Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) január-június • 10-52. szám

1908-06-07 / 46. szám

3 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY szerkesztőségünket, hogy a miniszter legközelebb leküldi már az épités meg­kezdésére vonatkozólag engedélyező okiratát. Szerdán különben S z é c s i keres­kedelemügyi miniszteri tanácsos, Sár­raezey Endre, az Alföldi Első Gazda­sági Yasut igazgatója, B á n f i csabai üzletkezelő újra megejtették az uj vasút­vonal nyomjelzése alapján Tótkomlóstól kezdve a bejárást. Parasztpárti kongresszus Csabán­Akik jönnek és akik nem lesznek itt. Kis emberek nagy n- pja Az Áchim L. András vezetése alatt álló úgynevezett parasztpárt tagjai ma és holnap országos gyűlést tartanak Békéscsabán. Országos gyűlést össze­hívni mindenkinek jogában áll. Az egyednek csak ugy, mint a politikai frakciók egyik-másikának. És amikor ezt konstatáljuk, nincs szándékunkban elvitatni, hogy a kizárólag Békésme­gyében operáló parasztpárt jogosult-e országos kongresszus egybehívására. Ha ezt a jogét tételes törvény nem is szabályozza, bizonyos ethikai kere­teken belül kell maradnia mindenkinek, aki egy pártot képvisel, még az esetben is, sőt akkor különösképpen, ha orszá gos gyűlést hiv egybe. Mi például, kik közvetlen közelből szemlélhetjük a pa­raszt-párt úgynevezett „tói foglalását", felelősségi tudatunknak teljes ismere­tében állithaljuk, hogy ez a politikai frakció ezidöszerint csak Békésmegyé­ben s ennek a megyének is csak egyes részeiben gyűjtött híveket. A számba is alig vehető Doboz és a valamivel szá­mottevőbb Tótkomlós község az, ahol hívei vannak a parasztpártnak Békés­csabán kivül s épp ezért bízvást állit­hatjuk, hogy a mai és holnapi napokon sem nagyon népesitik be Békéscsaba utcáit az idegen „küldöttek", akik — ha lesznek is — csupán Doboz és Tótkom­lós népeiből telnek majd ki. Meg kell állapitanunk azonban, hogy a reklám elég jól dolgozott a paraszt­párt kongresszusának beharangozására. Hetekkel ezelőtt már teletüdővel fújta a „Budapesti Napló" és a „Népszava", hogy Magyarország 300 községéből ér­keznek e napon parasztpárti hívek Bé­késcsabára, sőt a bécsi „ Arbeiter Zeitung" már azt is tudni vélte, hogy ez a hatal­mas kongresszus alapozza le a magyar­országi uj választói jog sorsát. Nagyon természetes ez a tudósítás Magyaror­szágról : és éppen Békéscsabáról ván keltezve. Azt pedig, hogy kinek áll ked­vében ilyen, a valóság színével sem biró állításokat ujságtudositások formájában leadni, vagy beadni, — nem is képzel­jük, de más is alig képzeli . . . Faklum, hogy Békéscsabán paraszt­párti kongresszus lesz. És elfogadható híradásnak tekinthetjük azt is, hogy dr. Pető Sándor, dr. Vázsony'i Vilmos és dr. Bródy Ernő ország­gyűlési képviselők is leérkeznek ez al­kalommal Békéscsabára, hogy a politikai rigók magas polcairól egy-két szellemi morzsát szórjanak szét a nép rétegeiben. El lehetünk készülve, hogy ezeket a szónoklatokat nem zavarják meg majd a hallgatók, Mint dr. Farkas Pálnak előadását, de el lehetünk készülve arra is, hogy a gorombaság és durvaság új­ból keresett árucikk lészen. Pedig épp ez az, ami ellenszen­vessé, visszautasitóvá s gyerekes módon naivvá teszi a csabai parasztpárt szerep­lését. Egy politikai frakció, amelynek minden eszköze mások lebecsmérlésé­ben, lepiszkolásában, megrágalmazásá­ban és sértegetésében merül ki és amely­nek argumentumai csak a személyes­kedés útszéli bojtorjánait dobja a tisz­tességes társadalom tisztességes egye­deire, sem komoly, sem életképes nem lehet. Politikai célokért s általános nép­jóléti érdekekért küzdő pártnak érvek­kel szükséges küzdenie. Csak az a harc kölcsönöz komoly szint és jellegeit egy olyan akciónak, amely alapjában üdvös lehet ugyan, de amelyet ellenszenvessé tesz a inai vezetők gyűlölködése Ugy' értesülünk a gyűlést egybe­hívó falragaszokról, hogy a pártprogram is tüzetes revíziója alá kerül ezúttal. Készséggel állanánk a parasztság politikai pártalakulásának bizonyos mér­tékben való szolgálatára, ha indítvány tétetnék a kongresszus folyamán oly értelemben is, hogy mindazok, akik mások becsmórlésével és meggyanusi­tásával vélnek eleget tenni a vezetők kötelezettségének, nem ismertetnek el iránytjelzőkül. Mert minden vezetőnek alapfeltétele a komolyság és őszinteség. Igen okos pontja a napirendnek az, mely a pártprogramm megváltoztatását, rekte kibővítését hozza a nép elé Bi­zony sok van azon változtatni való . . . Kuriózumképpen felemlitendőnek tartjuk, hogy a kongresszuson elhangzó beszédeket csak 40 fillér lefizetése esetén élvezhetik a boldog földi ha­landók. Elmozdított városi irnok. A magyarságot gyalázta. Botrány egy korcsmában. A nemzetiségi gyűlölködésnek saj­nálatos esetei Békésmegyében is meg­megállitják a napi krónikának megszo­kott és zavartalan eseményszövését. Ki hitte volna, hogy a magyar Alföld kellő szivében is időszerű volna beszélni faj­és nemzetiségi gyűlölködésről ? A tár­sadalomnak egymástól nemzetiségi sa­játosságokban elütő rétegei rendes kö­rülmények között titkolják egymás iránt táplált érzelmeiket, melyek a maguk hamisitatlanságukkal jelentkeznek, ha a mámor felszabadítja az egyént a kon­vencionális kötelezettségek szabályai­nak betartása alól. Ilyen eset történt most Gyulán is. Az elmúlt napok egyik estéjén két D á s z k á 1 testvér mulatott a gyulai „Magyar Király"-vendéglőben. Mindkét testvér arról nevezetes a gyulai társas körökben, hogy szenvedélyes harcosai a nemzetiségi eszméknek s hogy faji érdekeikért nem egyszer folytattak már heves vitákat Mindezt azonban csak akkor tették, ha borgőzös állapotban voltak, amikor másnap minden tartóz­kodás nélkül kijelentették, hogy nem tudták értékelni cselekedetüknek hord­erejét. Javában mulatott már a két Dászkál testvér s ugyancsak húzatta a nótákat, amikor beköszöntött az étterembe Káló János városi irnok is. Kálóról nem le­hetne följegyezni azt, hogy nemzetiségi érzelmek tekintetében a Dászkál-fiukhoz hasonlítana, pedig ez a zajos, kis est mást igazolt s egy sorba helyezte Kálót is a Dászkálokkal. Káló ugyanis, alighogy Dászkálék asztalához ült, nyomban odaintette a ci­gányt s egy oláh nótát rendelt. Ezen egyáltalán nem ütköztek meg a ven­déglő magyar vendégei, lévén a mu­zsika internationális. De Káló ur feltű­nően s szinte kihívóan húzatta az oláh j nótákat, amelyeket megfelelő szöveggel is kisért. Ezenközben letelepedett a szomszé- | dos asztalhoz Horváth József díj­birkózó is, ki a cirkuszi előadások után J mindig útjába ejti a „Magyar Király"-t. < Horváth jóidéig zavartalanul hallgatta j az oláh mulatozók dajnálását, de végül I odafordult Kálóhoz : — Nem volnának szívesek meg- j engedni, hogy a cigány egy magyar nótát is elhúzhasson ? — Ej mit, — válaszolt Káló — a magyar nóta nem nóta. Mulatni csak oláh dal mellett lehet. Telt s mult az idő. Dászkálék ren­delték ezután a nótákat, amelyek hol megismétlései voltak az előbb hallot­taknak, hol pedig nemzetiségi és faji szokásokat dicsőitettek, vagy becsmé­reltek. Ez a rakoncátlankodás sem hozta ki türelmükből a magyar ajkú vendé­geket. Csak a díjbirkózó nyugtalanko­dott s most már erélyesebb hangon fordult a mulatozókhoz: — Kérem, nekem is volna egy ma­gyar dalom ; én is mulatni ak trok !. . . — Miféle dal? — pattogtak vissza Káló és Dászkálék kórusban. — Ma­gyar dal? — és éktelen kacagásba kezdtek. Kálónak nagyon megnőtt a bátor­sága s most már nemcsak a magyar nótái, hanem a magyar nemzetet is becsmérelni kezdte. Több se kellett a derék dijbirkozónak. Hirtelen ugrással fölpattant székéről s a következő pilla­natban egy rendkívül melodikusán tova­szálló csattanás némította el a kegyet­len odaadással riszáló cigányokat. Hor­váth bizony odalapitotta hatalmas te­nyerét a mulatozók egyikének arcához­Ebben a pillatban egy másik díjbirkózó is betoppant és mikor megtudta, hogy miről van szó, szintén csülkölni kezdte a jeles mulatozókat. A nézeteltérések ilyenformán kurta befejezéssel intéztet­tek el. Másnap csak a visszhangját vél­ték hallani egyesek az arculütésnek. De ezt a visszhangot meghalotta dr. L o­v i c h Ödön polgármester is, aki ér­deklődni kezdett a botrány okai után. Lovich polgármester mindenekelőtt Kálót hallgatta ki. Káló természesen mindent tagadott. De a szemtanuk s ezek között különösen Petik Fe­renc, Kiss Mihály, P a p p Lajos és Menyhárt Gáspár beigazolták, hogy Káló gyalázólag szólt a magyar nem­zetről. E vallomás alapján Kálót nyom­ban elmozdította a polgármester. Jég és eső. Milyen lesz a békésmegyei termés? Nagy károk a megyében. Amit olyan régen vártak ós amitől annyira rettegtek gazdáink, az e hót szerdáján végül beköszöntött. Vármegye széltében erős, áldásdús eső öntötte el a földeket, nagy hasznára a fejlődésben hátramaradt gabonának. Az eső bő, sürü cseppekben és tartósan hullott s meg javította a vetéseket ott, ahol még megjavítani lehetett. Legnagyobb volt ma folytán bekerültem a képviselő­házba. A társadalmi pozícióm napról­napra emelkedett. A diszelnöki és elnöki tisztségek csak ugy hullottak az ölembe. Hogy a nőknél is szerencsém volt, azt talán mondanom sem kell. Egy férj, aki rajtakapott a feleségével, bocsánatot kért tőlem, hogy — inko­modált. Most azonban, amikor e sorokat irom, titkos balsejtelmem gyötör. A minap ugyanis, ahogy az utcán sé­táltam, egy fess barna nő haladt el mellettem, a szemembe akartam csapni a monoklimat, de valahogy kiesett a kezemből és a kövezetre hullott, ahol ezer darabra tört. Egy fiatal em­ber, aki éppen arra jöttt, mosolyogni merészelt a baleseten. Rögtön kérdőre vontam, mire ő kezet emelt rám. Szentjóbi volt. — Hiába! A monokli össztört. Vége volt a tekintélynek ! Most már hiába reparáhatom meg. Uj üveget hiába tótetek a vékony fekete keretbe. Ez az ember engem monokli nélkül látott, és ez az ember — nem fél tőlem. Ha megölne, a mo­noklimat reád hagyom. Isten ve led! Csorbay Laci. Ennyi volt. A monoklit megkaptam, és a fiókomba tettem, uregebb vagyok már, hogysem kerriért kezdjek vele. De talán jó lesz a fiameak vagy az uno­kámnak ... Egy kedélyes ember. — A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Irta : Palatínus József. Szobatudósok penészes foliánsok között turkálva keresik a problémák problémájának kulcsát: hol s miként található fel az abszolút boldogság. Meddő igyekezet volna e szegóny köny v­molyokkal vitatkozni. Pedig amit legfel­jebb a holdban fedeznek fel, megtalál­1 hatnák ott, ahol a kedélyes emberek teremnek. Merthogy kedélyes embernek teremni kell, éppenugy, mint a nemes gyümölcsnek. Vagy nem-e az elérhető legmagasabb foka az az abszolút bol­dogságnak, ha egy velünk-, egy hus-, egy vérember lelkének hullámait egy­aránt érintetlenül hagyja gond, bánat ? Aki az életnek minden változatán ke­resztül mosolyog és derűre fakasztja embertársait ? Bolyongásaim közepett sok-sok igazán kedélyes, víg cimborával volt j alkalmam megismerkedni. De ezek egyike j se közelitette meg K. Laci barátomat. K. Laci királyi mérnök Csikország egyik városkájában. (Legföljebb még egy másik városkáról lehetne beszélni, mivel Csikországnak" mindössze két vá­roskája van, — de ezek azután igazán afféle filigrán városkák.) K. Laci kifo­gástalan gentleman. Robusztus, de mé­gis impozáns alak. Ilyen lehetett valaha Hercules. Ez a jelző különben csöppet sem túlzás rá. Amire fényes tanúbi­zonyságot szolgáltatott akkor, amidőn egy izben ellenkezésbe jutván kiránduló társaival, azok egyike közé csapott a kocsi elé fogott tüzes szürkéknek, mire K. Laci hátulról hirtelen megragadta a saroglyát, ugy, hogy a lovak egy ta­podtat sem tudtak mozdulni. Máskor meg, szintén egy kirándulás alkalmával azt a tréfát követte el, amikor nem ta­láltak tűzrevalót, szalonnát pirítani, hogy két-háromóves fenyveseket csavart ki félkézzel. Az meg éppen megszokott mulatsága volt, hogy a Kossuth-beli keddi asztaltársaságban éjfél felé, ami­kor a hangulat is emelkedett, kivette a cigány kezéből a nagybőgőt, az álla kapta, mint egy hegedűt és igy kontrázott Sok-sok ilyen müveletet vitt végbe K. Laci, a mókáinak pedig se szeri, se száma. Lássunk egy kettőt. * Egy tűrhetetlen forróságu nyári es­tén másodmagával idogált a Kossuth­ban. Éjfélre fordulván az idő, kifogytak minden szóból. Közben kifogyván a lámpából az életadó nedv, elaludt. Ez a körülmény pokoli ötletet adott a dugó­huzó eszű mérnöknek. — Ne gyújtsatok világot! — kiál­totta oda a szorgoskodó pincérnek. Majd a társához fordult. — Tudod mit? Ebbe a kutya me­legbe legokosabb levetkezni. Aztán be­rendelni a cigányt. És csapunk olyan lármát, hogy legalább is negyven mulató atyafit képzeljenek ide. A kompánista, akiben már a kükül­lői déli rizling volt az ur, hahotával fogadta el a tervet. És egy pillanat múlva hálószobai kosztümben táncolt, tombolt, kurjongatott a két vagabundus — negyven ember helyett a sötétben. A cigányok pedig kegyetlenül húztak, a negyven vagy tudom is ón hány fló­resok reményében. Közben szünetek is voltak. Már tudniillik a cigányoknak, mert a két furfangos ember megszakítás nélkül ordítozott teledüdővel, csúffá tévén het­ven ezredtrombitást. Egy ilyen szünet alkalmával amint K. Laci leül a helyére, valami hideget érez maga alatt. — Ahá! — gondolta magában. — megtréfáltál, ipsze? Leöntötted a szé­kemet vizzel, vagy borral? No várj csak! Azzal fölkelt, ráhuzatott és elkez­dett táncolni a mulató komával. Eszébe jutott, hogy a sarokban álló pohárszéken állt egy nagy üveg jóféle antracón­tinta. Addig forgatta, táncoltatta a tár­sát, mig eltáncolt a pohárszékig, a nagy lárma közepett észrevétlenül nyakon­fogta a tintásüveget, aztán szépen visz­szatáncolt a sötétben az oszlopig s ott az egész üveg tartalmát a társa székére öntötte. — No komám, tán leülnénk és in­nánk egyet? — szólt Laci a barátjához. Le is ültek. Most a mulatótárson volt a sor gondolkozni. Visszaadta a kölcsönt, gondolta magában. Azzal le­sepervén tenyerével a viznek hitt ned­vet székéről,' kezével jobbról-balról le­törlé arcáról az izzadtságot. K. Laci ezalatt szép csöndesen ösz­szeszedte ruháját és nesztelenül kiment az ajtón, A magára maradt ós már rész­ben elázott atyafi, amikor nem kapott választ többször Lacihoz intézett sza­vaira, lámpát gyújtott. Abban a pilla­natban, amint á cigányok meglátták egy szál ruhában a tetőtől talpig feke­tére mázolt alakot, eszeveszett iramo­dással futottak ki a vendéglőből. Ilyen a cigánybátorság. Természetesen a tin­tába fürösztött ember csak otthon vette észre a kegyetlen tréfát, amikor halálra rémült felesége fölverte mámorából. * K. Laci nős ember. Csinos, szép fe­lesége van. A nászutazásuk egyik állo­mása Budapest volt. A „Metropol"-ban szállottak meg. Reggel Laci keresi a cipőit, azonban a bérszolga még nem tisztította meg. Egy sereget lármázott a szálloda folyosóján, végre is elfogyott a türelme, nagy lépésekkel addig mérte a folyosót, mig végre rátalált egy nagy halom mindenféle topánra. Hamarosan kiválogatta a sok közül a magáét ós ott melegiben elkezdte vikszolni, ingujjra gyürkőzve, mint egy inas. Egyszer csak nagy teremtettézés mellett hátamögött terem egy álmos képű ur és iszonyú lesajnálással végig­nézve Lacin, rákiált: — Ne azt, marha! Nem látja, hogy az nem az én cipőm! — Marha az ur! Már hogy ne lát­nám, hogy az nem a maga cipője. Ép­pen azért vikszolom. Vikszolja az ur a magáét! Közben elvégezte a vikszolást, fel­1 állt és mosolyogva mutatta bo magát: — K. László királyi mérnök vagyok! Az álmos képű ur is motyogott va­lami nevet és nagy bocsánatkérések között besietett a szobájába.

Next

/
Oldalképek
Tartalom