Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1903-02-15 / 14. szám

ahol volt decemberben, az akkori obstrukeió leszerelésekor, de előbbre nem jutott. Politikai körökben most nagy figyelemmel vannak a dolgok fejleményei iránt, de a szabadelvű pártban Széli hivei mégis bátorsággal néznek a jövő elé. Nem érdektelen a helyzetre vonatkozólag a függetlenségi ós 48-as Kossuth-párt legutóbbi értekezlete. Tárgyát a politikai helyzet megbeszélése képezte s éppen ezért különösen népes volt az értekezlet. Ismételten kifejezésre juttatták azt az elhatározást, hogy a függetlenségi párt a végletekig fog menni a katonai javaslatok ellen való harcában. A párttagok ebben a vállalkozásukban szolidárisaknak nyilatkoztak ós a hangulatból itólve, semmiféle engedményre nem hajlandók. Ezenkívül nem a napirend folytán, hanem szinte magán beszélgetésből kifej lődötten szóba kerültek a — miniszterelnöki ebédek. A függetlenségi párt egyik tagja tudvalevően minap egy interpellációnak a megokoló részében szóvá tette a miniszterelnöki ebédeket, mint amelyek arra is szolgálnának, hogy azokon a meghívott ellenzéki képviselőket kapacitálják. A parlament folyosóján egyes függetlenségi képviselők között tanácskozás folyt, ne tegyék-e szóvá a Házban ezeket a meghívásokat, amelyek szerintük azt is dokumentálják Bécs felé, hogy Széli Kálmán a legbarátságosabb viszonyt tartja az ellenzék tagjaival, személy szerint. Az értekezlet folyamán azonban megegyeztek abban, hogy ez az ügy nem való a nyilvánosság elé és elálltak eredeti szándékuktól. Ennyit lehet mesélni az obstrukcióról belölről nézve a dolgot. Ha pedig áttérünk a háborús hírekre, Bismarck nagyszerű mondásával kell kezdeni, hogy a keleti kérdésben minden negyedszázad meghozza a maga eseményét s a kérdést közelebb juttatja a végleges megoldáshoz. A legutóbbi hírek szerint elmélkedhetünk a következők felett: A hatalmak rákényszeritették a szultánt, hogy reformokat léptessen életbe Macedóniában, a reformok azonban nem elégítik ki a bolgárokat. A Szófiában szókelő macedón forradalmi bizottság kijelentette, hogy áprilisben kibontja az általános fölkelés zászlaját. A szerb kormány töltényeket rendelt és» intézkedett, hogy tavasszal mozgósíthasson. Oroszországban a tartalékos tisztek rendeletet kaptak, hogy készen álljanak a behívásra. A bécsi hadügyminisztérium az okkupált tartományokban lassanként szaporítja a csapatokat ós a flottát fölszerelteti. Mindezek tetejébe jön a jelentés dőlni, hogy népének uj királynét adjon, akár valamelyik császárnak, akár egy parasztnak a leányát. — Szönyeteg ! — kiáltott a király dübében és kevélységében magánkívül, — hogy megéreszkedel ilyen gyalázatos tanácsot adni nekem ? Én lennék hűtlenné minden királynék legédesebbjónek az emlékezeúéhez? El szemem elől,-vagy saját kezzemmel pusztitlak el ! De mielőtt távozol, tudd meg és hirdesd mindenütt, hogy soha többé nő nem ül trónomra, ha csak egy bajszálig nem hasonlít ahoz, akit elveszhettem s akinek képe amott a keretből tekint le rám ! A király tudta jól, mikor e kijelentést tette, hogy ezzel semmire sem kötelezte magát, mert hol akadhatna a világon olyan nő, akit össze lehetne hasonlítani az ő egyetlenével ! Aki maga volt a megtestesült szépség ! A természet nem alkot kétszer ilyen remeket! Oh, eltűnt örökre a nagy fekete szempár, a csodás hosszú, sötét haj, amely köpenyként ölelte körül, mintha az éj királynője lett volna, a magas, elefáncsontfehérségü homlok, a szépen formált száj, amelyből nyájas mosolya közben kivillant a két vakitó fogsor ! Nem, ehez fogható nem volt több a kerek világon ! Még ha lett volna oly királyleány, akinek bölcsőjét a jó tündérek telerakták minden drága ajándékukkal, még ennek sem lehetett oly sötét haja, oly mélységes szeme, oly homloka ós oly szája ! II. Hónapok teltek, elmultak esztendők, s a király mélabuja még mindig nem enyhült. Az Ormuszból érkező hirek egyre nyugtalanitóbakká lettek; de a király nem törődött a növekvő veszedelemmel. Igaz, hogy a miniszterek a király nevében hadi adót vetettek ki, de ahelyett, hogy hadat Konstantinápolyból, hogy a szultán több mint kétszázezer embert von össze Macedónia területén. Ezekből a jelentésekből bizony fel lehet ismérni azt, hogy a háborít előtt állunk. Az olasz külügyminiszter utazása pedig már bizonyossá teszi azt, hogy Oroszország ós a monárkia elhatározta a macedón kérdés rendezését. Ezzel szemben Törökország nagyméretű hadi intézkedései elárulják, hogy a szultán nem hajlandó birodalmának ujabb megcsonkításába nyugodni és el van tökélve, hogy fölveszi a küzdelmet idegen hatalmakkal is. Ahhoz, hogy a macedóniai felkelőket elnyomja és a segítségükre jövő bolgárokat pozdorjává törje, teljesen elegendő a Macedóniában állomásozó rendes török haderő. Ha a Porta szükségesnek látja 240,000 harcost állítani talpra, az csak két dolgot jelenthet: vagy már most információkat szerzett, hogy a monarkia, és Szerbia Oroszországgal együtt fegyveresen beavatkozik a macedónkérdésbe vagy a komoly ellenállás dokumentálásával passzivitásra akarja bírni a macedónok pártfogóit. A diplomácia természetesen a legnagyobb odaadással igyekszik a kérdést rendezni, amely azonban nem fog sikerülni, mert Bulgáriára a macedón kérdés belügyi zavarokat eredményez. A fejedelemség területén közel kétszázezer macedóniai menekült tartózkodik, akikről a pénzügyi zavarokkal küzdő államkincstárnak gondoskodni kell. Sokáig ezt nem bírhatja. Azonkívül nincs Bulgáriában ember, ki ne óhajtaná, hogy a határon tul lakó bolgárok felszabadittassanak az ozmán uralom alól. Ez a vágy, melynek megvan a történelmi, etnográfiái, sőt geográfiái jogosultsága is, annyira átjárta a bolgár nemzetet, hogy fennállását kockáztatja a kormány ós népszerűségét a dinasztia, ha nyíltan szembe helyezkednék vele. A. külföldi hatalmak erre való tekintettel keresik a megoldást. A tárgyalások folyamán fölmerült a javaslat: adjon a szultán Macedóniának oly önkormányzatot keresztény kormányzó alatt, aminőt a berlini szerződós biztosított Kelet-Rumólia számára. Ámde a Porta, éppen Rumélia példájából tudja, hogy az önkormányzatot pár év múlva a végleges elszakadás követi. Igy tehát a szultán udvarában kell keresni a jeleket a jövendőre. Ha környezetében az a párt kerekedik felől, mely nem engedi az ország megcsonkítását, akkor igenis háború lesz. A csabai indóház kibővítése. Küldöttség: » miniszternél. Nem régen irtuk meg részleteit azoknak a mizériáknak, amelyek a magy. kir. államvasutaknak csabai állomásán az állapotokat tarthatatlanná teszik. A csabai vasúti állomásnak, ugy az indóháznak, mint a pályaudvarnak átalakítása s a forgalmi követelményekkel összhangzatba hozatala már régen vajúdó kérdés s csak a mi gyámoltalanságunk, hogy mindezideig megoldáshoz nem jutott. Pedig maga az államvasuti kormányzat is bölcsen tudja, hogy a csabai állomás, mely az Alföld—Fiumei vonal megnyitása, tehát a mult század hatvanas évei óta alig változott — már nem felel meg az igényeknek sem teheráru, sem személy-forgalmi szempontból. — Elsőrendű üzleti érdek tehát, az államvasuti kincstár jól felfogott üzleti érdeke, hogy e kiáltó hiányok végre szaoáLassanak; de meg az utazó közönség érdeke is csak valami, amit figyelmen kivül hagyni éppen az államvasuti érdekekkel való szoros kapcsolatnál fogva nem lehet, nem szabad. Két évvel ezelőtt megtörtónt már a csabai pályaudvarnak az átalakítási tervek alapján való bejárása; ezen tervek szerint a pályatest kibővítése, az indulóház helyiségeinek s irodáinak szaporitása s a helyi forgalom akadálytalan lebonyolításának biztosítására az orosházi országúton egy vasúti felüljáró építése céloz.atott A közigazgatási bejáráson az összes érdekelt felek részt vettek s a tanácskozás megállapodásait a kereskedelemügyi miniszter jóváhagyta, sőt az összes tervek kiviteléhez szükséges egymillió korona — tudomásunk szerint — az állami költségvetésbe beilleszteteti;. A megoldás azonban még mindig késik, egyre késik; ezalsit podig a panaszok napról-napra sokasodnak. Ez a mult hót folyamán megtörtónt. Szerdán küldöttség járt Budapesten a kereskedelemügyi miniszternél; a deputáció tagjai voltak : Z s i r o s András biró, Korosy László főjegyző, Maros György jegyző, V a r s á g h Bé

1?, dr. Reisz Miksa ós Ková c,s L. Mihály. A küldöttséget Zsilinszky MJ )ály dr. államtitkárországgyűlési képviselő vezette Láng Lajos dr. kereskedelemügyi miniszter elé, aki a község képviselőit a parlamenti palota miniszteri szobájában fogadta. A küldöttség szónoka, Korosy főjegyző terjesztette a miniszter elé a község kérelmét rövid, de tartalmas beszédjében nyomatékkal mutatva azokra a körülményekre; amelyek az annyiszor kilátásba helyezett állomáskibővitést imnár elodázhatlan szükséggé teszik. Majd Zsilinszky Mihály dr. országgyűlési képviselő ajánlotta a miniszternek szives figyelmébe a községnek minden irányban indokolt, írásban is átnyújtott kérelmét. Láng Lajos miniszter rokonszenves figyelemmel hallgatta meg a szónokok beszédjét ; megígérte, hogy a kórelemben felhozottakat megvizsgálja s a pénzügyi tekintetek figyelembe vételével annyival inkább szívesen teljesiti, mert hisz az államvasutak üzleti érdeke is azt 'parancsolja, hogy ott, ahol a közszüksóg ugy kívánja, a szanáló intézkedések haladéktalanul megtétessenek. A miniszter nyilatkozatát a küldöttség zajosan megéljenezte s azzal a jóreménysóggei távozott a parlamenti épületbó'l, hogy a csabai állomásnak sokszor kilátásba helyezett átalakítása s kibővítése immár többé nem irott malaszt. Várkonyi a tőrvény előtt. Sajtó utján elkövetett izgatás miatt. — Fővárosi munkatársunktól. Várkonyi István, a gyomai kerület hírhedt képviselőjelöltje csütörtökön a budapesti esküdtbíróság előtt állott, sajtó utján elkövetett izgatás miatt. Vele együtt a királyi ügyész leányát Mariskát is vádolta, ki már Hegedűs Aladár dr. miniszteri segédfogalmazó felesége. A szép asszony azért került a vádlottak padjára, mer.t segített sajtó alá rendezni atyja írásait. Amint ismeretes, az akkori IZgh lmas napokban Várkonyi programbeszédét nyomtatva is osztogatták. Ez a nyomtatvány azonban hígított ós szelídített kiadása volt azoknak a véresszájú, dühtől tajtékzó kirohanásoknak, melyekkel Várkonyi izgatott Gyomán, Endrődön, Mezőberényben. A programbeszédeiben elmondott izgatásokért annak idején a főszolgabirák megtették a jelentést a gyulai törvényszéknek s itt az eljárás még most is folyamatban van. Ettől eltekintve ítélkezett Zsitvay Leó dr. kúriai biró elnöklete mellett Várkonyi felett A biróság elitélte osztálygyűlöletre való izgatás miatt a volt. képviselőjelöltet ; elképzelhető tehát, hogy az élőszóval elkövetett izgatás miatt sem fog büntetlenül maradni. E tárgyaláson Várkonyi bevallotta, hogy háztulajdonos, amit hivei előtt mindig letagadott a gazdag ember létére piszkos, ócska ruhában járt, hogy ezzel is igazolja állítását. Várkonyi István legutóbb az ügyészség figyelmét a nyomtatásban kiadott program beszédjével vonta magára, melyet mint a gyomai kerület képviselőjelöltje a választóihoz intézett. Ebben a programgyüjtöttek volna rajta, zsebre dugták a pénzt s az ország védtelenül várta a rabló ellenséget, miután súlyos terhekbe verte magát védelme érdekében. Az elégületlenség nőttön-nőtt s naponként nagy tömeg gyűlt a palota elé, panaszkodni és könyörögni. De a szerencsétlen király semmivel sem törődött, csak a képpel, amelynek néma varázsa ellenállhatatlan hatalommal békóba verte a lelkét. Eköíben történt egyszer — az ébredő reggel csillámlott be éppen az ablaktáblákon — hogy az ifjú királyazablakhoz lépett, mialatt alulról ének hallatszott. Szép hang énekelt, tiszta és üde, mint a pacsirta. A király meg volt lepve, egy pár lépést tett, homlokát az ablaktáblához szorította és kinézett. Önkénytelenül felkiáltott kellemes meglepetésében. Nem, olyan elragadó kis pásztorleányt, mint aki az utcán a mezőre hajtott a nyájat, még sohasem látott. Oly tiszta, fényes volt, hogy ugy tűnt fel, mintha az ő haja aranyozná meg a napot, s nem a nap hintené be aranynyal hajfürteit. Keskeny homloka halványpiros yolt, mint a nyiladozó vadrózsa ; szeme tiszta volt, mint az ifjú hajnal, s ajka oly piciny volt, hogy amikor énekre nyilt, akkor is csak néhány gyöngyfogacska csillámlott ki belőle. De bármint el volt is ragadtatva a király, erőt vett magán ós elföldte kezével a szemét szégyenkezve, hogy- csak egy percig is megfeledfeezhetetta kedves halottjáról. Azután letérdelt a kép elé j jgatott fájdalmában és gyászában, s nem emlékezett többé arra, hogy ablaka alatt egy pásztorleányka haladt el énekelve. — Ah ! — kiáltott szörnyű fájdalmában, — tudod, hogy szomorú szivem mindig a tied marad, a tied, akihez fogható nő nincsen ! Arra kérnek, hogy ajándékozzam meg őket uj királynéval, de ezt csak akkor tehetném meg, ha te lépnél elém újra a keretből elevenen. III. Mikor a király másnap megnézte a megboldogult arcképét, nagyon kínos érzés vett rajta erőt. Eltünött egy ideig, s azután igy szolt magába: — Mégis csak különös dolog ! Ugy látszik, árt itt a képnek a levegő ! Hiszen szörnyen elhomályosodott a festmény. Egészen tisztán emlékezem, hogy a szeretett királynémnak nem volt ilyen sötét a haja. Nem, nem, világosan emlékszem, hogy közbe-közbe aranysávok csillogtak hajában. A fény istennőjéhez hazonlitott az ón drága hitvesem, nem az éjszakát istenőjéhez. Tüstént ecsetet és palettát, hozatott s azzonal kiigazította a hibát, amelyet a nedves éjszaka okozott a képen. — Hála Istennek ! — kiltott, — ez újra az az illatos aranyhaj, amelyet oly örültem szerettem ós amelyet örökké szeretni fogok ! S fájdalmában és gyönyörében letérdelt a kép elé, amely most tökéletesen hasonlított a modelljéhez, s megújította az örök hűség esküit. De valószínűen valami gonosz szellem ingerkedett vele, mert három nap múlva újra talált a képen javítani valót. — Ki tette ezt! — kiáltott elkeseredve. — Ki merészelt hozzányúlni királyném arcképéhez ? Honnan került ide egyszerre ez a magas, fehér homlok ? Hála Istennek, jó emlékezőtehetsógem van, s tudom, hogy kis homloka friss volt és piros, mint a frissen nyilt csipkerózsa. Néhány ecsetvonással lejebb eresztette az aranyhajat és halvány rózsapirosra festette a homlokot, Most elégedett volt és szive túláradt örömében, mikor elnóate a megváltozott fejet. De jaj ! másnap még rosszabb volt. Most már bizonyosra vette, hogy valami pajkor manó ingerkedik veie, mert hogy. eshetett meg volna különben, hogy a királyné szeme és szája enynyire megváltozott? Nem ! Szerelmesének nem volt ilyen fekete szeme, ekkora szája, hogy látszott minden foga. Nem, nem ! Világoskék volt Í>; szeme I mint a hajnali mennyboltozat, ós a szája | oly piciny volt, hogy amikor ériekr® vagy csókra nyilt, vagy elmosolyodott : akkor sem látszott csak egy-két apró gyöngyfoga. Az ifjú király ssörnyen elkeseredett a kép miatt, amely megsértette legdrágább emlékeit. Került volna csak a keze közé az a nyomorult varázsló, mert bizonyos, hogy valami varázsló avatkozott a dologba, véres boszut ált volna rajta! De a kobold nem volt kéznél, s igy a képen töltötte ki boszuját. Nem sok híja volt hogy darabokra nem törte ós lábbal nem taposta a hazug arcképét. Lassacskán megnyugodott abban a gondolatban, hogy még mindent jóvá lehet tenni. Munkához ült tehát ós festett emlékezetből s nemsokára sikerült is neki a munkája, mert a képről egy kék szemű piciszáju üde leányarc mosolygott felójü. És a király szomorú örömmel nézte e, képet és fájdalmasan igy kiáltott : — Ez ő ! Ilyen volt az én kedves felejthetetlen királyném ! Egy szép napon, mikor a kamarás, aki a kulcslyukon keresztül leskelődve mindent látót, azt ajánlotta a királynénak, hogy azt a csinos kis pásztorleánykát, aki minden reggel a palota előtt hajtja el nyáját énekelve, tegye az ország királynéjává, mivel egy hajszálig hasonlít a megboldogult szép királynéhoz, talán még szebb is, — a királynak nem lehetett a jó tanács ellen semmiféle kifogása többé.