Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1903-06-21 / 50. szám

XXX. évfolyam. Békéscsaba 1903. Csütörtök, junius hó 21-én 45. szám. Gfl BEKESMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét il'ető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 fillér Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. A kivándorlás, - jun. 20. A kivándorlási kérdés o'y érdekes és fontos, a tény maga oly súlyos csapás hazánkra nézve, hogy bármennyire is foglalkozunk vele, azt sohasem fogjuk kimeríteni és még beláthatatlan időkig fog tartani, mig csak annyira is jutunk ebben az ügyben, hogy azt legalább apasszuk, mert arról, hogy azt teljesen megszüntessük, belátható időn belől szó sem lehet. Foglalkoznunk azonban kell a kérdéssel, mert már Békésmegyében is ijesztő arányban növekedik a kivándorlás jelensége. Már eddig is — felében vagyunk az évnek — sokkal többen vándoroltak ki, mint tavaly az egész évben. De nemcsak Békésmegyében tapasztalhatjuk ezt. Más vidékeken már arról is panaszkodnak a gazdák, hogy a kivándorlás tavasz óta ismét oly mérveket öltött, hogy már se szőlő-, se cukorrépa-munkára nem kapnak napszámost, azt a pár munkást pedig, kit valahogy még összetudnak szedni, oly méregdrágán kell fizetni, hogy máskor móg aratás alatt is olcsóbban jutottak munkáserőhöz, mint mostanában tavaszi munkánál. Ami a kivándorlást és ennek okait illeti, azt úgyszólván három kategó riába lehet osztani. Vannak vidékek, ahol tisztán a nyomor kényszeríti az embereket kivándorlásra, mert ott a megélhetés a szó teljes értelmében lehetetlenné vált, minden kenyérkere set ki van zárva ; de ily vidékek hazánkban csakis elvétve találkoznak, mert ha nem is talál e vidék lakosa ott helyben munkát, többnyire már a szomszéd megyékben kínálkozik elég alkalom munkára. Vannak aztán vidékek, hol a közterhek oly súlyosan nehezednek a földmivesnép vállaira, hogy ha a sok teher lerovása után marad is móg neki annyi, hogy övéivel valahogy megélhet : az illetőnek, ki a sok közteher életbeléptetése előtt jobb módhoz, könnyebb megélhetés hez volt szokva, minden kedve elmegy a munkától, mely csak kevés hasznot hoz ; szülőföldjéhez való ragaszkodását kitépi szivéből és oly helyre vándorol, hol reá nézve könnyebb a megélhetés. Végre pedig vannak vidékek, ahova Békésmegye is tartozik és pedig túlsúlyban, hol megvan a tisztességes kenyérkereset, elég könnyű a megélhetés, de az illetőnek ez mind nem elég ; többre vágyódik, minden áron hirtelen akar meggazdagodni és megy ki olyan helyre, hol vágyainak teljesítését véli elérni, habár legtöbbször csakis csalódás éri. Az ilyen kivándorlókat börzejátékosokkal lehet összehasonlítani, kik nem elégszenek meg azzal a jövedelemmel, mely rendes foglalkozásuk után jut nekik, hanem mesterséges uton hirtelen gazdagságra akarnak szert tenni, de többnyire belebuknak. A kivándorlást okozta első esetben csakis ugy lehetne a bajon segíteni, ha az illetőknek, kiknek igényeik nem nagyok, legalább félig meddig tisztességes megélhetést biztosítanánk, ipartelepek stb. létesítésével. Második esetben pedig a kivándorlás elleni egyetlen szer az lenne, ha itthon is biztosithatnák az illetőknek azt a dus kenyérkeresetet, melyet esetleg Amerikában lelhet vagy lelni vél, ami egyelőre nálunk képtelenség. Az oly kivándorlókon pedig, kik csupán gyors meggazdagodási vágy vagy pénzszomjból fognak vándorbotot, nem segit senki és semmi. A bennük lakó pénzszomj vaKká ós siketté teszi minden jobb belátás iránt ; nem fog ezeken se jó tanács, se lebeszélés, minden megfontolás nélkül rohannak vesztükbe, mert nem a nyomor készteti őket a kivándorlásra, hanem a spekuláció, ez pedig igen lejtős pálya ! De az a legnagyobb baj! hogy akármi okozta a kivándorlást, ennek mégis csak mindig a kis- és középgazda iszsza meg a levét, ennek a sorsa mindenesetre a legszomorúbb, mert ő nem segíthet magán kivándorlással, mint a munkásosztályhoz tartozó egyén, a társadalom is más igényekkel van iránta, mint utóbbi iránt és igy nem marad ránézve más hátra, mint minden erőfeszítés dacára, tönk remenni. Ezért oly iszonyú csapás hazánkra nézve a kivándorlás, mert általa az nemcsak hogy egy életrevaló munkásosztálytól fosztatik meg, hanem ezzel együtt elveszti a régi, derék közép- és kisbirtokos osztályt is, mely mindenkor fotámaszát képezte hazánknak. Ezért is van oly szoros összefüggésben a kivándorlási kérdés a középosztály megmentésére irányuló akcióval. Közgyűlés Csabán Csaba képviselőtestülete csütörtökön délelőtt tartotta junius havi rendes közgyűlését, nem tulhosszu tárgysorozattal, amelynek tárgyalására nem igen nagy számban gyűltek össze a városatyák. Az ülés folyamán azonban annyira megszaporodott a jelenlevők száma, hogy névszerinti szavazásokat is lehetett elintézni. A megüresedett orvosi állás tárgyalásánál volt egy kis vita, máskülönben pedig simán folyt le az egész ülés. K o r o s y főjegyző előterjesztette az adófizetésről, pénztárak vizsgálatáról, kórház és szegények háza s a népmozgalomról szóló jelentéseket, melyeket a közgyűlés tudomásul vett. A kereskedelemügyi miniszter leiratáról az ipariskola ügyében, — amelyben egyúttal elismerését tudatja a miniszter Csaba közönségével az iparügyek iránt való érdeklődéséért — már megemlékeztünk s megírtuk, hogy Birbauer István királyi főmérnök, a miniszteri kiküldött megjelent Csabán. Az elöljáróság jelentése szerint a felépítendő ipariskola, tanoncotthon s kiállítási helyiség tervére vonatkozólag megtörténtek már a megállapodások s igy a közgyűlés elfogadta a határozati javaslatot, hogy a szükséges intézkedések megtételével bizassék meg az e'őljáróság. A vámszedósi jog átruházásáról szóló kereskedelemügyi miniszteri leiratot pedig tudomásul vették. Békés vármegye törvényhatósága felhívta a községeket, hogy az aradi siketnéma iskolát, melynek Bókésmegyéből is vannak tanulói, anyagilag támogassák. A közgyűlés kimondotta: tekintettel arra, hogy a község az aradi siketnéma iskolában létesített már kót alapítványi helyet s mert a támogatásnak ezt a mértókét elegendőnek tartja, ezúttal eltekint az iskola ujabb segítésétől. A közigazgatási bizottság néhány, a csabai határban fekvő tanyai iskolát túlzsúfoltnak talált s ennek megszüntetésére felhívta a községet. Ilyen túlzsúfolt iskola a fővényesi, a gerendási ós az Apponyigerendási. Az elöljáróság jelentése szerint a kót elsőbb nevezett iskola túlzsúfoltságát az okozza, hogy idegen határbeli tanulókat is fogad magába. A közgyűlés ennek aláp^ ján ugy határozott, hogy a fővényesi ós nagygerendási iskola tanulói csupán csabai határbeliek lehetnek ; az Apponyi-gerendási iskola ügyében nem határozott a közgyűlés, miután az magániskola s amellett az ág. ev. egyház nemsokára uj iskolát fog nyitni azon a környéken. A gazdasági egyesület átírt a községhez, hogy válasszon egy tagot az egyesület választmányába, miután ehhez minden alapítványt tevő községnek joga van. Az előterjesztett határozati javaslat K ovács L. Mihály megválasztását ajánlotta. Beliczey Rezső azonban kifejtette, hogy Békésniegyei Közlöny tárcája. Vádollak. Vádollak téged sötétszemű lány, Vádolom két éjszemedet. Vádolom édes, angyali arcod, Vádolom én a szivedet. Szeretett téged nagyon a lelkem, De ám hiába epedett. Kínlódás, bánat volt csak a része, Boldogsága meg sohse lett. És e szerelmet össze is törtem, Összetörte az akarat. 5 gyötört szivemben e szerelemnek Csak az emléke, az maradt. Már nem szeretlek s szivem azóta Hangtalan, puszta sivatag És száz l^jinyszem tüzsugarára, Mosolyára is hallgatag. Nem tud szeretni, hogy a te arcod Elmúlt belőle, — sohasem. Az izzó vágyat és a rajongást Benne hiába keresem. Vádolom érte mosolyod, ajkad, Vádolom két éjszemedet. Vádolom édes, angyali arcod, Vádolom érte szivedet. Suicsu 'Dezső. Kerülő utakon Irta : Jakab Ödön. Egész nap szitált a novenberi eső ós a szél erősen zörgette az ablakom üvegét. Kimondhatatlan unalom lappangót a levegőben ; az élettelen tárgyak is mintha folyvást ásítottak volna. Szürke volt a világ és még szürkébb volt benne a hangulat. Mire meggyújtották este a lámpámat, kábultan tettem le a kezemből a könyvet, amelylyel az időt öltem ebéd óta. A lámpavilág földerítette kissé a szobámat, de a lelkem, az továbbra is szürke maradt. Előre éreztem, hogy az estélyi magány unalmát aligha elbírom : valahova el kell mennem szórakozni. De hova ? . . . Lengyel Gáboróknál már egy pár napja nem voltam, pedig ez a család volt az unalom ellen az én legjobb orvosságom. Gáborral, bár jóval idősebb nálamnál, régi, bizalmas barátságban álltam ; a feleségét pedig ugy szerettem, mintha testvérem lett volna. Jól esett érintkeznem velők s valahányszor arrafelé jártam, beszóltam örökké, ha csak egy percre is. Ugy eltudtam gyönyörködni azon a tiszta szeplőtlen életen, amelynek az a hajlék temploma volt s édes hangulatokkal töltöttek el azok a nyájas, keresetlen szavak, amelyekből, ott a nyelvek és a szivek soha ki nem fogytak. Ugy éreztem, hogy mindig meggyógyulva és megtisztulva távoztam el onnan, mint a búcsújáró a csoda tévő ereklyétől. Tehát most is odamentem. Gábort egyedül találtam a dolgozó szobájában. Némán, szivarozva sétált fel és alá. A szobát vastagon borította a füst, mint az őszi köd a mezőt. — Jó estét, Gábor ! — Szervusz ! mondá, kezet nyújtva. — Ülj le 1 Éppen rád gondoltam ós éppen jókor jöttél. Tudod, igy este hót órakor rendesen itthon vagyok. Jöjj mindig ilyenkor. Máskor nem bizonyos, hogy itthon találsz. Ha nem ilyenkor jősz, legfőlebb csak az asszonyt kapod itthon. Pedig neked mindig annyi mondanivalóm van! Mindezeket olyan nyugtalanul, olyan idegesen mondta, ahogy máskor nem szokott beszélni. Egész viselkedésében nagyon hasonlított ahhoz a madárhoz, mely szorongva izeg mozog a szomszódfák ágain, mikor valaki a fészkéhez jár. Nem bírtam szó nélkül hagyni ezt a szokatlan magaviseletót. — Talán valami bajod van, Gábor ? Elnevette magát, de a nevetéséből hiányzott a jó hedv. — Nincs semmi csak gondolkoztam az életről, pajtás ! Mert az életről érdemes ám gondolkozni! Erről a titokteljes, következetlen, homályos életről, mely annyira teli van váratlan meglepetésekkel. Aki elhanyagolja foglalkozni vele, az megbocsáthatatlan mulasztást követ el. Mulasztást, amelyet előbb-utóbb keservesen megbán ! Ha pedig nem bánja meg, akkor vagy igen nagy bölcs, vagy igen nagy szamár. Sajnos, hogy ez utóbbi osztályhoz tartoznak legtöbben ! Lehet, hogy magam is, mivel sokáig jóhiszemű könnyelmüsággel vettem az életet. Megállott előttem ós mélabús mosolygással fűzte tovább a szót: — Persze, te ezeket nem érted. Egyébiránt nem is csudálkozom. Te fiatal vagy ós a fiatalság nem szeret a dolgok felületénél mélyebbre hatolni; mint a fecske, amely röptében meg-megérinti a víz tükrét, mit sem törődve azzal, hogy mik rejtőzhetnek odalent a mélyben ? Elég, ha a felszínről elfog egy nyomorult bogarat, s azzal az étvágyát kielégítheti. A fiatalság, ha nem is vak, de mindenesetre nagyon rövidlátó. Helyesen nevezik a poéták — tavasznak, mert hát a tavasznak sincsen nagy prespektivája, legalább is nincs akkora, mint a gyér lombú ősznek, vagy a leveletlen télnek, amikor a szem akadálytalanul elláthat messzire. Meglepett ez a sajátságos beszéd ! Ilyen komoly bölcselkedéseket tőle még soha sem hallottam. Ellenkezőleg mindig vidám, sokszor majdnem a felületességig könnyed volt a társalgása. Kíváncsian vártam: mit kerülget ezzel ? mit akar mindenbül kisütni? Ő pedig folytatá: — Hanem azért, pajtás, ha még egyszer ón is fiatal lehetnék ! Ha az idö kerekét visszafelé lehetne forgatni! ... Ne mosolyogj ! Nem tréfából mondom. Majd meg fogsz győződni te is, hogy az öregedós a csapások között a legrettentöbb csapás. Csak a közönséges, érzéketlen emberek nem tarthatják annak. Csupán csak azok nem. Mert hazugság minden, amit a fiatalságvesztett emberek örömórőí mesólsólget a világ! A fiatal évek elvesztésével jóformán mindent elvesztettünk, pajtás! Reményt, ábrándot, kedvet és szerelmet. Igen bizony . . . kivált a szerelmet! Mert ha csak te szeretsz, az móg nem szerelem. Csak afféle mártiromság. Az igazi, boldogító szerelem első föltótele, hogy te is viszontszerettessél. Már pedig józan ószszel melyik lányról, vagy fiatal asszonyról hihetni, hogy egy idősebb férfinak szerelmet azzal az édes, áldozatkész megfeledkezóssel, azzal az önzetlen, számítás nélkül való rajongással fogja viszonozni, amely egyedül boldogít s amelyre például magadkora ember móg mindig számithat? Égy bizonyos koron tul ne várjon a férfi az asszonytól igazi szerelmet, legfőlebb