Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) január-június • 1-50. szám

1907-05-09 / 39. szám

Békéscsaba, 1907. XXXIV-ik évfolyam. 39-ik szám. Csüríörtök, május 9. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP leiefon-szám:7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön ElrOFIZBTÉSI DI.1 : Egész évre 12 kor. Félévre S kor. Negyedévre 3 kor. EI3fizetni bármikor lehet éunegyedenbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: SZÉKELY BÉLA Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel [helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. A mezőgazdaság helyzete. Békéscsaba, uiájus 9. A szetn látja s az áram mutató is jelzi már, hogy hosszabbodtak a napok s bekövetkezett az a nagy vegetáció, mely az aratást s végeredményben a teremtett és élő lények fenmaradhatását jelenti. A böjti szelek is elvonultak már s a barázdaszáritó langyos fuvalom kihivta a mezei munkások millióit. Ezt az időszakot még az elmúlt évben is aggódva látta a békésmegyei gazda közeledni. Aggódva látta, hogy ide s tova elkövetkezett a tavaszi munka ideje és az a munkaerő, mely a korábbi években tervszerűen beosztva rendelkezésre állott, a szükség idején nem volt sehol sem. Nemhogy részért dolgozó szerződéses munkás ajánlkozott volna még munkaszerződésre, de az évi konvenciós cselédek is húzódoztak a munkától s azok sem csináltak egyebet egész Istenáldotta napon, mint etették és itatták a birtok marhaállományát. Az a lelketlen és szívtelen izgatás eredményezte ezt, melyet a Kristóffykormány vasúti szabadjegyeivel utazott penészvirágok, tömlöcgombák cselekedtek meg. A nép vakon bízott bennük és nem tudta, hogy apostolkodásukkal a nép bőrére pénzt akarnak szerezni ezek a kétes egzisztentiák. Ámde a kiábrándulás nemsokára bekövetkezett s a józan magyar nép nem volt hajlandó többé beugrani a népzsiron hizó izgatóknak. Most nem kell félnünk többé sem arató-sztrájktól, sem attól, hogy munkásaink jogtalan követeléssel veszélyeztetni fogják az ország gazdasági érdekeit. Ezidőszerint csupán az a legnagyobb bajunk, hogy nincs meg az Alföldön az a munkaerő, amely egy és ugyanazon időben fedezni tudná a munkásszükségletet. Hogy mi ennek az oka? Elsősorban oka a munkáshiánynak az a több millió munkásember, aki nem a magyar, hanem a már-már fölöslegessé váló amerikai-munkaerőt gyarapítja. És másodsorban az, hogy ez a munkaerőfogyás a kivándorlás folytán nemcsak évről-évre nagyobb, hanem a kaszárnyák is „mind elviszik a legények elejét", ugy, hogy falunként igazán csak az a a kettő, három nyomorult" marad itthon, akik beszegődnek aztán fölemelt bérek mellett. . . Itt előtérbe tolul a kérdés, hogy miképpen segíthetnénk ezen a bajon? A kivándorlás betiltásával talán? Országunk legjelesebb közgazdászai sokat vitatkoznak majd még azon, hogy vájjon az amerikai kivándorlás — ha annak pro és kontra érveit szembeállítjuk— ha tekintjük a végeredményben ma is mutatkozó gazdasági hátrányokat és szembeállítjuk ezekkel azokat a száz- és százezreket, amelyeknek beözönlése onnan szintén a kivándorlás eredménye: vájjon kivánatos-e oly nagyon az amerikai kivándorlás korlátozása ? Nem kell feledni, hogy Magyarország felvidéki pénzintézeteinek tőkéje egy igen tekintélyes részben Amerikából lett hazaküldve. És hogy ezer és ezer parasztbirtok nemcsak hogy tehermentessé lett, de forgatható tőkével is rendelkezik. A magyar királyi posta csodákat beszélhetne az Alföldre s legkivált Békésmegyébe özönlött amerikai pénzről. Szóval az még éppen nincs eldöntve, hogy be kellene-e tiltani a kivándorlást. Épp azért más uton keressük a megoldást. Kezdjük azon, hogy ébreszszük fel munkásainkban a munkakedvet. Megyei gazdáink ugy segíthetnek ezen, hogy példát vegyenek a felföldi gazdáktól. Felső vármegyéinkben már a kisgazda is géppel dolgozik. Nem rémképeket kell tehát látni, hanem meg kell kezdeni az orvoslás munkáját. S ezenközben ne feledjük, az orvoslás jelszavai: a jog, törvény és igazság legyenek! (8

Z.) Törvényhatóságunk kifogásai az útprogramra. Ötvenöt százalék negyvenegy helyett Hogy okoskodik a miniszter ? A beruházási kölcsön terhére utépités céljaira felveendő kölcsönt csak kedvező pénzpiaci alakulások mellett kaphatja meg a vármegye. Ezzel a kérdéssel, amely különben is gerincét képezi az egész útprogram végrehajtásának egyáltalában nem foglalkoznak már illetékeseink, de annál intezivebben foglalkoztatja a közvéleményt az a rendelet, meg az útprogram kérdésében vármegyénkhez lett cimezve. E rendelet sok tekintetben sérelmes Békésmegye érdekeire s ezért a május havi közgyűlésnek Ambrus alispán azt fogja javasolni, hogy e sérelmes részek ellen feliratot intézzenek a kereskedelmi miniszterhez. A feliratban általánosságban tudomásul veszi törvényhatóságunk a rendeletet s nincs észrevétele az ellen, hogy a bizottság által megállapított programban 1—15 számok alatt felvett utak kiépítéséhez a miniszter nem járult hozzá, de a vármegye érdekeire sérelmesnek találja a rendelet egyes részeit. Általánosságban sérelmesnek találja a rendeletet, mert a vármegye hozzájárulásának aránya a leirat szerint sokkal terhesebben van megállapítva, mint ahogy az eredetileg megállapítva lett. Az eredeti megállapítás szerint a beruházási hitel terhére kiépítendő útszakaszokhoz az állami hozzájulás 59 százalékban, a törvényhatóságé pedig 41 százalékban állapította meg. Ez a rendelet pedig a törvényhatóságra 55, az államra pedig csak 45 százalékos terhet ró. A vármegye hozzájárulása tehát nagyobb, de azért úthálózatunk rövidebb. Sérelmes azon kijelentés is, hogy a vasfelszerkezetüre átalakítandó hidaknak 700.000 koronában megállapított költségét kizárólag az útalap hozzájárulási összegéből kívánja fedeztetni a miniszter s ezt az álláspontját azzal indokolja, hogy a hidak az utaknak tartozékait képezik. Ezek alapján tehát azt kéri a törvényhatóság, hogy a vármegyei útalapnak az építkezések költségeihez való hozzájárulása ugy állapíttassák meg, amint ez a törvényes indokolásban feltüntetve lett. Végül sérelmesnek fogja találni e felirat a miniszteri rendelkezésnek azon részét is, mely a hódmezővásárhelyi útnak közbeeső szakaszára vonatkozik. Ezt a hét kilométeres, idegen vármegye útjához tartozó szakaszt csak akkor épiti ki Békésmegye, ha ezzel szemben viszont Hódmezővásárhely gondoskodik az orosháza—hódmezővásárhelyi ut békésmegyei 5 ki ló méteres szakaszának kiépítéséről. Népgyűlés a kormány ellen. Mi készül Gyulán? Pünkösd másodnapja — kitikus dátum. Gyula város a békésmegyei politikai élet tengerének egyik nyughatatlan forrása, amely ki-kitör időnkén, hogy a nagy viz-tükörnek egyetlen arasznyi helyét szürkés, érthetetlen folyadékkal színezze be. Ebben a városban történt, hogy mikor a legkurucabb volt a függetlenségi-párt, akkor gyűléseztek Gyulán a párt ellen bizonyos egyének, akik minden ambíciójukkal vagy a képviselősködés, vagy az alkapitányoskodás ambícióját élesztgették — sikertelenül. Ez a fészek rég nem röpített ki uj madarakat s hogy következetes legyen önmagához, ma megint hirt ad magárólGyulán nagy népgyűlést tart a függetlenségi és 48-as párt elveinek tisztes köpenyegével takarózó politikai tévesenlátók csoportja s a felszólalásoknak éle a kormányt fogja támadni. Szóba kerülnek az aktuális politikai kérdések, mintha nem volnának okosabb agyvelők, akik agyontárgyalták már azokat, de "szóba kell kerülniök e kérdéseknek, mert Gyulán túlontúl dühöng a szavalat-szenvedély. S ha dühöng, miért Békésmegyei Közlöny tárcája. Jó fiu. Lapozgatok. Egy-egy hervadt virág Az ócska albumból búsan kifordul. Mit Ő adott a boldog ifjúnak, Egv szál virág, levélke a csokorbul. Szeréuy,jó, tiszta voltam akkor én, Az Ő kezéből bármi kincset érc; A rózsaszál, szerény kis ibolya, Rávallott értem lángoló szivére. Kedves idők! Midőn az ifjú sziv A boldogságból oly kevésre vágyott. Mindent adott a sors bőkezűn: Kabátot, gomblikat s belé virágot. Zempléni Árpád. Vári Szabó János jelentése. — A Békésmegyei Közlöny eredeti tárcája. — Irta : Szász József. Őrnagy ur Drupkovics, a zászlóaljparancsnok összetűzött a gyakorló téren kapitány ur Komorovcsákkal. Mind a két kezével hadonászott és torkaszakadtából kiabált a kapitány úrra. Ez a nagy erős, ember pedig némán, mozdulatlanul állott, csak a szeme villámlott olykor félelmesen. De nem ijedt meg ettől a kis köpcös őrnagy. Jól tudta, hogy a század előtt nem felesel vele a kapitány ur, mert akkor veszve van. Szolgálatban a front előtt nincs szava a kisebb sarzsinak. De ha nem tud uralkodni indulatain és szólni mer, olyan súlyos fegyelmi vétket követ el, melyért szigorú a megtorlás. A kapitány ur szó nélkül tűrte a leckéztetést. Nem is hallotta tán, mérgében mit kiabált az őrnagy. Hogy a század rosszul van kiképezve, a legények nem értenek a fegyverfogáshoz, a marsról fogalmuk sincs s hogy tulajdonképpen nem is katonák, csak olyan közönséges civil hordák. A legények csendes örömmel szemlélték az érdekes jölenetet. Először azért örültek, mert ez idő alatt pihentek, másodszor pedig azért, mert most nem a kapitány ur szidja őket, hanem a kapitány urat szidják. És ebben volt egy kis gyönyörűségük is, az, hogy ezentúl • legalább a kapitány ur is tudja, hogy ) nem a legédesebb érzékek közé tartozik, mikor az embert ok nélkül a sárga földig leszidják. Mert hogy ok nélkül érte a leckéztetés a kapitány urat: azzal mindnyájan tisztában voltak. Tudták, hogy az őrnagy ur nem szenvedheti. Nem szenvedheti pedig a tavalyi hadgyakorlatok óta, amikor az őrnagy urat zászlóaljával együtt pocsékra verte. Ezt a legénység is tudja. De őrmester ur Sólyom ós a szászad tisztjei más okát is tudják az őrnagy haragjának. És ez az, hogy egy ízben bebizonyította kapitány ur Komorovcsák az ezredes ur előtt, hogy az őrnagy sohesem a reglama szerint intézi támadásait az ellenség ellen. Ráolvasta a paragrafust. Ezt a lefőzést nem tudja soha elfeledni. E miatt pedig kár neheztelnie. Tudja mindenki a garnizonban, hogy kapitány ur Komorovcsák szórói-szóra elmondja a reglamának mind a négy kötetét azokkal az utasításokkal, magyarázatokkal együtt, amelyeket a közös hadügyminiszterek a porosz-osztrák háború óta kötetszámra kiadtak. A kapitány ur maga az élő reglama, akit a tábornokok, törzstisztek gyakorlatok idején minduntalan igénybe vesznek, * megkérdeznek, hogy mit mond ebben, vagy abban az esetben a reglama. És kapitány ur Komorovcsák soha nem jön zavarba. Szórói-szóra elmondja mindig a reglama utasításait az adott esetekre vonatkozólag. Hogy helyesen mondotta el, arról mindig meggyőződhetik. Maga mellé inti a századtrombitást. Ez köteles magánál hordani mindig féltucat reglamát. Elveszi tőle, amelyikre szüsége van, s megnézi, akkor nyugodt csak teljesen a lelkiismerete. Amikor az őrnagy nagysokára befejezte a leckéztetést, ezzel fejezte be: — Kapitány ur, többet foglalkozzék a századdal! Mától fogva megparancsolom, hogy a század délelőtt önként is két órával többet exercirozzon a rendesnél ! Kapitány ur Komorovcsák katonásan tisztelgett s mikor az őrnagy már vagy kétszáz lépésnyi távolságra elhahaladt, oda állott a század frontja elé s nyugodtan igy szólt: — Fiaim, csak arra hallgassatok, amit ón mondok. Én pedig azt mondom, hogy ma nagyon meg voltam veletek elégedve. Igy' viseljétek magatokat mindig. Most oszoljatok szét, gyújtsatok pipára, szivarra és a fák alatt az árnyékban pihenjetek. Ma nem lesz már exercirozás. Néhány pillanat múlva füstölt az egész század a fák alatt a hűvösben. Szivarra gyújtott a kapitány ur is s a legénységtől kissé távolabb, leheveredett a zöld fűbe. Egyik felől a lova állott mellette, másik felől a századtrombitás, kinek azt az utasítást adta, hogy ha valami nagyobbrangu tiszturat látna közeledni, csak fújjon bele a trombitájával a fülébe. Két pipa dohány is kiégett már, mikor jól kipihenve,' jókedvűen hazafelé indult a század. Nem messze a várostól találkozott őrnagy ur Drupkovicscsal. Amint a kapitány ur meglátta, ráparancsolt a legénységre: — Fiaim, énekeljetek! Ezt nem mondatták maguknak kétszer a katonák. Jókedvük is volt, de meg tudták is mire való a danolás. Ez a halála őrnagy ur Drupkovicsnak. Tudja a jó ég miért, de nem szenvedheti a danolást. Egy pillanat múlva tele tüdőből, tele torokkal^ danolta az egész század ;