Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) január-június • 1-52. szám
1903-01-22 / 7. szám
hogy a műsorban Lukács György főispán is szerepelt, mint felolvasó. A vármegyei gazdasági szövetségről értekezett tartalmasan, közvetlenül a főispán s (eszmeivel állandóan lebilincselte a hallgatóság figyelmét Az értekezést mai számunkban hozzuk. A felolvasás előtt K ü 11 e y Pálné és G s u r y József játszottak művészettel nyitányt, Bartók Irén énekelt csengő, kedves hangon Müller Róbert kisérete mellett. Majd egy vig páros jelenetet adtak elő nagy ügyességgel Havas Erzsike s Jeszenszky Elek dr. Végül kuruc nótákat mutattak be Pál Ernő és Müller Róbert zongorán és harmóniumon, énekkisórettel. A kiválóan sikerült estély, anyagi eredménye is nagy. — Nyomdász estély. A gyulai nyomdászok estélyt fognak rendezni február hó 14-ikén, mely iránt nagy az érdeklődés máris. A színpadra a rendezőség egy teljesen felszerelt nyomdát varázsol s igy mutatják be láthatólag az ólombetűk katonáinak életét. A nyomdai élet bemutatását szakizerü felolvasás fogja kisérai s igy nem csodálható a közönség érdeklődése. Az estély után táncvigalom következik; a meghívókat a rendezőség nemsokára kibocsátja. — Gazdabál. Szombato" hangos volt a csabai Vigadó fényes terme, a gazdabál varázsolt belé eleven életet. Mint minden évben, ugy most sem maradt el a siker : a megjelenjek száma rendkívül nagy volt, s ezzel arányban állott a jókedv is. A csfbai gazdalányok kimulatták magukat s hálásak lehetnek a buzgó rendezőségnek, mely mindenben megfelelt kötelességének. _ Jelen voltak asszonyok: Áchim F. Andrásné, Áchim Jánosné, Aracy Mihályné, Beliczey Tiborné, Bakos Mátyásné, Bakos Mihályné, Csicsely K. Pálné, Gajdács Mihályné, Gálik Andrásné, Gálik György né, Gálik Jánosné, Gyumbjer Pálné, Hajdú Józsefné (Orosháza), ifj. Hankó F. Jánosné, Hankó F. Mihályné, Horváth Jánosné (Orosháza), Jánovszky Pálné, Kátay Lajosné (Gyula), Kiiment Z. Jánosnéi ifjJKliment Z.Györgyné, Kocziha Jánosné, Kocziszky Mihályné, Kiiment Pálné, Karkus Józsefné (Tótkomlós), Lepény Mihályné, Lukoviczky Jánosné, Lipták S. Györgyné, Lipták S. Jánosné, Maczák Ádámné, Miklya Z. Gyöégyné, Mészáros Gyuláné, Patay Györgyné, Patay Andrásné, Pribojszky Györgyné, Pleskó Lajosné, Sztojanovics Gyuláné, Simkó Károlyné, Zsiros Jánosné, Zelenyánszky Mihályné. Leányok; Áchim F. Mariska, Áchim Mariska, Áchim Ilona, Áchim Judit, Adamik Dorottya, Arady Dorottya, Botyánszky Ilona, Brhlik nővérek, Brhlik Judit, Csicsely K. Ilona, Csjernyik Judit, Chovan Ilona, Drjenyovszky Mariska, Farkas G. Judit, Gálik nővérek, Gálik Ilona, Gyurko Judit, Hankó Faragó Mariska, Kocziszky Katica, Kiiment Judit, Kocziha Judit, Lepény Erzsike, Lepény Dorottya, Lipták S. Judit, Laczó Zsófia, Lukácsik Erzsike, Maczák Ilona, Maczák Judit, Maczák Erzsébet, Maczák nővérek Machlik Judit, Mengyán Ilona, Milyó nővérek, Maczák Mariska, Patay Judit, Pribojszky Mariska" Sztojanovics nővérek, Szaszák Ilona, Szaszák Mariska Szaszák Judit, Szaszák Judit, Ursziny Ilonka, Valkovssky Zsuzsika (Szarvas), Zelyenyánszky Mariska, Zsilinszky Erzsike, Zsilák Mariska. — Műkedvelők a színpadon. A gyomai iparos ifjúság szombaton a Holler-vendéglő termében „Vénbakancsos és fia a huszár" cimü népszínművet adta elő, melyet vasárnap megismételtek és táncmulatsággal kötöttek egybe Az előadást U r m ó n y i Lajos nyugdíjas színész rendezte. Á főbb szerepet vivő műkedvelők előadásán még mindig meglátszik az egykor jóhirnóvjek örvendett színész tehetsége. A vénbakancsos szerepét Tokai János tehetséggel játszotta. A kántor leánya Lidi szerepében Arany Emília, bár először volt a színpadon, egészen bevált, sőt az énekléshez is kellemesen csengő hangja van, játékával több kihívást és tapsot aratott. Veres csaplár szerepében Matyi Lajos eléggé ko molyan és szintén igen jól játszott, de künösen a Frici szerepében H e r t e r Mihály tűnt ki kacagtató komikumával. Mély bensőséggel adták még elő Z d u s e k Róza : Ilon és B ó d i Károly: Laci szerepeit, végül pedig G e c s e i János a hangos kántor szerepét Az előadás egészben véve sikerültnek mondható és bizonyos, hogy a jövőben tartandó előadás a közönség várakozásának még inkább meg fog felelni. Jajgatására nénje rémülten futott anyja után, siránkozva mondván neki: — Édes anyám ! nem tudom mi baja lett Józsikának, nagyon sir, és a szájából kék tajtékot tur. Bojdáné esza nélkül futott haza, a gyermeket a földön fekve, rángógörcsöktől kínozva találta. Azonnal ölbe kapta ós sietett vele dr Láng Jenő községi orvoshoz, hogy ha lehet, segítene rajta. Az orvos megpróbálta az ellenszerek beadását, de a méreg annyira tönkremarta a kis gyermek gyomrát, hogy hasztalan volt minden fáradozás, és nagy kinok között másnap meghalt. A kétségbeesett anyának a mardosó önvádon felül még a bírósággal is meggyűlt, a dolga, gondatlanságból elkövetett sulyostestisórtés vétsége miatt vádolta meg a kir. ügyész. A törvényszéken sirva panaszolta, hogy nem oka gyermeke halálának, azt sem tudja mit ivott, s mindent elkövetett megmentésére, nem tehet róla, ha az nem sikerült. Dr. Z ö 1 d y János törvényszéki szakértő orvos megerősítette a gyógykezelő orvos kór megállapítását és kijelentette, hogy a kékitőben levő kénsav a gyermek gyomor falazatát annyira összemarta, hogy azon már segíteni nem lehetett. A törvényszék nem látván beigazoltnak a gondatlanság vádját, a boldogtalan asszonyt a vád következményei alól felmentette. — Elveszett. A csabai gazdabálon elveszett egy crémselyem csipkesál. A találója kéretik e lap kiadóhivatalánál letenni. A sál szünóra előtt az öltöző és zenészek közti székről tünt el. Kiadó lakások. Békéscsabán, az Árva-utcában 2. házszám alatti néhai VALENT SÁMUEL féle házban TORVENYKEZES. Szülői gondatlanság. A mult óv február havában B o j d a Jánosné puszta-szenttornyai lakos eltávozott hazulról ós öt apró gyermekét a 8 éves Mari nevű leánya gondozására bizta. Az apróságok vidáman játszadoztak a szobában, majd egy ssóket támasztottak a sublót mellé, s arra a 2Y 2 ®ves Józsi nevü fiúcska felmászott. A sublót tetején kókitővel telt üveg állott, melyet a gyermek kíváncsiságból kezébe vett. A legidősebb leányka hancurozás közben nem vigyázott kis testvérére, s ez egyszerre szájához emelte az üveget, és abból nagyott 'ivott. Az erős kikótő nemcsak az arcát mázolta össze, hanem a bennelevő kénsav gyomrában is nagy fájdalmadat okozott. f. évi Szt.-György naptól fogva egy vagy több évre bérbe kiadó. Az egyik két utcai szoba, konyha, élóskamara, fásszin ós elkerített padlásból áll. A másikhoz van 3, esetleg 4 szoba, konyha, élóskamara, padlás, fásszin, udvar, sertésól, kert-udvar és egy terjedelmes szőllős és gyümölcsös kert. Értekezhetni Áchim JáflOS ipartestületi jegyző magánlakásán. KÖZG Gabona árak. Békéscsaba, jan. 21. Budapesti gadonapiacunk irányzata csendes, az árak hanyatlanak. Csabai hetipiacunkon mérsékelt kínálat mellett a következő árakban vettek : I-ső rendű piros e x p o r t-búza 7-50—7-60 I-ső „ sárgás búza . . . 7-30—7-40 Középminősógü búza. . . . 720 —7'30 Tengeri szárazsága szerint . . 5'50—5'60 Cinquantin 5'50—5-60 Budapest, január 21. (Saj. tud. távirata. Készbúza olcsóbb, tavaszbuza 7-70, tengeri 5'77, rozs 6'67. Halestély. Csabán, aFIUME-vendéglőben szombaton, január 24-én este ALESTÉLY és ANGVERSENY • fTA halászlét • • • szegedi halász főzi A hangverseny Purcsi első zenekara által A nagyérdemű közönség szíves o látogatását kéri tisztelettel o Ketter Karoly o o o vendéglős o o o Eladó ház, Csabán, a Sürgöny-utcában, a 787-ik számú SZEKERKA-féle eladó. Bővebbet ugyanott. Hirdetmény.,, Alulírott tkvi hatóság' részéről közhírré tétetik, hogy a b.-csabai takarékpénztar egyesületnek Kalmár Györgyné és kiskorú Gyenes György endrődi lakos elleni 30.000 kor. és járulékaiból álló követelése végett az endródi 3024. sz. tjkvben A I. 1. sorsz. 4310/a. hrsz. Kalmár Györgyné Fazekaa Franciska és kiakoru Gyenes Ggörg-y nevén álló l 6" 9; lgo 0 hold szántó a homokon 738 korona becsárban nyilvános árverésen eladatni rendeltetvén, arra határidőül 1903.évi januárhó 28 ik napjának d. e. 9 órája Endrőd községházához kitüzetett, mely határnapra az érintett ingatlan becsáron alul is eladatik. Kikiáltási ár a becsár, bánatpénz a becsár lO'/.-a, a vételár 1/ l része az árverés napjától számított 30 nap, a második */„ része ugyanazon naptól számított 60 nap és a harmadik */« része, a melybe a bánatpénz is betudatik 90 nap alatt fizetendő 5 százalék kamatokkal. Vevő az ingatlannak az árverési naptól számított 15 nap múlva lép birtokába, amennyiben ez idó alatt előterjesztés, vagy utóajánlat nem tétetnék. A többi feltételek alulirt tkvi hatóságnál a hivatalos órák alatt és Endrőd községházánál megtekinthetők. A kir. járásbíróság mint tkvi. hatóság. Békéscsabán, 1902. november 9. Kis, kir. albiró. Hirdetmény, Békéscsaba nagyközség alólirott elöljárói részéről közhírré tétetik, hogy a Békéscsaba Gyula-felé vezető műutnak a békéscsabai határban levő szakasza mentén kivágott kanadai nyárfák sudara; melyek 60 — 90 cm. vastagságúak ós 4—9 méter hosszúak s ipari célokra előnyösen felhasználhatók, f. évi január 26-án, reggel 8 órakor a helyszínén tartandó nyilvános árverésen elfognak adatni. A sudarak száma 100 darab. Ugyanezen napon délután 3 órakor a nagyréti düllőt a gr. Apponyi-fóle vandháti uradalomtól elválasztó ut mentén kivágott 26 darab, 60—90 cm. vastag és 4—8 méter hosszú kanadai nyárfa sudár fog a helyszínén nyilvános árverésen eladatni. Mindkét helyen mintegy 80—100 kocsi rakomány nyárfa rőzse egyidőbeu fog elárvereltetni. Békéscsaba, 1903. január 20. Békéscsaba nagyközség elöljárói: Korosy László, Zsiros András, első jegyző. biró. Pályázati hirdetmény. Békésvármegye gyulai j árásához tartozó Gyulavári nagyközségben lemondás folytán üresedésbe jött I rw m n m -se jegyzői és az esetleg megüresedhető tw m jegyzői állásokra ezennel pályázatot nyitok ós felhívom mindazokat, kik ezen állások egyikét, vagy másikát elnyerni óhajtják, hogy az 1883. évi I. t.-cz. 6. illetőleg az 1900. évi XX. t.-cz. 3. §-ában előirt képesítésüket, eddigi működésüket, az erkölcsi magaviseletüket és életkorukat feltüntető okmányokkal felszerelt kérvényüket hozzám folyó 1903. évi február hó 5-ig bezárólag adják be. A választás február hó 7-én d. e. 9 órakor fog megejtetni. Az első jegyzői állás javadalmazása a következő: 1. 636 korona készpénz, 2. 17-50 hektoliter buza, 3. 1750 hektoliter árpa, 4. 6 öl tűzifa, 5. 15 23 4/i6 0 0 hold föld haszonélvezete, melynek adóját a község fizeti. 6. Természetben lakás. 7. Anyakönyvvezetővé való kinevezés esetén 200 korona tiszteletdíj 8. A magánmunkálatokért szabályrendeletileg megállapított dijak. A másodjegyzői állás javadalmazása a következő : 1. 1200 korona készpénz, 2. 200 korona lakpónz. 3. Anyakönyvvezető helyettessé való kinevezés esetén 50 korona tiszteletdíj. 4. A magánmunkálatokért szabályrendeletileg megállapított dijak. Gyulán, 1903. óv január hó 16-án. Lukács Endre, főszolgabíró. Jó házból való fiu iaHato; tanoncul telvétetik Márton József lakatosmesternól Csabán, Köteles-utca. MEGHÍVÓ. A „Tdttomldsí Népbank:, mint Részvénytársaság" XII. évi RENDES KÖZGYŰLÉSÉT f. évi febru?ir 19-én d. e 9 órakor Tótkomlóson, az üzleti helyiségében tartja meg s erre az összes részvényes urak tisztelettel meghivatnak. Tárgysorozat: 1. Jegyzőkönyvhitelesitő bizottság kiküldése. 2. Az igazgatóság és felügyelő-bizottság jelentése az 1902-ik üzletóvről. 3. Az 1902. évi zárszámadások előterjesztése, a mérleg megállapítása ós a tiszta nyereség felosztása iránti határozathozatal, az alapszabályok 38. §-a értelmében. 4 Az igazgatóság és felügyelő-bizottság részére a felmentvóny megadása. 5. Az igazgatóság 3 évre s a felügyelő-bizottság 1 évre leendő megválasztása. 6. Indítványok az alapszabályok 39. §-a értelmében. Kelt Tótkomlóson, 1903. január 20-án. Povázsay Mihály, igazgató. IWeghivó a B,-Csabai Termény-és Árúraktár Részvénytársaság negyedik évi rendes közgyűlésére, meiy f. évi február 8-án, délelőtt 10 órakor fog a vállalat irodahelyiségében megtartatni. A közgyűlés napirendje: 1. Jegyzőkönyvhitelesitő bizottság kijelölése. 2. OJL igazgatóság ós felügyelő-bizottság évi jelentése. 3. Az 1902 ik évi zárszámadás megállapítása, a nyereség felosztása, •valamint a felmentés megadása iránti határozathozatal. 4. Egy üresedésben lévő igazgatói állás betöltése, egy felügyelő-bizottsági tag ós egy póttag választása. 5. Netáni indítványok. Kelt Békéscsabán, 1903. január 17-ón. A B.-Csabai Termény- és Irúraktár Részvénytársaság Igazgatósága. Jegyiét. Azon t. részvényesek, kik a közgyűlésen résztvenni kívánnak, felhivatnak, hogy ideiglenes elismervényeiket, vagy az azokról szóló letéti leveleket legalább 3 nappal a közgyűlést megelőzőleg a vállalat pénztáránál letéteményezni szíveskedjenek.