Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) július-december • 52-101. szám

1907-10-06 / 79. szám

2 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1907. szept. 15 időszerint lehetetlenné, hogy a hivek két jelölt köré tömörülnek. Egyik csoportot a Koppányi-pártiak, másikat pedig a Gecse-pártiak alkotják. Mi nem tudjuk, hogy e két csoport jelöltjei közül kinek van ezidőszerint többsége, De bármelyik legyen is ez a csoport, az egyházi érdekek parancsolóan azt sürgetik, hogy a kisebbség olvadjon bele a többségbe, hogy a számbelileg törpébb csoport ismerje el a numerikusan erősebb csoportnak fölényét is és ismerje erkölcsi kötelességének a többség előtt meghajolni. Ez nem hatalmi kérdés, hanem a föltétlenül respektálandó egyházi érdekeknek kötelességszerű támogatása, mert csak igy érhető el az, hogy a csabai reformátusoknak 2—3 héten belül papjuk legyen s csak igy tölthető be meghívás utján a lelkészi állás is. Csaba község református egyházára nagy és nemes feladat vár. Lássa ezt be most minden egyháztag s egyéni véleményét rendelje alá az egyházi érdekeknek, melyeket csak ugy szolgálhatunk kellőképpen, ha hittel és szilárdsággal a többség akaratát respektáljuk. Vármegyénk közállapotai májustól október hóig Alispáni jelentés a közgyűlés elé. Békésvármegye törvényhatóságának október havi közgyűlésének tárgysorozatában kétségtelenül előkelő helyet foglal el a májustól októberig terjedő időszaknak közállapotait feltüntető alispáni jelentés. Ez a jelentés most van nyomás alatt s legközelebb már ki is kerül a nyomdából, hogy minden törvényhatósági tag idejekorán megkaph8SSci azt Ambrus alispán a jelentés első rovatában vármegyénk közegészségügyéről számol be. A jelentést magában foglaló időszak alatt megbetegült difteriában 71, vörhenyben 46, kanyaróban 921, tífuszban 97, járványos fültömirigy lobban 32, vörhenyben 1. Az összes megbetegedések száma — ide értvén a jelentéktelenebbeket is — 1227 volt. Meghalt összesen 101 egyén. Leginkább fertőzött községek Békéscsaba, Csorvás, Békés és Orosháza voltak. Ugy a személy- mint a vagyonbiztonság vármegyénkben állandóan kedvező. A statisztikai adatok számai nagyon elég magasak, amennyiben ez év május, junius, julius és augusztus havában személybiztonság ellen 57, vagyonbiztonság ellen 155 bűnös cselekményt mutatnak fel, de ha figyelembe vesszük hogy 2 gyilkosságon és 1 halált okozó súlyos testi sértésen, valamint 3 a büntető törvény 232. §-ába ütköző bűntetten kivül a személybiztonság elleni többi bűncselekmény lényegtelenebb s főként verekedés közben elkövetett súlyos és könnyű testi sértésből áll, továbbá figyelembe vesszük, hogy 1 rablás és 4 betöréses lopástól, valamint 2 gyujtogatástól eltekintve a vagyonbiztonság elleni bűncselekmények legnagyobb része kisebb értékű ingók és baromfi ellopásból áll: közállapotainkat e tekintetben sem népességünk számához, sem más vármegyék bűnügyi statisztikájához viszonyítva, kedvezőtlennek nem minősíthetjük. Különösen a vagyonbiztonság ellen elkövetett bűncselekmények egy részének s az itt nem érintett mezőrendőri kihágások nagy részének tetteseit a vándor cigányok között kell vármegyénkben is keresni. Ezek vármegyénk félreeső útjait koronként ellepik s bár az éber csendőrség lehetőleg eltávolítja őket, mégsem akadályozható meg, hogy pár napra vagy íegalább egy éjszakára meg ne telepedjenek s a sötétség leple alatt a vármegye lakosságának vagyonában kárt ne tegyenek. A mezőgazdaságba sorozó részből természetesen nem marad ki a „zord" tél hosszadalmasságára panaszkodó rész. Színesebb ennél a munkásviszonyokat érintő passzus, amely igy hangzik: A májusi rendes közgyűlés óta a mezőgazdasági munkások körében nagyobb jelentőségű mozgalmak nem voltak észlelhetők. Szakegyleteik ellen panaszok nem merültek fel ezen időszakban. Három mezőgazdasági munkás szakegyesület működését azonban felfüggesztettem és pedig egyet, a magyarországi földmivesek országos szövetsé gének nagyszénási helyi csoportját azért, mert ezen egyesület tagjai alapszabályellenesen működtek még a tél folyamán s tagjaikat a munkavállalástól való tartózkodás érdekében terrorizálták; kettőt, úgymint a magyarországi kisgazdák és kubikusok országos szövetségének mezőberényi és endrődi helyi csoportját padig azon okból, mert a belügyminis/.ter az anyaegyesületet feloszlatván: helyi szerveinek jogai alapja is megszűnt. (Szerintünk itt meg lehetett volni mondani azt is, hogy a munkásokat még mindig befolyásolják a lelketlen izgatók s hogy hatóságaink ezekkel szemben még mindig tehetetlenek . . .) Végezetül, hogy az olvasóközönség a kivándorlás tekintetében is tájékozódjék, ide iktatjuk a következő részt: A mult közgyűlési jelentésem óta, vagyis május 1-től szeptember 22-ig kiadtam 491 darab útlevelet 690 egyén távozására, melyből Amerikába szól 460 darab, egyéb helyre 31. A kiadott útlevelek hónapok szerint következőleg oszlottak meg: 1907-ik év május hóban 111 darab, junius hóban 86 darab, julius hóban 112 darab, augusztus hóban 106 darab, szeptember hó 22-ig 75 darab adatott ki. A 491 darab útlevél közül kiadatott: Endrődre 160 darab, Orosházára 73, Tótkomlósra 53, Mezőb9Íénybe 39, Békéscsabára 38, Csorvásra 25, Gyomára 18, Békésre 14, Szarvasra 13, Gyulára 12, Kétegyházára 10, Békésszentandrásra 8, Dobozra 6, Nagyszénásra 5, Újkígyósra 3, Gádorosra 3, Gyulaváriba 3, Kondorosra 2, Köröstarcsára 1, Körösladányba 1, Öcsöd 1, Vésztőre 1, Szentetornyára 1, Pusztaföldvárra 1. Megemlítem, hogy a 491 darab útlevelet nyert egyének közül csak 479 tekinthető kivándorolinakl mivel 12-en tanulmányut és látogatás céljából kértek útlevelet A kivándoroltak közi 391 férfi. 100 nő és 199 kiskorú vegyes családtag van. 1903. január 1-sö óta, — amióta a rendszeres statiszkai adatok állanak rendelkezésére, — 4634-en vándoroltak ki vármegyénkből, ebből 1644-en 1905. szeptember hó 15-től 1906. ^szeptember hó 23-ig terjedő egy éb alatt s 1871-en az 1906. évi szeptember hó 24-től 1907. évi szeptember hó 22-ig terjedő egy év alatt, 1903. évi január hó 1-től 1905. évi szeptember hó 15-ig terjedő idő alatt, két és 5/i év alatt tehát összesen csak 1119-en költöztek ki, vagyis 2 és 3/* év alatt 525-tel kevesebben, mint az 1905—6. évi időszakban s ezzel szemben is az 1906—7. évre 14% az emelkedés. Még mindig a körösladányiak... A polgárok után a főszolgabíró nyilatkozik. Sajtópör lesz az epilógus. Az izgalmakban teljes körösladán, jegyzőválasztás után még mindig n akarnak lecsillapodni a kedélyek. N is olyan könnyű ez, amikor meggondoljuk, hogy a főszolgabíró megint olyant szeretne jelölni a főjegyzői állásra, akit a község nem akar s viszont a polgárok azt szeretnék megválasztani, aki a főszolgabíró nézete szerint nem hivatott az állás betöltésére. E két egymással soha nem találkozó véglet érdekes csatározásban fogyasztja most a szellemi erőt. C s á n k Jenő főszolgabíró lapunk egyik legközelebbi számában nyers őszinteséggel indokolta eljárását s árulta el azokat az okokat, amelyek arra késztették őt, hogy miért jelölte a pályázók közül csupán a három vésztői jegyzőt. Természetesen, ez a nyilatkozat nem maradhatott válasz nélkül s a körösladányi polgárok a „Szeghalomvidéki Hirlap"-ban éles bírálat tárgyává tették a főbíró eljárását s a törvényhatósághoz címzett „nyílt levelükben" sok mindenfélével megvádolták Csánky Jenőt. Az irták róla, hogy beteg ember s betegségének tulajdonítják basáskodását is További soraikban nem kisebb váddal illették Csánkyt, mint azzal, hogy „összejátszott" a jelöltekkel, akiket jobb állásba akart juttatni. A nyilt levél határozottan tiltakozott a főszolgabíró önkényes eljárása ellen s kijelenti, hogy az esetben, ha a megye területén ilyen „basáskodást" követhetnek el a „Kristóffy-huszárok", akkor ne csodálkozzék senki azon, hogy Békésvármegye közéletét korrumpáltnak nevezi a köztudat. Végezetül arra kérik a polgárok Békésvármegye törvényhatóságát, hogy Csánky főszolgabírót függessze föl, mert „nem találják őt méltónak" a főbirói állás betöltésére. Körösladányi polgártársainknak nyilt levelében ezek még csak a kevésbbé erős passzusok, amelyeket Csánky Jenő sérelmeseknek talál s ezért sajtópört indít a nyilt levél irója ellen. Ebbeli szándékát a következő levéllel adja tudomására lapunk utján a közönségnek: Tekintetes Szerkesztő ur ! A Szeghalmon megjelenő „Szeghalomvidéki Hirlap" szeptember 29-iki számában „Nyilt levél Békésvármegye tekintetes törvényhatósági bizottságához" cim alatt névtelenül egy rágalmazó és becsületsértő cikk jelent meg ellenem. Szerkesztő urat, szivesójában közzétenni, hogy a miatt a sötétben bujkáló ^n a sajtópert megindítottam. tisztelettel Szeghllom, 1907 okt„.3. Csánky Jenő, főszbiró. Értesülésim*szerint a nyilt levéllel járó büntetőjogi felelősséget Biró József fogjífmagára vállalni. A sajtópör a nagyváradi királyi törvényszék, mint egjmdtbiróság előtt lészen tárgyalva ilyenformán a körösludányi főjegyzői állás körüli „épületes" dolgokat megismerik a bihariak is. Panaszok egy tejszövetkezet ellen. Emelik az árakat. A gyulai gazdák bölcsessége. Gyula város furcsaságai közölt megemlitendőnek tartjuk azt is, hogy a képviselőtestületben helyet foglaló derék gazdák megszavaznak mindent, ami a saját szükségleteiknek és éidekeiknek : fedezésére szo'gál, ellenben leszavazzák mindazt, amire más is igényt tarthatna. — Jobban! Keményebben! A föld dübörgött a csapat lábai alatt. Kapitány ur Komorovcsák ugy titokban meg is volt elégedve, de nem árulta volna el ezt egy világért se. Azt csak nem mondhatja az önkénteseknek, hogy ne fárasszák magukat, hiszen egy esztendő múlva, a szokásos percent kivételével, ugy is hazamehetnek. Igy hát tovább kiáltozott: — Önkéntes, Boros! Hogy megy maga 1 Ugy megy egy önkéntes ? Nem, hanem egy tehén, ha jóllakot! Azt a filozopterjét! A filozopter ijedten kapta fel pápaszemes fejét és eszeveszetten kezdte verni talpával, sarkával „a kavicsot, hogy csak ugy fröcscsent. Önkéntes, Boros cseppet se volt katonás alak, járása csakugyan veszedelmesen hasonlított a sétáló szarvasmarháéhoz. Különösen, ha ugy eleresztette a fejét, mint most. Az alkonyat sötétségében csak a kapitány ur éles szeme ismerhette fel a lomha járású filozoptert, A csapat maga már csak valami sötét, hosszúkás tömegnek látszott, mely ütemesen kígyózott az óriási gyakorló-tér szürke talaján a város felé a kaszárnyába. Amint a kapuőr kitárta a nagy szárnyas-kaput, szemközt is megnyílt egy kapu és rajta nagy muzsikaszóval bevonult egy díszszázad. Parancsnoka tisztelgést vezényelt, mire kapitány ur Komorovcsák is kirántotta kardját s harsány hangon kommandirozott: — Vigyázz! Szakasz jobbra nézz! Zuhogva vágódtak le a lábak a földre. Ziháló mellel verték a parádémarsot, már ugy, ahogy az újoncok tudják ezt a mindennél nagyobb katonai művészetet a kiképzés első hetéhen. — Vigyázz ! Szakasz állj ! — A díszszázad már megállt az udvar közepén. Oldalt tőle az önkéntes-osztály. A parancsnok rekedt hangon vezényelt: — Vigyázz! A dobok megperdültek, a trombiták felharsantak, dübörgött a nagy dob, csattogott a réztányér és mialatt a század jobb szárnyáról feszes lépésben elindult a zászlótartó és a zászlótiszt, a hangzavarból a Gotterhalte bontakozott ki. A zászlónak szólt a tisztelgés, amint bevitték az őrszobába. A díszszázad peckesen tiszteigetett, a kapitány ur kardja nagy köröket irt le a levegőben. A századdal együtt tisztelegtek az önkéntesek is A szokatlan, először látott dolog megkapta őket. Mind magyar fiuk voltak, de egynek se jutott eszébe ebben a percben, hogy először tiszteleg életében a Gotterhalte hangjainál és éppen október hatodikán! Későbben a kantinban gyülekeztek vacsorára s egy-két pohár borra. A városba ki nem mehettek, mert az újoncnak két hétig nem szabad lábát kitennie a kaszárnyából, ha mindjárt önkéntes is. Sok a törzstiszt, a generális, sőt még az is megeshetik, hogy a főherceggel találkozik össze a fiatal katona és még valahogyan nem tiszteleg szabályszerűen. Amiből aztán nagy szégyene lehet az ezredesnek Beszélgettek erről-arról. A múltról, mely szépnek, kedvesnek tűnt fel s a sivár jövendőről. Egyikük, akit második esztendőre tartottak vissza, vigasztalta társait: — Ne búsuljatok. Hiszen már csak háromszázhatvan kis nap. van hátra! De nem mosolygott senki a tréfás megjegyzésen. Ekkor felkelt helyéről az örökké vidám kétéves önkéntes s kifelé indult. — Hová, hová? — kérdeztek tőle. — Megyek, hozok cigányt. A hetedik századnál van a Pista, a másodiknál a Laci, a harmadiknál meg a cimbalmos. Néhány perc múlva ott volt a kantinban a cigánybanda. Egy-két pohár borért, néhány jó szóért elmuzsikál reggelig is. Pénzt nem kap, nem is vár, nagyon jól tudja, hogy kevés van az önkénteseknek is. Nincs is rá valami nagy szüksége. Enni, inni valója van. mi kell több a cigánykatonának ? Örül, ha ilyen társaságban' elsírhatja hegedűjén szomorú marsát, szivének bánatát. El is sirta, el is muzsikálta. Hegedű szivhezszólóbban sohase szólott, mint akkor. Amint fogyott az üvegekből a bor, azonképpen oszladozott a rossz kedv, a szomorúság. Egy óra múlva már vig tiszaparti nótákat húztak a cigányok. Az önkéntesek beleénekeltek, később pedig táncra kerekedtek. Minden nótára más pár táncolt. A kantinos és a kantinosné egymásra nézett. Egyik sem látott még ilyen csárdást. Ez a csárdás nem volt az a veszedelmes padlóverés, utálatos térdrázás, hanem volt rangos, módos, becsületes magyar tánc. A muzsikaszó, a kurjongatás elhallatszott az őrszobába. Meghallotta az inspekciós tiszt is. Et is küldött egy embert megnézni, hogy mi történik. Az meg jelentette, hogy az önkéntes urak mulatnak. — Mit? Mulatnak? — kérdezte rossz magyar kiejtéssel. — Mondd meg, parancsolok, hogy a cigány mars haza, a freiwilligerek pedig danuljanak — Igenis, kérem alássan. És megjelentette az önkénteseknek hűségesen, hogy a cigánynak mars, a frajbiilogos urak azonban danoljanak. Az önkéntesek engedelmeskedtek s tele torokból danolni kezdtek. A kaszárnya udvara néptelen volt már. Kilenc ó^át rég elfújták és csak az őr sétált fel s alá a négy lépés hosszú deszkán. Őrnagy ur Drupkovics ro s'kedvüen ballagott hazafelé a vendéglőből. Amint a kaszárnya előtt elhaladt, meghallotta, hogy a kantinban nagyban dalolnak a legények. Rögtön visszafordult, be egyenesen a kaszárnyába. A kapuban találkozott kapitány ur Komorovcsákkal, aki garnisonsinspekciós volt és éppen a vártát vizsgálta. — Micsoda lakodalom van itt, kapitány ur ? — kérdezte németül. — Mindjárt megnézem, őrnagy ur! És elindult a kantin felé, ahonnan tompán szűrődött keresztül valami ének. Kapitány ur Komorovcsák rögtön ráismert az énekre. Kardjához kapott, elkezdett haragosan teremtettézni. Az ének pedig most egyszerre csak ugy kiharsogott az udvarra. Ugy látszik, kinyitottak valami ablakot. Meg lehetett érteni a szövegét is: . . . Valahány csepp esik rája, Annyi áldás szálljon rája! Most újra betették az ablakot, de az ablakon keresztül is hallatszott, hogyan éneklik tovább tüzesen a dalt. Még hangzott az ének, mikor az őrnagy és a kapitány a kantinba értek. A következő pillanatban már halálos csend támadt. Az őrnagy dörgő hangon kiáltotta : — Ki itt a legidősebb ? — Én, jelentem alássan! — mondotta sápadtan, de katonásan a kétéves önkéntes. — Hogy mernek még ilyenkor is énekelni ? És mit énekeltek ? — kérdezte tovább gyanakvólag. Senkise felelt. A kétéves önkéntes lesütötte a szemét és nem válaszolt. Az őrnagy újra kérdezte. Ekkor megszólalt hátulról, a sarokból, a filozopter: