Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1903-01-01 / 1. szám

ifi IICMCI a UÖIVOONIOAJ*" s-nk hátra is. Hogy a mu.lt ajándékaiból ^vetkeztethessünk arra, hogy mit hozhat sz uj esztendő, melyet ki sem fogad re­ménytelenül. Nézzük végig a múlt esztendőt búcsú­zóra, lássuk eseményeit uj -a a krónikás tolla szerint. Január első hetében folyt le a legtöbb községben az előjárók válisztása. E hó első felében indult meg a csabai^ íparpar­tolási mozgalom, cimelj Ugy látszik, — hogy elaludt. A községei történetében Mezőberénynek volt januái 9-ikén a leg­szebb ünnepe, e napon vot az uj község­háza felavatása. A díszes ípűlet pótmun­kákkal együtt 72 ezer bronába került; Bach Nándor akkori köségi mérnök ter­vezte, Dekány ésöombos szegedi vállalkozók épitették. kv. ünnepély napján diszközgyülés, népünreply és társas va­csora volt. Januárban olt Csaban B a­1 o g h Árpád szintársul a, melyet a kö­zönség hidegen fogadottmiután magasabb igényeknek megfelelő t?i ai nem voltak a társulatnak. Január 11-'ke gysznapja volt a vár­megyének, ekkor h- meg az egykori nagymunkásságu főisjn B e 1 i c z e y Ist­ván Temetése 13 á volt óriási részvét mellett, végső utjái szy jntalan egylet, testület, község küldttje kisérte el. A ra­vatalnál L u k á o s György dr. főispán, a sirnál F á b r y Sáror alispán mondott bncsu beszédet. Január 18-ikán.ajlott le Lukács György dr. főispán észvételével, a szana­tórium javára a szrvasi Eleven Újság; 26-ikán pedig a csf»ai nyomdász-hangver­seny, melyen L í f'i c s Grörgy főispán felolvasott. Február hó e*én volt az első esküdt­széki ciklus. Minc^sze két ügyben Ítéltek esküdtek. Feb^ -r hó 7-ike újra gyászt hozott a vármeg különösen a gyomai választó kerületre. 1 má.-< :;k választáson győzedelmeskedett 'ópviselő G y ő r y Elek meghalt s megindutak újra a választási küzdelmek. Febriü közepén volt a cukor­gyári értekezlet Csabán, mely mozgalmat Lukács Győrg 7 főispán indította meg. E hó 9 és 10-ikén volt független szocia­listák kongresszusi Békésen, melyen 54 megbízott jelent neg s *,mely nyugalom­mal folyt le. Február 16 ilán Gyomán jelölő-érte­kezlet volt, mely teljesen eredmény nélkül végaődött. Uj pártelnököt választottak B i r ó Benedek személyében, majd ujabb -gyűlésen H e n ta 1 1 e r Lajost jelölték. Február végén a vármegye közgyűlést tartott. Március hó i-ikcí volt a gyomai vá­lasztás. Hen ,.!ler L jós győzött 1195 szavazattal Várkon yi István 1045 és Darvas Mihály 3 szavazata ellen. E hóban volt a csabai iparos továbbképző-! tanfolyam elsc vizsgája, mely fényesen igazolta az intízet szükségességét és élet­revalóságát. A szabadság születése napját a megye minden községe megülte. A hónap utolsó előtt; napján Csabán S z a 1 k a y miskoici igazgató kezdte meg a hat hetes színi idényt; közönség teljes megelége-• désére működött mindvégig. Április hó elsején megszűnt Gyulán a „Békésváraegye" cimü társadalmi heti­lap. E hó végén volt a csabai luxus-lóvásár, amely felhajt;: tekintetében szépen sike­rült. A hóna; /égén Mezőberényben gyil- : kosság törté- - Schubkégel Márton földmives agyonlőtte .eleségét F e 1 d­m ü 1 1 e r Magdát. Május hó eleje Csabának sztrájkot hozott: a kőművesek ós ácsok beszüntet­ték a munkát; a sztrájk azonban nemso­kára békésen véget ért. A hó elején volt a kereskedelemügyi minisztériumban az első tárgyalás a csabai-vésztői motoros ügyében, meiyen Békésvármegyét a kiváló eszme felvetője, F á b r y Sándor dr. alis­pán kéj 'iselte. Május hó vége felé volt Csabán i XXI-ik izr. hitközségi kerület közgyüUse. E hóbfn halt meg Szabó János e . ref. esperes ; szívszélhűdés ölte meg a debreceni ev. ref. egyházmegyei közgyilésen. A hónap vége felé hozta a hivstilos lap, hogy a király B e n k a Gyulsr a szarvasi főgimnázium igazgató­ját a Ferenc József rend lovagkeresztjével tűnte .te ki, melyet Lukács György főispán nyújtotta át diszes ünnep kere­téber;. A hó legvégén volt a vármegye kis restaurációja, melyen öt tisztviselő ré­szesült megérdemelt előléptetésben. -Június elején kilenc ügyet tárgyalt le az esküdtszék. A, csabai tejszövetkezet 16-án megnyílt. E hóban halt meg P ó 1 Dániel volt szarv&si főjegyző. Julius havában alig vob figyelemre méltó esemény, a hónap végén érkezett meg a föídmivelésügyi mi­nisster húszezer koronája, munkásházak építésére. Augusztus hóban egyszerre négy k ősségben voltak színészek Gyulán Zilahy, Orosházán Makó, az újonnan épített szín­körben, Szarvason Nádasy, Békésen Ha­lasi igazgaló tartott előadásokat. E hó­ban alakult oieg a fűzesgyarmati uj unitá rius egyház s '[özgyülését Gyomán .ÍZ arad-bék- ' 1 egykázkerület és folyt le a vármegye rendkívüli közgyűlése. Szent-István napján zajlott le a csabai országos tornaverseny kiváló sikerrel. E hóban indította meg F á b r y Sándor al­ispán az Erzsébet-szobor létesítésére irá­nyuló mozgalmat. iSzeptember hó eleje a Kossuth-ünne­pélyekre való készülődésekkel telt el. A vármegyében nem volt község, mely lelkes hazafiassággal meg nem ünnepelte volna Kossuth Lajos születése napjának százados évfordulóját. Az ünnepélyek után keltett feltűnést Kiss Kálmán csabai árvaszéki ülnök sikkasztása. Október hó elején a békésmegyei gazda­sági egyesület Szeghalmon rendezett nagy­sikerű állatdijázást. Október hó 15-ikón volt a szarvasi ág. ev. főgimnázium száz­éves fenállásának emlékünnepe, melyen nem­csak a megyéből, de messze távolból is megjelentek az intézet volt növendékei. November elsején esküdtszéki tárgyalások voltak négy napig. E hó végén volt a bé­késmegyei nyomdászok nagysikerű Fehér Estélye, Gyomán. December eseményei még élénk em­lékezet' en élnek. A „Békésmegyei Közlöny" táviratai. A kiegyezés. Budapest, dec. 31. (Saj. tud távirata.) A kiegyezés kérdésében a helyzet teljesen változatlan. Ma délután előbb Széli Kálmánt, azután Körber osztrák miniszterelnököt togadta a király hosszú kihallgatáson. Széli Kálmán bizalmas emberei előtt kö­vetkező kijelentést tett: — Ha a mai nap is eredményte­lenül múlik el, többet semmiképpen sem tárgyalok. Bartók Lajos meghalt. Budapest, dec. 31. (Saját tud. távirata.) A magyar költészetnek fájdalmas veszte­sége van. Bartók Lajos a neves poéta, a Petőfi társaság alelnöke ma reggel meg­halt. Hajnalban adták fel neki az utolsó kenetet, mialatt a haldokló költő sírva fakadt. A képviselőház ülése. Budapest, dec. 31. (Saját tud. távirata.) r^ képviselőház ma formális ülést tartott igen kevés képviselő jelenlétében. A fő­rendek összeférhetetlenségéről szóló tör­vényjavaslatot nyújtották be, azután véget ért az ülés. A szász trónörökösné. Budapeit, dec. 31. (Saj. tud. távirata.) Drezdából érkezett távirat jelenti, hogy a trónörökös és trónörökösné válását siet­tetik, miután a snász király nagyon rosz­szul van s igy megeshetik, hogy a meg­szökött trónörökösnéből királyné lesz. ÚJDONSÁGOK. Uj év. E négy betii a hullámzó érzések so­kaságát kelti fel az emberi lélekben. Egy határkövet jelent, amely jelzi, hogy a végtelen időnek 'egy kicsi része ismét letűnt s mi öregebbek lettünk a szenve­dések és csapások között, — ritkán a boldogság örömeiben. A végtelenségben egy szempillantás sincs egy lepergő esz tendő. Ami földi életünknek pedig hosszú szaka, mely ha elmúlt is, éltetik az em­léket. Az év utolsó órái mind az emlé­kezésé, Előtűnnek a képek: melyeknek képz.elt látására újra átnézi a gyötört sziv boldogtalanságának minden keser­vét, újra átérezzük a boldogság, a derű kevéske perceit A számadások órája ez az utolsó : biránk saját lelkiismeretünk, melynek vádló szava előtt szeretnénk a porba hullani bűnbánóan, — vagy talán büszkén állhatunk meg ? . . . Es az óra kongása után a remények percei következnek ; a szines, rózsaszínű remények percei, melj'ekben felemelke­dik a leggyötröttebb sziv is ... . A nyomda gépe mozog. Önti magá­ból a fekete soros papírlapokat, melyet fehéren tesznek torkába. Utoljára mozog a muló évben, utoljára viszi szót az élet lüktetésének tanújelét : az újságot. Mult az esztendő már többször is, de a mai ünnnepélyesebb, nehezebb emlékekben, mint a többi, A Békésmegyei Közlöny harmincadik esztendejébe lép ós a muló évvel felujul mind a hosszú harminc óv emléke. Hogy nőtt a kis magból hatal­mas fa, mint lett a társadalmi újságból politikai hirlap, mint növekedett meg az idők folyásával alakban, tartalomban, te­kintélyben : a közönség szeretete, jóindu­lata folytán. A harminc év a közérdek szolgálatában mindig önzetlen munkával, mindenkor lelkesedéssel, becsületes törek­véssel : ez a Békésmegyei Közlöny rövid története. Mert az uj óv első napján tőlünk sem marad el a remény, hogy a jövőben is velünk lesz a közönség munkára lel­kesítő jóindulata, szeretete, melylyel har­minc éves lapunkat magasra emelte És a mi reménységünk erős, mert hisszük és tudjuk, hogy a közérdek javára való munkában mindig előljártunk ; nem ma­radtunk sohasem hátra, ahogy ezután sem fogunk hátra maradni soha. Ezzel a reménységgel, ezzel az Ígé­rettel kívánunk az uj évben — lapunk har­mincadik évében — boldog uj esztendőt olvasóinknak. — Albizottság"! ülés. A vármegye alis­pánjának elnöklete alatt a vármegye köz­igazgatási bizottságának erdészeti albizott­sága ülést tartott, melyen a folyamatban levő kisebb erdészeti ügyeket tárgyalta s intézte el. — B. u. ó. k. — megváltás. Mult számunkban irt Valaki az uj évkor sokásos gratulációknak jótékony célra való megváltásáról. A felhívás nem hangzott el eredménytelenül; szerkesztőségünkhöz a buók-bélyeg megváltása fejében küldtek : Silberstein Ignác utódai cég 2 kor., Maros György 2 kor., Saller Vilmos dr, 5 kor., Békésmegyei Közlöny kiadóhivatala 3 kó­ronát. AZ összeget egyenlő részben meg­osztva a két csabai nőegyletnek juttatjuk. — Megyebizottsági tag választások. Elénk érdeklődés mellett történt meg a pótválasztás a megüresedett megyebizott­sági tagsági helyekre Gyulán. Két liszta volt forgalomban, az egyiket a nagy ma­gyarvárosi katholikus olvasókör, a másikat a kis oláh városban lakó románok bocsá­tották ki. Győztesen, impozáns többséggel a katkolikus olvasókör lisztája ment ke­resztül. Választási elnök dr. ,>D a i m e 1 Sándor vármegyei főjegyző volt, ki pár­tatlan lelkiismeretességgel és szigorú igaz­ságszeretettel felelt meg feladatának, ennek dacára egy Szőke Jakab nevü becsípett magyar részéről mégis durva megtámad­tatásnak volt kitéve, ki rakoncátlan maga­viselete miatt a szavazó helyiségből ki­utasított. Megyebizottsági tagokul meg­választottak : G r o ó h Ferenc apátplebánus 159, Kohn Dávid lapszerkesztő 101 sza­vazattal. — Szeghalmon megválasztották B e n c z e Dani lemondása folytán megü­resedett helyre T ó c s y József ev. ref. lelkészt. — Szegény gyermekek karácsonya. Kétegyházán a községi óvodában mintegy 500 darab ajándéktárgyat, közötte értékes ruhanemüeket, juttatott gr. A 1 m á s y Dénesné Károlyi Ella grófnő nemes­szivüsége közel 200 gyermeknek, kik festői csoportozatot képeztek a diszes karácsonyfa előtt. A szép ünnepélyen ott volt gyerme­keivel a jótékc grófnő, akit az óvodai felügyelő-bizottság nevében B ő h m Miklós üdvözölt, szép beszédben méltatva az ün­nepély humánus ós szociális jelentőségót Gyulaváriban a grófnő által alapított ovo­dában szintén hasonló szép ünnepély volt. A karácsonyfa az óvoda nagytermében volt íelállitva, elhalmozva gyermek-játéktár­gyakkal, aranyosdióval ós süteményekkel­Óvodások, lelencek ünnepi ruhába öltözve, az óvónő vezetése alatt, a szülék és táp­anyák kíséretében léptek be az ünnepély helyiségébe. Széles Zsuzsika üdvözölte a vendégeket, többen vidoran is bátran al­kalmi verseket mondtak; majd mindnyájan énekeltek s az ének elhangzása után az ajándéktárgyak osztattak szót. fi3Í ozis. Mély ós igaz részvétet ' 'V T TVŰ sak Csabán, de az egész me­gyé'oei a üir, hogy "ív. Bartóky Istvánnó Tei'iiá'.' "rök álon ' uuyta le szemeit. A megboldogult ritka típusa volt azoknak magyar asszonyoknak, akiket a szecesszió leánynevelés korában visszasírunk. Az ud varházak magyar asszonya típusából valc aki egykén! helyen van a konyhában, min a vendégszoba illatos levegőjében, főle^ mikor a figyelmes vendéglátó háziasszony tapintata, kedélyére ós szivjdságára szükség van Azok közül való, kik a holtomiglan fogadalmát komoly érzéssel teszik ós azt vógiglen megtartják: azok közül való, kiknek a Gondviselés gyermeket adván, ezekért élnek,, ha kell, önmegtagadással ós önfeláldozással, És' az életben nincs na­gyobb örömük, mint gyermekeiknek sikere, nincs nagyobb bánatuk, mint gyermekéik­nek fájdalma, szenvedése. És akik hivek maradnak ez elvekhez, e szent anyai ér­zéshez az élet mindennemű állapotjában és viszontagságaiban. Azért támad föi az ilyen becsületes élet végén a közrószvót, amelynek koszorúi illatosabbak, mint a konvencionális részvét özön koszorúi ós csinált virágai ós luxus temetések külső pompája. A gyászból a Békésmegyei Köz­löny is kiveszi részét, tiszteivón az elköl­tözöttben két régi ós illusztris munkatár­sának, B a r t'ó k y József dr. miniszteri osztálytanácsosnak ós Bartóky Maris ­kának, a vonzó tollú, jeles tárcairónőnek édesanyját. Az általános részvét enyhítse fájdalmukat. Bartóky Istvánné Tornán, leánya lakóhelyén ós ennek karjaiban fe­jezte be áldott életét. Lelki üdvéért a gyász­istentisztelet Csabán pénteken 9 órakor lesz a r. kat. templomban. Súlyos beteg­ségének hire a legutóbbi napokban eljutott Csabára és itt az a változata is volt, hogy fia, Bartóky József a súlyos beteg. így közöltük ezt mi is lapunk legutóbbi szá­mában, ma pedig mikor helyreigazítjuk a hírt, egy fájdalmas veszteségről is jelen­tést kell tennünk, hogy egy közszeretetben ós tiszteletzen álló urnő tért meg a csön­des pihenésbe. — A gyulai járásbíró temetése. Impo­záns részvét ós a gyulai uri társadalom előkelőségeinek nagyszámban törtónt meg­jelenése mellett kisérték ki utolsó útjára Fekete Gyula járásbirót. A törvény­szók és járásbíróság személyzete testületi-" leg vett részt a gyászszertartáson. Nóvák Kamill elnök a törvényszók nevében meleg szavakban fejezte ki mély részvétét a le­sújtott özvegynek, kinek nagy bánatát a kartársak kegyelete némileg enyhítette. A vármegye képviseletében dr. F á b r y Sán­dor alispán, mig az ügyvédi kar nevében Jancsovits Emil tettek rószvétnyilat­kozatot. A megboldogult ravatalát sok szép koszorú borította, bizonyságul annak a rokonszenvnek, mellyel irányában a gyulai társadalom viseltetett. A gyászszertartást G r o ó h Ferenc apátplébánus végezte. Mi­dőn a menet a temetőbe megindult, a kocsik hosszú sora követte a koporsót. A gyász­házban a törvéuyszók ós járásbíróság teljes személyzetén kivül megjelentek C s ál György p. ü. igazgató, D u t k a y Béla polgármester, L i s z y Viktor dr. kir. ügyész, Steller Árpád csabai, Mészáros Gusztáv szarvasi járásbirák, Somosy Zsigmond h p. ü. igazgató, a kaszinó, a kereskedelmi csarnok küldöttsége s a tár­sadalomból még igen sokan. A temetőben kollegái néma megindulással dobtak egy ­egy rögöt az elhunyt jóbarát koporsójára kinek váratlan halála mély megindulást keltett lelkökben. — Uj iskola Mezőberényben. A mező­berónyi I. ker. ág. ev. egyház legutóbb tartotta közgyűlését, melyen tárgyalás alá került egy uj iskola létesítése. Az egyház­nak ugyanis minden iskolája túlzsúfolt ós ennek megszüntetése végett kívánta a fel­sőbb egyházi hatóság az uj iskola felállítását. Az egyházi közgyűlés ki is mondta hatá­rozatban, hogy uj iskolát fog építtetni, annak felépülése után pályázatot hirdet tanítói állásra, — nehogy községi, vagy állami iskolát állítsanak fel. Csodálatos, hogy egyes egyházakban mekkora nagy az érthetetlen ellenszenv az állami iskolák iránt, melyek hivatásuknak legtöbbször jobban megfelelnek, mint a felekezeti is­kolák. — Honvédséghez áthelyezett kozöshad­seregbeli tartalékos tisztek. A vóderőről szóló törvény rendelkezéséhez képest mind­azok a tisztek, kik a közöshadsereghez szolgálati kötelességükoek eleget tettek, mielőtt a hadsereg kötelékéből végkép ki­válnának, még a honvédség tartalékában kötelesek két évet szolgálni. A gyuiai 2-ik nonvéd gyalogé' hez a honvédéicii mi­niszter a kő közös hadseregbeli tartalékol ha; 'íelyezte áü: Frank Emil, Stoffr pesoh „4'ír,;,'.

Next

/
Oldalképek
Tartalom