Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) január-június • 1-50. szám

1907-05-23 / 43. szám

XXXIV-ik évfolyam. 43-ik szám. Csütörtök, május 23. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön EltOFIZBTÉSI Din : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet éuncgyedenbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő : SZÉKELY BÉLA Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel [helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Politikai okvetetlenkedés. Békéscsaba, május 22. A magyar politikai élet minden jelenségéből azt látjuk, hogy ez a par­lament nagyon nehezen szokik vég­telen nehéz helyzetébe. Mert nem ta­gadhatjuk azt, hogy a parlament mos­tani helyzete olyan politikai feladatok elé állítja a magyar államférfiakat, ve­zéreket és közlegényeket, melyek nem egykönnyen oldhatók meg. De viszont az is világosan alakult már ki eddig a politikai eseményekből, hogy ebben a parlamentben nincs meg az a képes­ség, mely a helyzet feladataihoz ido­míthatná a magyar politika megszo­kott életrendjét. A társadalom sem különb. Szer­vezete alig birja a legutóbbi négy év­tized alatt fölmerült politikai bűnök terhét elviselni s most kezdi meg­bőszülni magát az az indolencia, me­lyet a társadalom által oly soká dé­delgetett politikai okvetetlenkedők és szédelgő államférfiak, a bécsi Machia­velli-iskola kiképzett bérenceei oly szé­pen, simán és hangzatos maszlagok jelszavaival beléoltottak. Ámde leg­boszantóbb mégis az, hogy a min­denkori stréberek és hivatásos parazi­ták az ő számtalan bűneiknek követ­kezményeiért a magát áldozatul oda­dobott koalíciós kormányt akarják fe­lelőssé tenni, Nem elég nekünk Bécs, a gazdasági önállóság nagy problémája, az Ausztriából irányított horvát kér­dés Meduza-feje ? Még tetézik a bajt a vasutasok, a cselédtörvény és alkot­mánybiztositékok ügye elmérgesitésé­sével is. Itt, ennél az utóbbinál álljunk jmeg kissé. Az alkotmánybiztositékok dol­gát ugy tüntetik fel a volt haladók lapjai, mintha ezek Andrássynak valami magándolga és magán mulatsága vol­nának. Tegyük fel (csak a bizonyítás kedvéért), hogy valóban valami olyan fennakadás történnék ezekben, aminőt szándékos rémlátással tippelgetnek. Vájjon ebben az esetben, ha, ami bi­zonyos, Andrássy leköszönne : ez volna a megoldás és ez aztán meg­oldás volna? Maradhatna vájjon ma­' gyar miniszter bárki is a helyén ? Sértheti valaki ezzel a föltevéssel akár Wekerlét, akár Kossuthot, akár Appo­nyit, vagy bárkit a mai kormány tagjai közül ? Sőt a nemzeti pártokat s az egész koalíciót? S nem kell-e valóban teljes összeomlásnak következni, az egész nemzeti ellentállásnak a múltnál is hevesebb kiujulásának ? . . . Megdöbbenéssel tölti be a szem­lélőt az a mozgolódás is, melyet a parlamentben érezünk. Ellenzék min­denütt van. A magyar parlamentnek pedig — hála Isten — mindig volt ellenzéke. A baj éppen csak az, hogy a mostani kormánypárt számos tagja nem tudja az ellenzéki megszokást a kormányzást irányításában résztvevő többségi politika kötelezettségeivel összhangba hozni. Mi a betegsége a mostani helyzetnek ? Az-e, hogy akad ellenvélemény a kormány szándékai­val, javaslataival szemben ? Nem ez. Az igazi parlamentárizmus nem kiván egy véleményt. A kormányzás lehető­ségéhez szükséges pártfegyelem nem zárja ki azt, hogy többségi párt a kormány előterjesztéseit szigorral bí­rálja. De az semmiképp sem egyez­tethető össze a többségi kötelezettség­gel, hogy egyes miniszterek javaslatai­ban semmi elfogadhatót ne találjanak s mindig akadnak szép számmal, akik olcsó népszerűséget hajhászván, a kor­mány feladatait incidensekkel nehezí­tik meg. Igaz, a kormány helyzete egyma­gában még akkor sem lehet döntő szempont a politikában. De nem lehet ; az előtt szemet hunyni, hogy a lefolyt válság tapasztalatai nem azt tanitják, hogy olyan könnyen szabad mostaná­ban kormányokat cserélgetni. Pedig csak ez lehetne az eredménye annak, ha a komoly cél nélkül, külső uga­tásoknak és belső személyes törekvé­seknek engedelmeskedő okvetetlenke­dés nem marad olyan keretek közt, ahol nem akasztja meg a munkát. Tessék önérzetesen, nyíltan előállni minden ellenvetéssel. A kormány kö­telessége, hogy azokkal számoljon, mert ez e kormány igazi parlamenti kormány, mely nem maga formált a képére többséget, hanem a többség bizta meg a politikája vitelével. Ezek a politikai okvetlenkedők kü­lönösképpen sokat lármáztak a cseléd­törvényjavaslat ellen, amelyet sohasem tudunk és sohasem lehet ugy meg­csinálni, hogy minden igényeknek meg­feleljen. De nem nehéz észrevenni, hogy abban az állítólagos „szociális" lelkiismeretben például, amelynek szá­mára a cselédtövényjavaslat mindenestül rossz s még akkor is rossz, ha azt irnák bele, amit ő diktál: egy kis mi­niszterbuktató remény is belevegyül. Ugyan hogy képzelik ezt ? Eltudjuk-e gondolni hogy egy solidáris kabinet­nek valamelyik tagja lemondjon, anél­kül, hogy ez ne az egész kormány le­mondását eredményezné? Aki nem con­sedálja ezt, vagy sejtelme sincs a parla­mentárizmusról, vagy azt hiszi, hogy Magyarország mégérett a — demagóg abszolutizmus számára. Mindezek a szomorú s naponta gyarapodó jelenségek nyilvánvalóvá teszik, hogy lappang valahol Magyar­országon egy most foglalkozás nélküli politikus, (hogy kicsoda, azt sejtheti minden értelmes politikus) kinek fog lalkozás kell, kinek féktelen ambíciója mindenre kész, hogy övé legyen az ország, a hatalom és dicsőség. De bizunk benne, ezt a Magyarországot, melyet a bécsi kéz sem tud letörni, az a jól ismert magyar balkéz sem ingathatja meg. Búcsú a főispántól. A törvényhatóság elismerése. Ünnepies aktus a közgyűlésen. Fábry Sándor cir.-nak vasúti elnökigaz^atóvá történt megválasztatása után Békésvármegye törvényhatósági bizottságának csak kedden nyílott al­kalma, hogy ettől a tevékeny, agilis és igazán európai tudásu embertől impo­záns búcsút vegyen. Az a szeretet és ragaszkodás, amely Fábry Sándor mun­káséletének Békésvármegyében mindig kísérője volt, talán sohsem nyilatkozott meg lelkesebb módon, mint ezúttal, ami­kor még az is, aki a legszélsőbb peri­fériákon mozgó szélsőségek hajszolói­nak egyike, szintén kötelességéül érezte elismeréssel adózni a főispán nagy érde­meinek. S ez az elismerés a legszebb dicséret Fábry Sándor dr. főispáni mű­ködésére. Az ünnepies aktus lefolyásá­ról különben ezt a tudósítást adjuk: Elnöki megnyitó-beszédével kapcso­latosan Fábry Sándor rövidesen össze­gezte az egy éves főispáni működése alatt befejezést nyert közérdekű esemé­nyek s kiváltképpen közgazdasági moz­galmakat. Azt hiszi, minden komoly ember örömmel vesz tudomást arról, hogy többszöri sürgetésére és közben­járására Csabán selyemfonoda létesül. Örömmel közli azt is, hogy Békésvár­megye közkórházának kibővitését640.000 korona államköltséggel megengedte a miniszter, kihez e "tárgyban több kül döttséget is vezetett. Többszöri felter­jesztéséra elrendelte a kereskedelmi miniszter a harmadik tansversalis ut még hátralevő szakaszának ez évben vbló kiépítését, amiről szintén örvende­tesen tesz jelentést. Felterjesztésére biz­tosította egyben a belügyi kormány az általa indítványozott szeretetház anyagi szükségleteit. Mindezek után közli a törvényhatósági bizottsággal, hogy az Békésmegyei Közlöny tárcája. A harangozó. Irta; Erdélyi Lajos. - A Békésmegyei Közlöny eredeti tárcája. ­A harangozásról általában az a vé­lekedés, hogy igen egyszerű, tudomány nélkül való munka. Azt mondják ugyanis az emberek, főképpen Pöszméte Ferenc, hogy csupán a harangkötél rángatásá­tól függ minden, azontúl aztán illendő­képpen szól az magától is. Hát nincs igaza senkinek. Pöszméte Ferencre pedig semmiképpen se adja­nak a belső emberek, mert tudnivaló, dolog, hogy Samu bácsi öregségére való tekintettel már régóta feni fogát a harangozói tisztességre. A harang nem beszél magától. Sőt ugy vélem, hogy a harangnak szive is van. Ki hogy szokott véle bánni, ugy szokta visszaszolgálni. Teszem azt: Samu, az öreg, minden módon megszólaltatja azt a vasnyelü, rézdereku minemüséget. Ha félkézzel lódítja a kötelet: lágyan, barátságosan kondul, ha meg erővel húzza, szinte siró-szó röppen ki a to­rony ablakán. Mély búgásu és szívhez beszélő egyszerre, haragos és fenye­gető, ha Samu bácsi ugy akarja. Tehát a hebehurgyán ítélkezők job­ban teszik, ha hallgatnak. Hanem a dologra térve, el kell mondanom, hogy Samu bácsi bárány­természetű hírben állott. A feleségét soha egy ujjal sem bántotta. Az igaz, hogy az asszony sokkalta erősebb volt nála. Elhallgatta annak nyelveskedését. Perpatvarkodó természetéről pedig csak sugdolódzva, panaszkodó sóhajtások kíséretében ejtett szót. A falu előtt csupa jó lélek, csupa áhítatos szeretet volt ő kigyelme. — De hát az asszony, az asszony mindönkit kiforgat a maga mivoltából. Ezt a vélekedést Cs. Pap Vince szokta mondogatni, ha szóba került, hogy Samu bácsi harangozás tekinte­tében nem igen jár egy uton a pontos idővel. (Tudnivaló, hogy Pap Vincének ugyancsak kardos menyecske volt a felesége.) Az igaz, hogy magam is egyszer hallottam, mikor Samuné oda szólott a kertben kapáló urához: — Apjuk ! . .. Apjukom . .. haran­gozza el kend a delet! Iszön már a nap is amott szalad! Az öreg méltatlankodva szólott vissza: — Jó van nó ! Várhat a falu odáig, hogy én ezt a sort el kapáljam. Erre az öreg asszony dörmögve ment a maga dolgára. Csak félhangosan fenyegette emberét: — Majd a Pöszméte Ferenc jobban mögtöszi a dógát. A harangozó erre a fenyegetésre belevágta a porhanyó földbe kapáját s haragosan elhúzta a delet. Ha olyankor szóba hozta előtte egyik-másik órával rendelkező tekintély, hogy nem sokáig járja ez a pontatlan­ság, nagyot hallgatott és beballagott az anyukához, elpanaszolván neki a nagy sérelmet. Erre aztán Samuné csípőre rakta két kezét, ugy mondogatta meg az illetőnek a maga vélekedését: — Örüljenek kigyelmetök, ha ilyen harangszót hallanak . . . Igy esett aztán, hogy Samuné nyel­ves asszony hirébe került, mig az em­berét lázári sorsánál fogva módnélkül sajnálták. Hogy, hogy nem, az erős harangozóné ágynak dőlt. Olyas nyava­lya érte, amelylyel nem tudott megbir­kózni még a szentmiklósi doktor sem ! Egy ideig tengett-lengett, szedte kellet­lenül a sokfajta patikaszert, de egy szép májusi napon elmullott tőleg egészen a keserű pohár. Meghalt szegény lélek. Samu gyámoltalanságában olyan ma­gára maradt, mint az ujjam. Mikor pedig Szent Mihály lovára is föltették az asszony koporsóját, az öreg ember szinte fuldoklott a sirástól. Te­metés után nagy csöndesség támadt a házban. Csak egyszer-egyszer hallatszott özvegyi sorban élő Boris lányánák ne 4­héz sóhajtása. Samu ott ült a kuckóbari. Öreg szivében nem volt már több el­siratni való könyü. Tétován nézett az ablakon belopódzkodó nap-csíkokra Hirtelen felugrott. Az ajtó felé sza­ladt. Se szólt, se beszélt, csak buzgó lépésekkel felkapaszkodott a toronyba és esze nélkül kezdett harangozni. Nem tudta miért teszi, csak rángatta neki­búsultan a kötelet. Talán szive enyhü­lésére kellett neki ez a hangos munka. A harang búgása pedi T egyenetlenül imbolygott ki a messzeségbe. Valami csodálatos, reszkető mélységgel hallat­szott az a kongás. Ugy zokogott, sikon­gott, mintha emberi lélek lopódzkodott volna a rézfalak közé. Az égen járó felhők alighanem elérthették ezt a bú­songó harangbeszídet, mert nagy csöp­pekbe siránkoztak le a zsendülő veté­sekre. A falubeliek nagy ijedtséggel szaladtak ki az utcára. Keresték a haran­gozás időn kivüli okát. Keresgélték az ég boltozatán, hogy vájjon a tüzkakas szállott-e valamelyik házra. De meg a hulló esőben egy-egy jégmogyorócska is kerekedett, tehát kétségbeesetten értek a templom elé. Sebestyén Rab Máté, aki előléneklő tekintély volt a faluban, harsogó han­gon kiálltott fel a toronyba : — Jobban rángassa kend azt a kö­let! attól szökik a jég. Alig hangzott el a biztató szó, máris muladozni kezdett a jéghullás és csupán nagy kerek csöppek pacskolták az össze­verődött emberek, asszonyok hátát. De hirtelen megszakadt a rémes kongás is ! Mintha ketté vágták volna azt a siralmas beszédet . . . Még csak a szokásos, tompa utórugás sem hallattszott, mely más időben végig szokott libegni a levegőn. — Alighanem baj lesz odafönn — mondogatták szájról-szájra. Babonás természetű asszonynépség táborában nagy ijedelem támadt. A görbe szájú Pöszméte Ferenc már a baj nagyságát a maga igényeivel mérte és szükségesnek tartotta önzetlenül ki­jelenteni, miszerint: Bus az Uram, amit töttél, Áin de azért dicsértessél. Aztán ínég kötetlen szóval iparko­dott 'hamarjában hangulatot csinálni, harangozói minőségben való alkalmaz­tatása iránt. Mindjárt biztatta is a körül­állókat. — Azért ölég szép harangszót halla­nak ma este is kendtök. Magától értetődött, hogv milyen célzattal mondotta mondandóit Pöszméte uram. A gyámoltalan ácsorgó népség bámészkodott és egyik-másik Pöszméte szavait is fontolgatni kezdte. Sőt Kernyés Ábris határozott kortesi kijelentést is tett, szólván : — Ugy, ugy! Harangszó hijján

Next

/
Oldalképek
Tartalom