Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) július-december • 56-108. szám

1906-10-18 / 87. szám

Békéscsaba, 1906. XXXllI-ik évfolyam. 87-ik szám. Csütörtök, október 18. BÉKÉSMEBTEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. szatnú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön EltŐFIZBTÉSI Din : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet éuncgvcdenbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr- SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: PALATÍNUS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF Tisztességtelen fegyverek. Békéscsaba, okt. 17. Küzdeni egy mandátumért szép dolog. Szükséges hozzá az arravaló­ságnak tudata, férfias bátorság a vállalt elvek megtartására és kivivására és elsősorban is a népnek bizalma, no meg, hogy mivel Magyarországban vagyunk, egy kis alkotmányos pénz­mag, .mert hát az Úr koporsóját sem őri ingyen. Van ugyan valami kúriai birá Adásról szóló törvényünk, amely védi a választások tisztaságát — amennyi védheti. Hogy teljesen meg nem védheti, arról nem a törvény tehet, de azok, akik jól-rosszul meg­tákolták. i Igaz, hogy kortesvilág idején szo­rosabb a kapocs pénz és bizalom kö­zött, mint egyébkor, bár pénzért min­dig hamarabb szerezhető bizalom, mint bizalomért csengő arany. Hogy azután az aprópénzre váltott bizalomnak más módja és természete van, mint a mun­kával és érdemekkel kivívott bizalom­nak, az már más lapra tartozik. Valaki­nek a meggyőződését pénzért eladni, megvásárolni, erre alkut kötni, csúnya dolog, több: megtagadása a férfias­ságnak, az önállóságnak, az egyéni szabadságnak pedig arculütése. Szóval ez olyan izlés dolga s szinte mond­hatni, bolond aki megveheti és nem vásárolja meg a vásárra vitt meg­győződést, pláne ha kap az alkudijért kellő ellenértéket. Nem tisztességes fegyver ugyan, elitéli a törvény is, olyan oknak tekinti, amely beigazolt esetben érvényteleníti a választást. De hát nem azért jár srófra az emberi ész, hogy be ne kösse az igazság szemét. Valakit azonban rábírni meggyő­ződésének elhagyására terrorizmussal, megfélemlítéssel, osztály és felekezet elleni izgatással, ez már nemcsak tisz­tességtelen eljárás, de bűnös jograblás, amely az erkölcsi csalásnak, szélhá­mosságnak minden kritériumát magán viseli. Hát ezeket a fegyvereket viszik bele lelkiismeretlen emberek a csabai képviselőválasztás harcába. Osztályok és felekezetek között szítanak gyűlöl­séget, széthúzást, hogy nagyobb tábort hódítsanak a magát eladott paraszt­pártnak és az ismeretlenség homályá­ból idecsöppent Pollacseknek, aki a hazug ámítások szerint helyettesként akarja kezelni mindenható Áchim L. András ur személyét és a csabai mandátumot. Közel három év óta éppen elég harc dult végig ezen a városon. Elég kavarodást csinált Áchim L. András. S hogy most letörték a szarvát, hát éppen most magukat művelt emberek­reknek tartó nadrágos és kravátlis em­berek sietnek segítségére a felekezeti gyülölségnek ocsmány fegyverével ? Neveket tudnánk itt felsorolni, oda­állítani megbélyegzésre a nagy nyilvá­nosság elé. Hallgassunk azonban egye­lőre. Némuljon el a vád, talán észre­térnek a tévelygők, s odaálIanak az egyesűit béketábor mellé, melynek sze­retete, egyetértése diadalra fogja vinni egy hét múlva Beliczey Géza zászlaját. P. J. Békésmegyei Közlöny tárcája. { Románc. — Ne sirj, leányom, meglásd még visszajön, S térdreborúlva kér bocsánatot. — Hiába mondod, édes jó anyácskám, Nem látom én már azt a szép napot! — Törüld le könnyed, édes kicsi lányom, S ne gondolj rá, majd elfelejted őt. — Igen, anyácskám, majd ott a föld alatt, Készíts hát nékem csipkés szemfedőt. S add rám hófehér menyasszony ruhámat, Melyben áldozni voltam egykoron T Mir'tusvirágot is tűzz a hajamba, S ültess rezedát, rózsát síromon. Rezeda, rózsa volt az ő virága, S mint egykor ő, csak az boruljon rám, ...De mért sírsz? hiszen ő nem tehet róla, . Hogy szebb s gazdagabb az a másik lány ! Hcllósi Sándor. Az én szekeresem. — A Békésmegyei Közlöny eredeti tárcája. — Irta: Jakab Ödön. Hivatlos ügyben, a főnököm meg­bízásából, nóhány napot künn töltöttem falun. Gyermekkorom óta mindig sze­rettem á csendes falusi életet, de ez alkalommal, megval'om, nem igen telt benne gyönyörűségem. Ott időzésem alatt az ég folytonosan be volt húzva lusta, fekete felhőkkel s éjjel-nappal szakadatlanul szemerkélt az eső. Valami kimondhatatlan álmos unalom neheze­dett az egész falura. Amint a dolgaimat elvégeztem, si­ettem minél hamarább otthagyni azt az unalmás világot. Ugy értesültem, hogy a faluban van egy lovas gazda, aki haz'a I vihet, ha meg tudunk egyezni. | Vettem tehát a pálcámat és minden I további késedelem nélkül elindultam | hozzá. Rá voltam előre készülve, hogy drága lesz a fuvar, mert átkozott rossz ut volt. Legalább a falu között rettene­tesen fölfakadt az ut, melyen, a kerék­nyomok mélységéből itélve, tengelyig dagasztottak az ott járó szekerek. Két­oldalt a sáncok csordultig álltak tele vizzel, melyben minden kapu előtt vigan hápogya lubickoltak a kicsapott récék. Sallós Mózes uram ott lakott az al­szegen, közel a falu hídjához. Cifra ga­lambbugu kapuja könnyűszerrel odave­zette az embert. Különben, ha nem is lett volna galambbúg a kapun, ugy sem lett volna baj. Ismertetőjelnek vál­tig elég volt az a terebélyes rengeteg eperfa, mely a háza előtt állott, koro­náját még a szomszéd utcákba is fen­nen mutogatva. Mikor beléptem a csinos életszerre, . Sallós Mózes uram éppen kalongya-ka­rókat faragott a csűrben s valami paj­kos nótát dudorászott, melyet még a katonaságban tanult el valahol. Észre sem vett, mig oda nem értem. — Jó napot, atyafi! — Adjon isten! — Magának van lova ? — Nekem, a micsodás. — S jó ? — Mind a kettő meg tudja még rágni a lucernát. S büszkén hunyorított. Én tovább beszéltem. — Hallja, nem vihetne be engem a városba ? — Hiszen bóvinni bóvihetném, ha nem volna ilyen istenverte, pocsék idő­járás. — Dezze, nekem ma okvetlenül haza kell még mennem. — Hát aztán az ur tudja legjobban a maga dolgát. Azzal egész nyugodtan tovább he­gyezte a karót. I — Atyafi 1 — folytatám türelmetle­Programadások napja. Beliczey Géza választói előtt. A kortesvilág láza minden bélyegét rányomta az elmúlt vasárnapra, mely a programadások jegyében folyt le. A fel­lobogózott utcákon eleven élet lüktetett s a piros-zöld, piros tollas embereknek ezrei hullámzott, tolongott. A megele­venedett tábor a Gabona-téren nőtt ha­talmasra, ahol mintegy két-háromezer ember, hallgatta Beliczey Géza pro­gramját. A hallgatók táborában ott vol­tak a kivezényelt nemzetközi szocialis­ták, s magának a parasztpártnak egy kiküldött zászlóalja, nyilván azzal a cél. zattal, hogy zavart támasszanak, rendet bontsanak. Erre azonban sem okuk, sem al­kalmuk nem volt, részben, mert Beli­czey Géza programja olyan volt, amely ellen kifogást nem emelhettek, másrészt, mert a rendőrhatóság bölcs előrelátás­sal gondoskodott az esetleges rendza­varás megakadályozásáról. Igy Beliczey Géza programját a helyzethez illő ün­nepies komolysággal és nagy lekel­sedóssel hallgatta meg Csaba népe. Ez a lelkesedós rendithetlen bizalmat öntött azokba, akik még kételkedtek az egyesült pártok diadalában, abban a dia­dalban, amelyet Beliczey lobogója a béke, a szeretet, az egyetértés hármas jelszavában fog kivívni október 25-én. Beliczey Géza programját itt mél­tatnunk szinte felesleges. Legszebben méltatta azt Csaba népe, amely lelkese­déssel elfogadta, magáévá tette és an­nak győzelmére fogadalmát adta. Itt emiitjük meg, hogy a paraszt­párt jelöltje, Pető Pollacsek I nül, de mégis kérő hangon, — ne vegye | olyan fóllvállról a dolgot. Ebben a fa­luban nincsen lószekere másnak, nekem pedig szörnyű sietős az utam. — Azt megengedem. — Ej no, — mondja mennyiért vi­szen bó ? Letette a baltát s gondolkozva va­karta meg a füle tövét. — Hát ha már ugy meg van szo­rulva : nem bánom, négy forintért bóvi­szem az urat. Ez a szokatlan borsos ár sehogy­sem volt kedvem szerint. Az ón szerény napidijamból nem igen futotta, kivált ha még haza is akartam vinni valamicskét. — Szinte indulatosan vágtam a sza­vába : — Az sok lesz, atyafi! — Sok az urnák, de nekem nem sok. — Dehogy nem ! Nagy pénz ám négy forint innét a városig! — Már pedig én alább még a kapuig sem megyek ebben az időben. Különben lássa! S újból fölvette a baltát, hogy a munkáját folytassa. Elpróbáltam mindent az ón embe­remmel, de nem használt semmit: csö­könyösen megmaradóit a négy forint mellett. Sőt utóljára ugy tett, mintha ha­ragudnék. Megemelte a hangját s teli torokkal kezdett magyarázni: — Hiszen most csak a balavásári hegyen kihajtani is megér két forintot; az ákosfalvi hágón pedig két^forintért sem hajtok ki szívesen! Hát aztán a többi ut még hol van ? Apránként mind jobban-jobban meg­kötötte magát s egyre kevesebb lett a reménységem, hogy elálljon attól az ár­tól, amit először kimondott. Egész vi­tatkozás fejlődött ki köztünk : mindeni­künk támogatta ezzel is, meg azzal is, a maga igazát. Hanem azért csak az lett a vége, hogy Sallóz Mózes uram dispu­tálás közban olyan dologgal hozakodott elé, ami egyszerre elvágta a vitát. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések' és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdjtési dij készpénzzel (helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Sándor dr. fiskális ugyancsak vasárnap délután fejtette ki programját hívei előtt. A paraszt-demokrata lehetetlen po­litikai zagy valókot a Csirke-piactér szen­vedte el. A vasárnap és általában a választási hadjárat hireit alább adjuk: Beliczey programja. Vasárnap alig mult el délután egv óra, a Gabonatér kezdett népesedni, A Kovács-ház előtt felállított és Beliczey zászlókkal fellobogózott szónoki emel­vény körül mind sűrűbb lett a válasz­tók tábora, s mire kettőt elütette a nagy­harang, mintegy háromezerfőnyi nép töl­tötte be a tágas teret. A volt hatvanhetesek és 48-as pár­tok jelöltje, Beliczey Géza kettő után érkezett meg. Spontán lelke­sedéssel fogadták a népszerű jelöltet s a percekig tartó frenetikus éljenzés­zugást visszaverte a Főtér is. A megnyitó. Elsőnek Urszinyi János dr. szólt a néphez. Üdvözlés után hangsú­lyozta, hogy nem az a párt, amelyhez szól, okozta, hogy félév multán újra választás izgalmait éli Csaba népe. Hí­veik mindenfelől a leglelkesebb jelen­téseket hozzák, hogy a legnagyobb ro­konszenvvel támogatják az egyesült pár­tok szeretett jelöltjének, Beliczay Gézá­nak (Hosszantartó lelkes éljenzés) zász­lóját, kell is, hogy támogassák azt a köztisztelt férfiút, aki a szeretet, béke ós egyetértés zászlaját vette kezébe, ak' tanújelét is adta annak, hogy a község békéjét helyreállítja munka, foglalkozás és valláskülönbség nélkül. Beliczey Gé­zát Csabának minden fia ismeri, s iudja róla, hogy nagynevű apja hagyomá­nyaihoz híven, a gazdasági egyletben, mint azonkívül, mindenkor a közjóért küzdött, dolgozott. De feleslegesnek tartja a maga részéről feldicsérni Be­licszey érdemeit, amelyet méltányol és legszebben elismer a megjelent pol­— Uramfia, hát olyan sok négy fo­rint? — mondá a csűr végéhez mutatva. — Hiszen ha onnat béviszek egy sze­kérderóknyi fát: azért is kapok négy forintot. Odébb a csűr oldalához csakugyan egy rakás felhasított fa volt támogatva, a mint ez a fával kereskedő székelyek­nél szokás. Azért támogatják oda, hogy jobban megszáradjon s ugy vigyék a városba eladni. Amint megpillantám a fát, hirtelen egy szei-encsés gondolatom támadt. Félbe­hagytam az alkudozást s egyébre fordi tottam a szót. — Hát jól van. Majd másként segí­tek a dolgon. Hanem tudja mit, atyafi, Nem szállitna nekem egy szekér fát? Ugy látom: jó száraz. Kémlő tekintettel vizsgálta kereken az eget s kissé gondolkozott. Aztán rö­videsen felelt: — Azt már megtehetem. — S hogy egy szekér ? — Az is csak négy forint. Keve­sebbért nem érdemes megtenni az utat. — De nekem most lenne szükségem a fára. — Az a legkisebb baj ! Mindjárt megrakodom, s estére ott leszek. Ez ellen nem lehet semmi kifogá­som. Kezet csaptunk s megmagyarázva a lakásomat, felpénzt adtam neki. Aztán elballagtam a faln végén levő fogadóba s ott ültem csendesen. Alig mult egy óra, mikor észrevet­tem, hogy az ón emberem a megrakott szekérrel' döcög már lefelé az uton. Ugy | intéztem, hogy mire a fogadó elé ért: , akkor léptem ki magam is a kapun. Sallós Mózes uram mihelyt meglá­tott ott a kapu előtt, megállította tüs­tént a iovait. Most egészen más ember volt, mintha merőben kicserélték volna. Mint valami régi jó ismerőshöz, nyája­san szólt le hozzám a szekérről: — Tyüh, hát az ur még itt van ? — Falatoztam a fogadóban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom