Békésmegyei közlöny, 1905 (32. évfolyam) január-június • 1-64. szám

1905-04-16 / 42. szám

ségi képviselők klubja most terjeszkedési akciót indított. A klubba kültagokat is vesznek fel és nemzetiségi vidékeken bizalmi embereket kerestek, akiknek az a hivatásuk, hogy a klubb számára kültagokat toborozzanak. A nagy zavarban a nemzetiségek minden eshetőségre készülődni kívánnak. A tisztviselői kérdés. A politikai válság gordiusi csomója csak mind jobban bogozódik össze, s ezzel csak késedelmet szenvednek azok a nagyjelentőségű reformkérdések megoldása, amelyek évtizedek óta várakoznak elintézésre. Nagy reformeszmék szállonganak a levegőben, röpke jelszavakban keresik a boldogulás útját. De ezzel nem fognak beválni, a boldogulás két előfeltétele: nemzetiségünk erősbbitése, majd beligazgatásunk alapos reformja nélkül. Mert e két feltétel hiányával egész állami életünk gyenge fog maradni, s "annak semkünt, sem befelé nem lesz erköcsi súlya. Az ilyen állami élet pedig nem kívánatos. A magyar állam kiépítésének nagy müve főleg ott akadt meg az utolsó évtizedben, hogy a magyar nemzetiség intenzív fejlesztésével sem az állam, sem a társadalom nem törődött eléggé, s hogy a magyar állam ismét oly erjedés korát éli ezidőszerint, amilyenek voltak az 1789—91, az 1823—25, évek az 1848 tavasza és az 1861—67 közt eltelt mozgalmas idők, midőn a nemzet számot vetett jelenével és azoknak reformját és kidomboritását követelte. Az 1867 óta datálható alkotmányos éra a belszervezet szilárdítását mulasztotta el különösen és ebben is gyöngébbek vagyunk Ausztriával szemben. Ausztria már három század óta munkálkodik belszervezete kiépítésén. Minden egyes uralkodó jelentős nyomokat hagyott maga után, amelyek a belszervezetet javították és á központosítást előmozdították. Történelmi fényképpen említhető fel, hogy Ausztriának általános politikája majdnem minden félszeg volt, e miatt már ismetelten tönkre kellett volna mennie, de belszervezete kitűnő volt, s ez mentette meg a gonoszabb következményektől minden esetben. E bel szervezetnek lelkét, tengelyét az képezte, hogy hosszas évtizedek végeredményeként sikerült Ausztriának egy kitűnően' képezett, beosztott, jól dotált és nagy tiszteletnek örvendő hivatalnoki kart összehozni. Hogy mennyire megfelelt ez hivatásának,' azt mutatja az 1848—49-iki, s az 1866-ban lefolyt események, mikor a politikai Ausztria meg volt alapjában rázkódtatva, addig az osztrák adminisztráció egy percre sem zökkent ki rendes kerékvágásából. Ausztriában már az utolsó évtizedekben rájöttek arra, hogy az államélet nagy követelményeinek a megvalósulása és gyakorlati érvényesítése attól függ, mily szervezetű és mily képzettségű, s miként szituált hivatalnoki karra számithat a kormány. Az ottani kormányok mindenkor tisztában voltak e nagy problémával, ők a hivatalnoki karban nem politikai intézményt, de a közérdek közegeit és előmozdítóit látták és eszerint is pertraktálják őket. Azonfölül az államlakosság intelligenciája kiegészítő részének tekintik a tisztviselőt. Innen van azután, hogy ennek megfelelőleg a javadalmazás is magasabb, s hogy az folyton emelkedik, amint a társadalmi szüségletek emelkednek. Csak nemrég hozták a lapok, hogy a Reichsrath hajlandó a szolgálati idő megrövidítésébe belemenni, ugyanakkor hajlandó a pótlékot is betudni a nyugdijba. Tudnivaló, hogy Ausztriában van rendes szolgálati pragmatica, mely az előléptetés rendszeres bekövetkezését biztosítja. Mindez nálunk nincs meg. Mi ezzel szemben hátra vagyunk. Nálunk a tisztviselői kar szükséges rossz, s eszerint is bánnak vele. A régi ó-világban az állami magas tisztviselőket az akkor még birtokos nemesség megvetette. A nagyobb s I irályi kinevezéstől függő hivatalokat színváltozás jutalmának tekintették. A megyét ellátták úgyszólván per nobile officium a nemes családok. Tehát nekünk 1867-ig rendszeres tisztviselői karunk nem is volt. A megyei tisztviselőség dignitás volt, melynek legtöbbször a tisztviselő családi és személyi értéke adott hátteret. A régi városokban és helységekben pedig a tisztviselőknek nem nagy hatáskörük volt, s nem nagy tekintélynek örvendettek. Az 1867-ben beállott fordulat meghagyta a megyét és városokat máig is az özönvíz előtti állapotaikban, a közszolgálat ott dignitás most is jórészben, némi állami cafranggal, de sem a kornak, sem a célnak a magyar közigazgatás nem felel meg, szervezetben összhang nincs, a rendszeres kiképeztetés nálunk ismeretlen fogalom. Még legjobb közigazgatásunk az igazságszolgáltatás és a pénzügyigazgatás terén. De még ott is elkelnek a reformok seregestől. Nagy átka nálunk a köztisztviselői pályának az, hogy elsősorban az alkalmazásokba a politikai viszonyok és érdekek, másodsorban a zilált társadalmi viszonyok belenyúlnak. A tisztviselői alkalmazások egy része politikai indoku. Ez még a kevesebb baj. Nem lehet az elől elzárkózni, hogy a politikai pályán kitűnt egyének a magasabb tisztviselői állásokba érvényesítsék tehetségeiket. De nagy baj az, hogy jórészben sok olyan individuum akkor nyer alkalmazást, illetve azért lép hivatali pályára, mert már egyébként nem élhet. Legtöbb esetben az ilyen egyénnek előképzettsége, rutinja nincs, ellenben az úri lét emlékei élnek benne. Mindez nem válik azután a magyar tisztviselői kar előnyére. Mindezzé! szemben, ha ama nagy mulasztások káros következményeit elakarják enj észtetni. moly nálunk egy megfelelő tisztviselői kár létrejöttét megakadályoz! a. a következőkre kell ügyelni: A szakoktatás minden irányban való újraszervezés , a most divó szakképesítő vizsgáiéi • vknek teljes átalakítása ós szigoritás-t. Á tisztviselői kar érdekeinek és állása föltételeinek kivonása a politikából. Ezzel kapcsolatosan a tisztviselők társadalmi és anyagi helyzetének megfelelő ameliorációja. Ezen feltételek nélkül nekünk nem lesz soha a modern állam követelményeinek megfelelő céltudatos és harmonice együttműködő tisztviselői karunk. És hogy a magyar állam tekintélye befelé nem tudott prosperálni olyképp, ahogy szerette, óhajtotta volna a nemzet, annak oka az, hogy a tisztviselői kar, sem mint az ország intelligenciájának megfelelő része, sem szellemi nívóját, sem anyagi helyzetét tekintve, a magyar állameszmét megfelelően képviselni nem tudta, s jelen helyzetben sem tudja. Mindaddig tehát, mig az államkormányok ez irányban megfelelő gyökeres reformot nem eszközölnek, mig a magyar tisztviselői kar erkölcsi és anyagi nívóját odáig nem emelik, ahol a nyugati államok jórészében vannak, addig mi a magyar állameszme megvalósításától távol fogunk maradni. Mert az állam élete nem csupán törvényekben nyilvánul, hanem azokban, akik annak érvényt szereznek. Mert legjobb törvények mellett az állami élet megfelelő közegek hiányában gyatra és silány lehet ... Az alispán és az építkezések. Békésvármegye csak nemrég készítette el új építkezési szabályrendeletét, mely számos üdvös rendelkezést tartalmaz. Mindamellett e szabályrendelet inkább csak általános, mely részleteket a viszonyokhoz megfelelő mértékben nem preciziroz. Részben a hiányokon segítendő, részben a szabályrendelet végrehajtása érdekéből, nagyjelentőségű és szociálpolitikailag is dicséretre méltó eszmék fölvetésével rendeletet adott ki F á b r y Sándor dr. alispán és azt megküldte a vármegye minden községének. Nincs közigazgatás, amely ellen panaszok ne merülnének föl. És bizony, sajnosan kell tapasztalni, hogy a panaszok alaposak. De hogy igazságosak legyünk, másrészről meg számos esetben arról győződünk meg, hogy a panaszok, vélt sérelmek, amelyek minden alapot nélkülöznek, s amelyek a hatóságok, s általában a tisztviselői kar elleni személyes gyűlöletből erednek. Utóbb sok szó esett a békésmegyei hatóságokról. Nem rekriminálunk, de hogy a hatóság a kisemberek érdekei iránt jóindulattal viseltetik, arról bizonyságot szolgáltat ez az alispáni rendelet is, amelyet alább ismertetünk részletesen : A szóban forgó rendelet értelmében elrendelte az alispán, hogy annak vétele után a vármegye minden egyes községének elöljárósága köteles az utcák és közterekre vonatkozó szabályozási terveket elkészíttetni, vagy ahol azok már megvannak, átvizsgálni, újból kidolgoztatni s azokat folyó évi szeptember 24-ig beküldeni az alispáni hivatalhoz. A közterek befásitása céljából pedig felhívja az alispán a községeket, hogy a belterületek fásítási terveit mielőbb készíttessék el s azokat ugyancsak föntjeli zett időpontig küldjék be hozzá. Az alispáni rendeletnek azt a részét, amelyről cikkünk elején szólottunk, teljes szövegében a következőkben adjuk: „Azt tapasztaltam, hogy sok esetben, különösen a szegényebb sorsú lakosság körében uj lakóházak építésétől az illetők inkább elállanak, semhogy a középitéssel járó tervezési és költségelőirányzati kiadásokat is fedezzék. Ennek elhárítása és egyszerűbb, új lakóházak építésének előmozdítása céljából tervbe vettem, hogy a vármegyei helyi viszonyok teljes figyelembe vételével egy megfelelő, egyszerű, olcsó lakóház tervet készíttetek s azt sokszorosítva kiadom a községeknek, hogy azokat az építtetőknek ingyen és kényelmes módon juttassák rendelkezésére. E célból felhivom tehát a községeket, hogy egy egyszerű lakóház rajzát és költségvetését a községi mérnökökkel készíttessék el s azt szeptember 24-ig terjesszék be. Oly községekből, amelyeknek mérnöke nincs, az egyszerűbb!) lakóházakról általános ismertetést készítsenek, vagy valamely felépített egyszerűbb lakóház tervét küldjék be.""' Nagyhét. Virágvasárnapra ébredt ma a katholikus világ. A kereszténység egyik legnagyobb és legszebb ünnepe ez, mely prológusát képezi annak a nagy tragédiának, amely a Golgothán ért véget az istenember fölfeszitésével. Hozsanna kiáltások között, virágokai, pálmalevelekkel végigszórt uton vonult be Jézus ezen a napon Jeruzsálembe, hogy bizonyságot tegyen isteni küldetéséről, s azután rálépve a kálvária útjára, meghaljon az emberiségért, megváltsa annak bűneit. A mai nap még az öröm ünnepe, de ennek elteltévek következnek a gyász, a töredelem, a magábaszállás, a bűnMásnap reggel kocsira ültem, hogy a halál kapujához hajtassak. A drótkötélpálya alsó állomásánál leszálltam a két kerekű Nápolyi hintóról, mely nálunk taliga nevet viselne. A Vezúv meredek lejtőjén fel a kráterig természetesen a funiculát vettem igénybe. Ez utolsó utánam a funicula dalt, a nálunk is közkedveltségnek örvendő „jambót" háromszor leénekeltem a hegyről. Ez volt az én hatytyudalom. Most pedig mondok valamit. Hatszáz aranyat igérek annak, a ki ne ismeri Cook urat. Ha külföldön ezen ánglius közbenjárása nélkül utazott, bizonyos, hogy valami nagy malőr ér. Ellenben a Cook-féle jegyekkel olcsón és kényelmesen utazhatsz, potom áron étkezel, szórakozol. Ha vasúti szerencsétlenség esetén a nyakadat törnéd, Cook nagy összeggel honorál. Tudomása van mindenről, a mi téged érhet, mert ő mindenütt jelen volt. Az afrikai pyramisok tetején, a Hymalálja fensikján, a Papacotapepl csúcsán Cookba botlik meg a turista, a Missisipi partján ő fogadja az utast a kompon és a búvár, a ki az Óceán fenekén tengeri kukacot keres, ha egyebet nem, egy Cookot mindenesetre talál. A füstölgő kráter szélén állva, már épen leszámoltam a kis özvegy gyei és összes hitelezőimmel, mikor közvetlenül a salto mortale előtt egy egyenruhás alak utamat állta. — Szabad kérnem a jegyet ? ! mondá az ismeretí&n. — K;csőda Ön és miféle jegyről beszél? - kéidém sértődve. — Én a Oook-vállalat főellenőre vagyok. Jegy nélkül a kráter közelébe iepni nem szabad. A jegy ára épen egy font. Ali right! Tessék! Cook jégye nélkül még a másvilágra sem utazhat az ember. A főellenőr úr nagy szemeket meresztett rám, mikor előadtam neki, hogy Magyarországon már régóta nem fonttal, hanem kilóval mérnek s egyben biztosítottam őt arról is, hogy. . . nem boldog a magyar. Majd folytatám : — Lássa, Cook úr,' csak negyven koronát hoztam magammal, de mert öngyilkosságot akarok elkövetni, ezt a pénzt kiosztottam Nápoly koldusai között. Minden tiz koldusra egy fillér jutott. Hol veszek egy fontot ? — Öngyilkos akar lenni! És miért ? — Nagy sora van annak. Reménytelen szerelem miatt! Ostobaság ! Nem, nem ostobaság, hanem hatvány! — Hatvány ? Miféle hatványról beszél Ön? — Hát hatványozott ostobaság, ha ez jobban tetszik. A mi külön angol' számtanunk szerint mindaz, ami nem i hoz hasznot, nulla. Az öngyilkosság szerelmi bánatból pedig olyan hatvány, melynek alapja ostobaság, kitevője pedig az öngyilkos éveinek száma. Eszembe jutott szegény mathematika professorom, a ki hatvan éves korában szerelmi bánatból a kútba ugrott. Vájjon mekkora hatvány lehetett az ő öngyilkossága ?! — És mit csinál az angol, ha reménytelenül szerelmes ? — Uram ! jegyezze meg magának, hogy az angol nem szerethet reménytelenül. Ő nem csupán a világpiacon érvényesül, hanem a női szíveket is meghódítja. , — És ha más szerencsétlenség éri ? — Az okos angol akkor is a kráter helyett valami mély tudományos kérdésbe veri fejét. Mikor én pár év előtt Pekingben 3 millió fontot érő vagyonomat elvesztettem, nem estein sem kétségbe, sem a tengerbe, hanem kiszámítottam, bebizonyítottam, hogy az egész földön a piszeorruak 80 percentje sört iszik, 30 percentje szőke és csak 20 percentje nem cseh. Örömömben a kráter helyett Cook nyakába borultam. Milyen nagy szerencse, hogy hitelezőkkel rendelkezem, de fontokkal nem! Cook okos^tanácsával megrakva, leszálltam a hegyről. Útközben azon töprengtem, hogy miféle tudományos kérdésbe öljem béle keserű bánatomat. Mikor a Cook-féle vendéglőhöz értem, kitűnő eszmém támadt. Megírom, hogy nálunk Magyarországon mily hatással volt a ferbli a filoxerára? Eddigi tanulmányaimnak megfelelő témát nem is választhattam volna; mialatt a filoxera vigan ette a szőlőt, annak idején én mint filoxera-biztos,igen sokat ferbliztem. Hogy ezen művem a művelt családok könyvtárát nem díszíti, ezért Smith urat tessék beperelni. Ő volt az, a ki Cook vendéglőjében mosolygó arccal fogadott. — Smith a nevem és Ön ugyebár Sárvári Adorján de Börkösfalva ! ? — Az vagyok! — És öngyilkosságot akart elkövetni szerelmi bánatból! ? — Igaz! De csak akartam. — Tudom. Még azt is tudom, hogy összes vagyonát a nápolyi koldusoknak adta s most egy huncut fityingje sincs. — Hát még mit tud az ur ? Én mindent tudok. Azt is tudom, hogy még ma este elutazik Nápolyból Bárándra s pár nap mulve megtartja eljegyzését imádottjával, a szőke kis özvegygyei. No, ez a Smith kész ördög. — De hiszen ez tiszta lehetetlenség! — Nincs lehetetlenség a világon. Én az amerikai Piucherton-vállalat privát detektive vagyok. Tárcám rendelkezésére áll s magam is Önnel utazom. Igy már a dolog magyarázata egyszerű. A kis özvegy elutazásom után megsajnált és siratni kezdett. Szemrehányta magának, hogy szeszélyével a halálba kergetett. Mikor néhány zsebkendőjét telesirta s nemes könnyeiből kifogyott, Piucherton úrnak sürgönyzött. Dijat tűzött ki eleven fejemre. A sürgöny tartalmát egy nap múlva már Island szigettől Port-Arthurig a vállalat emberei épen úgy ismerték, mint Nápolyban és Honoluluban. Bárándig meg sem álltunk. Itt átadott a kis özvegynek s körütményesen elbeszélte neki, hogy a kráter fenekéről, a hová páratlan hidegvérrel és bátorsággal beleugrottam, darabonként szedett össze. Denique az ellentétek vonzásának törvénye még sem mondott csütörtököt. A kis szöszke visszaszívta a kosarat s helyette apró kacsóját nyújtotta s lemondott az özvegyi rangról. Megtörténvén a kiegyezés, Börkös ós Baránd falvakból esküvőm napján Börkös-Báránd lett, a két kupaktanács is egyesült s most viribus unitis csinálja a közadósságokat. Ezekkel a kultura is rohamosan fejlődik s ma már az antagonizmus is, a gyújtogatás is teljesen megszűnt. A fejbe verések száma is folyton apad. A legutolsó képviselőválasztáson már csak öt embernek verték be a fejét s ezek közül is csak kettő halt meg. Feleségem valósággal imád. Nagy szerelmének okát nem is titkolja. Az asszonyok mind egyformák. Csak oly férfit szeretnek, aki határozott, erélyes, bátor, a halált is kutyába veszi. Én pedig ilyen vágyók az ő szemében. Természetesen én is nagyon boldog vagyok. De boldogságom csak akkor voina állandó, ha azt a Piucherton-vállalatot valahogy kikapcsolhatnám multamból. Aggodalom fog el, ha Smith úrra gondolok. Félek a jövőtől. Ha feleségem megtudja, hogy a salto mortale elől megugrottam, azonnal kiábrándul belőlem.