Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) január-június • 1-50. szám
1907-05-23 / 43. szám
2 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1907. május 16. arad-csanádi egyesült vasutak elnökigazgatójául lett megválasztva. Kötelességének tartja ezt bejelenteni, mert nem tudja, lesz-e még közgyűlés, amelyen ö elnökölni fog. Főispáni állásáról való lemondását még nem adta be s 24 évi békésmegyei közszolgálat után meghatottan foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy el kell hagynia azt a megyét, amelyhez munkája, élete és születése köti. Ő ebben a megyében mindenkor és mindenütt érezte a törvényhatósági bizottság támogatását. S ezt a támogatást lelkesedéssel, munkával igyekezett viszonozni. Hogy mit telt — Ítéljék meg azt mások. Amidőn búcsút mond, ez nem jelent egyben válást is, mert ahhoz a vármegyéhez, amelyhez őt egy élet munkája csatolja, hű akar maradni. Szeretete, ragaszkodása, fiúi hűsége a régi marad s megtartani kéri a vármegye részéről is azt az igazán meleg jóindulatot, amelyben neki mindig szerencsés része volt. Alig hogy befejezte beszédét dr. Fábry Sándor, elementáris erővel zúgott föl az éljenzés és taps. A közgyűlés tagjai percekig tapsoltak s csak nagykésőre juthatott szóhoz Domby Lajos, hogy a közgyűlés nevében ezt a beszédet intézze a távozóhoz és a közgyűléshez : Főispánunk ajkairól elhangzott a búcsúszó, amely értésünkre adja, hogy Fábry Sándor dr. távozni fog. Elveszítjük tehát azt, akit nélkülözni nehéz. Szóló azok közé tartozik, akik azt mondják, hogy senki sem pótolhatatlan; de ha nehezen pótolhatunk valakit, ez csak Fábry Sándor dr. Alig egy éve, mikor e teremben a határtalan lelkesedés igaz melegével iktattuk be főispáni állásába s ime egy év után már abba a helyzetbe jutottunk, hogy nem tudhatjuk, ki fogja követni őt. De bárki kövesse is Fábry Sándort, nem mulaszthatjuk el, hogy most, a búcsú pillanatában elismerésünkkel, hálánkkal és méltánylásunkkal vissza ne tekintsünk az ő működésére. Ne személyekre nézzünk, hanem alkotásokra, amelyek Fábry Sínclor nevét halhatatlanná teszik Békésmegyóben. Ezek az alkotások megszámlálhatatlanok, épp mint amennyire alig lehetünk képesek értékelni azt a veszteséget, melyet az ő távozása okoz Békésmegyónek. Amikor elfoglalta főispáni székét, kijelentette, jöhet idő, hogy távoznia kell Békésmegyóből, de akkor tett igéretét megismételte most is azokban a szavakban, hogy e vármegye iránti szeretetét örökre szivébe vési. Köszöntsük tehát őt szeretettel, hálával és a ragaszkodás érzéseivel s kivánjuk, hogy kisérje a mi áldásunk minden lépésétAz újból feltörő tapsvihar után Áchim L András emelkedett szólásra. Mindenki botrányra várt, de más történt. Áchim ugyanis rövid néhány szavában nagy elismeréssel adózott Fábry Sánoor dr. egyéni és személyi kiválóságainak s csupán azt kifogásolta működésében, hogy vas szigorral, erélyes kézzel s irgalmatlanul irtotta ki Bókésmegye közéletéből a gyomot. a kifogás pedig a legszebb méltatása Fábry Sándor érdemeinek. Ambrus alispán állott erre föl szóra és reflektálva Áchim beszédjére, kijelentette, hogyha vaskezű is volt Fábry Sándor dr. mint alispán ós főispán, amellett a szólásszabadságnak és jogoknak mindenkor a legnagyobb respektálója volt, amit tanúsított, hogy Áchim felszólalását is megjegyzés nélkül hallgatta, mely egyébként csak az ő érdemességének tanújele ebben a szocialisztikus vármegyében. Indítványozza, hogy a főispán elévülhetlen érdemei a vármegye jegyzőkönyvében örökítessenek meg. Ezt az indítványt a vármegye közönsége egyhangú lelkesedéssel fogadván s ez ellenében elleninditvány nem tétetvén, az határozattá emelkedett. Vármegyei közgyűlés. Bottal is fenyegetőztek. Hogy tárgyalnak a túlsó oldalon ? Ismét zajos közgyűlése volt vármegyénknek. Az ildomtalanság és modortalanság leghétköznapibb goromba( ságával kedveskedett az a három megyebizottsági tag, akik tudniillik azokat a bizonyos „békétlenkedőket 1 1 teszik ki. Ezek a békétlenkedők, mint Bonaventura í derék bölcsei, (hiszen irtuk már!) ruha nélkül születnek, kételyek között élnek, s kétségek között halnak meg. De azért bölcsek szörnyen, bár vitatják azt iö, hogy az ildomtalanságnak vannak-e határai ? A keddi közgyűlésen nem történt kevesebb, mint egy csomó udvariatlan, kegyetlenül közönséges közbeszólás, sőt még bottal is fenyegetőztek, (? !) ami szintén rávall arra a harcmodorra, melynek színhelyévé ez a három tag szereti tenni a megyebizottsági termet. Szerencsónk, hogy derűs epizódokban is bővelkedett a tanácskozási rend. A meg nem rendelt s kancsalul néző bon-mok szélnekerosztője ki más lehetett volna, mint Áchim L. András, akinek mindenhez volt valami megjegyzése ezúttal is. Csak az a kár, hogy Veres József, az orosházai képviselő külömb legény Áchim L. Andrásnál s egyetlen riposztjával ugy elhallgattatta a békéscsaba volt képviselőt, hogy végségig nem szólott többé egy árva kukkot sem. De tartsunk sorrendet. Számoljunk be előbb azokról a kedveskedésekről, amelyekkel Áchim L. András fegyvertársait tisztelte meg. Tudni szükséges, hogy az Achimcsoportban, ott a zöld asztal végén, Simonka György dr.-on kivül még egy ügyvéd ül, akik Áchimmal együtt a legszélsőbb szélsőségnek hangadói. Ezeknek a diplomás-embereknek szomszédságában azonban aligha érezheti jól magát Áchim, mert egy tagválasztással kapcsolatban azt a megjegyzést tette, hogy: — Hát minden bizottságba csak ügyvédet és papot dugnak?... A fegyvertársak — már mint az ügyvédek — lenyelték ezeket a galuskákat s most már mérsékeltebb lelkesedéssel helyeseltek Áchimnak. Látszott rajtuk, hogy a fegyverbarátság konyhájában ők is egyenlők a „nadrágosokkal". Azokkal a nadrágosokkal, akiknek nincs más nevük bizonyos emberek előtt, mint „gazember és tulipán-vité?". A diplomás fegyvertársak épp ezt a csöppé sem kivánt kecserágót emésztették, amikor szólásra emelkedett V eres József, hogy a főispán ós a tisztikar érdemeiről szóljon. Áchim közbeszólt: — A kancsukát is nekik köszönhetjük ! . . . Veres József visszafordult s igy torkolta le Áchim L. Andrást: — Bizony annak is helye volna némelykor! Erre aztán csönd lett. Áchim nem szólott többé. Csak az újságírók ellen csörtett még olykor-olykor, miközben a sajtósz ibadság elfojtása miatt búsongott. Áchim hallgatását nem jó szemmel nézte egy dugóhuzó bajuszu ur a zöld asztal végén s rákiáltott Veresre: — Csak igazat beszéljen; a többi eldöntjük mi!... s rámutatott az asztal vége táján unatkozó néhány közgyűlési tagra. Veres csöndes rezignációval adta meg a választ: — Engedelmet kérek, nem Önöktől fogom ón az igazságot megtanulni! . .. L a d i c s László is átkiáltott: — A többit aztán elintézzük mi!... Ők tudniillik, akiit nyolcvan szavazattal torkolták le mindig a hét békétlenkedő bölcset. Igy perdültek le az órák gyors egymásutánban, mig az egyik közéleti szerepléséről ismert gyulai Achim-párti ügyvéd meg nem fenyegette botjával Fábry Károlyt, a gyomai kerület képviselőjét. Á megdöbbenés moraja zúgott végig a termen s már-már attól lehetett tartani, hogy az indulat sajnálatos következményeket okoz. Az óriási zajban öklök emelkedtek a fenyegető felé. Hiába szólott az elnöki csengő. Hiába való volt az elnöki rendreutasitás és kivezetéssel való megfenyegetés. Amig ki nem tombolta magát a vihar, nem lehetett egyetlen hangot sem hallani az épp akkor beszélő Oláh Rudolf szavaiból. Végre aztán lecsöndesültek a kedélyek s a tagok megnyugvással vették tudomásul hogy Fábry Károly nyomban provokáltatta sértőjét. A tárgysorozat előtti aktusnak lefolyásáról egyebütt teszünk említést. Mindjárt ezután konstatálni lehetett, hogy a vihar készülőfélben van. Erre az alispáni jelentés körül kifejlődött vita adott alkalmat. Ambrus Sándor negyedéves jelentését D a i m e 1 Sándor főjegyző ismertette. Simonka György dr. csak úgy veszi tudomásul az alispáni jelentést, ha annak minden szava megfelel a valóságnak. Van azonban a jelentésnek egy része, amely egy más személy megvádolásával akarja a valóságot fedni. Nemrég ugyanis Ambrus alispán fegyelmi eljárás megindítását kérte a vármegye tisztikara ellen az „Egyetértés" című fővárosi újságnak egyik békésmegyei vonatkozású cikkéért, amelyben sápolással vádolják a tisztikart. A belügyminiszter azonban a beküldött iratok alapján megállapította, hogy a vádak rosszindulatúak, alaptalanok és a valóságot egyenesen meghamisitók, miért is nem teljesítette az alispán kórósét. kj ezt a részt nem veheti tudomásul, mert tudja a miniszteri rendelkezésnek titkát. A tisztikarnak vigyázni kell a ! reputátióra s az alispánnak épp ezért kérnie kell határozottan a fegyelmi eljárás megindítását. Mi is az a felelősség? Ambrus Sándor nem késett a válasszal. Kijelenti, hogy a miniszter döntése után ezt a kórdóst csak birói fórum előtt lehetne tisztázni. De az az ur (B e r é n y i Ármin), aki az „Egyetértést" félrevezette, időközben — csakhogy a birói eljárás megindítását megI akadályozza — sajnálkozását fejezte ki j a főispán és a tisztikar előtt az „Egyetértés" cikke miatt, nem indítottak senki ellen sajtópört. Csodálkozik, hogy ezt a kérdést most, amikor beállott már az elévülés, újból felszínre vetik. Ám ha a felszólaló annyira keresi az igazságot, tegye magáévá Egyetértés" vádjait csak nem leszünk! De már ekkor Boris jajveszékelve kiáltott le a toronyból: — Embörök, gyüjjenek! Az édös apám !. .. Csurgó Török Ádám erre a sirámszóra nehézkes lépésekkel neki indult. Tétovázva kocogtak utána a többiek is. Fent a torony padláson elsárgult ábrázattal hanyatt vágódva, élet nélkül feküdt Samu bácsi, de a harangkötelet görcsösen szorongatta a markába. Pöszméte Ferenc ezen gyász láttára megint csak szentes kádenciát mondott: Elszállt tőle mindön vétők, Nyugodjék a szögény Iélők. De Boris nem igen akart belenyugodni Pöszméte sietős természetű végnyilatkozatába, miért is jajongva s^óllott a többiekhez: — Mönjenek doktorér ! . . . Egy kettő a bámészok közül ment a doktor után, de bizony az kint járt a pusztán, alkalmasint a bérlő fiával kártyázott. Tehette is, ilyen dolog időben nem igen betegeskednek az emberek. A kórság elvárhat télig is. A jobb lelkűek tehát a borbélyért szaladtak, aki egyben szép kovácsmunkát is végez . . . Ennek a két mesterségnek a rokoni voltát máig sem érteni, de Kaszab szilárdan kijelentette kérdésemre: — Igy pászol ez uram . . Testvér foglalkozás ez a . . . kettő. — Ha még pászol, — gondoltam — hát bele kellett nyugodnom! Nehéz táskájával fölért tehát Kaszab uram a toronyba. Tudákos ábrázattal kezdte vizsgálni az öreg e'ernyelt testét és fontoskodva je lentette a körülállónak: — Vagy él, vagy nem! — Ugy lőhet... mormogtak köröskörül. — Mindig mondtam, hogy jelös ész, ez a borbély, — müvelkedett Jároni István katonaviselt zsöllér . . . — Éaösapám, jó tanitó apám, kelmed is itthágy! — búgott fel"zokogva Boris. A borbély kovácsos gyöngédséggel tolta el onnét a kétségbeesett aszszonyt és önérzetes büszkeséggel vigasztalta : — Ne röttögj, Boris ! Ameddig az érvágás meg nem lösz, addig kimegy belőle a pára. Embörök, — kiálltotta — vigyük le az öreget . . . A parancsszóra néhány ember megfogta fejnél, lábnál Samu bácsit és lecepekedett véle a kertbe . . . Ott szépen lefektették a pázsitra. Ekkor a borbély sietősen nekikészülődött a munkának. A gyöngéd természetűek aróbb húzódtak . . . Megcsillant alkonyat fényében a borotva . . . Boris Remegve támaszkodott az öreg körtefának az reszkető aggodalommal leste az eredményt. Pöszméte Ferenc melléje került és lágyan súgta : — Boris! — No! — Ha meghótt is az apád, nem maradtsz magadra! Boris neheztelve a vállát vonogatta erre a vigasztalásra. — Nem, nem . . . ! szőtte a beszédet Pöszméte, miközben csempe száját egyengette. — Magam is özvegyi sorba vagyok . . . Azután meg a harangozáshoz is értök ... Jó lesz ? Ezzel már a menyecske keze után nyúlt. Majd nagy begyesen ment a templom felé, mintha már is ő lett volna a harangozó. Az ajtóból odaszóllott az ácsorgóknak : — Most hallgaszák mög kentök az igazi harangozást. És kapaszkodott fel a toronypadlásra. — A borbély ezalatt elvégezte a dolgát ... De az őreg csak nem eszmélt. Kaszab már kezdett aggoskodni . . . . És halk hangon nyilatkozott is í — Alighanem oda van! — Nem csoda, toldotta a szót az egyik öreg asszony, névszerint Sajgóné — igen szivére vötte a halálesetet . . . — Jó lesz doktorért küldeni, — sürgetőzött az odaérkezett biró. — Hát nem ártana . . . válaszolt a tudomonyában megakadt borbély. — Egyszerre csak megkondult a harang és nagy zúgással kongott ki az u'akra . . . Hol erősen, sebesen, hol meg lassan, gyámoltalanul szóllott. Még a süket is hallhatta, hogy együgyű, hozzá nem értő kéz rángatja a kötelet. Kongott. . . libegett össze-vissza a hang, mintha maga is röstelkedett volna azon, hogy igy dobálják haszontalanul a levegőbe. Samu bácsi hirtelen megrándult. Előbb a lába húzódott fel, majd meg ábrázatját fintorgatta keservesen. Szinte látszott rajta, hogy emberfeölötti erővel igyekszik életre kelni. Kaszab a borbély, helyzete magaslatára jutott újra. Diadalmas szerénységgel mondotta : — Tudtam ... Az ón munkám, mégis csak munka. Az öreg pedig hirtelen kezeire támaszkodva föltápászkodott . . . Ijedten nézett szét . . . szeme egyik emberről a másikra siklott. Alig volt jártányi ereje, éppen azért nagyot lépett. Boris átölelte szeretetből is, de meg azért, hogy el ne essék a halottaiból föltámadott . . . Samu bácsi pedig ökleit összeszorítva, elkezdett hebegni ... és fenyegetve mutatott a torony ablakára . . , Pöszméte éppen akkor fejezte be nagy bemutató harangozását. Amint leért, szembe találta magát Samu bácsival, aki már egészen egyenesen járt. A görbeszáju ijedtében majd hogy el nem vágódott. Megrökönyödve nézett, hol Borisra, hol az apjája . . . Hebegve mondotta az asszonynak, látván, hogy nem üresedett meg számára az állás : — Boris . . . akkó, még várjunk a szándékunkkal . . . Az asszony csúfondárosan nevetni kezdett. A többiek nem tudták ugyan, hogy miről van szó, de hangos hahótára fakadtak . . . Pöszméte haragosan szemére csapta a kalapját és sietős billegéssel odébb állott . . . Samu bácsi pedig felment a toronyba és megsimogatta azt a vasnyelü, iézbordáju minemüséget és szeretetteljes elérzékenyüléssel mondotta, mintha csak emberrel beszélt volna : — Ne te, ne ! Majd, itt hagytalak .. . Aztán bocsánatkérő hangon vigasztalta : Ugye, hogy bánt veled az a Pöszméte! És lágy kongással kezdett harangozni . . . Igen tele voít a szive, tehát mélyen zokogva, bugatta . . . Aztán, hogy eszébe jutott Pöszméte Ferenc viselkedése, elfogta a nehéz indulat ós a hang haragos fenyegetéssel röppent szót a faluban, innét meg kifelé a síkságokra . . . Pöszméte irigységében alighanem bedugta a füleit, hogy ne hallja azt a sokféle szépséggel csengő-bongó harangszót. A hunyónap beszűrődött a torony ablakon és pajzán kedvvel pislogtatta meg Samu bácsi öregedő szempilláit.
