Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) január-június • 1-50. szám

1907-06-06 / 47. szám

4. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1907. május 22. Békésmegyei piac-mizériék. A gazdasági egylet aktióba lépett. Hát az élelmiszer-piaccal mi lesz ? Emberemlékezet óta nem történt annyi vissaélés Békés vármegye piacain, mint napjainkban. A fogyasztók kizsarolása, becsapása s a hiszékenység és bizalom rútabb kihasználása soha épületesebb példákat nem mutatott föl, mint most, amikor szép csöndesen tért hódit a szociálizmus s ilyen lelkiismeretes megnyilatkozásokban veti előre uralmának árnyékát. A községek fogyasztóinak köréből unosuntalan panasz érkezik szerkesztőségünkhöz. És ezek a panaszok minden vádra bizonyító példát nyújtanak s élénken jellemzik azt a tarthatatlan állapotot, amelyet végre egy illetékes testület is észrevett. Ezek a mizérabilis viszonyok eleintén csak az elelmiszer-piacokon voltak észlelhetők. Itt jelentkezett első izben az az uj rend, amelynek alapjait ezekre az igékre építették föl az elárusítók: „Csalni és becsapni — de drágán!" Most aztán általános bajjá nőtte ki magát ez a nyavalya. Minden piac hemzseg már' az uzsorásoktól, akik lelketlenül és szemér metlenül ráfeküsznek a fogyasztókra s mint a légy élősködnek azokon. A fatenyésztés és szőlőtermelés föllendülése következtében most azt tapasztalta a Békésmegyei Gazdasági Egysület, hogy egyes kertészek, akik hetipiacokra árukat szállítanak ki, szintén visszaélnek a vásárlók bizalmával. Visszaélnek pedig olyképpen, hogy elárusitásra szánt facsemetéjük ós szőlőtőkéjük nemcsak rossz ós megbízhatatlan fajból való, de csemetéket hétről-hétre piacra hurcolják s túladnak azokon is, amelyek már nem éietképasek többé. Az igy eladott árúk megbízhatatlansága őket is meggyőzte s csakhogy ne károsodjanak, hallatlanul olcsó árak mellett árusítják el azokat. Ilyenformán tisztességtelen konkurenciának vetették meg az alapjait s ez a konkurencia az eladással foglalkozó gazdaközönsóget s azokat a községeket is kellemetlenül érinti, amelyek nagy költséggel berendezett faiskolájuk nemes 'termeivényeiből egymaguk is ellátni képesek a szükségletet. Mindé ek után arra kéri az egyesület Ambrus Sándor alispánt, hogy már a jövő tavasztól kezdve tiltsa meg a kertészeknek a piacon való kiárusítást s szorítsa őket e tekintetben telepeikre, hogy az eladott ós rossz áruk miatt mindig felelősségre vonhatók legyenek. Örömmel konstatáljuk, hogy mégis csak akadt egy testület, amely nyomorúságos piaci viszonyaink szanálására a maga erkölcsi súlyával tényleg mármár elviselhetetlen veszedelemre figyelmezteti az illetékes hatóságot. De meg kell állapitanunk azt is, hogy ez a jóindulat nagyon is egyoldalú. Mi lesz például az élelmiszer-piaccal? Mi lesz azokkal az uzsorásokkal, akik kényükkedvük szerint fosztogatják a lakosságot ? Panaszos sorokból olvassuk, hogy az a hivatalnok-osztály, amely Gyulán, Békésen, Csabán, Vésztőn stb. nincs abban a helyzetben, hogy szükségleteinek egyrószót otthon szerezhesse be termelés, vagy tenyésztés utján, kíméletlenül ki van szolgáltatva az elárusítók visszaéléseinek. A drágaság, az árak magassága nap-nap után emelkedik s ennek főoka az, hogy egyes vice- és alvicekofák már a kora reggeli órákban, a polgárvásárlók előtt összeszedik az összeszedhető holmikat. Van Csabán például egy csitkekereskedő-cég, amely husz, harminc emberével már hajnalban elárasztja a megyei piacokat s oly magasra fölveri a baromfiak árait, hogy polgárember nem is juthat azokhoz. Ez a cég exportra dolgozik, tehát megengedheti azt, amit a szerényen dotált tisztviselő nem engedhet meg magának. Ezeknek a „szedőknek" megrendszabályozásával kellene elejét venni az élelmiszeruzsorának s el kellene tiltani ezeket az embereket mindenekelőtt attól, hogy reggeli 6 óra előtt vásárolhassanak. Erre is gondot kell.forgataniok il letékeseinknek, mert a mindennapi megélhetés mégis van olyan fontosságú, mint a fauzsorások megredszabályozása. í kányában. Ezután megint visszamentek j Pestre, végigsétáltak egy-két utcát s kellemes szórakozással töltötték idejüket a másnapi vonatindulásig. (Mert hát a napidíj is ugy nyom valamit a latban, ha több napra utalványozzák ki azt . . .) Másnap aztán hiánytalanul átvehette Gyulán a bizottság tagjait ifj N ó v e r y Albert ur, a felvilágositók utnakeresztője. Persze azt ő is kellemesen vette tudomásul, hogy a bizottság még szinét sem látta a miniszternek. Csak arra vagyunk kíváncsiak most, hogy ki fizeti az útiköltséget? Mert a város kasszájára kéjutazásokat rendezni se nem ildomos, se gazdaságos. Van egy propoziciónk Fizettessék meg a dijakat Nóvery úrral, aki évente éppen háromszázhatvanötször menti meg Gyula városát s ennek az útiköltségnek kiutalása még csak a kisebb érdemei közé tartoznék . . . „Felvilágosították" a minisztert! De csak Lengyel Zoltánig jutottak el. A gyulaiak mentek — jöttek . . . Emiitettük, hogy a madárpatkolóbizottságok békésmegyei hazájából Gyuláról, egy „felvilágositó-bizottság" utazott a napokban Budapestre. A bizottság feladata az lett volna, hogy a belügyminisztert „felvilágosítsák" a Duttkay-ügyről. Nos ennek a pazarul érdekes felvilágositó-bizottságnak odisszeájáról most azt az értesítést vesszük, hogy tagjai mentek is, jöttek is már, de minden eredmény nélkül. A bizottság rendkívüli kihallgatáson akart megjelenni a miniszter előtt s ezért mindeneket megelőzően képviselő után futkosott. Hosszas szaladgálás után megtalál ták valamelyik kávéházban Lengyel Zoltán urat s a vezető elnök előadta a bizottság »nagy" felad itait, kérgén őt, hogy legyen segítségükre. Lengyel türelmesen végighallgatta a jámbor gyulaiakat s végül igy válaszolt: — Uraim, amit Önök akarnak, az abszurdum. Ki hallott még olyant hogy valaki sürgesse a minisztertanácsot (! ?). Különben is, mi az ügyszáma annak az ügynek ? A felvilágosító felvilágosulatlanok átmentek Budára s ott felvilágositattak magukat a Duttka.y-ügy aktaszámainak Az Előviz-csatorna vízmagasság-kérdéséhez. Irta : Hoffmann Mihály. I. A „Békésmegyei Közlönynek"-nek 1907 junius 2-án megjelent 46. számában „Két község sérelme. Felebbezés egy határozat ellen" cim alatt egy cikk lett közzé téve, amely cikknek ténybeli adatai és állításai vagy jámbor tudatlanságból eredő tévedésből, vagy esetleg rosszakaratú'elferditósből származnak ós le nem cáfolás esetén a cikknek eredménye csak az lehet, hogy az egész csatorna-ügyben teljesen érdektelen ós a csatorna érdekeltjeihez nem is tartozó egyik nagybirtokos ellen az irigységet, vagy a gyűlöletet keltse fel azon egyénekben. akik az Élőviz-csatorna ügyeit és vízviszonyait, valamint az érdekeltség speciális igényeit teljesen nem ismerik. Éppen azért tehát, hogy a leközölt cikk által előidézhető izgalmaknak és gyűlölködésnek eleje vétessék, bátor vagyok az Élővíz csatom i ügyéhez és illetőleg a két község ügyéhez néhány sorban magam is hozzászólani. Az Alsó Fehérkörösi Társulat legutóbbi közgyűlésén, vagyis május hó 29-ón megalkotta a végleges érvényű zsilipkezelési szabályzatát s az érdekeltség első sorban azt a kérdést döntötte el, hogy a csatornának ólővizjellege továbbra is fentartassók-e, ava^y eltűrje a társulat, hogy a csatornára engedélyezett legmagasabb vizszin duzzasztás utján előállíttatván, a csatorna medrén lefolyásra kerülő csekély mennyiségű viznek a folyása valamely ponton megakasztassék s igy a csatorna élőviz helyett bizonyos szakaszokon állóviz-mederró tótessék. A szabályzat tárgyalásának kezdetén az érdekeltség egyhangúlag kijelentelte, hogy a csatornának élőviz-jellegét fenntartani és jövőre is biztosítani kívánja. Ebből folyólag a magtámadott közgyűlési határozat csakis annyit tett, hogy a Csaba város felett levő szakaszon a felduzzasztott viz magasságát leszállította 1 méterrel, a városok belterületén azonban éppen olyan viz fog tartatni ezután is, mint aminő magas viz a községek belterületén eddig is tartatott, sőt Békésen ezután magasabb vizet lesz képes a társulat tartani, mert az ehhez szükséges víztömeg nem lesz az öntözőrót részére lefoglalva. Az élőviz fenntartásának közgyűlési határozattá való emelése után a túlnyomó többség — tekintettel a mult száraz évek szomorú tapasztalataira s különös tekintettel arra a tényre, hogy a csabai öntözőtelep érdekében az egy évi ideiglenes érvónynyel biró szabályzat által próbaképpen az adriai tenger vizszine fölött 86 méterre engedélyezett duzzasztás által a viz szabad folyása 8, 10, 14, sőt volt rá e3et, hogy 24 napig is megakasztatott ós a csabai felső körgáti zsilip felett lévő duzzasztott viz is megromlott s tekintettel arra is, hogy a csabai felső körgáti zsilipen alul levő csatornaszakaszba pedig éppen ezen duzzasztás miatt egy csepp élőviz se juthatott s igy Csaba és Békés községek közönsége az élőviz használatából teljesen ki volt zárva, — ebben a most megalkotott szabályzatban kimondotta, hogy egyedül csak a csabai öntözőtelep érdekeinek szolgáló Adria feletti 86 méteres duzzasztást tovább eltűrni nem fogja s ezen a helyen csakis 85 ös duzzasztást engedélyez s ezt a 85-ös vizet is csak az esetben engedélyezi napokig, vagy hosszabb ideig fenntartani, ha ezt a magasabb vízállást a lefolyásra kerülő víz mennyisége lehetővé teszi és ha ez a magasabb vízállás senkinek kárt nem okoz. A közgyűlés túlnyomó többségét ezen intézkedés megalkotásában az az elv vezérelte, hogy a vizszinnek 86 méterről 85 méterre történt redukálása utján az egy méter víztömeg a zsilipekbe alkalmazott betétgerendákon felül szabadon fog lefolyni s így a csabai alsó-körgáti zsiliptől Békés község belterületén is egy méter magas víztömeg mint élővíz fogja az alsó-szakasz medrét folytonosan mozgásban tartani és folytonosan felfrissíteni s így Csaba város közönségének ós Békés város közönségének is az élővízhez való jogos igényét sokkal inkább fogja kielégíteni, mint ahogy a 88 os viztartás mellett ezen igények az ideiglenes zsilipkezelési szabályzat ideje alatt kielégíttettek. Nem áll tehát a cikkírónak az a kije'entósa, hogy ez a határozat minden koaioly alapot nélkülözne s ez a határozat_ indolens ós indokolatlan volna. Én a magam részéről véghetetlenül kíváncsi vagyok a tisztelt cikkiró ur egyéniségére s véghetetlenül szeretném ismerni azon intenciókat s azt a célt, amely őtet cikkének megírására ösztönözte, mert ha ezek előttem ismertek volnának, magánúton is szívesen szolran keresztre szegeződik, testi kínhoz hasonló kínnal vívódik, vergődik a lélek is. Ugy, mint most a Demeter uré, aki ime szerelmes ós meg akar halni. Előbb azonban őnagyságát fogja agyonlőni, mert ő az oka a sok és nagy szenvedésnek. A ryönyörü szép, aranyhajú asszony, aki nem akarja meghallgatni Demeter urat, mert erényes akar maradni és becsületes. Most pedig egyszerre odaérkezett Demeter úrhoz a Sátán.' Külső ábrázatára nézve nem vala ő az a lóf^rkos, kénköves lovag, kinek gyermekek rettenetére, bűntől elriasztandó kegyes hivek nagyon nagy ijedelmére az írások lefestik. Sátáni mivoltából legfeljebb annyi maradt benne, hogy az egyik lábára bicegett s a két szeme lobogó lánggal égett, olyan lobogó lánggal, amilyen nem ég közönséges halandó szemében. Egyébként kifogástalanul öltözött, szembeötlően halavány ur volt, egy kevósbbó fáradt és nagyon jó modorú. Inkább volt hasonlatos egy nem egyészen ifjú világfihoz, aki elmulatott idejét élvezetekre, földi gyönyörök keresésére használá fel, mintsem az ijesztő, félelmetes Sátánhoz. És mondá a Sátán Demeternek, aki megriadtan szakította félbe a csillogó revolverrel való kokettirozást: — Szervusz komám ! Legkedvesebb segitőtáram! — Bocsánat! Nem ismerem uraságodat ! — válaszolta Demeter, elmélázásából felrezzenve s igen csodálkozva amiatt, hogy magányát igy megzavarja egy ismerősen megszólaló idegen. — Dehogy nem ismersz ! Én vagyok a Sátán. Demeter megijedt. De nem mutatta az ijedelmet, mert eszébe jutott, hogy l az lenne gavalléros és hogy a megijedő i ember nagyon nevetséges figura. Azért nyugalmat erőltetett magára, bárha az első meglepetés kábulatában szódült és hebegett: — Kérem ... ón ... azt hittem . .. a poklok mélységes fenekén tanyázik móltóságod! A Sátán kacagott ós bizalmasan leült Demeter mellé az asztalhoz. — Dehogy fiam! Az régen volt! Akkor, amikor még a bibliát irták. És sok száí évvel ezelőtt, amikor egyszer magamnál egy hírneves poétát is vendégül tisztelhettem. Valami Dante nevűt. Ékes versezetben meg is irta, hogy odalent miket tapasztalt. Bizonyára olvastad. Avagy nem ismered a Divina Comediát ? Demeter ur sohasem olvasta a Divina Comediát. Mint ahogy tulajdonképpen egész életén keresztül nem olvasott semmit sem. A könyveket ós a poétákat nem igen kedvelte. És a képzelet világánál sokkalta többre becsülte a valóságot. Elete mind ez ideig abban telt el, hogy ruhákat csináltatott, azután ezeket elny'ütte. És újra ruhákat csináltatott, azután ezeket is elnyűtte. Közben a kávéházakban sok pikkolót megivott. Udvarolt, s minden rendű, rangú nőktől beszedte a szép ruháknak, csinos bajusznak és jó modornak járó hódoltság adóját. Mígnem a szépséges szép aranyhajú asszonnyal hozta össze a végzet, aki kőszívű maradt és erényes, gyászbaboritván, gyilkos gondolatok örvényébe taszítván ezzel Demeter urat. — Fiam, — magyarázta jóakarattal I az ördög, kinek külső színezete olyan j volt, mint egy derék világfié — azóta ! az idők megváltoztak! Dante poklában ' az emberek már nem hisznek. S abban a pillanatban, mikor az utolsó hivő meghalt, ez a pokol megszűnt létezni. Összes kínjaival, förtelmeivel és rettenetével együtt ideköltözött fel a földre, az emberek lelkébe. Akkor költöztem fel a földre én is. Demeter ur ismét az ajakát harapta. A szőkfe asszony miatt újra nagyon gyötörte a szenvedés. És igazat adott a Sátánnak. Itt van a pokol. Itt, az emberek lelkében. Az ő lelkében is. Ezeknél külömb szenvedéseket nem talált ki sem a Dante, sem a próféták fantáziája. — Fáj, fiam? Fáj? — kérdezte kajánul az ördög. És a szemében lobogó láng csúfondáros örömmel villogott. Az asszony miatt, ugye — a gyönyörűséges szép szőke asszony miatt, aki erényes, becsületes akar maradn

; és nem hódol neked ? Demeter csak a fejével intett: — Igen az asszony miatt. — Lásd ez a dolgok rendje. Az én talmányom. Ember gyötri az embert. Ember teszi embernek pokollá az életét. Élhetnének békességben, közös nyugalomban egymás mellett. De nem. Egyik keresztül gázol a másikon ós hiúság vagy önzés, vagy egy perc gyönyöre kedvéért tipor embertársa lelkén. Ez az! Ezért mondom én, hogy segítőtársaim vagytok mindnyájan. Gyötrők és szenvedők egy személyben. Demeter ur ismét igazat adott az Ördögnek. Csakugyan! Ember teszi pokollá embernek az életét. És a szeme a bosszúra szomjas lélek irányítását követve, felkereste az asztalon nyugvó revolvert, mely képes kioltani egy habfehér csodaszép női testből az életet. A Sátán elfogta ezt a tekintetet: — A bosszú ! Ugye, a bosszú ! A kutya is mar és nem türi a botot. A szamár is rug 03 nem türi az ostort. Hát mért maradna a versenyben hátra a teremtés koronája, az ember ? De figyelmeztetlek valamire. Miben oka a te szenvedéseidnek az az asszony ? Avagy kacérkodott veled? Vagy hazudott neked? Ugye, hogy nem. Csak eszköz volt a sors kezében, az ón kezemben, mert arról nem tehet, hogy szép, hogy aranyhaja van s a te tetszésedet megnyerte". Azt mondod rossz asszony ? Miért ? Mert erényes marad ? Mert nem tartotta meg a hűségi esküt? Akkor volna rossz, ha hallgatna terád ! Demeter dühös lett: — Egy Sátán, aki az erényt védi! Nevetséges vagy ! — Nem az erényt védem, csak a logikát. S a logika nevében még egyet. Mi lenne, ha mindenki ugy gondolkoznék mint te ? Mond, emlékszel arra a lányra, akit a mult héten hitegettél, aztán ott hagytál? Meg a többi lányra, asszonyra? Mind hitegetted és mind otthagytad. Mi lett volna, ha ezek mind golyóval, öldöklő szándékkal támadnak ellened ? Hányszor kellett volna halálnak halálával'meghalnod ? Szünet. — Mindezeket pedig, — kezdte újra a Sátán — nem azért mondtam, hogy jobb útra térj, hanem azért, mert úgyis tudom, hogy az okos szót nem fogadod meg. Mert ostoba vagy és rossz. Az emberek legtöbbje ilyen. Rossz és ostoba. Ezért virul nekem. i Ézért nagy az én birodalmam. Azzal magára hagyta Demetert, hogy i folytassa ott, ahol elhagyta, a revolverrel való kacárkodást.