Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) január-június • 10-52. szám
1908-04-30 / 35. szám
3 szédos részeken emberek dolgoztak, akiknek gyanús volt az asszony. Mikor pedig a vonat közeledett, sejtették is már, hogy Horváthnénak mi a szándéka. A munkások az asszonyhoz rohantak, akit idejekorán megakadályoztak még szándékának keresztülvitelében. Itt vannak a tingli-tanglik . .. * A Faunok, Nymphák ós erdei tündérek közeledő zaját megérzi már a finom ideghálózat. Csodás, titokzatos szinkonglomerátumok fekszik meg a rónát s az esti szürkületben kezdetét veszi az a zizegés, mely az eleven élet jelentkezéséről értesiti a földi halandót. Éled, vidul minden. A szabad természet fönséges, isteni pompája már bontakozik. Emelkedik, a kárpit s egy hét múlva a színgazdig, csodás természet előttünk fekszik majd minden bájával és gyönyörével. Szombaton és vasárnap nem is tavaszi, hanem valóságos nyári nap volt Békésmegyében. Forrón tűzött alá a napsugár. Szokatlan volt ez a nagy meleg Örvendtünk, ujjongott a lelkünk, hogy a nagy kékségen nem látszott egy csipetnyi felhő sem. Ez a' hangulat volt az a csodás valami, amit nem ért az agyvelő. A tudós keresi mindenben az okot. Nem elégszik meg az okozattal. A lényeget, az alapot is akarja tudni, ismerni. De itt is megtörik a kutató elme ereje. Mert hogy mi hozza létre a rügyet, mi repeszti meg rajta a vékony hártyát és mi tárja ki a szines levelű kelyhet — azt az emberi elme nem fogja föl. Csak az okozatot tudja: Van! És ezzel be kell érnie. Mi, akik az élet úttalan utait járjuk, akik a mindennapos harcban megroncsolt idegzettel emésztjük önmagunkat, akik a nagy, küzdő embersereg jajszóinak visszhangját adjuk vissza, gondolkodás nélkül állunk e mestermunka előtt, amelynek dicsőséget zeng a pacsirta ós a már-már harsog a haris a zöld vetések templomában. Szerte a városokon is meglátszik, hogy a tavasz közzénk toppant. Azok a fa- és vászonbódék, amelyeknek olcsó látnivalóitól nem tud betelni a naiv néplélek, újból itt vannak. Békéscsaba worstlipráterén, a katonatéren, megjelent az első hajóhintás alkalmatosság ós a derék vasututcaiaknak uj alkalmuk nyilik a vásáros tülköltést, vagy verklizést hallgatni. Ezúttal egy katonakürtöt recsegtet jobb ügyhöz méltó buzgalommal a garasokat besöprögető tulajdonos. Mellette egy suhanc ütögeti a beszakadozott falu nagydobot és a reszketve, rekedteseu szóló réztányért. A nép zenei kivánalmait teljesen kielégiii ez az élvezet, sőt az ismertebb melódiákhoz nagy animóval fütyöl és dúdolgat. Mindez azért van, mert a zöldelő terek és ligetek felől szétáradó tavaszi ihlet megszáll mind nnyiunkat s örömest elnézzük azt a bűnt, amelyet ideghálózatunk és zenei érzékünk ellen elkövetni merészkedik a kenyérért folyó küzdelem egy-egy nyomorgó közkatonája. Sőt szinte jól esik hallani, amint az esteledő szürkületben ábrándokkal, reményekkel telten neki indult az életnek. — De megváltozott azóta minden ! — mondotta hangosan. — Milyen más emberek voltak is a régiek. Nem voltak ilyen felületesek, ilyen léhák, ilyen szószátyárok, hanem éltek a munkának. — Az én fiatalságom — szövögette tovább Pista bácsi a gondolatait — milyen más volt, mint a mai fiataloké. Eszébe jutott ifjúságának legszebb éve, amikor boldognak érezte magát, amikor örök boldogságot fogadott ? Amikor oltár elé lépett kiválasztottjával a szép Blankával. Mennyi édes emlék köti őt ehhez a szép időhöz. Pista bácsi fiatalosan ugrott föl a karosszékről és kinézett az aablakon. Elgyönyörködött a virágos mezőn, az apró gyermekeken, a feltámadott természeten. Mosoly tért vissza arcára, a nagyszombati visszaemlékezés bár fájdalmasan esett, de megvigasztalta, reményre biztatta a hit, a feltámadás. Az örök otthonban viszontlátja még Blankát. E gondolatnál könnyek tolultak Pista bácsi szemébe s meglepetve nézett Jánosra, aki kopogtatás nélkül benyitott szobájába: — Sürgönyt hoztam — szólott János, a levélhordó. Pista bácsi ideges sietséggel bontotta föl s mikor elolvasta a sorokat, boldogságtól 'sugárzott az arca. — Nagyapa vagyok, nagyapa! — ismételte többször. Az.első unoka, — hajtogatta Pista bácsi. Örömében nevetett, vidáman fújta tovább a füstkarikákat, amelyek között már ott látta a kis unoka mosolygós arcát. A kis jövevény jöttének hire megint uj reményekkel táplálta szivét. És ezentúl minden évben szilárdabban, erősebben hitt a feltámadásban. éktelen disszonánciával beujong a levegőbe a régi időknek valamelyes ismertebb dallama. Es amint tovább viszi a szellő ezeket a hangokat, amint összeölelkeznek azok a langyos tavaszi levegővel, ugy érezzük, mintha ezernyi titkos vágyódás fakadna a szivekben. Esernyi melódia, ezernyi gondolat — a szerelemről, a csodás, égető tavasz-szerelemről, amelynek csak egy vallomása., van ós ez a vallomás is dicsőítése az Örökkévalónak, a Nagynak, a Hatalmas természetnek . . . Faun. „Békósmegyei Közlöny" táviratai. A képviselőház ülése. Az uj ülésszak első ülése nyomban az alakulással kezdődik. Az elnök felolvastatta a királyi kéziratokat s elrendelte a szavazást az alelnökökre. Rakovszky István és Návay Lajos a jelöltek, természetesen meg is választották mind a kettőt. Rakovszk.y 135, Návay 112 szavazatot kapott, 11 szavazólap üres volt. Egy szavazatot kapott Nagy György is. (Derültség.) Az elnök ezután az ülést öt percre felfüggesztette. A szünet után a jegyzőket s a háznagyot választották meg. Jegyzők lettek : Csizmazia Endre, Hammerszberg László, Raisz Aladár, Szentkirályi Zoltán, Hencz Károly, gróf Thorotzkai Miklós, Vertán E ndre, Z inszky István és Dudics André. Háznagynak ismét L e s z k a y Gyulát választották meg. A hivatalos jelölt P o p o v i c s Dusán volt, de a, függetlenségi párt megbuktatta. Wekerle Bécsbe utazott. Dr. Wekerle Sándor miniszterelnök ma délután 3 órakor titkára, dr. B á r c z y István kíséretében a holnapi közös miniszteri értekezletre Bécsbe utazott. Ezen az értekezleten megállapítják az 1909-ik évi közös költségvetést. A tárgyaláson részt fog venni a már Bécsben tartózkodó S z t e r é n y i József államtitkár is. A tiszti fizetések. A tiszti fizetések dolgában megint uj fordulat van. Nem érdemleges, hanem csak formai tekintetben. A tegnapi minisztertanácsban újólag megállapították, hogy e tiszteknek és a legénységnek okvetlen meg kell kapniok a fizetésemelést, sőt a tiszteknek a folyó évre visszamenőleg is. A nehézséget még mindig az okozza, hogy a közös miniszterek ragaszkodnak a májusi határidőhöz, mig a magyar kormány szept. hónapban akar mindent megadni. — Wekerle most uj propozicióval megy fel Bécsbe. Azt fogja javasolni a holnapi közös minisztertanácsban, hogy a delegációt tartsák juliusban és a tiszteknek a fizetésjavitást erre az évre csak mint pótlékot adják meg. Érdemben ez teljesen mindegy. A Polónyi—Lengyel-pör. A nagy pör körvonala két napos tárgyalás után kezd kialakulni. A bizonyítási eljárás az anyag jórészét feldolgozta már: Beke Erzsébet, a dunai rakodópart és a villamos ügyét. Az elkeseredett, halálos ellenfelek a három vádpont körül már egész sereg hatalmas bizonyitéktömeget vonultattak föl. A mérleg állandóan ingadozóban van, ami a nagyközönség érdeklődését az izgalmasságig fokozza. Ennek megfelelően az esküdtek arcvonásai is úgyszólván percenként változó érzelmeket tükröznek vissza. Egyik meglepetés a másikat követi s ha a tárgyalás további részén az eddigihez hasonló arányban torlódnak az események, a váratlan meglepetések egész sorára van kilátás. Ma elsőnek a villamos-ügyben H e 1t a i Ferencet hallgatta ki a bíróság, majd a könyvszakértőkre, szünet után pedig a Cséry szemétfuvarozási-vállalat ügyét vettek elő. Meghiusult templom-fosztogatás. Tolvaj a csabai gör. k. templomban. Vasárnap este tolvaj járt a csabai görög keleti templomban. Ez a jelenség azt sejteti, hogy a hitet és vallást profanizáló tolvajuk alighanem újból működéshez fognak s valószínűleg ismét hallani fogunk a megyei templomok kifosztásáról. A görög keleti vallásúak vasárnap | ós hétfőn ünnepelték meg a húsvétot. ; Vasárnap tömegesen látogatták meg a Sürgöny-utcai gör. keleti templomot a csabai hívek s szokás szerint betették adományaikat a bejárat mellé erősített perselybe. Valaki bizonyára megfigyelte ezt s elhatározhatta, hogy a persely tartalmát el fogja lopni. Délután, az istentiszteletet követőleg Gábor András gondnok előkészítette a másnap kiosztandó urvacsorához a kenyeret, azután kiment a templomból és az ajtót bezárta. Reggelig nem is ment a templom felé. Reggel azonban, amikor ajtót nyitott, észrevette, hogy az ablakról egy kötél csüng alá. Gábor rosszat sejtett s szétnézett a templomban, ahonnan eltűnt az urvacsorához készített kenyér és a perselyen is olyan nyomokat vett észre, mintha vésővei feszitgették volna a tetejét A dolog ugy történhetett, hogy a tettes már a délutáni istentisztetet után ott maradt s mikor mindenki eltávozott — hozzákezdett a persely feltöréséhez. Ezt azonban nem vitte keresztül s inkább csak az urvacsorai kenyeret ette meg. A távozás egy kis gondot okozott a tettesnek, mert az ablak magas s valószínűleg nem akarhatta ő sem, hogy reggelig a templomban maradjon. A bajon ugy segített, hogy az ablak alatti padokra állított egy létrát, azután az egyik leoldott harang-kötelet odaerősítette a párkányhoz és leereszkedett. A rendőrség nyomozást indított a tettes kézrekeritése érdekében. ÚJDONSÁGOK. — Időjárás. Az országos központi időjelző álomás mára enyhe időt jelez, sok helyütt csapadékkal. — Május elseje. A tavaszi hangulatnak leghívebb tolmácsolója mégis csak május elseje marad. A hivatalos jelleg nem csökkenti jelentőségét ós varázsát. Ez a nap voltaképpen az emberi demokratizmus gyönyörű jelképezője, amikor mindenki a szabadba siet. És a természet egyformán szolgálja az ő híveit. Az illattal terhes levegőben egybeolvad a gyermekdal, a szerelmesek susogása, az öregek vitatkozása, az élet minden megnyilvánulása. De — mint az iskolai dolgozatok mondanák, vagy szörnyen fontoskodó tanár urak irnák — van május elsejének hátránya is. De ne keressük holnap a sötét színeket. Az egész esztendőben amúgy is elég pesszimizmusra van okunk. Legyünk legalább holnap rózsás hangulatban. Békésmegye összes ipari munkásai szintén megünneplik május elsejét ós körmenetet tartanak. — A csabai selyemfonoda. Nagy sietséggel munkálkodnak a csabai selyemfonoda-épület kőműves munkáinak befejezésén. A falépités teljesen befejeztetett már ós most csak a falak letakaritása van még hátra. Ezzel is elkészülnek egy-két napon belül és azután j kezdetét veheti a belső berendezés. 1 Minden jel arra vall, hogy a fonodában ez év őszére megkezdhetik az üzenet. — Egy csabai ifjú győzelme. A Nemzeti Tornaegylet által április 26-án megtartott országos nyilt tornaversenyen C h r i s t i á n Jenő tornatanár-jelölt a juniorok korlátversenyében az első dijat vitte el. Christián eminens tanulója ós tornásza volt a csabai Rudolf-főgimnáziumnak s a tanulók tornaversenyein mindig első dijat nyert. Legutóbb a temesvári kerületi tornaversenyen egyénileg is a legjobb tornásznak bizonyult. — Esküvő. If. M o r v a y Mihály, az ókigyósi uradalom József-majori ispánja jövő hó 5-én vezeti oltárhoz menyasszonyát, Fleischer Etust, özv. Fleischer Jánosné leányát Füzesgyarmaton. — Uj takarékpénztár Mezöberényben. A Mezőberényi Hitelszövetkezet, amely a kisgazdák hiteligényeinek kielégítésére alakult, vasárnap délután tartotta felszámoló-közgyűlését. Ez a szövetkezet is kapcsolatban működött az Országos Hitelszövetkezettel, melynek a legutóbbi zilált és ingadozó pónzviszonyok miatt a^mult évben mintegy egymillió korona vesztesége volt. A vasárnapi közgyűlés Horváth János elnöklése mellett folyt le és azzal végződött, hogy a szövetkezet 564 tagja egyhangú határozattal mondotta ki a felszámolást és elhatározta, hogy uj, mezőgazdasági takarékpénztárt alapit. A hitelszövetkezet központja — mert tudomást vett arról, hogy a berényi hitelszövetkezet fel akar számolni, — mintegy 280 jelzálogkölcsönt felmondott. Ezeketa kölcsönöket most az uj takarékpénztár fogja átvenni. A mezőgazdasági takarékpénztár alaptőkéje már biztosítva van, mert az 5000 darab 50 koronás részvényből 3000 darabot a mezőberényi lakosság jegyzett, mig 2000 darabot a Békés-Csabai takarékpénztár egyesület vesz át ós igy e jónevü pénzintézet szárnyai alatt az igazán csak a kisgazdák hiteligényeinek gyors és kifogástalan kielégítésére alakulandó takarékpénztár mihamar meg fog izmosodni. — Egy vitás útépítés. Az ^Orosháza ós Hódmezővásárhely közötti ut egyik közbeeső szakaszának kiépítése sokat foglalkoztatta a közelmúltban vármegyénket. Békésvármegye álláspontja az volt, hogy ezt a szakaszt Hódmezővásárhelynek kell kiépíttetni, a vásárhelyiek pedig ennek az ellenkezőjót bizonyították. Hosszas vitatkozás után a miniszter végre is ugy döntött, hogy ennek az útépítésnek költségeivel a mi vármegyénk terhelendő meg. Most pedig megállapította már az utépités költségeit is 70.647 koronában. — A 101-esek jubileuma. Megírtuk, hogy a csabai 101-dik gyalogezred azon katonái, akik az ezredet alkották, jubiláris ünnepségek keretében készülnek megülni az ezred 25 éves fennállásának évfordulóját. Az ezred első katonái közül már igen sokan bejelentették részvétüket Békésről, Csabáról és Mezőberényből. Szilágyi Demeter berényi lakos, volt szakaszvezető, aki a mozgalom kezdeményezője volt, most lapunk utján is felhívja Bókésmegyében lakó bajtársait, hogy jelentkezzenek a legrövidebb idő alatt nála, levél utján. — Hetibetét-befizetések. A Békés-Csabai takarékpénztár egyesület ez uton is tudatja t. c. üzletfeleivel, hogy a hetibetétekre vonatkozó első befizetések /. évi május hó 5., 6., 7., 8. és 9 ik napjain (délelőtt 8—12-ig) megkezdődnek. A befizetések — üzletfelei nagyobb kényelme kedvéért — előre egy hóra, vagy hosszabb időre is teljesíthetők. A hetibetét-üzlet körüli munkákat a takarókpénztár betéti osztálya fogja végezni. — A kereskedélmi női tanfolyamról. Kedden és szerdán tartották meg a csabai kereskedelmi női tanfolyamnak évzáró vizsgáit. Ez a tanfolyam a kereskedő-ifjak esti tanfolyamával kapcsolatosan szerveztetett s az oktatás épp oly gondos és lelkiismeretes volt, mint a másikon. A vizsga kitűnő eredménynyel járt, ami szintén állitásunk mellett bizonyít. Az idei év eredményéből különben azt következtetjük, hogy ezeknek a tanfolyamoknak létjogosultságuk van Békéscsabán s hogy a jövő évben még intentenzivebb lesz az erkölcsi ós anyagi siker. — Segély a gyulai színkörnek. A gyulai szinpártoló egyesület abban a különös kegyben részesül, hogy az államtól a nyári színkör fejlesztése ós fentartása, valamint a szinügyi kiadások akadálytalan fedezhetése céljából állami támogatást kap. Ez az állami támogatás nem nagy ugyan, de mégis segít a gyulai színészet ügyén. A miniszter most értesítette a várost, hogy a támogatást a kormány 1600 koronában ez évre is folyósítja.