Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1903-02-15 / 14. szám

XXX. évfolyam. Békéscsaba 1903. Vasárnap, február hó 15-én. 14. szám. 1EEESH • B EOZLONT POLITIKAI LAP. Telefon7. Szerkesztőség: F">tér, ; 76. számú ház, hova a lap szellemi részét il'ető közlemények küldendők. ziratok nem adatnak vissza Miítrjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELÖFIZETESI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szam 16 fillé Előfizetni bármikor lehet, evnegyeúen belül is. Felelős szerkesztő: MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fö-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. ÉkeozaPY, pöröly és plajbász Egyetlen parányi és egyetlen óriás szerve nincs e világi életnek, mely nek n üködését végső elemzésében neíii a természet korlátlan hatalmú törvér A szabnák meg. Államok tör vé yho isánaklegnagyobb bölcsessége is csak abban nyilvánulhat meg, hogy okosan alkalmazkodjék azokhoz a paragrafusokhoz, melyek ama nagy hatalmú törvényhoz'mak müvében, a t írvények törvényében le vannak fekte' s melyekhez való feltétlen alk ;; azkodás alapfeltétele e világ életb r minden nemű érvényesülésnek. Üa áll ez az életnek minden elképzelhető nydvánulására s ha minden elképzelhető mozgásnak és működésnek okfejtése során a legkezdetlegesebb rugókban a természet törvényének megnyilatkozását találjuk fel : mennyire kézen fekvő e törvény munkája a közgazdasági élet szervezetében, melynek idegszálait a természetnek közvetlenül ható erői hozzák működésbe. Mi magyarok tulajdonképen a közgazdasági élet terén még kezdő nemzet vagyunk, s a közvetlen ta pasztalatok nélkül, még leginkább . sak gyermekbstegségeit éreztük a .iem/eti tevékenység ezen irányú Lfolyamatának. Azokat a nagy hullámzásokat, a közgazdasági életnek azon apályait és dagályait, melyek mint a természet törvényének következményei, az előre haladott nemzetek életében hosszú idők s magas korú műveltségi állapot tapasztalatai gyanánt ismeretesek : mi móg legfeljebb ha könyvekből ismerjük, vagy tanultuk, de magunk ilyeneket még át nem éltünk. Voltaképen most vagyunk benne i az első osztályban, abban, amely a néhány óv óta tartó gazdaságban nyilatkozik meg. Azt pedig, hogy gazdasági étetfolyásunknak már volt dagálya is, csak most tudtük meg, amidőn a mélységből feltekintünk gazdasági életünknek ama pezsgő fejlődésü korszakára, amely az 1896-ik évvel jutott zenitjére s melyet — sajnos — most már kedves emlékeink közé kell soroznunk. Im tehát elértünk volna immár mi is a közműveltség ama fokozatára, ahol saját tapasztalatunkból nyerhetünk tudomást a közgazdasági éle'ben megnyilatkozó ama természeti törvényről, mely szerint a virágzás és hervadís bizonyos korszakonkint itt is váltogatják egymást ; saját tapasztalatunkból tanulhatjuk meg, hogy a gazdasági fellendülés az elébb utóbb következő hanyatlásnak s a hanyatlás az újra elkövetkező fellendülésnekcsiráját hordja magában A fellendülés többnyire a túlzásba merészkedő vállalkozá-i kedvvel késziti elő a hanyatlás útját s a nyomott viszonyok szülte, szintén határt nem tartó megfélemlésnek eldugdosott meddő milliói az emberi természetben rejlő tettvágy segélyével előbb-utóbb vállalkozásra, munkakedvre s a munka eredményéül jelentkező fellendülésre vezetik a közgazdasági élet működését. Bizva a közgazdasági élet természetében rejiő eme törvény változhatlanságaban, bizalommal várhatjuk a nehéz esztendők jobbra fordulát — csak nagyon soká ne késsék, s más bajunk ne legyen — Nekünk magyaroknak azonban bajaink közepette nemcsak eme törvény erejével kell megküzdenünk, hanem — osztrák testvéreinkkel és az u. n. kiegyezéssel; ezzel a mi üdült szervi betegségünkkel, mely a gazdasági élet törvényének természetszerű rendes működését teljesen megzavarja. Ma már ez oldalról is sejthetünk némi derűt a kormányok megegyezésében s bár az osztrák parlament egy örököseu visszariasztó mementó gyanánt áll előttünk, a bizalom a jóra fordulás közeledésében némileg visszatérni látszik. Talán az osztrákok is majd csak előveszik már jobbik eszüket, ha csak cl Z, 3j hosszú parlagban hevertetés alatt, már teljesen be nem gyepesedett. Szinte képzelhetetlen, hogy egy nép házi perpatvarban teljesen ós örökre megfelejtkezzék azon szükségletek kielégítésiről, melyekről nem csak haladása függ. Nincs tehát kizárva, hogy a közel jövőben ismét megnyílik a tér a nemzet fokozottabb munkájának; az erőt, melyet a nehéz viszonyokkal szemben fenmaradásunk biztosítására kellett fordítanunk, aktiv munkálko dásra használhatjuk fel. Felhasználhatjuk ezt teljes önbizalommal, mert ha az évek óta ismétlődő csapások között és az évek óta nyűgben tartó nyomott viszonyok között megtudtunk állani ugy, a hogy megállottunk: bizton remélhetjük, hogy tér megnyíltával az alkotó mun kálkodás terén el fogjuk érni azt, a mi elérhető. Őrizzük is meg önbizalmunkat, melyet ugy az elmúlt jobb idők munka eredményei, mint a nehéz években kifejtett sikeres önvédelem igazol; őrizzük meg, mert nagy szükségünk lesz rea, a szorgos ós csüggedetlen munkát feltételező, jövendő fennállásunk biztosítására Erős munkára kell elkészülve lennünk, hogy kipótolhassuk a nehéz évek erős vérvesztését. Legyen a gazda keze az eke szarván, az iparosé a pöröly nyelén s közben-közben mindkettőé a kereskedőével egyetemben — a plajbászon. Politika ós háború. — Fővárosi munkatársunktól. Budapest, febr. 13. A parlamenti háborúról kezdi a figyelmet elterelni az — esetleges — balkáni háború. Ahol majd nem Lengyel Zoltán ésj Fejérváry fog közbeszólni, hanem az ágyuk döreje, puskák ropogása. Azonban arról beszéljünk, ami a mienk. Az obstrukció legyen a beszéd tárgya, melylyel, amint igy a kulisszák mögött látható, a miniszterelnök simán akar végezni, mielőtt erösebb eszközökhöz nyúlna. Az ellenzék egyesült és teljes erővel harcol a javaslatok ellen, hogy minő eredménynyel, az a kitartástól függ. Mint ilyenkor rendesen, megkezdődtek a tárgyalások ós a folyosókon A p p o n y i Albert gróf egész délelőtt kapacitálni igyekezett az ellenzék vezető embereit. A Ház elnöke, hír szerint, az obstrukció elejtésére akarta rábírni a függetlenségieket és e célból sokat tanácskozott Tóth Jánossal, a párt alelnökével, később pedig a néppártiakkal. Mindkét részről azonban állítólag elutasító választ kapott, azzal a megokolással, hogy az ellenzék továbbra is „minden eszközt" föl fog használni a katonai javaslatok törvényerőre jutása ellen. Errői Széli Kálmán is meggyőződött, aki m.pok óta azon fáradozik, hogy az ellenzéket megpuhítsa, de eddig sikertelenül. A politikai helyzet tehát ott van, Békésmegyei Közlöny tárcaja. A sors. Minden letűnő, röpke pillanattal, .z életünkből egy rész elsuhant. Az Jfjuságuuk egyre távolabb jár F.s kozdebb a temetői hant. A pr- -:k, arák suhanó letűntén, Az smber élte lázas küzdelem ; A s >rs szeszéi\ye. játszik, míg csak élünk, Ahogy akarja véled és velem. Amíg a jelen áf/n.yik a múltba, Hányni fclrUir t algán ; ami volt S hogy a-, emléke r inden kiizködésnek, Lankad' zt'vrkbe nj erőket olt. Ha kín gyötör, ha éget is a bánat A mult emlékén : mégis keresem 5 a jövendőnek fátyolos homályát Kutató szemmel sohasem lesem. Kitudja azt, hogy mit hoz majd a sorsunk ? S ki elremélte: élte sugaras, — Történhetik, hogy üdv helyett a része, Koldusbot lészen és koldúsgaras. Aki nem él az álmodás ködében: Csalódástól a könnye nem pereg; Erősen áll, mert tudja azt a sorsról, Mégsem oly gonosz, mint az emberek. Bulcsu 'Dezső. Mese a fehér liliomról. - A „Békésmegyei Közlöny,, eredeti tárcája. Irta: Kató József. I. A hanyatló nap utolsó fénye pirosra featette a fa koronáját. Búcsúzó felhő szállt utána, fehér, tiszta felhő s mikor a búcsúzó nap homlokon csókolta, szép fehér leple a keblén megszakadt, s kiomlott a két rózsás melle. Oh, ennél az esténél a legbujább szerelmes lélek se tudott volna gondolni szebbet. Fent a sziklás hegyoldalon leszállt az esthomály. Lent a völgyben már rég borongott a sötétség s az alkonyati csöndben szállt az édes balzsamos illat, a fehér virágok, a vizi liliomok illata. A várkastély erkélyén fehér, esti pongyolában jelent meg a hercegkisasszony; örökösen borzas kis fejére kulcsolta a kezét ós bámult. Ha valaki látta volna ebben a hanyag fehér ruhában, ha látta volna milyen szép és kívánatos volt, inkább nevezte volna őt fehér virágnak, vízililiomnak. Es sóhajtott a szép liliomvirág, a fehérruhás hercegkisasszony, valami titokzatos vágygyal, bámult le a völgybe, móg köny is folyt az arcára, olyan erősen nézett. Nem is sokára nyolc fényes pici pont tünt elő a vizi liliom fehér virágja közül. Nem volt az csillag, égő kékesen, tüzesen villámlottak fel a pontok. A hercegleány, mikor meglátta, sírt ás kacagott, olyan hangosan, hogy az öreg ősz apja is kisietett a szava hallatára. — Nézd atyám azt a nyolc fényes pici pontot, ott lent a mélyben, az kellene nekem. Hej, aki idehozná, hogy legszebb ékessége legyen fehér ruhámnak, tudnám szeretni azt az embert, nagyon, kimondhatatlanul. Minden este látom azt a nyolc fényes pici pontot, nos hát atyám kerítsd meg ! Lett nagy hajsza. Fölverte a csendes erdőt a hajtók lármája. De hasztalan üztékhajtották. Nagyon messziről hallatszott vissza az anyafarkasnak, meg a három kölykének az üvöltése. Másnap, harmadnap is ott volt a hercegkisasszony az erkélyen s lent & völgyben az anyafarkas három fiával. Es ideges, szinte kellemetlenné lett a hercegleány. Hiába jártak utána, nem lelték a kedvét. Néki csak az a nyolc fényes pici szem kellett volna, hogy a nyakába akassza selyemszálon. És akadt végül egy bolondos apród, aki egy napon felfűzve, lábai elé tdtte a fehérruhás hercegkisasszonynak a négy farkas megüvegesedett szemét. A hercogleany irtózva dobta el magától, hiszen nem volt már fényes, olyan nagyon közönségessé vált egyszerre az egész. Az apródban volt egy kis önzés ós kérte a lány szerelmét, aminthogy ígérte. Világos, hogy szerelemről az apródnak álmodni se kellett volna soha Ezen az estén őrületes farkasüvöltés volt a völgyben, valami irtózatos kacagás a leányok hiúsága fölött. II. Valamelyik este abban a fehér ruhában kihajolt a hercegkisasszony a kastély ablakába. A liliom bóditó illata most is fölcsapott hozzá ós a leány arca, tán az illattól vagy mitől, egészen kipirult, sürü lett a lélegzetvétele, fényes a szeme, haja is kuszáltabb, pedig inkább simítani akarta. Az ablak alól meg csendesen, halkan, valami trubadur valami melankolikus nótát kezdett pengetni, aminek az volt a tartalma, hogy a kastély ablakába fehér virág hajlik ki, fehér, illatos virág, mint a vizi liliom virága, odalent meg egy bolondos, szerelmes trubadur lelkéből azon sóhajtozik, hogy miért lett ő fakó, beesett arcú nótás ember ós az a fehér virág ott az ablakban miért is hercegkisasszony ? Hallgatta a dalt a leány. Most először hallott ilyet, s valami fázós forróság szaladt át a testén, amilyet móg soha nem érzett. ... A kastély nehéz ajtajában az éjjel kétszer csikordult a kulcs. Es a völgy szélén, illatos, fehér liliom közt dalt, észbontó szerelmes dalt suttogott a lány fülébe a trubadur. Hanem másnap már másik várablak alatt verte a lantot s kacagott a leányok könnyelműsége fölött. K király és a pásztorleány. Irta : Catulle Mendés. I. Nagy volt az országban a szomorúság ós a zavar, mert a király, mióta özvegygyé lett, nem törődött többé a államügyekkel, hanem éjjel-nappal ott ült zokogva elhunyt felesége arcképe előtt. A képet ő maga festette, sőt mi több, csupán ezért tanult meg festeni, mert oly férjre nézve, aki oly hűségesen szeretto hitvesét, mint ő, kegyetlen kin lett volna, ha kénytelen megengedni, hogy más vesse vászonyra a szeretett vonásokat. Á festők a maguk módja szerint szemlélik a modelljeiket, s ez a mód éppenséggel nincs Ínyére a féltékeny férjnek. Azután meg nem is önák bele a képbe mindazt, amit látnak. Megtartanak valamit a szemük ben, sőt talán a szivükben is gondolta a király, s ezt a világért sem viselhette volna_ el. Es most ez a kép volt egyetlen vigasztalása. Nem nézhette könyek nélkül, de azért nem adta volna oda fajdalmát az élet minden édességeért sem. Hiába keresték tel miniszterei, igy szólván : — Uram, nyugtalanító hirek érkeznek, Ormusz uj királya szörnyű hadsereget szervez s be akar akar törni országunkba. A király süket fülekkel hallgatta szavaikat ós tovább nézte szeretett hitvese képét. v De egyszer rémületes haragra gerjedt s egyik kamarását, móg hozzá a kedvencét, csaknem megölte, mert azt merészelte magyarázgatni urának a legalázatosabban, hogy a legjogosultabb gyász sem tarthat örökké s hogy ideje volna már arra gon