Békésmegyei közlöny, 1904 (31. évfolyam) január-június • 18-53. szám

1904-05-15 / 40. szám

A székesfőváros küldöttsége már megjelent királyunk otthonában, a budai várpalotában, hogy előtte bölcsességének, nagylelkűségének és a hűséges magyar nemzet iránt táplált szereteténekezen ujabbi megnyilatkozásáért a főváros közönségének bálás köszönetét tolmácsolja. Örökké emlékezetes az a válasz, melylyel királyunk a székesfőváros főpolgármesterének szavaira válaszolt : „Különös megelégedésemre szolgált, hogy mult hó 18-án kelt kéziratom, melylyel II. Rákóczi Ferenc idegen földön nyugvó hamvainak hazaszállítását elrendeltem, országszerte oly élénk és hálás visszhangra talált. Értem és nagyra'oecsülöm a magyar nemzetnek azon kegyeletét, melylyel kimagasló történelmi alakjai emléke iránt viseltetik, s azért szívesen kezdeményeztem, hogy a nemzetnek ily nemes érzületén alapuló ama közóhaja is teljesüljön. Mindig biztam és bizom a nemzet ősi erényében és mindig az volt atyai szivem legfőbb óhajtása, hogy kölcsönös egyetértésben igyekezzünk megvalósisani mind azt, ami a nemzet javára és dicsőségére szolgálhat." A nemzet egyetemének megnyilatkozása azonban az az országos határozat, melyet az összes parlamenti pártok közös indítványára tegnap hozott a magyar törvényhozás mindkét háza. A pártközi inditványt a szabadelvű pártköri elnöke, Bodmaniezky Frigyes báró indokolta. ünnepélyesen kijelentette — úgymond, hogy mindazok előtt, akik az indítvány létrehozatala körül működtek, semmiféle mellékes tekintet nem lebegett; sem személyes érdek, sem népszerűség utáni hajhászás, legkevésbé pedig az az eszme, hogy ez indítvány benyújtása által bármilyen legszelídebb nyomást gyakorolja azokra a képviselőkre, akik véleményükben eltérő politikai elveket vallanak. Ennek az indítványnak kútforrása s tiszta szív és a keserüségnélküli egyszerű, de őszinte kedélyhangulat. Mindazok az eszmék, mindazok a tények, mindazok az indítványok, amelyek ebből a kutforrásból származnak, nem szorulnak indoklásra. A Ház minden oldaláról felharsanó általános éljenzée volt leghűbb 'kifejezője az összhangulatnak, s miután az ősz kuruc, a Rákóczy kultusz tudós ápolója, Thaly Kálmán jelentette a 48-as függetlenségi Kossuth-párt hozzájárulását az inditványhoz, a képviselőház a pártközi javaslatot egy sziv, egy lélekkel emelte határozottá. A főrendiház, ahová a képviselőház határozatát alkotmányos hozzájárulás végett azonnal átküldötték, Wekerle Sándor felszólalása után egyhangúlag magáévá vette a Ház üzenetét. * Tisza gróf miniszterelnök, aki vaskézzel bánik el a szooiálizmussal s rendithetlen erélyességgel csinált rendet a vasutasok sztrájkjában — érdekes nyilatkozatot tett a sztrájkról. A miniszterelnök nyilatkozatának ez a lényege: Sztrájkolni mindenkinek szabad. Ha a munkások sorsuk javítása érdekében szövetkeznek, beszüntetik a munkát: eddig ez jogos. Hanem mást a sztrájkra kényszeríteni : az tilos. Mást, aki akar dolgozni, megakadályozni a munkában : ez terrorizmus, Ez ellen föl kell lépni a hatóságoknak. A sztrájkokat szervező testületek szokták a személyes szabadság, a szabad elhatározás jogának szent voltát hangoz tatni. Pedig ök vétenek legtöbbet ellene. Mert ki-ki maga tudja legjobban megítélni, hogy elég e az ő fizetése, vagy sem. Megtud-e abból élni ós megfelel-e az élet az ő kívánságainak, kielégíti igényeit, vagy sem. Még az is megjárja, amikor a megelégedettekkel kapacitálás utján igyekszenek megértetni, hogy nekik nincs joguk a maguk sorsával megelégedniük, mikor a társaik ezt nem teszik s a mikor ök is érzékeik téves megnyilatkozásával tehetik csak ezt. Hanem, a mikor a munkások egy csoportja érett megfontolás után nem teszi le a szerszámot, — akkor az ő szabad cselekvési jogát korlátozni, őket fenyegetni, esetleg tettlegességgel a munkabeszüntetésre birni: épp olyan merénylet a személyes szabadság és jogrend ellen, mint a minők felöl ök szeretnek panaszkodni. Aki a legutóbbi idők sztrájkmozgalmait figyelemmel kísérte, be kell, hogy ismerje: a miniszterelnök igazán a legelevenebb sebét látta meg ennek a kérdésnek. Munka és takarékosság, A kormányok — lehet, hogy éppen a legpazarabbak — a takarékosság jelszavát irják fel a zászlaikra. Immár a gazdasági fejlődés, a jólét utáni törekvés feladatai kerültek a politikai malom garatjára. Kívánjuk, hogy csakugyan az anyagi boldogulás lánglisztje hulljon zsánkjainkba, mert a jólét a függetlenség maga, jólét nélkül nincsen megelégedés, pedig ez a verőfény virágoztatja fel az anyagi és erkölcsi fejlődés palántáit, ez óv meg oly sok bűntől, veszedelemtől, szomorú elhatározástól. Az okos gazdasági politika elősegíti ugy a nemzet, mint egyesek boldogulását, kivált ha őszintén veszi és nem csupán egyes kiváltságokra nézve hasznos, a közjóra és a nemzet zömére nézve ellenben a nesze semmi fogd meg jól szemfényvesztését jelenti. Az okos gazdasági politikát kövatő kormány gazdagltja az állampolgárokat; hanem az is bizonyos, hogy ha magából a nemzetből hiányzik a munka és a takarékosság erénye, akkor a legbölcsebb gazdasági politika kárba vész. Tehát nem csupán az államnak, hanem az egyes embereknek külön-külön is okos ós bölcs gazdasági politikát kell követniök, hogy a boldogulás, a virágzás kölcsönös legyen. Az egyes ember helyes gazdasági politikájának alapja — amint már előre bocsátottuk — a munka ós a takarékosság. Bizonyos, hogy a munka ós takarékosság, eme két ikertestvér külön-külön értéktelen, ahol azonban karöltve jelennek meg, ott erősek, sikereket érnek el, megelégedést keltenek, boldogulást idéznek elő. A megelégedés és a munka egymagábau még nem a jólét, nem a függetlenség, nem a boldogság. Másban rejlik nagy órtékök. Szorgalmas munka és eszólyes takarékosság vezetnek valóban célhoz. Ezek segítenek át földi bolyongásunk keserves válságain, sőt még a szivünkön rágódó gyász érzése is szelíden hattérbe vonul, ha valódi munkakedv és az alkotás buzgó vágya foglalja el legszomorúbb pillanatainkat. Munka és takarékosság nélkül vajmi kevés ember vergődött zöld ágra, e kettőnek szövetségében azonban aligha ment tönkre valaki. Takarékoskodjunk tehát mindenkor ós mindenekben, ételben, italban, játékban, szórakozásban, egyszóval minden alkalomlommal, sőt még a nyelvünkkel is takarékoskodva bánjunk, mert nem jó forgalomba hoznunk minden értékűnket ! Annál szorgosabb munkája legyen a fejünknek ós kezünknek, mert a munka édes és boldogító. A. esabai daloskör. Évzáró közgyűlés. A békéscsabai iparos daloskör elmúlt csütörtökön délután 4 órakor tartotta K o r o s y László elnöklete alatt évi közgyűlését. A szép számban egybegyűlt tagok előtt ifj. Horváth Mihály jegyző felolvasta az elmúlt évről gondosan összeállított évi jelentését, melyben részletesen emlékezett meg a lefolyt óv eseményeiről, nevezetesen a jubiláris emlékünnepélyről, a temesvári orsz. dalverseny lefolyásáról, az itt elért sikerekről, örömmel konstatálván, hogy a daloskör ujabb dicsőséggel gazdagította eddigi sikereit. Volt a daloskörnek 15 nyilvános fellépése ; tagjainak száma: 6 tiszteletbeli, 8 alapító, 160 pártoló és 28 működő; összesen 201. A közgyűlés Temesvár városának a szives vendéglátásért s a jegyzőnek a felolvasott évi jelentésért jegyzőkönyvi köszönetet szav zott. Elhatározták, hogy a daloskör címét „Békéscsabai daloskör"-re változtatják s felhívást intéznek a község dalkedvelőihez, hogy minél többen lépjenek a daloskör működő tagjainak sorába; elhatározták továbbá azt is, hogy a nyár folyamán ugy Csabán, mint a szomszédos községekben dalestólyeket rendeznek. Majd a tisztújítást ejtették meg következő eredménnyel: elnök Ko r o s y László, alelnök Wagner József, karnagy Galli János, jegyző ifj. Horváth Mihály, ügyész U r s z i n y János dr., pénztáros J e n e y Endre, ellenőr M e n g y a n Endre, zászlótartó Miohnay Mihály, hangjegytáros S z i k o r a Pál. Válasatmányi tagok : Áchim JáDos, Botyánszky János, Kován Endre, Valentinyi Mihály, Kelemen János, Gyebrovszky Lajos, ifj. Karácsonyi József, Uhrin Gyula, Betyár György, Szlavkovszky József, Pavelka Rudolf. Póttagok : Kotván Kálmán ós Kacsán János. A Körözs partjáról. — A csabai ligetről. — Innen a Körözs partján, ebben a 40000 lakóju városban — Csabán ugyanis —- van egy hatalmas, akácfasoros főút, egy impozáns arányú nagytemplom, egy csomó iskola, virágkereskedés, ezukrászda, sürgő-forgó kereskedelmi élet és diszes üzletek sokasága. Ez ennek a városnak a kulturája De túl a Körözs partján, ahová éppen elég ideje készül a mindig bizonytalanul ós lassan haladó motoros kirándulásait a már elkészült beton-hidon át megtenni ! ott van ennek a hatalmas népességű városnak az egészsége, a tüdeje : a — liget. És ennek a városnak e nagy fontosságú tényezője, mint az ember szervezetének egy-egy része, szintén arányosan van megosztva. Az egyik szárnya e városi tüdőnek a Széchenyi liget, túl a Körözsön ; a másik meg, a Petőfi liget, a vasut táján. # Innen a Körözsön látom ós figyelem minden áldott nap e város kultúráját; de túl a Körözsön, és a vasut táján lévő városi egészségi tüdőkre is kiterjed az érdeklődésem. Tán még jobban, mint az előbbi dolgokra, mert hisz mindeneknek az ember egyéni ós társadalmi életében is egyaránt a legfőbb alapja és biztosítéka az — egészség ! Dicséretére legyen mondva e városnak, házat; a budai oldalon pedig a Gellért hegy sötét szikláit s a várkert fáinak zöld koronáit, melyek fölött komoly méltósággal áll a rmerev homlokzatú királyi palota. És odább a budai hegyek elmosódó vonalai! A királyhegy s a hármas határ nyerges kapu hegye, melynek folytatásaként mint valami odalehelt halavány kék csipke, ugy áll a távoli váci hegylónc egyik nyúlványának halavány körvonala. A viz opálszinű s amiatt a tört hullámok odavetődnek a hajó oldalához, fehér habprémezetükön belül mintha száz szint is játszanának, amint a nap sugara megtörik rajtuk. Fényes, derűs ós vigasztaló minden. S tudja isten miért, de még most a természet látása sem tud megvigasztalni. Komolyak és szótlanok vagyunk. Még akkor is, mikor már ott járunk a bájos sziget sárga kavicscsal behintett utjain, Az utcák két oldalán a buja növésű fű, mintha frissen hullott hópelyhekkel lenne beterítve, amint a zöld bársonyon ezer meg ezer százszorszép fehér virágcsillaga tarkáilik. A gesztenyefák fehér ós rózsaszín virágsüvege is formálódni kezd már, sőt már a lábunk elé is hull belőle egy-egy piros nyelvű, fehér virágcsónak. Parányi remekei a természetnek. Mintha csak valami törpe tundérnép ragattistáinak lenre az icipici skiffje egy ilyen virágcsónak. Benne hever a iózsaszin evező is. A lombosodni kezdő hólabdafákon, mint odalehelt szappanbuborékok, ugy ringanak a nagy, gömbölyű, pehelykönnyű virágok. Az ezernyi, apró, fehér virág szerelmes odaadással borul egymásra a virágkocsányokon. — Szép itt minden, — mondja Pál ur, — de én nem tudom élvezni ! S megint csak belemelegedtünk a beszélgetésbe, mely a cóltallnul eltöltött napok, az eredménytelen mult s a reménytelen jövő körül forgott. Meggyőző érveket hordott elő. Igy nem lesz belőlünk semmi. Elpocsékoljuk haszontalan munkákra az erőnket, elvesztegetjük a fiatalságunkat s azután eldobnak, mint a kifacsart citromokat. —• Ott van Gerezdy, a vén író. Menynyit dolgozott s milyen szép dolgokat irt évtizedeken át. S mit csinál most ? Tiz forintért irkálja a tárcákat, mint kezdő korában. Mindig van a zsebében egy-kettő, házal velük. S a dicsősége ? Elég dicsőség neki, ha kitudja a házbérót fizetni s ha irni nem tudna még most is, hát éhen halhatna ! És ötvenéves irói múltjából mi marad a halála után ? Idejüket mult tárcák, pénzért összetákolt novellák. Legfeljebb még egy napig foglalkoznak vele. A halála utáni napon. Nem ostobául eltöltött élet ? — Nem igazi tehetsége. — Több mint tiznek azok közül, akik ma a felszínen úsznak. Csakhogy élhetetlen volt. A nevével nem tudott gseftelni. S hogy mi is ugy indulunk, hogy ne tudjunk ! Okosodjunk meg, okosodjunk meg. Még van időnk ! Harminc évvel még lehet pályát változtatni. — El kell venni valami gazdag leányt — Ez a megélhetés a legaljasabb módja. Házasodni csak azért, hogy megélhessen az ember. Utálatos a lealázó dolog. — Akkor neki kell feküdni a vizsgáknak. Diploma nélkül bajos dolgozni! Meg kell szerezni. A felső vendéglő elé értünk. Mogorván leültünk a terrasz sarkába az egyik asztal melle ós elhatároztuk, hogy vizsgázni fogunk. A félbehagyott tanulmányokat bekell fejezni. Mi az a két vizsga ? Még egy szigorlat és az ügyvédi. Ott hagyjuk a redakciót, le mondunk mindenről, nem írunk semmit s ha száraz kenyéren keli is, de kiböjtöljük azt az időt, mig elkészülünk a dolgainkkal. ^ Javában órlelgettük komoly terveinket, mikor a másik asztaltól, a velünk szembelevőtől egyszerre csak feláll egy fiatal ember s felónk közeledik. Valami murizópajtás volt, akivel sokizor összejöttünk, hol itt, hol ott, vendéglőkben, társaságokban, mulatságokon. Miniszteri fogalmazó vagy titkár; ennyit tudtunk róla, a nevét azonban egyikünk se tudta, csak „szervusz öreg" volt, ha találkoztunk. 0 azonban a miénket tudta. Nagy örömmel jött most is. - Ti vagytok ? No hál' Istennek ! Ez igazán szerencse. Rokonaim jöttek fel a vidékről. Nézzétek, ott ülünk. A szép asszony, meg a szőke, babaarcú leány. Tegnap óta macerálnak, hogy hol láthatnának meg titeket. Az asszonyka téged akar megismerni, a leány pedig téged Bolondulnak a dolgaitok után. Jöjjetek kórlek, hadd mutassalak be. Szabadkoztunk, hogy egyáltalában nem vagyunk ismerkedési hangulatban, de nem lehetett vele birni. Oda ke'iett mennünk Bájos ós okos volt a nőcske; üde friss, poétikus a kis leány. S csodálatosak ezek a női szemek 1 Olyan könnyen és gyorsan, megvigasztalnak. A leányka keze reszketett a kezembon, mikor kezet fogtunk. S olyan őszinte örömmel_ mondta: — Örülök, hogy végre láthatom! S azután csevegni kezdett a dolgaimról. Bizony azok a haszontalanságok nem érdemelték meg, hogy az a bájos gyermek olyan rajongó szeretettel beszéljen róluk. Valamint, hogy az ón életem se nagyon érdemelte meg azt, hogy ez a tiszta lélek irigykedve gondoljon rá Pedig ugy gondolt : — Milyen boldogok maguk irók ! — mondta. — Egy más, szebb világban élnék, a maguk külön alakjai között, a maguk ábrándjainak. Meglátnak, megéreznek mindent, ami s«ép ezen a világon ; kacagnak minden gyarlóságon és ami fő : élnek. Szabadon, vidáman, mint az énekes madarak. Nem parancsol senki, urak, függetlenek és szabadok ; a munkájuk gyönyörűség s akkor végzik, mikor kedvük van hozzá! Minek beszéltem volna a nyomorúságainkról, Arról, hogy milyen rabszolgái ! vagyunk a tollúnknak, s hogy milyen végtelenül kevés gyönyörűség van abban, mikor irni kell, hogy kenyér legyen. Ráhagytam, hogy csak hagy irigyeljen. Azután tovább beszólt ós nagy, tiszta fényű szemét szinte áhítattal pihentette rajtam, s újból elmondta, hogy milyen kedves barátja voltam ón neki ismeretlenül is, hogy a lapot, melyben én irtam valamit, mindig ugy üdvözölte, mint valami kedves ismerőst, hogy a dolgaim olvasása közben beszélt hozzám, az ón láthatatlan alakomhoz, melyet ott érzett lengeni maga körül, mikor olvasta az ón gondolataimat. — És most, hogy megismert, kiábrándult belőlem ? — A kinek a lelkét szerettük meg először, abból nem lehet kiábrándulni ! És hányan lehetnek igy magukkal ! 0, nagy boldogság az, ha annyi ember ismer és szeret valakit, mint a mennyien magukat 1 szeretik. Az utolsó hajóhoz kikísértek a hölgyek | is. Mi hárman azután bejöttünk a városba i Nekik odakint volt lakásuk. Gyönyörű májusi éjszaka volt. A Duna sötétkék tükrébe belehajolt a kót part lámpáink hosszú fényivel s a csillagok • nagy ragyogó szemeikkel olyan vidoran néztek bele a szép tavaszi éjszakába. — Milyen boldogok is vagytok ti, — mondta a mi ismerős ismeretlenünk — asszonyok, lányok bolondulnak utánatok. Hallgattunk mind a ketten. De Pál ur szeméből kiolvastam a nekem szóló kérdést: Ugy-e megint prolongálsz? A komoly elhatározásnak vége. Ugy-e, a kék szemekre gondolunk, a melyek kedvóért tovább irunk ? Azután dörmögve mondta, félig magának, félig nekem, — Csak asszonynépség ne lenne a világon ! Sokkal könnyebb lenne megokosodni. Persze, ha ezek a szép szemek osztogatnák a halhatatlanságot, hát érdemes lenne utánuk menni, de igy ? Eh, az ördögbe is, igy is érdemes. Mások meghalnak értünk, mi pedig elzüllünk. Mindegy, A vég ugy is egyforma.