Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) július-december • 52-101. szám
1907-07-18 / 56. szám
4 Békéscsaba 1907 julius 18 nak látszik. Az esetről ezeket jelenti tudósítónk: Dudás Erzsébet, 14 éves kótegyházai illetőségű cselédleány K u t a s s y József pénzügyigazgatósági tisztviselőnél szolgál. A fiatal leányt törekvőnek és szorgalmasnak ismerik mindenütt s egyedül azt tudják be hibájául, hogy néha hosszú ideig a lobogó lángnyelvekbe bámul, mintha gyönyörűséget találna azokban. A fiatal cselédleány tegnapelőtt délután, úrnőjével együtt vasalással foglalkozott a Munkácsi-utcában lévő lakásukon. Vasalás közben Dudás Erzsébet egyszer csak eltűnt s egy-két percig nem is került elő. Amikor úrnője kérdést intézett hozzá, azt felelte, hogy egyéb sürgős dolgokkal foglalkozott a ház körül. Kevéssel ezután a szomszédos háztelekről, amely Szathmáry Ferenc asztalos-mester tulajdona, nagy zaj hallatszott át. Később átjött Kutassyékhoz maga a telektulajdonos, Szathmáry is, aki elpanaszolta, hogy padlásán három rakás törek között egy rongyokba takart parazsat talált, amely csak erről a portáról kerülhetett oda, mert az ő telkén nincsen tüz sehol. Dudás Erzsébet megszeppent e panaszkodásra s viselkedését észrevette Szathmáry is, aki a leányt rögtön felvezette a rendőrséghez. Dudás Erzsébetet vallatóra fogták, de mindent tagadott. Az eleven parázsról következtetni lehetett, hogy az a Kutassyék vasalójából való s az a rongy is, amibe a parazsat begöngyölték, Kutassyék tulajdona volt A tüzveszedelemnek a szerencsés véletlen vette elejét. Szathmáry ugyanis uj székeket hordott a padlásra s észrevette a füstölgő rongyot, amelyben Kutassyéknak egyik konyharuhadarabjára ismert. A leányt letartóztatták, mert minden jel arra váll, hogy ő volt az, aki a szenet a padlásra lopta. Dudás Erzsébet tavaly nyáron Popovits kétegyházai jegyzőnél szolgált s az esetet bonyolultá teszi az, hogy ebben az időben Popovitsnak is leégett az istállója. A gyujtogatással akkor is Dudás Erzsébetet gyanúsították, de nem lehetett semmit reá bizonyítani. - Időjárás. Az országos központi időjelző állomás mára hűvös, változékony időt jelez sok helyütt csapadékkal. — A békósmegyei főispáni szék. Képtelenebbnél képtelenebb hirek kerülnek még mindig forgalomba a békésmegyei főispáni szók betöltésére vonatkdzólag. Egy csabai lap most igazolni igyekszik ama hiradást, melylyel Haviár Dánielt helyezte előtérbe. Hogy teljes bizonyosságot szerezzünk, kérdést intéztünk e tárgyban F á,b r y Sándor dr. főispánhoz, aki kijelentette, hogy Haviár semmi szin alatt nem vállalja a főispánságot s hogy az ez idő szerinti jelölt J u s t h János ; de kórdós, vájjon vállalkozik-e ő „pünkösdi királyságra? Más forrásból szerzett értesülésünk szerint a kormány nem kap a békésmegyei főispáni állás betöltésére alkalmas személyt. Ezt jórészt az okozza, hogy a politikai viszonyok még mindig megbízhatatlanok s igy alighanem az az eset fog előáilani, hogy mindaddig, mig a mai politikai helyzet meg nem szilárdul, Bókésmegyónek nem lesz főispánja. — A csabai pénzintézetek adója. Hétfőn délután állapította meg a csabai adókivető bizottság Békéscsaba község pénzintézeteinek adóját. — A bizottság S z a 1 a y József elnöklésével, Marg ó c s i Miklós dr. és F e k e t e Sándor tagok részvétele mellett ülésezett. A bizottsági ülésen a pénzügyigazgatóságot Gryneusz György képviselte, aki az előadói tisztet is ellátta. A hozzánk beküldött hivatalos értesítés szerint a nyilvános számadásra kötelezett csabai és a csabai kerülethez tartozó vállalatok és pénzintézetek adója ezen az ülésen a következőkben állapíttatott meg : Békéscsabai takarékpénztár egyesület 969011 kor., a tisztviselők után fizetendő III. osztályú kereseti adó 4800-37 kor., Békéscsaba-városi Takarékp. 2594*46 K, a tisztviselők után fizetendő III. osztályú kereseti adó 58567 kor., Békéscsabai Termény- és Aruraktár 2092 85 kor., a tisztviselők után fizetendő Hl. osztályú kereseti adó 441-87 kor., Endrődi Takarékpénztár R.-T. 11405 62 kor., a tisztviselők után fizetendő III. oszt. kereseti adó 333-86 kor., Endrőd—kondorosi Fogyasztási Szövetkezet 42-35 kor/Gyomai Takarékpénztár 1100-69 kor., a tisztviselők után fizetendő III. oszt. kereseti adó 12795 kor., Ó-kigyósi fogyasztási és ért. szövetkezet 338-i6 kor., Gyomaendrődi hitelszövetkezet adómentes, a tisztviselők után fizetendő III. osztályú kereseti adó 55 70 kor., Gyomai gazdák ós iparosok hitelszövetkezete 388 25 kor., a tisztviselők után fizetendő III. osztályú kereseti adó 90 kor., Ujkigyósi Hitelszövetkezet adómentes, a tisztviselők után fizetendő III. osztályú kereseti adó 3444 korona. - Fábry Sándor távozása. Fábry Sándor dr. főispán kedden délelőtt végleg eltávozott Békésvármegyéből. Addig, mig felmentését meg nem kapja, állandó figyelemmel fogja kisérni a békésmegyei állapotokat s különösen az aratás esetleges meglepetéseit. Ambrus alispán, Daimel Sándor főjegyző és a vármegyei aljegyzők az elindulás pillanatáig Fábry Sándor társaságában voltak s szívélyes búcsút vettek tőle. — A mezöberónyi szanatórium-egyesület Mezőberényben nemrég megalakult a tüdőszantórium-egyesület. Ez az egyesület azt a nemes célt tűzte maga elé, hogy a tüdővész pusztítását okszerű tanácsaival csökkenteni fogja s egyáltalában azon lesz, hogy az e célra alakult közegésségügyi intézményeknek lelkes harcosa legyen. A mezöberónyi szanatórium-egyesületnek alapszabályait a belügyminiszter is jóváhagyta a napokban. — Lelkészi értekezlet Szarvason. A békési ág. hitv. ev. esperesség lelkészei julins hó 15-én Szarvason értekezletet tartottak. Az értekezletet megelőzőleg a lelkészek d. e. 9 órakor az ó-templomban urvacsorát vettek fel, amelyet Zvarinyi János Pál apostol Kor. 2. levél 5. rész, 20 21 versei alapján mondott beszéde után szolgáltatott ki. Az értekezleten Veres József esperes elnöklése mellett részt vettek: Gajdács Pál K e v i c z k y László, Rédei Károly, Podhradszky János, Kovács Andor, F r e i t a g János, M e n d ő 1 Lajos, R u s s z János, Z v a r i n y i János ós S c h o 11 z Gyula lelkészek. Ár értekezletre az egyházi felügyelők is meg voltak híva, de csak a szarvasi és orosházai egyházfelügyelőkjelentek meg. Az értekezlet tárgyait a curapastorális, az egyházkormányzat, a kerületi, de különösen a válságos helyzetbe jutott esperességi özvegyár v a-intézett ügyei képezték. Délben az Árpád-szállóban közebédet tartottak. A békési betonjárda. A békési betonjárda építésére vonatkozólag ujabban a következő értesítést vesszük: Ambrus Sándor alispán felhívta az államépitészeti hivatalt, hogy az építkezésekre felügyeljen s hogy a mun r kálafokat ellenőrizze. Az államépitészeti hivatal most számolt be az alispánnak. A hivatal a helyi viszonyoknak megfelelőnek találta azt, hogy a község egyenes vonalban építteti a járdát. Ámde azt, hogy olyan helyeken, ahol a járda a tehervonattal párhuzamos, a! járda ós a telek között mintegy 30 centi méternyi üres terület maradjon — nem tartja megengedhetőnek. Ez az észrevétel azonban illuzórius, mert a betongyalogjárónak jórészét már kiépítették. — Drágasági pótlék Kondoroson. A mai nehéz megélhetési viszonyoknak súlyát kétszeresen érzik a tisztviselők s ezért általános a panasz és zúgolódás körükben. A községek lehetőség szerint mindenütt enyhiteni igyekeznek tisztviselőik sorsán s legutóbb Kondoros község képviselőtestülete mondotta ki K e v i c z k y László indítványára, hogy összes tisztviselőinek ós alkalmazottjainak fizetését drágasági pótlékkal emeli. A közgyűlés 14 szóval 3 ellenében a tisztviselőknek, továbbá a kezelő személyzetnek 10 százalékos, a rendőröknek pedig 5 százalékos drágasági pótlékot szavazott. — Halálozás. L a s z k y Jakab csabai kereskedő, a volt Biener és Laszkycóg beltagja, hosszas betegeskedés után vasárnap Budapesten elhunyt. Az elhalálozott kereskedő 62 éves volt s elhunytát előkelő rokonság gyászolja. Ravatalára a békéscsabai kereskedők koszorút küldtek. Laszky Jakab elhalálozása alkalmából G r o s z Ignác, mint a volt Laszky cóg üzletvezetője 20 koronát adományozott koszorú-megváltás címén a „Malbisch Arumim"-egyletnek. Ezen egylet elnöksége ez uton mond hálás köszönetet a nemesszivü adományozónak. E helyütt említjük meg, hogy a „Malbisch Arumim"-egylet szintén értékes koszorút helyezett Laszky ravatalára, aki az egyletnek alapító tagja és éveken át elnöke is volt. — Megállóhely a szanatórium részére. Hosszas utánjárásra volt szükség, hogy a kereskedemi miniszter elhatározza a gyulai tüdőszanatórium részére egy vasúti megállóhelynek létesítését. Kedvező elhatározásáról tegnap értesítette a vármegyét a miniszter s ezzel egy időben az építkezések megkezdését is elrendelte a helyszíni tárgyalás alkalmából fölvett jegyzőkönyvi megállapodások alapján. Megjegyzi azonban a miniszter, hogy a megyében az érdekeltség részéről egy kocsiút létesítése iránt szükség merülne föl, az esetben a kocsiút létesítésének költségei az államot semmi szin alatt nem terhelnék. — A Pollák-Zsiros-ügy. Megírtuk, j hogy Zsíros András feljelentést tett a csabai főszolgabiroság előtt Zolenyán' szky András ós Áchim L. András ellen, akik — szerinte — pénzt ígértek neki, ha Pollák Arnold békéscabai korcsmárost alaposan elveri, illetőleg elteszi láb alól. Ez a följelentés 3640-907 sz. alatt tétetett át a gyulai királyi ügyészséghez, amely magáévá téve a vád képviseletét, átküldta már az iratokat a vizsgálóbirósághoz a vizsgálatnak foganatosítása érdekében. A vizsgálat már megindult s a napokban fogják kihallgatni ugy a bepanaszoltakat, mint a Zsiros által bejelentett tanukat is. Itt emiitjük meg, hogy ehhez a följelentéshez egy ujabbat is csatoltak életveszélyes fenyegetés cimén. -- Uj ártézi-kut Gyomán. Gyoma község képviselőtestülete elhatározta, hogy a község lakósainak ivóvizszükségletét céiszerübben és megfelelőbben ellátandó egy uj ártézi kutat furat. E határozat érdemi részének megvalósítása érdekében most engedélyt kér a munkálatok megkezdésére Ambrus Sándor alispántól Az uj kutat Fried Lipótné telkének Deák Ferenc utcai része mellett fúratják. — Somogyi Károly állapota. A nagyváradi színtársulat jeles igazgatója, S omogyi Károly, még mindig a gyulai korház sebészeti osztályán fekszik. Somogyinak legutóbb a nyelvéről távolítottak ei egy daganatot s ez az operátió is kitűnően sikerült. Somogyi Károly közérzülete jó s nemsokára elhagyhatja már a korházat. — Szeghalmon sztrájk volt . . . Hiába ! Vannak még hívei a paraszt-szociálizmusnak Békésvármegyében. Legkivált Szeghalmon tapasztalhatjuk ezt elijesztő arányokban. Ebben a községben ugyanis az történt, hogy egy Békéscsabáról útnak bocsájtott izgató egy álló hétig szavalt Szeghalom aratómunkásainak bizalmas körében s apostolkodásának klaszszikus eredményét az igazolja, hogy e hét nap alatt egyetlen egy munkást „megtérítenie" sikerült. A többiek azonban nyugodtan folytatták a munkát. De az az egy munkás még ma is sztrájkol. Az uradalom „nyugdijállományba" is helyezte a derék, felvilágosult embert. — Államsegély az orosházai színkörnek. A belügyminiszter arról értesítette a napokban vármegyénk főispánját, hogy az orosházai színkör részére 3200 korona államsegélyt utalványozott ki. — Drága tervek. Vármegyénk közkórházi bizottsága olyan határozatot hozott annak idején, hogy a békésmegyei közkórház kibővítésére .szükséges épületek tervrajzait Jendrassik minisztériumi műszaki * tisztvieselővel fogja megrajzoltatni — mert igy: olcsóbba kerül. E célra aztán mindjárt meg is szavazott 5000 koronát. Jendrassik most kellemes meglepetésben részesítette a kórházi bizottságot, amenyiben azt irta válaszában, hogy ő csak 21.000 koronáért kész elvállalni ezt a munkát. Hogy ezek után mint határoz majd a bizottság, arra igazán kíváncsiak vagyunk . . . — Harisnyagyárunk temesvári fióktelepe. A gyulai kötött- és szövöttiparárugyár Temesváron létesítendő fiók telepének fölépítésére az árlejtést folyó hó 14-ikén tartották meg Az árlejtés szakma szerint történt- és igy a vállalkozók száma igen tekintélyesre emelkedett. Az építkezés megkezdődött már s impozáns erővel folyik. A megfeszített munkaerővel megkezdett építkezés mintegy 1800 nógyzetölnyi területen van folyamatban s szerződós szerint a gyárhelyiségeket november 15-ikóig kell'fölépíteni. A műszaki felszerelést december 20-ikáig fejezik be s 1908. évi január hó 1-én már az üzemet is megkezdik mintegy 450 főnyi sze nólyzettel. — Szarvas község közgyűlése. Szarvas község képviselőtestülete tegnap délelőtt közgyűlést tartott. A közgyűlés akképpen határozott a községi szolgák, cselédek és rendőrök fizetésemelés iránti kórelmében, hogy egy bizottságot küldött ki, mely a 'megoldás módozataira vonatkozólag 30 napon belül javaslatot terjeszszen a közgyűlés elé. Elhatározta a közgyűlés, hogy a körösmenti partokat átengedi a tulipán-szövetségnek, amely egy füztelep és egy kosárfonóiskola létesítését h itározta el. Végül kimondották, hogy a Békósmegyei Gazdasági Egyesületnek Szarvason rendezendő kiállításának céljaira díjtalanul átengedik az Erzsébet-liget melletti herést s fölépítik a kiállítás területén szükséges koiIátokat és sátrakat is. — Menhely-bizottság Békésmegyében. Szerte az országban lelkes készséggel karolták fel az elhagyott gyermekek ügyét. A belügyminiszter, hogy az ügy lelkesebb harcosokra találjon, most országszéltében gyermekmenhely-bizottságokat alakit. Békésmegye területére is kinevezett egy ilyen bizottságot. A bizottság elnöke Kun Pál, helyettes elnöke pedig Schröder Kornélia ós Ladics László. A bizottságnak a vármegyei főispán, alispán, árvaszéki elnök és a gyulai polgármester, valamint a városi orvos hivatalból tagjai. — Megakadályozott betörés. Békéscsaba község közbiztonsági helyzete alacsony nívójának igazolására Aap-nap után a legtarkább eseteket jegyzik a rendőrség naposkönjivébe. Ez a krónika most egy ujabb esettel gazdagodott. H a n k ó Pál, 16 éves, békéscsabai fiú, hétfőn délután az alsóvégi temető mellett sétálgatott. Egyszer csak szembe került vele egy eléggé jól öltözött idegen s melléje csatlakozott. Az összetalálkozott fiatalok hamar megbarátkoztak s elmesélték egymásnak élményeiket. Hankó elmondta társának, hogy ő már lopott is életében apró-cseprő tárgyakat Az idegen erre megjegyezte: — Az semmi! Lopni én is tudnók, de nem apró dolgokat, hanem olyanokat, amelyek jövedelmet hajtanának . . . Szóból szó került s az idegen azt mondta Hankónak, hogy nem érdemes a mai világban nyomorogni s ha ő segítségére lesz, akkor még az éjszaka folyamán meggazdagodnak. Elmondta aztán, hogy ő be fog törni L e s z i c h vasut-utcai ékszerész üzletébe s kifosztja Jancsóné és Bán vasut-utcai italmérését is Hankó megjegyezte erre: — De hátha elfognak ? — Ejh, vágott közbe az idegen, K o h n M ó r-g y i 1 k o s á t még mindig keresi a rendőrség . . . Ezután megbeszélték a haditervet. Hankónak kint kellett volna maradnia az üzletek előtt, hogy ha jön valaki, jelt adjon társának. Kevéssel erre elváltak azzal, hogy este 8 órakor találkozni fognak a Körgáton. Hankó Pál hazajövet meggondolta a dolgot s egyenesen a rendőrségre sietett, ahol mindent elmondott V a 1 e n t i n y i rendőrbiztosnak. Valentinyi a jelzett időben négy rendőrrel kiment a találkozás színhelyére s itt már várta társát az idegen, akit letartóztattak és bekísértek a rendőrségre. Az idegen azt vallotta, hogy H a v e 1 Jenőnek kivják, kétegyházai illetőségű és születésű foglalkozás nélküli kereskedősegéd. Békéscsabára hétfőn délelőtt jött s három héttel ezelőtt Kovács Istvánnál volt alkalmazásban Csabán. Azt azonban tagadta, hogy be akart volna törni, vagy hogy rá akarta volna birni erre Hankó Pált. A rendőrség azonban kiderítette, hogy Havel Jenőt 1902-ben másfél évi börtönre itólte a lőcsei törvényszék hivatalos sikkasztás miatt. Most az után kutatnak, hogy K o h n Mór meggyilkolása idején hol tartózkodott Havel, aki még mindig fogva van. — Szerencsétlenség Békésen, Hajdú István 22 éves békési gazdalegény egy készülőfélben levő szalmakazalra dobott föl takarmányt. Munkaközben a nyomtató-rud leesett a kazalról s Hajdúnak a fejére esett. Az ütés oly súlyos volt, hogy a szerencsétlen fiatál legény agyrázkódást ós koponyacsonttörést szenvedett. Mire orvosi gyógykezelésben részesíthették volna — már meghalt. Tetemét nem boncolták föl. — Tüz a gyulai tanyákon. A napokban nagy tüz pusztított Gyula város szeregyházi tanyáinak egyikén. Neumann György mészárosnak tanyáján kigyulladt egy 12 öl hosszú törek-kazal s a szól átvitte a szikrákat a szomszédos kazlakra is. Mire kellő eszköz állott volna rendelkezésre, hogy a tűznek pusztítását megakadályozzák, már porrá égett három kazal takarmány. A kár biztosítás révén megtérül. A tüz keletkezésének okát kiderítendő, a rendőrség nyomozatot helyezett folyamatba.