Békésmegyei közlöny, 1905 (32. évfolyam) július-december • 65-119. szám

1905-09-03 / 84. szám

2-ik oldal Mert hiszen nem szolgáltathatják ki a a törvényhatóságokat s ezek tisztviselőit e kormány esetleges'brutalitásainak. Ennek meggátolására pedig az egyetlen törvényes eszköz a vádinditvány megtétele ; mert az indítvány benyújtása percétől kezdve ez a kormány meg van bénítva minden erőszakos ténykedésében, miután vád és vizsgálat alatt semmiféle hivatalnok sem funkcionálhat s legkevésbbé egy „felelős miniszter". Katonák sorja. Akármennyire csürték-csavarták a felsőbb katonai hatóságok a tartalékosok és póttartalékos behívásának kérdését, bármennyire igyekeztek is a közvéleményt megnyugtatni afelől, hogy rendkívüli intézkedésekkel nem háborgatják a tartalékosok és póttartalékosok polgári életének nyugalmát: csak az lett az ujonchiány eredménye, hogy a tartalékot mozgósították, s bár békés szolgálatra, de behívták őket. Nem volt érdemes pedig és szinte kár volt egyre azzal biztatni a közvéleményt, hogy nem tesznek katonai téren rendkívüli intézkedéseket. Hiszen mindenki tudta, hogy az ujonchiány maga után vonja azoknak a katonáknak a behívását, akik fegyver alá tartoznak szegődni, ha erre fölöttes katonai hatóságuk kötelezi őket. Tudtuk pedig ezt onnan, mert ismerjük a merev és makacs véderő törvényt. Ez a törvény akként intézkedik, hogy a rendes katonai békeállomány egy pillanatig sem szenvedhet hiányt. Vagyis: ha a kiszolgált legénységet hazabocsájtják, nyomban be kell vonulni az ujoncseregnek. Ha pedig újonc nincs, vagy visszatartják a kiszolgált legénységet, vagy behívják a tartalékot és póttartalékot. Ha nem ismernénk is a katonai törvényeket könyvből, ismerősek lettek azok atapasztalatból. Emlékszünk még mindnyájan, hogy az 1903. évi obstrukció megakadályozta az ujoncozást. Nem lehetett Jsorozni, nem volt tehát újonc. Mit tett hát a hadvezetőség ? Elrendelte, hogy idejét kiszolgált legénység 1903. év december végéig visszatartandó, azután pedig behívandó a póttartalék. És ugy lett, amint a honvédelemügyi kormány intézkedett. A legénység karácsonyig ette a komisz kenyeret, s táplálkozott a keserűségből, azután felváltotta ebbeli munkájában a tartalékos katonáknak katonai szolgálatra kötelezett, elkeseredett és családja után áhítozó serege. Nehéz sor volt az nagyon, de mégis tűrhetőbb, mint a megszállott tartományokban szolgáló magyar katonáké. A katonai törvények a boszniai, hercegovinai és novibazári katonákkal szemben még szigorúbbak. Odale nem küldenek tartalékosokat, bár ott a békelétszám állandóan nagyobb, mint itthon, — hanem a mostanihoz hasonló esetben a kiszolgált katonákat mindaddig visszatartják, amíg nem jönnek helyettük újoncok. Igy volt ez odalenn 1903-ban. A szegény katonák folyvást reménykedtek, s karácsonyig csak tűrtek. Tisztjeik egyre azzal biztatták őket, hogy pár hét múlva megjönnek az uj katonák. A biztatás eltartott 1904. juniusig, amikor végre hazaeresztették szegény fiukat azzal a kárpótlással, hogy sohasem hívják be őket fegyvergyakorlatra, csak akkor, ha valamely harci lárma késztetné őket fegyver alá. Emlékezetes ez az iclő nagyon, mert beleesik a bileki katonai zendülés idejébe. A visszatartott katonák föllázadtak, megtagadták az engedelmességet, s elhányván maguktól a [fegyvert, csákót, patrontáskát, követelték, hogy engedjék őket haza. Szegény fiuk végső elkeseredésükben egyik bileki korcsmában összetéptek egy királyképet, nyilt helyeken lázitó szónoklatokat tartottak, s vártaparádé alkalmával a Kossuth-nótát énekelték. Az elkeseredés szülte emez experimentációnak az lett a vége, hogy néhányat súlyos várfogságra ítéltek, s ezek ma is raboskodnak a péterváradi kazamátákban, holott türelmesebb bajtársaik 1904. juniusában mégis hazamehettek. Mindez eszünkbe ötlik, ha a jelen katonai helyzetet mérlegeljük. Ma megint ott vagyunk, ahol kétesztendővel ezelőtt voltunk. Nincs újonc. A katonaságnak pedig szüksége van, szerez onnan és úgy, ahogy tud. A magyar országgyűlés az évi junius 21-iki határoza tából kifolyólag azt hihetnénk, hogy a katonai hatóság tehetetlen, minthogy a parlament tilalma nem engedi meg eg} etlen magyar hatóságnak sem, hogy a katonai hatóságnak a legénység szerzés munkájában segédkezet nyújtson. A parlament tilalma televény talajra talált, ámde a raffinéria, meg a törvények együgyü mivolta kijátszotta e tilalmat. A tartalék behívását ugyanis a törvényen kivüli állapot sem akadályozhatja meg, mert a tartalékos katonát esküje kötelezi, hogy amíg teljes ideje le nem járt, mindaddig fegyverbe lépjen, ha hívják. Most pedig hívják. Igaz, hogy a polgári hatóság nem gyakorol semminő befolyást a behivottakra, de annál többet az illetékes hadkiegészítő parancsnokság, amely, mint jeleztük már lapunkban, szétküldte a 8 heti kiképzésre szóló behívókat az 1903. és 1904. évben besorozott honvéd póttartalékosoknak. A behívás 8 hétre szól, de ezen idő elteltével sem fogják a behivottakat haza ereszteni, hanem bizonytalan ideig bentartják őket. És pedig addig, amíg nem lesz újonc. Ezt titkolták a katona urak, de lám, hiába titkolták. Bolonddá tartották szegény póttartalékosokat, biztatván őket, hogy nem kell bevonulniok, s ime: most azt sem tudják szegények, mikor kereshetik meg hozzátartozóik számára a mindennapi kenyeret. Mit akar az 0. M. K E. ? Csabán a következő vasárnap, mához egy hétre alakul meg az Omke csabai kerülete. Ebből az alkalomból igen alkalomszerű az Omke programját és célját megismertetni. Erről az egyesület vezetősége a következőkben tájékozza a kereskededőket, akik hihetőleg sietni fognak a kibontott zászló alá : Azt akarja az Omke, hogy a magyar kereskedőknek legyen egy országos hatalmas és egységes szerveztük. Azt akarja, hogy a magyar kereskedő osztály foglalja el a közbecsülésben azt a polcot, amely hivatásánál és gazdasági jelentőségénél fogva megilleti. Azt akarja, hogy a kereskedők erőteljes sorakozása gátat vessen minden olyan áramlatnak, amely a kereskedelem jogos érdekei ellen, a kereskedők becsülete vagy tisztességes megélhetése ellen támad. Azt akarja, hogy a szervezéssel életre keltett erők keltsék életre a magyar kereskedő szunnyadó önérzetét; hogy ennek az érdemén alul értékelt osztálynak minden egyes tagja teljes tudatára ébredjen hivatása fontosságának. Azt akarja az egyesülés, hogy legyen béke a magyar társadalomban, legyen összhang a gazdasági élet tényezői között. Hogy pedig akaratát érvényesithessene, hogy munkája, küzdése foganatos legyen, törekszik arra, hogy a kereskedelem színvonalát fejleszsze; hogy a kereskedelmet erősítse, annak boldogulását megkönnyítse; hogy a kereskedelmi tevékenység szabadságát biztosítsa, tekintélyét emelje; és teljes erővel ellene szegül, hogy akár a szövetkezeti eszme, akár más jelszavak hamis cégére alatt irtó háborút folytassanak a kereskedelem ellen ; hogy egyesek visszaéléseiért az egészkereskedőosztályt becsméreljék. Hasznos, termékenyítő munkára kívánja egyesíteni a magyar kereskedelmet; szolgálatába kívánja állítani az egész magyar közgazdaságnak, az ipari és mezőgazdasági termelés jogos érdekeinek és nagy, nemzeti célok rendszeres szolgálatával akarja bizonyítani, hogy a .magyar kereskedelmet védeni annyi, mint az egész nemzet érdekeit védeni ; a magyar kereskede met szolgálni annyi, mint a hazát szolgálni. Az áldozat amit az egyesülés kiván, visszatérül abban az anyagi, erkölcsi és szellemi tőkében, melyet igy mindnyájan gyűjtünk mindnyájunk javára. Az Omke programjának a 12 pontja ez : Az O. M. K. E. feladata egyesíteni az ország minden részében széjjelszórt kereskedőket, hogy az a befolyás, mely a kereskedő osztályt számánál, a nemzeti munkában és a közteherviselésben való részvételénél fogva joggal megilleti, minden tekintetben egységesen érvényre juthasson. Az 0. M. K. E. a kereskedelmi viszonyokat és a közgazdasági életet érintő öszzes kérdéseket éber figyelemmel kiséri, tanulmányozza, megvitatja és azokhoz állást foglal, a kereskedelem sérelmeiről, a fejlődését gátló körülményekről a törvényhozást, a kormányt és a közvéleményt tájékoztatja; továbbá a ereskedelem jogos érdekeit és a kereskedelem fejlesztését minél hatékonyabban szolgáló kormányzati, törvényhozási és társadalmi intézkedések megvalósítására törekszik. Az O. M. K. E. bár pártjellegü politikai törekvéset nem követ, mégis figyelemmel lesz arra, hogy az országgyűlés és községi választásoknál a kereskedelmi érdekek kellő képviseletet nyerjenek és hogy ott, ahol a viszonyok erre nem alkalmasak, lehetőleg meggátoltassák vagy megnehezittessék olyan törekvések érvényesülése, melyek nyíltan, vagy burkoltan, tervszerűen és rosszakaratulag a kereskedelem és annak munkái ellen irányulnak. Az O. M. K. É. feladata fokozni a kereskedői önérzetet és eloszlatni azon előítéleteket, melyek alkalmasak annak megakadályozására, hogy a kereskedelmi foglalkozást egyenrangúnak ismerjék el más produktív foglalkozásokkal. Az O. M. K. E. oda törekszik, hogy helyreállítsa és ápolja az egyes foglalkozási ágak közt megzavart békét, de mniden alkalommal teljes erésylyel fog sikra szállani, ha támadások intéztetnek a kereskedelmi osztály becsülete vagy tisztességes keresete és munkája ellen. Az 0. M. K.. E. hadat üzen azon üres jelszavaknak", melynek hangoztatásával némelyek az egész kereskedelmet óhajtanák felelősségre vonatni egyesek szórványos visszaéléseiért. Az O. M. K. E. maga üldözi ezen szórványos üzelmeket, hogy elszigetelje azt a kereskedőt, aki tisztességtelen eljárásával alkalmat szolgáltat a kereskedőosztály megtámadására. Az Ó. M. K. E. törekvése arra irányul, hogy hazánk összes gazdasági erő forrásai minél nagyobb mérvben fejlesztessenek és hasznosittassanak és hogy az általános keresetképesség, tehát a kereskedelmi munkásság eredményessége is fokoztassék. A szövetkezeti eszmét az O. M. K. E. elvben nem utasítja vissza, de következetesen küzd az ellen, hogy közhatósági közegek és egyházi személyek jogosulatlan befolyást érvényesítsenek a fogyasztási szövetkezetek keletkezések és azoknak a kereskedelmet megrontó túlsúlya érdekében, erélyesen sürgeti a szövetkezeti ügy törvényhozási szabályozását a fennforgó visszaélések,- különösen a nemtagokkal való üzleti érintHazugság. Van szerelem, csak meg kell érdemelni . . . Ez volt a kezdete annak a hosszú, sok megpróbáltatásnak. Ugye igy volt, édes ? Még másnap is mámoros voltam. Szórul-szóra eltudtam mondani minden szavadat. Ismételtem magamba, magyarázgattam, ugy, ahogy a legjobb. Legszebb értelmet adhadtam minden szavadnak. Elmondtam az édes anyámnak is. Nem bántott érte, csak azt mondta: — Nem bánom fiam, akit te szeretsz, azt szeretem én is. Jöhet idő, mikor az a lány nem szeret, én fiam akkor is szeretlek . . . Akivel azután találkoztam, mindenki veled törődött, téged kérdett, akivel te találkoztál, az engem. Az egyik azt mondta: — Bolondság. Nagyon fiatal ember, nagyon fiatal leány. De hát ez már az ifjú vér örökös átka. Ezen át kell esni. Majd megtanuljátok, hogy más az élet, mint amilyennek az ifjúság szemüvegén nézzük. Csupa keserűség és lemondás, már pedig nagyon fáj a lemondás és ahhoz is érteni kell. Az élet nagy komédiás, szerepet oszt, csakhogy nehéz azt a szerepet eljátszani. Téged a nagy tudományu, okos nénik vettek elő : — Ne légy gyerek. Azt hiszed hogy szeret? Ma itt, holnap ott. Mai világba nem kell hinni a legénynek, csak akkor, ha azt mondhatjuk : hocci, ne ! Aztán mi célja van még ennek a hevülésnek ? Nem is komoly. Aki futó ábrándoknak él, aki a fellegekbe jár, az a földön nem tud járni. Mi végighallgattuk a bölcs tanácsot és magunkba megmosolyogtuk a hideg, okos szavakat. Minden tiltó szó' egy ujabb kapocs volt a lelkünk közt, erős, elválaszthatatlan. Ugy-e igy volt, édes ? így • • • Lassan, csöndesen, virágosmezőkön folydogált az a patakocska, amely mikor megindult, utat vágott a friss gyepen és hosszú, sok esztendő kiszélesítette a medret és lett belőle hatalmas hullámokkal hömpölygő folyam, — aztán áradat... Az már az unatkozó emberek tulajdonsága, hogy a másik ember életéba ! mélyebben szeretnek betekinteni. Ku! tat, anyagot keres, amivel foglalkozzon. Ha talál egy-két igaz szint, azt igyekszik elhomályosítani, minden törekvésnek, mely nem az ő gondolatai alapján indult, útjába áll, minden boldogságot a boldogtalanság sötét színével tarkít. Akkor és azon szomorkodik, amiben a másik örömét találja, és kacag, mikor a másik sir. Nekünk különösen nagy szerencsénk volt ezekhez az emberekhez. Tudták, mikor voltam nálatok, tudták, te milyen ruhába voltál, tudták még azt is, hogy mit beszéltünk. Sokat nem adtuk rá. Ugy voltunk vele, hogy sok mindent el kell hallgatni, ezér apró kellemetlenség fölött ugy kell napirendre térni, mintha nem is tudnánk felőle semmit, mert akkor nem volna más az életünk, mint örökös bíbelődés, a mások jóvoltából. És mégis én voltam az, aki nem tudtam szabadulni a mások befolyásától. Akartam, de nem tudtam. Nem gyöngeségből, hanem nagy, hatalmas, borrongó érzés volt a szivemben, és rezgésbe hozta a lelkem minden, ami rád vonatkozott, ha akkora volt is, mint egy szalmaszál. Egyszer az utcán, ahogy jártam, elébem állott egy asszony: Hogy van a babája ? Elp'rultam Az arcom majd kicsattant, a kérdés leplezetlen voltán a hangom is elakadt. — Ki? Margit? — Igen. — Köszönöm, azt hiszem, jól. Nem láttam tegnap óta. — Oh! Pedig minden félórában találkoznak . . . — És? — Semmi, semmi. Ne gondolja, nem azért mondom, mintha bele akarnék avatkozni a maguk dolgába. Távol vén tőlem. Azt is mondhatná, hogy mert nekem lányom van, azért nyúlok ilyen avatatlan kézzel a maga szerelméhez. Irigységből. Nem. Ne higyje. Csak sajnálom magát . . . — Engem ? — Igen. Csudálkozik ? Pedig ne csudálkozzon. Én, aki ismerem ezt ami falusi világunkat, mondhatom magának, hogy a dolga iránt nincs egy csöpp szinpátia ! Maga és Eördögh Manci. Hahaha ... — Azt ugyan tudtam előre, de majd beletörődnek ebbe is az emberek. — Ha én magának volnék, nem mennék oda. Nem. — Miért ? — Megmondom, ne gondolja, hogy titkot csinálok. Nem szoktam. Tudhatja, hogy Téri Gézáné mindig jól van értesülve. Ezt is úgy melegibe kapja. Tegnap hallottam az ezredesnétől, hogy magából egyszerű figurát csinálnak. Az ezredesné igen tálálóan jegyezte rneg, hogy a szerelem kaszárnyájában is van tényleges katona, aztán tar aiékos és póttartalékos. Sőt olyan is, akit be se vesznek katonának . . . Ugy látszik, maga ezek valamelyik osztályához tartozik. Elég az, hogy maga elég okos | fiú, annyival inkább kell hogy ítéletet hozzon az olyan kijelentések fölött, amelyek a maga szüleivel kapcsolatosak, hogy úgy mondjam, azokra lealacsonyitók. Nem tudtam szóhoz jutni. IgyekezI tem kiszabadulni annak az asszonynak a keze közül. Alig vártam, hogy magamra maradhassak, hogy gondolkozhassak annak az asszonynak minden szava fölött. Nem akartam, s egészen véletlenül mentem el a te ablakod alatt. Benéztem. Ott voltál, vártál, láttam fehér, ke!rek arcod, a szemed égett, nevetett, a boldogság, az öröm szólt hozzám a tekintetedből. És a szivembe összecsapott, tusára j kelt két érzés. Az egyik, amit az asszony felzakla, tott, a másik a te tekinteted. Az volt a kérdés, melyik győz. | Mire visszafordultam, már láttam, i hogy jösz utánam. Megismertelek messziről. Ha ezren lettek volna ott, ahol te vagy, akkor is kitudtalak volna választani, egy tekintetre, hogy ez te vagy. Szerettem volna mindjárt azon kezdeni, amivel teletömték az agyam, de nem akartalak bántani. Pajkos, gyerekes, örömmel siettél hozzám, még köszönni is elfelejtettünk. Jajj, micsoda consilium van nálunk. Ott van Demeter Laciné, meg a doktorné, egy csomó asszony. Ugy örülök, hogy megszökhettem, pedig ki fogok kapni. De nem bírom ki azt a sok ostobaságot. - Mit csinálnak azok az asszonyok? — A mamának telebeszélik a fejét. — Ugyan . . . — Azt mondják, hogy ón nem való