Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1903-01-22 / 7. szám

XXX. évfolyam. Békéscsaba, 1903. Csütörtök, január hó 22-én 7. szám. BÉKÉSMEEYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Tpiefon-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 fillé Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7. Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Iparpártolás. — jan. 21 Az iparpártolási mozgalom 1902-ben alig terjedt tul az állami hatóságok működése körén. Az államtól, a hatóságtól mindenki szigorúan megkövetelte a magyar iparcikkek használatát, úgyszólván minden egyes polgár ogy-egy ellenőrző közeg szerepét játszotta, de azért a társadalom körében a magyar ipar csak igen keveset hódított, ami kifejezést nyert abban, hogy a fent emiitett esztendőben kereskedelmi mérlegünk nemhogy javult volna, hanem még roszabbodott. Ennek a sajnálatos ténynek föoka, hogy Magyarországon nincs oly társadalmi szervezet, mely a társadalom közönyét a lelkesedés tüzévé változtatta volna át, mely kitanította volna a íogyasztó közönséget az iparpártolás módjaira. E hiány közetkeztében a társadalom helylyel-közzel felcsillanó jóakarata pozitív irány nélkül csapongott és a megalakult vidéki szervezetek működése — az egy szegedi kivételével — úgyszólván semmiféle maradandó nyomot nem hagyott. A szegedi iparpártoló szövetség volt az egyetlen, mely bizonyos lelkesedést tudott vinni a közönség szivébe, mely helyi kiállítások sikeres rendezésével pozitiv megrendeléseket tudott biztosítani az iparnak. De ez ilyen jelenségek csak megerősítenek bennünket abban a meggyőződésben, hogy az 1902-es meddő év után az iparpárto !ás társadalmi szervezésére sürgős szükség van. Megerősít bennünket ezen felfogásunkban a közös vámterület immár elhatározott meghosszabbítása. A következő évtizedet használjuk arra fel, hogy kiszorítsuk az országból a külföldi ipart, hogy biztosítsuk a magyar bel fogyasztást a hazai iparnak, és hogy megvessük fundamentumát egy biztos jövőnek. Elhatározott társadalmi működésűnkkel a magyar ipart olyan fokra kell emelni, hogy a következő kiegyezés megkötésekor nevetséges képtelenségnek tűnjék fel hazánk készületlen volta az önálló vámterületre. Ez pedig csak úgy érthetjük el, ha egy hatalmas szervezet keretében csatasorba állítjuk a magyar közönséget a magyar ipar érdekében. Nem a termelők részéről kiindult szük szervezetet értjük, mely segélyért kiált, hanem egy, az egyetemesség jellegével biró hatalmas szövetséget, melyek keze elér a társadalom minden osztályába. Az állam csak örömmel üdvözölhet egy ilyen mozgalmat, mert be kell látnia, hogy az iparfejlesztés iparpártolás nélkül maradandó becsű eredményeket nem hozhat. Állami támogatással ebben az esztendőben 14 uj gyár alakult 4.740 000 korona alaptőkével, az állam nem fogja félredobni ezentúl sem a gyár alapítási politikát, mely kárpótlást nyújt az osztrák iparral folytatott versenyért. Már most mi történjék ezekkel az uj gyárakkal, ha legtermészetesebb fogyasztójuk, a magyar közönség nem szerezhető meg ? Kizárólag exportra dolgozzanak, avagy pedig kazánjaikat csak a szubvencióból fűtsék ? Az iparpártolás gyors és sikeres szervezésére utal a politika, az uj és a régi gyáripar érdeke A kereskedelem-politikai alapok ma az egész vonalon inganak. Ma még bizonytalansággal kérdezzük, mi lép az egy év múlva lejáró kereskedelmi szerződések helyébe ? A kereskedelem száraz kenyerét félti az úgynevezett szélső agrár-iránytól. Az államot tekintik ma az ipar egyedüli munkaadójának és a nagyobbszabásu kezdeményezés a magánipar részéről ugyszólva teljesen hiányzik. A régi ipar hanyatlik. Az építési mozgalom volt — nincs. A vas és gépipar összetett kezekkel kénytelen nézni, mint mentei tanult, szakképzett munkásai Amerikába. Az uj ipar tűnődve kérdi, hogy kinek adjon el. Közgazdasági tényezőink ökölbe szorított kézzel állnak szemben egymással. E lesújtó helyzetben egyetlen vigasztaló gondolat a magyar társadalom, mely ugyan szintén széjjel van aprózva de melyet egy hatalmas nemzeti ügy még egységessé tömörithet. Tekintsék ebben az 1903-as esztendőben a magyar iparpártolás ügyét végre nemzeti ügynek. Indítsanak érdekében országos mozgalmat, melynek szervezésében féltékenység nélkül résztvesz társadalmunk, ipari, gazdasági életünk minden tényezője. Csak akkor nézhetünk bizonyos reménynyel a jövő elé, csak akkor bizhatunk abban, hogy a magyar ipar fenn fog állani. A vármegyei gazdasági szövetségről. Irta: Lukács György dr. Az állam ereje a népességében van. Ma, amidőn a világverseny nagy harcában a gyöngét kíméletlenül eltiporják, minden nemzet nagy, erős ós hatalmas akar lenni. Ahoz pedig hogy ezt elérje : egészség, műveltség és vagyonosság szükséges. Ezért mozgatják ma az államot ós társadalmat a közegészségügyi, közművelődési és közgazdasági kérdések. Nem merném eldönteni, a három közül melyik a legfontosabb. Egyerejüek. Egyik a másik nélkül keveset ér. A betegség, a műveletlenség ós a szegénység a nemzetek sírásói. Egészség, műveltség és vagyonosság pedig haladást ós hatalmat jelentenek. A magyar társadalom is át van immáí hatva ezekben az irányokban való fejlődós, szorgos munkásság elengedhetetlenül szükséges voltától. Hogy ez való igazság, annak bizalom fakasztóbb jelenségére alig utalhatok, mint arra, hogy amidőn Békésvármegye községeihez fordultam azzal a kérdéssel, akadna-e közöttük olyan, amely tüdőbetegek szanatóriumának területet és fásítást ingyen adna, egyszerre öt község tett tiszteletre méltó ajánlatot. Valóban felemelő bizonyítéka vármegyénk népessége magas intelligentiájának, közegószsógi kérdések iránt való éber érzékének ! Ez az egy jelenség maga biztosíték arra, hogy a nópszanatórium, melynek létesítésének eszméjét ihletett buzgalommal karoltuk fel, nem a jövő eszméje, hanem a jelen közvetlen kivitelre megérett kérdése. Meglesz a szanatórium, semmi kétségem. És követni fogja több is. Es Karöltve létesülni fognak, mert létesülni kell, más oly humanitárius intézmények, melyek a szanatóriumok igazán üdvös működését hivatvák biztosítani. Szükség van általános hatású közegószsógi ós közgazdasági intézkedésekre, melyek a tüdővész által különösen veszélyeztetett szegényebb sorsú néposztályok anyagi jólétének emelését, lakásviszonyának, ruházkodásának és táplálkozásának feljavítását célozzák. Vármegyénk legutóbb ez irányban igeu hathatós intézkedést készített elő a cseléd Békésinegyei Közlöny tárcája. Falusi történet. Irta : Kató József. — Össze van a búza rakva Keresztbe, keresztbe, Balog Eszti édes szentem Eressz be, eressz be. Orgonafa a kertünkben Régen elvirágzott, Hoztam neked gyenge selyem Leánder virágot. Barna legény, gazda legény Édes tüzes csókja, Balóg Eszti ablakát is Kinyitja egy szóra. — A csizmámra rézsarkantyút Veretek, veretek, Hadd tudják, hogy barna kislányt Szeretek, szeretek. Balog Eszti, szegény vagyok, Te vagy a tudója, Mégis, mégis ha szeretlek, Mit tehetek róla? Szegény legény ryere csak be, Ölelő kar vár rtd, Betakarlak, kebelem lesz Fejedalja, párnád. Balogék az almafáról Űznek egy madarat, Azt dalolja mindig, még

;s . Balog Eszti két legényt is Hiteget, csalogat. II. Édes anydia lelkem Liliomot szedni Kimegyek a tóra, Itthon leszek én úgy Esti harangszóra. Kérlelte az anyja, Nem hajlott a szónak. Kiment Balog Eszti - Alkonyat is volt már Liliomot szedni. A nagy kerek tónak Égő liliommal Tele van a széle, Eszti csak a szebbet Válogatta, nézte. Emezt a szőkének, Amazt a barnának A kalapja mellé, Másikat ott beljebb Ablakába tenné. S a liliom hívja, Egyre beljebb . . . beljebb, Nád összesúg, zizzen, Egyszer csak, egyszer csak Elmerül a vízben. Özvegy édes anyja Várja egyre, várja, Hazajön a lánya Esti harangszóra, De hiába várja Balogné az almafáról Üldöz egy madarat, Azt dalolja mindig mégis, Igy jár, aki két legényt is Hiteget, csalogat Titkos dráma. Irta : Luigi Capuana. — Mikor Forcelliék házának a lépcsőjén felfelé haladtunk, — beszélte Romiti, — megfogtam Diegonak a karját s azt mondtam neki: — Vigyázz, nehogy eláruld magadat. Hiszen a szemedből lehet kiolvasni a boldogságot. — Annál jobb, — felelte Diego a kezét dörzsölve s összeborzongva a boldogságtól. Pár óra óta valami szomorú sejtés gyötört. Mióta a véletlen engem is tudójává tett Mutti Diego titkának, azóta a barátom nem titkolt el előlem semmit. Eljött hozzám a Via Marguttán levő szobrászmütermembe, kitárta előttem szenvedélytől túláradó szivét s jótanácsokat kórt tőlem. Én intettem : — Légy óvatos ! Ha magad miatt nem félsz, félj az asszony miatt! Nemcsak férje, gyermeke is van. Ha egy évig nem vesz is észre semmit a férje, egy pillanat alatt is kinyiihatik a szeme. Vigyázz ! Légy óvatos ! Diego biztosított róla, hogy mindig nagyon óvatos volt. Csak ritkán találkoztak, akkor is a városon kívül egy kis villában. S a férj viselkedése sem ad okot az aggodalomra. Nem tudom miért, de éppen ez ütött szeget a fejembe. Ismertem a fórjet. Szép, szeretetreméltó ember volt, aki nagyon szerette a feleségét s valóságos bolondja volt a két kis gyermekének, a szőke leánykának s a barna fiucskánaü. Sohasem tudtam megérteni, hogy miért csalta meg a felesége Mutti Diegoval. Ma meg azért kísértem el Diegot Forcelliékhez, mert azt hittem, hogy a jelenlétem nagyobb óvatosságra kényszeríti a rendesnél. Alig léptem be a szalonba, rögtön észrevettem nagy szomorúságomra, hogy az asszony nemcsak meggondolatlan, de valósággal vakmerő volt. Én az öreg Mirloszkival, a lengyel festővel behúzódtam a szoba sarkába, de beszélgetés közben is figyeltem, hogy Forcelliné milyen ügyesen csalja Diegot egyik ablakfülkébe. A szemem ösztönszerűen Forcellire tévedt. Ott állt a közelükben, mosolyogva nézett Diefora «« a feleségére, a nélkül, hogy csak jele is mutatkozott volna rajta a gyanakvásnak. Az asszony egyszerre a vendégekhez fordult s igy szólt: — Itt az ideje, hogy megnézzük a karácsonyfát. Erre az ünnepi alkalomra nagyon sok vendég gyűlt össze a házban. Amint az ebédlő ajtaja kinyílt, a szalonba élénk fény ömlött be. Mi ketten Mirloszkival megállottunk az ajtóban. A jelenet gyönyörű volt. A vendégek kacagtak s tréfásan civódtak az ajándékokért, amelyeket a háziasszony szedett le a fáról s osztogatott gyermekes örömmel odatartott kezükbe. S ekkor a következőt láttam. Forcelliné az egyik ajándékot éppen oda akarta nyújtani Diegonak, mikor Forcelli tréfásan átnyúlva barátom feje felett, a hatalmába kerítette az ajándékot. Az asszony megkisérlette kirántani a kezéből. Diego nemkülönben, de a férj ügyesebb volt. Forcelliné hirtelen elsáppadt ; Diego olyan lett, mint a halott . . . Rögtön beláttam, hogy valami végzetes baj történt. Odasiettem a barátomhoz. — Meg akadályozni mindenáron, — súgta, — hogy Forcelli kinyissa azt a csomagot. S tettetett jó kedvvel rohant Forcelli után, de látszott a vidámságán, hogy milyen erőltetett. Utána mentem. — Ez az ajándék az enyém, nem adom oda neked, — mondta Diego s ki akarta csavarni kezéből a csomagot. — Jó lesz ez nekem, — felette a férj s zsebredugta a zsákmányát. Látszott, hogy Diego zavara íelkeltette a gyanúját. Odanéztem a háziasszonyra, .abba hagyta az ajándékok osztogatását, engedte, hogy a vendégek maguk szedjék le a többit s gyorsan eltűnt az ebédlőből. A vendégek közül senki sem vett észre semmit. Reszkettem. Csaknem mindnyájan visszatértünk a szalonba. A két gyermek ajándékokkal meg-