ha leteszi a kardját. Itt hagyja ezt a kaucióra szoruló cifra nyomorúságot és fényes civil pályát kezd . .. — Meg aztán szerény kölcsönöket ad a régi pajtásainak Az egyik tiszt mégis megbotránkozott a tréfálkozáson. — No hát akkor nincs katonavér abban a Havranekben! Nincs ha mondom ! A ki leteszi kardját, hűtlen lesz a zászlajához, császárjához — az nem is született katona! Hiába gyanúsították az anyját: az az asszony nem csalta meg az urát, sohse katonatisztre rá nem nézett... ós a mí Havranek főhadnagyunk — ha csakugyan leveti csillagos kabátját — nem tisztélhet mást apjának, mint az öreg Havranek korcsmárost! Dühösen vágta ki és rögtön ott is hagyta a kantint. — Az a kérdés, hasonlit-e Ottó az olmüzti öreg Havranekhez ? Most beszélj, Petrovics! — Na hát egy cseppet se ! IV. Már napok óta hiába vártak a tisztek, hogy a sokat emlegetett „vőlegény" mint csúfolni kezdték, megjelenjen köztük. Horváthnó is, mintha rátartóbb lenne, alig néz be egy pillanatra az,étterembe. Arról pedig kezd lemondani, hogy szokott nyájasságát tovább is pazarólja a tiszturakra. Különösen Petrovics hadnagyot kerülte a tekintete. Föllázadt, ha eszébe jutott, hogy valamikor odáig elgyengült, és még csak az alkalmat is elengedte jönni, hogy visszautasítsa a tolakodó hadfit. Szemlesütve, boldogan osztogatta parancsait Horváthné... Olyan ártatlan szelid arcot vágott a pénzes korcsmárosné, mint a menyasszonyok szoktak ... És még az nap este meghallgatta Havranek főhadnagyot, akit az obor elórzékenyitett ós rettenetes őszinte kezdett lenni... És ropogtatta mulatságosan a magyar szót: — Imádok téged,. Gizellám ! Most már muszáj hallgatni engem . . . teszek neked vallomás . . . légy enyém feleség ! . . . A szép asszony az egyszer elfelejtett mosolyogni. Komolyan, hűségesen nézett erre az uniformisba bujtatott, őszinte, nagy gyerekre . . . Es aggódva rebegte : — De a katonai pályád ? — Eh, klári-fári! Nem kell már. Mult óv óta gyűlölöm enyém kardot! Gyűlölöm ez a két csillagot itt! Szeretnék letépni! . .. Jut eszedbe : miyen betegen ... itt lelkemben betegen jöttem vissza onnan ... az Olmützből. — Emlékszem. Jaj, hogy aggódtam ! Mi törtónt ? Csakugyan kitagadott atyád ? — Atyám ? Kitagadott ? Óh, megfojt I a nagy szógyen! Azt mondja, hogy nem vagyok a fa! . . . — Megtagadott ? — És miért. Néhány ezer forint adósság miatt! Ezt kellett volna kifizetnie. Nem akarta . . . Mondtam, hogy fejbe lövöm magam . . . Azt mondta, hogy nem bánja ? Hát édes apám ilyen ember? Azt felelte rá: „Nem is voltam soha !" És szemembe vágta, hogy vagyok egy fattyú! . . . Én, Havranek főhadnagy ! — Akkor hát ki az atyád ? — Valami katonatiszt . . . Szerencsétlenül szerette őt az anyám . . . Magyar ember volt .. . huszár, mert akkor huszárok voltak Olmützben .. . Mondta apám, azaz ő, az öreg Havranek : Adósság ? Hm! Megint adósság ? Persze az a kutya magyar vér! Könnyelmű, pazarló ! . . . h milyen szégyen volt ! — Akkor Havranek csak a nevét adta? — És fölneveltetett . . . Katonának adott . . De nem kell már uniformis ! Ledobom! Nem akarok uraskodni . . . Dolgozni akarok . . . Legyél enyém feleségem ! V. A kantinban rég más a menyecske... Mások a tisztek, de a pletka még a régiből táplálkozik. Egyik változata szerint Havas (Havranek) Ottó földbirtokos beberándul tatai jószágáról a közeli Komáromba s a nagy fogadóba száll meg szép feleségével, ki már két fiat adott neki. Most már nem is töri az édes hazai nyelvet s olyan dühös magyar, hogy a vacsora után, éjféltájban maga mellé rendeli az ábrincs cigány prímást s a fülébe huzatja a Kossuth-nótát.