Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) július-december • 53-103. szám

1903-09-17 / 75. szám

XXX. évfolyam. Békéscsaba 1903. Csütörtök, szeptember hó 17-én 75. szám. BEKESME6YEI EOZLONT POLITIKAI LAP. Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét il'ető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 fillé Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belill is. Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Magyar közérdek — szep. 16. Ennek az országnak az a nyomorusága, hogy nem képes eléggé komolyan venni a létérdekeit. Azokat az érdekeket, amelyek magának az egy állami létbe csoportosult közösségnek a javát szolgálják. Világosabban: az az évezredes bűnünk, hogy elhanyagol juk a mindnyájunk közös érdekeit s egymás rovására, egymásnak erkölcsi lebecsülésével, anyagi megkárosításával dolgozunk tisztán csak a saját zsebünk javára. Nem tudunk fölemelkedni a minálunk már sokszor kompromittált közgazdasági tevékenységben arra az álláspontra, hogy édes mindnyájunknak teszünk szolgálatot azzal, ha a közszükséget szolgáljuk. A kielégített közérdek áldásaiban köztünk oszlik meg. Talán lassan, olyan tormán, mint ahogy máról-holnapra nem érik meg a gyümölcs se. Józan eszű embernek nem kell magyarázni azt, hogy amennyiben közös munkával ennek az országnak bármely jogos érdekét valóra segítettük, abból nem a szomszédnak van haszna, hanem nekünk. Nem egymás rovására, hanem ok ós okozati összefüggésben, minden érdekből beváltva annyit, amennyi természetszerűen jo gos. A közériek a megoztoszkodás tekintetében igazságosabb, mint az ember, aki a maga önzésében féltékenykedve sandit a másik emberre, akivel meg kell osztoznia a piacon, a kínálaton, a hasznon. A kielégített közérdekből, a szükségesség, a nélkü lözhetetlenség szempontjából igazságo san oszlik meg az áldás a gazda, a kereskedő, az iparos között. Az igazán komolyan szolgált közérdek teremti meg azokat az állapotokat, amiképpen a termelő iparos, a szorgalmas nyerstermelő és reális kereskedő is megtalálja a maga számadását. Egymás kezére dolgoznak valamennyien s az egymás boldogulásában lelik fel a maguk létérdekeinek kielégítését. Ez termés etes is A tönkretett, kiuzsorázott gazda nem vásárol se pénzt, se gépet, se lukszus cikket. Az érdekeiben megrövidített termelő nem vásárló közönség s szegénységét, hiteltelenségét, kedvetlenségét megsínyli az egész piac. A börzétől kezdve le a szatócsig. Viszont éppm ugy megboszulja magát az, ha valaki a kereskedelem rovására akarja fölenditeni a termelőket. Egyedül helyes űt az a közös mindnyájunk boldogulására, ha úgy építjük meg vitális érdokeink nagy gépezetét, hogy gyönyörűen, harmóniában összedolgozzanak benne a közgazdasági élet nagy tényezői. Ez a közérdek igazi szolgálata s ez az a munka, amiben egyszersmind minden magánérdek jogos kielégítése is bennfoglaltatik Jogos ? Itt álljunk meg egy kicsit, mert hiszen éppen ez az a nagy kérdés, amiben doronggal mennek egymásnak a közgazdasági álláspontok. Azok a rövidlátók, akik a maguk kis mesgyéjén túl már csak a vegetálás jogát ismerik el, de nem az életét. Az elfogultak, akik rendszert csinálnak az önzésből s politikai pártprogrammá gyúrják össze az egymás kenyerére való féltékenykedést. — Mi a jogos ? - Az, ami kialakul a szükségből, aminek a határait megszabja a kínálat és a kereslet aránya. Ami természetszetszerű eredménye a becsületes munkának minden téren Amiben egy krajcár sincs olyan pánz, ami m s, szintén a közszükség kielégítésére dolgozó produkció erőszakos megrövidítéséből származik. Ami az igazán, tisztán csak a közérdek szempontjait szolgáló munkából természetszerűen kialakul Ez általánosságban van mondva. Megérti és a gyakorlatban érvényre is segítette már a világnak minden közgazdaságilag fejlettebb nációja. A francia, az angol, a német vagy az amerikai földműves, iparos, kereskedő nem egymás rovására, hanem egymás javára ól. Mi azonban erőnket, vagyonunkat, hatalmunkat pocsékoljuk el ez áldatlan küzdelemben. Mig a sövényeink mögül átkiabáluuk egymásra, pusztul alattunk a rög, elsatnyulnak az óleterőink, iparunk, kereskedelmünk beleszokik a tengődésben, mintha az volna a természetes állapot, amiben élnünk koll. Minden nappal veszítünk a súlyunkból s kiábrándulunk abból a hitből, hogy tényezők vagyunk a világpiacon Napról-napra tart az értékünk devalvációja s mi észre se vesszük ezt abban az igyekezetben, amivel az agrárius a merkantilista nyakát szorongatja s a boltos fojtogatja a termelőt Mintha nem volna számunkra elég nagy ez a gyönyörű darab föld . . . Mintha Magyarország egy hajóroncsról letört deszkaszál lenne, ami csak egy embert bir el s szükséges lenne az élet halálküzdelem a két hajótörött, a merkantilista ós az agrárius között. Mintha nem minden uj és uj vállalkozás a nyerstermelés értékének emelkedését jelentené s mintha közvetetten nem a mindnyájunké lenne az aratás meg a szüret- Logikus, el se vitázhatatlan igazság az, hogy egymásért élünk és a közösség létérdekeit teszi kockára az, aki a közérdeket kiszolgáltatja a marakodásnak. És éppen a mi helyzetünkben, ahol egy folyó, egy híd a határ köztünk és a nálunk sokkal fejletebb Ausztria között. Ausztriával a szomszédban, amely ország csehjei, taljánjai, polyákjai, nagynómetjei, horvátjai százfelé húznak szerte, ha a maguk dolgáról van szó, de egy éi dekcsoportba tömörülnek azonnal, ha minket kell megrövidíteni. Azzal az Ausztriával a szomszédban, amely velünk szemben minden eszközt jónak tart arra, hogy maga alá teperjen s amely országgal szemben éppen a közgazdasági téren kjll hogy rendíthetetlenül erősek legyünk. Ez az erő számunkra az élet. A gazdasági szoliditás az a vár, ami jobban megvéd bennünket, mint egy millió hitelbe vásárolt szurony. De ezt a várat agyarkodással meg nem építjük. Önzetlenséggel, józansággal, komoly munkával, mindig a Lajthán inneni összesség érdekeit tartva szem előtt, csak a közért dolgozva a mindnyájunk javára: igen. A közigazgatási bizottságból, A szeptemberi ülés, Békésvármegye közigazgatási bizottsága szeptember havi ülését hétfőn délelőtt tartotta meg, mely ülés után több szakbizottság tanácskozott. A közigazgatási bizottság tagjai közül többen hiányoztak, igazolván elmaradásukat, de a megjelenteknek sem volt részük érdekes tárgysorozatban. Az előadók javaslatait kevés változtatással rendre elfogadták, vita pedig alig volt. Az ülésen Lukács György dr. főispán elnöklete alatt jelen voltak : Fábry Sándor dr. alispán, Daimel Sándor dr. főjegyző, Rezey Szilviusz tanfelügyelő, Zöldy János dr. főorvos, Csák György pénzügyigazgató, Zöldy Géza dr. főügyész, Jantsovits Péter árvászéki elnök, Haviár Lajos főmérnök, Liszy Viktor kir. ügyész, László Elek dr., Hajnal István dr., Bodoky Zoltán dr., Varságh Béla, Márki János dr. Férfiak maguk között. Irta: Benda Jenö. — Nos fiacskám 1 még egy pohár abszint! Jó? — kérdezte a barátom s a feleletemet nem is várva, intett a pincérnek. Nekem pedig nem jutott eszembe, hogy ellenkezzem vele. 0 hozott ide a kopott, vedlett külvárosi kávéházba, ahol durva márvány utánzatu asztalok körül mindenféle vegyes, félig egészen elzüllött népség tanyázott. Túlságosan díszes hölgyek s nagyon is kopott külsejü férfiak. Különös volt ezek között látni őt, a zsurok hősét, finom parfümös uri nők kegyeltjét, amint látható élvezettel szivta magába a párás füsttől, alkoholgőztől sürü levegőt. Lankadt tartással dőlt vissza a szókén. Már sokat ivott, az alkohol tompult, mámoros kifejezéssel ült ki az arcára. Hosszú, vörhenyes szőke hajszállai, melyek mint az oroszlán sörénye körítették kifejezésteljes, férfiasan szép tejét, a homlokába csapzottak. Eszébe sem jutott, hogy hátra simítsa őket, kabátja gallérját felgyűrte. Máskor csupa póz volt, hatásrakiszámitás ez az ember. Most ugy látszott, jól esik neki, hogy minderről el felejtkezhetik egy pillanatra. A pinczér visszatért. Vékony talpas pohárkában áttetsző tiszta zöld színben csillogott előttünk az abszint. Barátom mohón kapott utánna. Kocintottunk. Azután mielőtt megitta volna, feltartotta a poharat, hogy a világosság keresztül tündökölt rajta. Igy kacérkodott vele egy darabig. — Látod, — mondta — ezt szeretem. Azt hiszem senkit, semmit sem szeretek, csak ezt. Ha néha elfordulok tőle, mindig megbánom. Életet ad, melegséget a vérbe. Mozgásba, édes bizsergésbe hozza az egész idegrendszert. S mielőtt végleg eltompulna az ember, olyan bolond, ostoba gondolatai támadnak. Hogy van az, hogy az ostoba, bolond gondolatok sokkal kedvesebbek, mint a bölcsek ós okosak ? Az ón megromlott idegzetű, szeszélyes ós nem egészen józan gondolkozású barátomnak ez is szokása volt. Néha tetszett önmagának a megrögzött alkoholista szerepében. Ilyenkor megszökött minden tisztességes társaságból, legrosszabb ruháiba öltözött, a legrongyabb lebujokban dorbézolta át az éjszakát. Azt mondta, az emberek rosszak ós unalmasak, céltalan ostobaság minden, nincsen más egyéb jó, csak a szesz, a bor, az abszint. Ittunk. Nekem minden ujabb pohár után nehezebb lett a szivem. Sóhajtottam. Csalódott szerelmes voltam akkor, nem egyszer a halál gondolatát forgattam a fejemben A barátom az asztalra könyökölve egy darabig sehova sem nézett, azután gúnyos, csúfolkodó elevenség csillámlott a szemeiben, ahogy rám tekintett. És megszólalt: — Fáj fiacskám ? Nagyon fáj ? Azt mondják, az ember szive vergődik, s mintha a helyéből akarna kiszakadni ilyenkor. Igy érzed ? Haragszol arra a leányra ? Helyesen : nyomoralt, léha, szívtelen teremtés. Na ne jöjj dühbe azért! Hiszen te ugyanezt gondolod magadban. Hogy én ki is mondtam, mi rossz van abban. Az én elvem az : fiat jusztitia et mundus ... Vagy hogy is van ? Az iskolában tanultuk. Egy latin mondás. Az van benne, hogy legyen igazság, aztán hordja ,el a világot az ördög. Hát azért mondom. Én szeretem az igazságot. Nagyon forrón csókolt? És esküdözött, hogy szeret. Igy szokott lenni. Azután megcsalt. Lehet, hogy amikor mondta, csakugyan szeretett. S azután megváltozott. Az ilyesmiben soha sem ítélhet az ember biztosan. Minden változandó, semmi sem állandó. Még a hegy sem. Idővel az is elporlik. Zápor elmossa, — olvastam egyszer, hogy nagyon sok év múlva az emelkedések mind elsimulnak s a föld olyan lesz, mint egy biliárd golyó. Csak éppen az embertől követelnék, hogy állandó legyen. Ostobaság ! Hűséget kívántok egymástól. Mintha a hűség lenne szabály s nem az, hogy megcsaljátok egymást. Mi jogon reméled azt, hogy te a szabály alól kivétel leszel ? Mi jogon ? Erre felelj ! Hát te nem csaltál meg soha senkit ? Ne hazudj ! Én tudom, hogy, megcsaltál. Hát G-iza, Sarolta meg Margit És a többiek. Olyan vagy, mint ón, meg mint a férfiak általában. Mindeddig léháskodtál, hazudtál és udvaroltál, csupán unalomból. Játszottad a szerelmest. Nyomorult ember vagy. Én is az vagyok. Mi férfiak mindnyájan nyomorultak vagyunk. A nők természetüknél fogva "jók. Komolyan veszik a szerelmet, életcélt, hivatást keresnek benne, nem léha játékot. Mi rontjuk el őket. Felébresztjük bennük a hiúságot. Az üres kacérságot. Az élvezetnek mohó, sóvár áhitozását. Beszenynyezzük őket léha beszédekkel, belopjuk lelkükbe a rossznak sejtésót, a bűnnek kívánságát. Fuj! Undok dolog ez. Végezetül pedig móg mi csapunk fel erkölcsbirónak Mert amikor a sok léha flirteles után megjön az igaz, nagy szerelemnek az időszaka, akkor ugy látjuk, hogy senki sincs, aki erre méltó volna. Kinek kezébe nyugodtan tehetnénk le lelkünk békéjét, jövendőnk boldogságát. Gondatlan lóhasággal rontottunk meg egy tucat leányt, akikből mind jó anya, jó feleség lett volna, s nem jutott eszünkbe, hogy egy hozzánk hasonló léha, lelkiismeretlen ember ezalatt ugyanezt cselekszik ami jövendőbelinkkel. Ez a nemezis barátom. Van igazság. Aki a szerelem ellen vétkezik, a szerelem által bűnhődik. Három éve már, hogy rájöttem erre az axiómára Boldogult csalódott szerelmes koromban, mert engem is megcsaltak Még pedig az a sajátságos, nem egy harmadik szemólylyel, hanem velem magammal. En saját személyemben voltam a csábító. Ez már túlságosan ostobán hangzik. Azt hiszed abszint beszél belőlem? Nem. Ez valóság és igaz história. Nagyon tanulságos. Te szeretsz psichologizálni, öreg. Hát figyelj. írhatsz belőle tárcát is, ha akarsz. Igy móg jövedelmezni fog neked az éjszaka. Az eset ez volt. A nagybátyámnál nyaraltam. Négy, vagy öt hetet töltöttem falun. Nagyon kimerültem Pesten. Jól esett a csönd, a nyugalom, üditö kárpátalji levegő. A háznál mindenki engem ápolt, az én kedvemet kereste. Az unokahugomat eleinte észre sem vettem. Már azelőtt megszoktam, hogy a vékony, sápadt kis lány odatartozzék ahhoz a házhoz. Csendesen, nesztelen lépésekkel lebegett köröttünk. Csak egy ízben lettem rá figyelmes. Mikor egy őrizetlen pillanatban elfogtam egy rajtam felejtett tekintetét. Nagy, dióbarna szemei voltak, egész ártatlan gyermeklelke benne sugárzott ebben a hosszú, őszinte, tiszta rajongástól fényes tekintetben. Mikor észreveste, hogy figyelem, elpirult és kiszaladt a szobából. Akkor tünt föl nekem először, mennyire megszépült. Üde, hamvas gyermeklány volt, törékeny, légies szépség, telve bájjal, vonzó nőiességgel. Minden ember annyi ember, ahány-