Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) január-június • 1-50. szám

1907-02-21 / 14. szám

Békéscsaba, 1907. XXXIV-ik évfolyam. 14-ik szám. Csütörtök, február 21. BEKESMEGTEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kcáiratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön EltOFIZBTÉSI DIH : F.gész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lebet cvncgycdcnbcliil is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SArr

.SU VILMOS Felelős szerkesztő: SZÉKELY BÉ í, A Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Gazdasági kiegyezésünk. Békéscsaba, február 20. Wekerle Sándor Bécsben járt, de sajnos, nem ho?ottadoziérjában semmiféle nemzeti vívmányt. Ezúttal nem szerezhetett érvényt a magyar álláspontnak. Azok, akik a koalíció becsületes szándékaiban elég merészek voltak kételkedni, most ime beláthatják, hogy Bécs még nem szakított azzal a politikával, melyet 1867 óta az érzésben és fogadalomban gyors egymásutánnal váltakozó kormányok erősítettek meg engedékenységük miatt a császárvárosban. A király leintette a magyar kormány törekvésének a vámtarifára vonatkozó terveit s csak annak a régi politikának hódolt ezzel, amelyet időtlen idők óta aktuálisnak tart az osztrák. Jellemző, hogy a „népboldogító" Fejérváry kormány idejében milyen határozottsággal kérkedtek a vámtarifa és a gazdasági élet körül kilátásba helyezett „vívmányokkal" darabonték. Az ember szinte azt hitte, hogy a Fejérváry-programnak évtizedes helyzetet bontó pontjait az udvar bizonyosabban megígérte, mint Krisztus a föltámadást. Manót! A bécsi Burgban kinek jutna eszébe csak egyetlen egyszeregy is komolyan az, hogy az ország érdekeit szolgáló kormányjavaslatokhoz helyeslőleg járuljon. Ha a császárkirály tényeit menteni akartuk, illő loyálitással tanácsadókat kerestünk a titkok spanyolfala mögött mindig. Beck és társainak is voltak elődei e tekintetben. Komplikálta a bajt, ha magyar államférfiakat is meglapulni véltünk a bécsi politikai érdekek vitézeinek sorában. De most kiderült, hogy ez a következtetés csak épp ugy téves utakon járt, mint amilyen tultengésekbe kalandozott a magyar nép hagyományos királytisztelete. Most már beláthatjuk, hogy fölösleges az erőpazarlás. Ha a császár elkiáltja egyszer magát: csitt! . . . akkor ez a hang a legfőbb törvény; a suprema lex. A Magyarország és Ausztria között kitörni készülő gazdasági harcot lefújta a császári parancs. Létrejött egy nesze semmi, fogd meg jól féle paktum, melyet mindkét kormány saját tetszése szerint akként magyarázhat, hogy az kizárólag az ő álláspontjának a diadalát jelenti. A kötelezettségek pedig, melyeknek szigorú betartása a béke ára, abban csúcsosodnak ki, hogy a magyar kormány mindaddig pihenteti az autonom vámtarifa javaslatát, mig a kiegyezési tárgyalások véget nem érnek. Viszont az osztrák kormány minden lehetőt elkövet arra, hogy ez az eredmény positiv, vagy negatív legyen. Mindez pedig Wekerle Sándor miniszterelnöknek legutóbbi kihallgatása alkalmával lett igy megállapítva. Teljesen nyilvánvaló, hogy őfelsége egyenesen óhajtotta, hogy a jelen pillanatban se itt, se ott kormányválság ne legyen és hogy a magyar miniszterelnök igyekezzék osztrák kollégájával egyetemben megfelelő kibúvót találni. Ezért találták meg a kibúvót. Wekerle belenyugodott abba, hogy az autonóm magyar vámtarifa most ne kerüljön a Ház elé. A tarifát az illetékes bizottságok le fogják tárgyalni, de a plénum elé nem fog kerülni, mig a kiegyezés iránt tisztába nem jöttek akár ideiglenes, akár nemleges irányban. Ezzel persze a kiegyezés válságát nem szüntették meg, hanem csak elodázták és nyilvánvaló, hogy egyelőre mindkét kormány a maga diadala gyanánt fogja kiaknázni a sovány átmeneti megegyezést, pedig nem valósult meg egyik kormány akarata sem. Hanem érvényesült az uralkodó akarata | és beigazolást nyert most is, hogy '< „suprema lex regis voluntas." A leg| első törvény a király akarata . . . Sok a bajuiii A költővel sóhajtok fel: „Rég veri már a magyart a teremtő". Hát bizony veri; de ebben magunk is segítünk. Mostanában a lapok egyebet sem csinálnak, mint szenzációt hajhásznak. Elég érdektelen dolgot annyira felfújnak, hogy a külföld is észre veszi, barbároknak, betyároknak nevez el minket. Ki az oka eniiek? Nem más, mint a lapok (tisztelet a kivételnek). Ezek útján jut a külföld tudomására sok ezer bajunknak, melyek között nem a legkisebbek a személyeskedés, irigység, haszonlesés, önzés, mások becsületének tönkretevése. Nálunk mindenből üzletet csinálnnk. Még abból is, ha valakit haladásában megakasztani sikerül. Hunor és Magyarról szóló regében a csodaszarvas üldözői elől az ingoványba fut. Eltűnik. De nálunk az üldözöttet még ott is felkeressük s a fehérből feketét csinálunk. Csodálatos, hogy még dicsekedhetünk nagy emberekkel. Mikor nagy embereink éppen a kis emberek fogyatkozásai miatt nem haladhatnak, vagy mint mondani szokás. „Erdő miatt nem látjuk a fát." Világos példája volt ennek igazságügyi miniszterünk esete. Nem vagyok poiitikus, sem pedig arra hivatott, hogy védelmezzem; de többféle okból arról győződtem meg, hogy az nem egyéb, mint hajsza olyasmiért, amitől ugyan sok ember nyugodtan alhatna. Dehát a feltűnési vágy, az irigység kaján mo • sólya mindent elfeketit Aki mindezen gyarlóságokat átérzi, talán a multat fogja okolni azárt, mivel akár a világ-, akár pedig a bibliai történetet vizsgáljuk, az emberek eme hibáival mindenütt találkozunk? Oh nem! Akkor a szellemi elmaradottság mellett inkább a megélhetésért folyó harc, rablás érvényesült, inig ma a feltűnési vágy, a csalás különféle formái divatosak. Van egy mondás, mely arra vonatkozik, hogy valaki a veszedelmet mindig a maga javára használja fel s ez az: „Zavarosban halászik". Persze, mert nincs olyan kár, amiből valakinek haszna ne volna. Az alantas tisztviselő előmenetele miatt várja fellebbvalójának nyugdíjazását. Az állásért folyamodó örül, ha itt-olt megfosztanak valikit kenyerétől, esetleg önhibáján kivül elkövetett vétségéért. Meg a gyermek is tanítója halálát, legrosszabb esetben az iskola ledőltét várja, stb. Léptennyomon látjuk példáit az önzésnek, haszonlesésnek. Mindig érvényesül az az igazság, hogy először jövök én, úgy a többi. Sokszor mint csodaszámba menő dolgot olvassuk, hogy egy-egy jó állásra 100—200 pályázó van. Miért van az ? Hogy a megélhetés biztosabb egyik helyen, mint a másikon. Kényelmesebb, jobban fizetett állás az egyik, mint a másik. Gyakori ez az eset különösen a tanítói pályán, mert ahány állás csak van, — legalább ugy volt eddig — mind más és más fizetésű. Már most egyik tanitó képesítése alapján ép ugy lehet budapesti, mint piripótyi tanitó. Gyermekei nevelése szempontjából pedig kötelessége is a főiskolával biró városba, vagy legalább közelébe törekedni. De meg van ez a törekvés más pályán működőknél is. Mindenütt más ós más szempont a mérvadó. Csodálkozni ezeken az állapotokon, legfeljebb a nyomorúság szempontjából lehet. De elitélni azért valakit nagy hiba volna. Nagyobb hiba azonban az, hogy a lelketlen mások jóhiszeműségét, tájékozatlanságát a maga boldogulására használja fel Nagyszerű példáit látjuk az agyafúrtságnak lépten-nyomon. Mind azt lesi, hogy lehetne könnyebben megélni s ha törekvéseinek kaput nyitunK, azon fog betódulni mások tönkretevésére, esetleg félrevezetésére. Látjuk ezt a szociálista vezéreknél is, akik mint apostolok lépnek fel s a tömeg — mert Kanaant igér nekik — vakon követik. Sok szó fér ahhoz, mennyiben van igazuk ; de az az egy ne;n igaz, hogy csupán humanismusból áldozzák fel magokat az emberi nem jóvoltáért. Jól van, — legyen vezetője a népnek, hisz az nagyszerű feladat; de történjék ez minden önzés nélkül. Galilei tudós azt mondta, hogy: „Ha Ja dolog az Istentől van, az ellen tenni nem Békésmegyei Közlöny tarcaja. • Azon tűnődöm ... Azon tűnődöm : életútam végén Vajh

1 merre, hol fogok nyugodni én ? S irigylem titkon, aki megpihent már Virággal benőtt csöndes sír ölén. . ,. Akiknek éltem, akikért viseltem Minden gyötrelmet, minden bánatot: Arcom derűjét, ajkam mosolygását Megértik-é majd, ha meghalok ?... S a szívok mélyén, akik most szeretnek, Megőrzik-é fakó emlékemet ? Az én síromnak lesz-e majd virága ? Kél-e fohász haló porom felett ?... És dalaimnak csöndes zokogása A néma hant alól kisír-e majd? S megérzem-é, ha álmaim vetése Lelkem dús termőföldjéből kihajt ? . . . ... Ki tudna választ ? És mit érnék véle ? Nyugodni nékem még úgysem lehet. És úgyis mindegy: mi történik itt fent, Ha egyszer, végre - megpihenhetek. N/J. Nagy Istók János pincéié. — A Békésmegyei Közlöny eredeti tárcája. — Irta: Péczely József. Pándon, mióta a világ, világ — nem történt semmi nevezetes eset. Nem született itt hires, neves ember: iró, művész, hóhér, országos zsivány ... de nem is halt meg benne. Földrengés se döntötte össze soha, viz sem temette el. Még negyvennyolc sem hagyott rajta nyomot. Az alig öt kilométernyire fekvő Bicskén egy egész nap tülekedett a magyar az osztrákkal ... A Tápió, a beleeresztett vértől megduzzadva ömlött a Tiszába. Pándnak csak az ágyúk bömbölése jutott, azt is felfogta, megtörte az őrhegy. Nem történt itt semmi, még negyvennyolcban sem. De hát, hogy is történt volna, mikor ugy el van dugva, ugy el van barikádozva heggyel-völggyel, hogy még a madár is csak elvétve akad rá. De egy helyi nevezetessége van. Volt itt valamikor egy hatalmas kastély s annak volt egy még hatalmasabb ura, ki is vala a hét személyes táblának az elnöke. ítélt elevenek és holtak felett. A hatalmas ur meghalt, mint ahogy meghal egyszer mindenki, legyen bár az koldus, vagy király. A fiai, unokái még tekintetes urak voltak . . . lakták a kastélyt, szántatták, vetették a dominiumot, futtatták az agarakat. A dédunokák már nagyságosságig vitték, de ekkor nem volt már se domínium, se kastély, se agár. A dominiumba beleültek a parasztok, a kastély tégláiból kőházakat építettek. Csak egy dokumentuma maradt a hajdani nagyságnak : az urasági pince. Ez a pince Nagy Istók János kezére került — az öreg apja után. Ez a pince adott Nagy Istók Jánosnak hivatalt. Hát adhatott is, mert koloszalis egy alkotás volt. Az üregébe hat ökrös szénás szekérrel kényelmesen bele hajthatott volna bárki, s az egyik soron elmehetett fél kilométernyire, ott megfordulva, a másik soron jöhetett kifelé ; még kandithatott is a karikással, ha nem félt, hogy belesiketül, vagy hogy az ökrök elragádják. No, nem volt oly könnyen megközelíthető ez a pince, mert Nagy Istók János I„rémmód" fösvény volt.Szürteszürte a hegy levét, gurgatta befelé a hordókat, de már á belvilág az avatatlan szemek előtt zárva volt. Bántotta is ez a falut, szapulták is érte János gazdát, de . . . hiába. A zárkózottság mind jobban fúrta a község oldalát . . . mind többet-többet beszéltek a pincéről. Egyszer — honnan eredt, honnan nem — azt kezdték rebesgetni, hogy van ott már száz hordóval is; majd meg lidérc-tüzeket emlegettek . ; . s aztán ugy szórványosan a szopókási molnár menyecskéjét is. Nőt-nőt a pince mis/.teriuma; még tán bucsujáróvá is felavatják a zsigeriek, ha Nagy Istók János nem lett volna vastagnyaku kálvinista hitsorsos. Időnkint meg-megpróbálkoztak egyerek a pince zárjával; szépszóval, csellel furfanggal... de biz ezek mind csütörtököt mondtak. Egyszer tanácsülés után — Somogyi esküdt a homlokára csapott egyet, aztán a zöld asztalra, majd meg a kisbíró térdekalácsára, kinek ijedtében leesett agyaráról a makrapipája s felkiáltott: „Megvan — Mi van meg ? — kérdé a tanács i kérdőjellé vált kíváncsi ábrázattal. — A pince — igy Somogyi, az | esküdt. -— Nagy Istók Jánosé ? — Nem is másé . .. új évre ott iszunk mind. — Nem lehet az. — Lehet, ha mondom. Nagy Istók Jánost megválasztjuk Kurátornak. A tanács összenézett s mosolygott. Pándon minden választás után áldomásoznak a tisztséget nyert polgártárs pincéjében. Ez már ősi szokás. Ettől eltérni nem lehet. Nem is teszik belső emberré ezt, kinek pincéje nincs. Itt már a pince kvalifikál a bíróságra, percektorságra, esküdtségre, kurátorságre stb. — Hát Bödő Pál mit szól hozzá ? — igy a percektor úr — Az ű dolga. Öt turnuson keresztül jár már nadrágba . . . Más embernek is kell helyet adni. Nem igaz ? — Az osztán igaz — bólintott a tanács. Uj év első vasárnapján esett meg a választás. Nagy Istók János lett a pándi egyház kurátora. Nem kis dolog ám ez! Három évig Nagy Istók János kérges tenyere szorittatódik meg, ha esperes jön a faluba . . . Még püspök is jöhet. Ki tudja a jövőt ?! Három évig ő látja el az eklézsia ügyét-baját Felfogadja, elcsapja a harangozót; fizeti a papot, legátust, rektort ; számba veszi a párokat, kirója a kepét . . . s nagy ünnepek alkalmával töltögeti az arany billikomot az ur szent asztalánál s a hivők után együtt áldozik az urnák szolgájával.